Marilyn hegye

A 2017.szeptember.09/10-i észlelés sikere, az április-i keserédes Holdazásom folytatása. Igen, ugyanis ilyen rég nem Holdaztam, ami szégyen gyalázat valljuk be őszintén! Ezt a szeptemberi észlelést valójában édesapám igényelte, kis bemutatónak szánva, persze magam is akartam, de ennek a kiszemelt hétvégének sem adtam túl sok esélyt; a felhőzet lassan tétovázva, de biztosan kúszott keleti irányba el. Kb fél óra után alig hittem el……észlelhetünk! Igy felmentünk, és kb 22:30 magasságában már az új észlelő helyen, egy újonnan épített  tetőráépítéses közösségi teraszon folytattuk le az akciót a jó öreg, de igen jól bevált 80/900mm-es refraktorral. Konkrét észlelési célpontok ezúttal nem voltak, de mint mindig, most is sikerült azonnal kiszemelni képződményeket.

 

 

Lássuk az észleléseket, rajzokkal, szöveggel, életképekkel együtt!

 

 

A 2017.09.09-i fázis a célpontokkal (VMA atlasz)

 

 

 

Elsőként az Arnold kráter került a vázlatomba, mert annyira szépen, és feltűnően ott díszlett a helyi esti terminátoron hogy le kellett rajzolni:

 

“Rendkívüli légköri nyugodtság övezte ezt az estét, stabil 10-es seeing-el, amikor eleinte még cél nélkül nézelődtem Holdunkon; ekkor pillantottam meg a 95km átmérőjű Arnold krátert. Tudtam hogy le kell rajzoljam. Íves falmaradvány csak, annak minden szép jellegével; szakadozott falak, sík bazaltos talaj, nyitott falszakasz. A kráter talaja két mélyedést tartogat, egyikük a nyugatabbi jól kivehető, másikuk, a keletebbi finom, tompa mélyedés, távcsövemmel itt és most a láthatóság határán. Izgalmas, és tulajdonképp ami részlet miatt választottam az Arnold krátert, az a kelet falszakasz, melyen több egyenetlenséget is tökéletesen látok, ebből kettő szerintem kráterféle lehet. A kráterünk mögött egy egyenes fal látszik, Rükl atlaszában ez az Arnold-A jelű kráterhez tartozik. Keletebbre benn a sötétben egy izolált csúcs is látszik. Látványos a Ny-i fal által talajra vetődő árny ami egyenletes, legvégén tüskeszerű árnnyal. ”

 

 

Az első célpont, az Arnold kráter, hozzá hasonló bazaltos romkráterek társaságában fenn északon.

 

 

Arnold kráter (LROC WAC Global mosaic)

 

 

 

Mare Orientale, Montes Cordillera. Ebben a blogban már többször említem, nem véletlen. Ám ezen az estén nem volt konkrét célpont…ám:

 

“Bár az észlelésem idején a Mare Orientale nem a legkedvezőbb láthatósággal bír, mégis felfedezhetőek egyes részletek. Pl a 195km hosszan elnyúló-kanyargó Lacus Autumni, de az érdekesebb részlet a holdi horizonton ül meg; Ez egy igen markáns csúcs, mely a Montes Rook egyik kiemelkedő része. Megfigyelése alatt kiválóan látható volt. Ez a hegy a 91.37W   9.34S koordinátákon található emelkedő, amit nem volt könnyű azonosítani. D-i lejtője meredekebb, É-i lankásabb. D felé lankásabb, elnyúltabb fennsík követi.”

 

 


Az általam 09.09-én látott kiálló domb pozíciója az LTVT szofverben kimérve, a Mare Orientale belső gyűrűjén, a Montes Rook egy csúcsaként. Középen kis kék kereszttel jelölve.

 

 

Reiner Gamma, egy igazi különlegesség. Egy fehér albedó formáció. Ez az objektum típus, Holdunkon igen ritka! Az Oceanus Procellarum-on kívül felfedezhetőek még ehhez hasonló örvénylő fehér bazaltmezők a Goddard kráter területén a bazalton, illetőleg a túlsó oldalon a nagy Mare Ingenii bazaltjában is a Thomson kráterben.  Keletkezésük helyi mágneses anomáliákhoz köthető.

 

 

“Következő célpontom a különleges Reiner Gamma alakzat az Oceanus Procellarum területén, ami egy ú.n. albedó formáció. Ennek keletkezése helyi mágneses mezőnek köszönhető. Érdekes egy forma; hófehér papírsárkány jellegű alak, vagy olyan akár egy holdi szellem… farokkal, négyzet formájú kiterjedő fejrésszel. Ebben egy jól kivehető tojás alak, szürke ívvel övezve. Kifejezetten jól megfigyelhető, -hála a jó légköri feltételeknek- a külső négyszögű burkon, aminek külső pereme, időnként “bolyhosnak” tűnik ÉNy-i irányban. DNy felé két három pici magányosabb folt is jól látszik. A képződményünk különlegessége még, hogy semmiféle domborzati alakzat nem tartozik hozzá, az egész objektum sík. A helyi bazalt többi alakzatára most nem szántam kellő figyelmet, észlelésem kizárólag erre a képződményre korlátozódott. Kiterjedése 40x30km.”

 

A Reiner Gamma két nagyszerű felvételen; balra: LROC WAC. Jobbra Consolidated Lunar Atlas fotóin

 

 

 

 

Az este egyik legérdekesebb képződménye, a Mare Tranquillitatis medence egyik kis félszigetként benyúló “szárazulata”, egy hegyfok, a Secchi θ, melyet az űrhajós Jim Lovell (Apollo 8  &  Apollo 13) feleségéről, Marilyn Lovellről nevezett el.

 

Két tenger  közt a Mons Marilyn ék alakú tömbje.

 

 

 

Mons Marilyn; Ezen a térképen egyéb, a környezetében található “munkanév is felfedezhető”. Az űrhajósok az Apollo expedíció keretében azért jelölték ki ezeket az amúgy nem hivatalos elnevezéseket, hogy az Apollo 11 landolásához biztos támpontokat adjon. (Közben kiderült, Marilyn hegye mégis hivatalossá válhatott IAU döntés alapján idén!)

 

Marilyn Lovell, az asszony, akinek a Holdon hegy őrzi a nevét.

 

 

Lássuk én hogyan láttam Marilynnek hegyét!

 

 

“A Mare Tranquillitatis D-i partvidékén hosszúkás izolált hegyek sorakoznak a Nap lemenő fényében. Még éppen sikerül elkapnom a Secchi θ jelzésű hegyet, mely itt a leghosszabb mindegyik közül, és mely már igencsak benne jár a terminátorban. Érdekessége hogy James Lovell, az Apollo 8 és 13 parancsnoka, feleségéről nevezte el útjuk során; Mons Marilyn (39.87E  1.26N). Ettől a hegytől D felé már a partvidéknek nevezhető részen további csúcsok ék alakú árnyakkal; középen a legnagyobb árnnyal a Secchi α, illetve a Secchi β. A Mons Marilyn-tól É felé alacsony gerinc által övezett három igen kicsi háromszög alakban elhelyezkedő pontszerű hegyek. Beljebb a tengerben is látszik egy hegy, de ez alacsony lehet, ezt árnyéka árulja el. Szép, festői terület. Az azonosításokhoz a legnagyobb segítséget a NASA AIC 61D jelű térképe adta.”

 

A Mount Marilyn elnevezést az IAU 2017.07.26.án hivatalos elnevezésként elfogadta!

https://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/15617

 

 

 

A Marilyn Mons tömbje az egyik Apollo misszió ablakán át.

 

 

A Mons Marilyn környezete, rajzomnak megfelelő tájolással. (LROC WAC)

 

 

 

Egy igen különleges kráter így a végére; a Gaudibert, melynek talaján törések, dombok vannak.

 

A Gaudibert kráter a Mare Nectaris partján. Észlelés során rájöttem hogy ezt a krátert még többször is látni kell.

 

 

 

“Igen szokatlan, 33km átmérőjű háromszögű romkráter a Mare Nectaris ÉÉK-i partvidékén. Rajzolása idején 90%-ban árnyékolt, azonban még így is dacol a sötéttel három magasabb domb a talaján. Nagyobb, pl LROC WAC szondás képeken egy egészen különleges talajszerkezetű krátert látni, melyben dombok halmai találhatóak. A Gaudibert mögött, K felé egy kisebb völgyet látni, melyet egy egyenes fal határol. Északra egy másik krátert is látni, aminek árnyékoltsága hasonló, de ívesebb, -kráteresebb- a fala, mely így különbséget tesz köztük, nem csak méretben.”

 

 

Gaudibert kráter és vulkanikus lerakódások. A kép azonos tájolású mint a rajzom. (Apollo 16 felvétele)

 

 

 

Gaudibert az LROC WAC felvételén

 

 

 

 

 

Casimir Marie Gaudibert francia amatőrcsillagász, szelenográfus által 1887-ben szerkesztett 15cm átmérőjű  Holdgömb.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó:

http://www.gettyimages.com/license/602929965

http://search.obvsg.at/primo_library/libweb/action/dlDisplay.do?institution=ONB&vid=ONB&onCampus=false&lang=ger&docId=ONB_aleph_acc000844924

https://planetarymapping.wordpress.com/2016/01/28/gaudiberts-globe-de-la-lune/

https://www.csillagaszat.hu/hirek/a-holdi-papirsarkany-rejtelye/

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: