Amikor nyugtalan Hold süt le rád….

 
Az év első, január-10-i Holdazásom eredetileg egy, a Cseh Viktorral összeállított kis holdi alakzatok lista egy objektumának
megfigyelésére lett volna alkalmas, sajnos Viktornál felhős, nálam pedig, -akkor még nem is sejtettem – rémes légköri viszonyok estéjét jelenti majd számomra. Az est sem akárhogyan indult, történt ugyanis, hogy a távcsőmechanika pólusra állítása közben egy olyan 3 év körüli kiskölyök rontott ki a gangra, épp oda ahol én magam tevékenykedtem a cuccommal, a teljes sötétben, amint a kisgyerek meglátott (engem mint egy rémisztő árnyat), olyan, de olyan kiabálásba kezdett, hogy én jobban megrémültem mint ő éntőlem! Hangja valóságos szélvihart kavart és a sapkámat fogva egyensúlyoztam az EQ2 mechanikám tövében, kiskölyök mintha mi sem történt volna visszament a lakásukba én pedig felocsúdva  a hang & szélviharból hozzákezdtem  felszerelni távcsövemet. 
 
A nyugodtabb környezetben (kissrác benn a lakásban továbbra  is visított szüleivel) nekiláttam felkeresni a Viktor és általam kiválasztott icipici  kráterláncot, ami az Euler krátertől ÉK-i irányban fekszik. Röpke térképes ellenőrzés után tudatosult bennem, hogy a kiszemelt alakzat észleléséből semmi nem lesz…a formáció még a terminátor árnyékos része mögött feküdt vagy 5 km-nyire. Sajnos a légkör is katasztrófális volt ezen az estén! Olyan turbolens állapotoknak voltam tanúja, melynek azelőtt tán sohasem! Amikor kis időre lenyugodott szép kis hegyrögök világítottak a Montes Ural K-i lejtőjén! Gyönyörű volt! Hasonlóan szép volt a Montes Carpatus egyik kiszögellése,  régebbi térképeken a Prom. Banat nevű fok is, ez pont a terminátoron feküdt, s ha nyugodtabb lett volna a légtér, bizony lerajzoltam volna! A Copernicus kráter egy önálló bejegyzést megérne….
Végezetül megláttam az est főcélpontját a 43km-es Lubiniezky kráter-t a Mare Nubium ÉNY-i peremén. Ezt vetettem papírra:
 
 
Lubiniezky kráter

2014. 01. 10. 20:56 – 21:10UT
80/900 90 – 150x

“Rémes légköri viszonyok közepette észlelek ma este. A terminátort nézegetve, a 43km átmérőjű Lubiniezky kráteren akad meg szemem, s azonnal el is határozom; lerajzolom! Szép sík talajú kráter ez, gyönyörű hegycsúcsokkal övezve…Keleti sánca – ha a hullámzó légtömeg oly kegyesen engedi – egyenetlennek látom, melyet azonban szinkronban követ a kráter talajra vetődő árnyéka is, a kráteren belüli terület bazaltja sötétnek és részletektől mentesnek hat a környező külső síksághoz képest. Ny-i sánca keskeny, és igen intenzív fényű, délebbre azonban veszít magasságából, s beleszürkül a talaj környezetébe. Különösen szép a környező D-i és ÉNY-i hófehér hegytömbök látványa! Egyikük az ÉNY-i Lubiniezky-A, ill. ennek K-i falmaradványa, ami már feltűnik a reggeli Napfényben. Másikuk ,délebbre ‘maroknyi’ pici mozaiknak tűnik, négy-öt darab sziklamozaik világít, melyeket a Bullialdus-W hosszúkás kráter (?) É-i falmaradványának darabjai alkotnak. Ugyanennek magasabb három csúcsa vígan kitűnik már az éjszakából. A Lubiniezky északon, egy kis nyeregben végződik. Ez túlnyúlik a rendes kráterfalon, parányi ‘L’ alakú árnyat vetve. Időnként extrém rosszak a légköri körülmények, ekkor a közeli Bullialdus megkettőződik, majd váratlanul beáll borotvaélesre, ez nem egy ideális este akárhogy nézem..mégsem veszi kedvem kis Holdazástól. ÉK-i irányban -ebben a légköri káoszban – pici gödörkráter látszik;, a Lubiniezky-D.”

 
A rajz a leírtakról:
 
Lubiniezky-krater
 
 
 A grafika ezúttal normális manuális rajz:
KOOH-I-NOOR Progresso HB, 6B, 8B, rajz scennelve, GIMP-el utólag feiratozva.
 
 
 
 
234243
 
 
                                              
642649.png
             Az írásomban szereplő alakzatok. (Rükl. Mondatlas)
 
 
Bármily rémes is volt e levegő, holdazni akkor is lehetséges.  Szép volt.  :)
 
 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: