Archive for the Irodalom Category

Listázott hegyek

Posted in Irodalom, Letöltések on június 8, 2017 by Holdfény-árnyék

A Hold térképezései során, kezdve Galilei rajzaitól, Beer és Mädler precíz metszetein át, egészen Antonín Rükl közismert atlaszáig nagyon sok szép mű látott napvilágot Holdunkról.

Anno még gyerekként, Jules Verne regényében olvastam Edmund Nevill Neison angol amatőrcsillagász nevéről, aki egy 22 lapból álló atlaszt készített. Atlasza mintegy 500 objektumot nevesít, mégis a legérdekesebbnek ezen az alkotáson -szerintem- a görög jelzésekkel ellátott, és sokáig fennmaradó hegyek jelzései voltak.  Chuck Wood, NASA Holdkutató 1961-ben, több kollégájával elkészítette az “SLC – The System of Lunar Craters” 44 lapnyi atlaszát melyben vázlatosan ábrázolták a felszínt és a krátereket. (Egyszerű kivitelezése ellenére kiválóan, és könnyen használható alkotás ma is.) Több térképem mellé lenyomtattam ezt az SLC-t, kiegészítendő az amúgy nagy kedvenc Rükl Mondatlas kötetet.

Tehát amikor ezt az SLC-t jobban megszemléltem, azt láttam hogy igen sok magányos, vagy környezetéből kissé jobban kiemelkedő hegyet görög jelzésekkel láttak el, katalogizáltak! Mindig is hiányérzet kerülgetett ha pl a Stadius kráter melletti igen markáns szív alakú hegyet nézegettem, vagy egyéb tömböt pl a Mare Imbrium szélén. Olybá tűnt tehát, hogy az anonim, de sokszor igen szép árnyékokat “dobó” hegyek nevesítettek, még ha nem is “Montes Alpes”-i jelzőkkel. Érdekes adalék, hogy Rükl a neves atlaszában is jelölt ilyen objektumokat, nem sokat , de jelölt, már csak kb 10-et! Halkan jegyzem meg, a fentebb említett Montes Alpes több csúcsa is görög jelzésű….melyek szép egyezést mutatnak Neison, illetőleg az SLC, és a NASA Hold sorozatának lapjaival, pl LAC térképekkel. Az IAU planetarynames weblapján listázhatjuk a Hold legújabban elfogadott neveit, időrendileg, és mindenféle szempont szerint is. Viszont hiába kerestem, sehol nem találtam olyan listaszerű dokumentumot amiben kereshetőek lennének ezek a hegytömbök, így kb 1.5 éve gondoltam egyet és a korábban bemutatott LTVT szoftver és SLC térkép kombináció  felhasználásával elkezdtem felépíteni egy olyan dokumentumot, ami keletről, nyugat felé igen pontos koordináták alapján listázza ezen jelölt hegyeket. A pontos koordináták kimérésére, az LTVT program realisztikus 3D Holdgömbjének modelljén, párhuzamosan az SLC atlaszt nézve, kurzorral mértem ki, mely kurzor precíz mozgatását követően a gömbön leolvasható az E-S-W-N koordináta. Neison nevét említettem fentebb; Atlasza összhangban a későbbi térképekkel, azok görög jelöléseivel új adatokkal szolgált!!! Bővíthettem a listát, melyen mostanra 680 körülire tehető az objektumok száma. Gondoltam a gyakorlati felhasználásra, így a dokumentumban az utolsó oszlopon a Rükl térkép oldalainak száma alapján azonosíthatóak a képződmények.

 

A holdi hegyek koordináta kiméréseinek egy pillanata.
(Jobb alsó sarokban a piszkozat wordba bevitt – zölddel jelölt – új adatok Bal szélen az LTVT szoftverben kékkel bejelölt, nevesített kimérésre váró hegyekkel, jobbra fenn Neison atlasza)

 

 

 

 

Neville, Edmund Neville Neison 1876-ban kiadott “The Moon” atlaszában még igen sok hegy
volt jelölve. Chuck Wood 1961-ben kiadott SLC atlaszában még felfedezhetünk azonosságokat, de az 1977 – 1991-ben kiadott Antonín Rükl atlaszában már csak elvétve akad néhány.

 

 

Az általam készített teljes adatbázis innen illetve innen és innen tölthető le. (Mindegyik link azonos dokumentumot tartalmaz!)

 

 

 

Reklámok

A Hold színei

Posted in Amatőrcsillagászat, Irodalom with tags , on október 23, 2013 by Holdfény-árnyék
 
A színes Hold kedvelt témája az összeesküvőknek; “A NASA eltitkolja előlünk”, “színesebb mint mondják / bemutatják” olvashatjuk mostanában gyakorta. Pedig a Hold színeiben semmi misztikus nincsen!  Mint alább Lucien Rudeux, művész és csillagász 1920-as évekbeli rajzán is láthatjuk; korát megelőzve színhű rajzban ábrázolta az ásványi eloszlásnak köszönhető, igen gyenge árnyalatokat égi kísérőnknek: (Rajza a “Larousse Encyclopedia of Astronomy” 1948-as kiadásában meg is jelent, a rajz viszont a 20-as években készült, hol volt akkor még a “mindent eltitkoló” NASA!) 
 
 
Rudaux_lunar__map
 
rudaux_moonmap
 
 
 Hogy mennyire eltalálta Rudeux a valós – de igen gyenge- színeket, álljék itt az egyik legjobb hazai fotó melyet  Ladányi Tamás 80/1200-as Zeiss refraktorán át készített:
 
 
 
LadanyiTamas_Hold_20031208-2059UT
 
 2003.12.08., 20:59 UT, 80/1200 Zeiss refraktor, ISO 100, 1/125 s, Canon EOS 300D fényképezőgép), Csongrádi Zoltán közreműködésével
 
 
 
 
 
 
Ez pedig már Czefernek László felvétele, melyen a színeket én csalogattam elő;
 
color_moon_CzefernekLaszlo_photography_edit_FoldvariIstvanZoltan_GIMP
 
“A Hold színeit kiemeltem, Czefernek László 2012 aug.25-i felvételén, melyet egy 80/910mm-es SW refraktorral, és egy Canon EOS 450D fényképezőgéppel készített. A szaturációhoz a GIMP programot használtam fel.
Fotó: Czefernek László,
Képfeldolgozás: Földvári István Zoltán
 
 
 
Kapcsolódó:
http://www.csillagaszat.hu/a_het_csillagaszati_kepe/20090830-hetkepe.html
 
http://www.csillagaszat.hu/a_het_kepe/20060522_hetkepe.html
 
 
 
 
 

Egy elfelejtett holdtérkép – Luigi Ferdinando Marsigli

Posted in Irodalom with tags , on október 2, 2013 by Holdfény-árnyék
 
Joseph Ashbrook (1918-1980), a Yale Egyetem csillagászat-történettel foglalkozó taná­rának találó jellemzése szerint a 17. sz. végétől a 18. sz. közepéig terjedő időszak a holdtérképezés „hosszú éjszakája” volt. Valóban, a Hold kutatásának története, J. D. Cassini (Párizs) 1670-80 között rajzolt holdtérképétől a göttingeni T. Mayer 1750 körüli térképéig nem tart számon érdemleges Hold-ábrázolást.  A Hold térképezésének ebben a „sötét” korszakában mégis készült két olyan rajz­sorozat, amely megérdemli figyelmünket. Az egyik az a kb. 350 rajz, amelyet 1693-98 között Maria Klara Eimmart asszony (1676-1707) készített apja nürnbergi csillag­vizsgálójában — ezek zöme azonban valószínűleg elégett. A másik sorozatot, az itáliai gróf Luigi Ferdinando Marsigli (1658-1730) hadmérnök készítette, nagyobbrészt Magyarországon. Marsigli Hold-rajzai 1726-ban nyomtatásban is megje­lentek, de egy olyan műben, amely a Duna-völgy természetrajzával, földrajzával és régészeti emlékeivel foglalkozik, így jóformán teljesen elkerülte a csillagászok figyel­mét. Ezért is érdemes az 1696-ban végzett Hold-észleléseket röviden bemutatni.
 
 
 
Marsigli Magyarországon
 
A kalandos életű Luigi Ferdinando Marsigli Bolognában látta meg a napvilágot 1658. júl. 10-én. Fordulatos életútját terjedelmi okokból még vázlatosan sem ismer­tethetjük. Ismereteit a kor kitűnő tudósaitól sajátította el szülővárosában, valamint Padovában, Rómában és Velencében. így pl. tanítványa volt az Algol fényváltozását fölfedező G. Montanarinak és a párizsi Királyi Obszervatórium első igazgatójának, a geodéta-csillagász J. D. Cassininek. Közel egyesztendei konstantinápolyi tartózkodás után I. Lipót osztrák császárnál és magyar királynál jelentkezett, hogy részt vegyen a Magyarország felszabadítására szervezett hadjáratban. Kitűnő műszaki ismeretei révén hamarosan a hadműveletek egyik mérnök-tisztje, majd tábornoka lett. Számos csatában vett részt, többször hadmérnöki tudásával vívta ki a győzelmet. Közben azonban alaposan tanulmá­nyozta Magyarország földrajzi, vízrajzi, néprajzi érdekességeit, élővilágát és történe­ti emlékeit. Megbízták az új déli határok kitűzésével és a felszabadult déli ország­részek térképezésével. Térképező munkájában jelentős segítséget kapott a tehetséges nürnbergi Johann Christoph Müller (1673-1721) térképészmémöktől, aki később elkészítette Magyarország első pontos és teljes térképét. Marsigli sokoldalú tudományos kutatómunkájára felfigyelt a híres londoni Royal Society (Királyi Társaság), amelynek egyik célkitűzése éppen a Föld kevéssé ismert vidékeinek kutatása volt. 1696-ban Marsiglit a Royal Society tagjává választották, és ellátták utasításokkal az addig alig ismert magyar birodalom tudományos kikutatá­sára. A Duna-völgy természetrajzáról, földrajzáról Marsigli egy gyönyörű hatkötetes munkában, a „Danubius Pannonico-Mysicus…” (A magyarországi-szerbiai Duna…) lapjain számolt be, amely 1726-ban jelent meg Amszterdamban. E munka első kötetében találjuk Marsigli (és talán Müller) rézbe metszett holdrajzait, egy nap­fogyatkozásról és a Merkúr napkorong előtti átvonulásáról végzett észleléseit, valamint a Jupiter holdjainak megfigyeléseit. Marsigli 1701-ig tartózkodott hazánkban. Utóbb igen sokféle tudományos munkál végzett (pl. őt tartják a modern tengertan megalapítójának is), majd hatalmas gyűj­teményeit és műszereit szülővárosának ajándékozta. Ott is hunyt el 1730. nov. 1-jén. Feljegyzéseinek óriási gyűjteménye még ma sincs teljesen föltárva. 
 
 
 
A holdmegfigyelések
 
1696 tavaszán, amikor J. Ch. Müller becsbe érkezett a nürnbergi Eimmarttól vásárolt műszerekkel, Marsigli megkezdte a magyarországi Duna-völgy és az Alföld fonto­sabb pontjainak földrajzi helymeghatározását. E munka során végezte csillagászati megfigyeléseit. A földrajzi méréseket — a szélesség meghatározását — egy 2,5 láb (kb. 80 cm) sugarú szögmérő negyedkörívvel (kvadránssal) végezte. Egyéb csillagá­szati vizsgálataihoz azonban valószínűleg egy 7 láb 3 hüvelyk hosszúságú lencsés távcsövet használt, amelynek objektívje 3-4 cm átmérőjű, nagyítása 30-60-szoros le­hetett. . (Műszereinek leírása az „Instrumentum donationes…” c, 1711-ben kiadott jegyzékben található.) Nagyjából ilyen távcsővel dolgoztak a megelőző évtizedek holdtérképezői is (a danzigi J. Hevelius kivételével). Marsigli és Müller arra törekedett, hogy napról napra pontosan megörökítse a növekvő, majd fogyó Hold képét, elsősorban a fény és árnyék peremén — a terminátoron — látható alakzatok rögzítésére fordítottak nagy figyelmet. A rajzokat 1696 júliusa, augusztusa és no­vembere során készítették Bécsben, Bu­dán, Baján, a Dráva torkolatánál (kb. Eszék közelében), Zrínyi-Újvárnál, Zsablyán, Titel mellett, Szegednél, Szolnokon és Egerben.  A “Danubius”ban közölt rézmetszerű ábrák azonban nem dátum, ha­nem a növekvő, majd a fogyó holdfázis szerint vannak összeállítva, az újhold utáni negyedik naptól a 24. napig. Feltű­nő, hogy a rajzokon sem koordinátabe­osztás, sem égtájjelzés nincs. Az utóbbi­akat némileg helyettesíti, hogy mindegyi­ken észak van felül.
 
 
 
Marsigli_Moon_1696
 
Az egyes rajzokon elsősorban a sötét síkságok („tengerek”) és a terminátor mentén látható nagyobb kráterek tűnnek fel. A tengerek alakja és helyzete aránylag pontos, sőt az egyes holdfázisok mai fényképeit és egykori rajzait egybevetve feltűnő, mennyire pontosan követi a körvonalak látszólagos változása a megvilágítás szögét. A kráterek helyzete már sokkal kevésbé pontos. Együttesen 60-nál több kráter számlálható össze Marsigli rajzain, ezek közül mintegy 35-40 azonosítható a mai holdtérképekon. A kráterek méretük és helyzetük alapján azonosíthatók. Meg­jegyzendő, hogy Marsigli és Müller — akárcsak holdtérképező elődeik — csu­pán szemmérték alapján rajzolták a Holdat. A mikrométeres helyzetmérése­ket csak ötven évvel utóbb kezdte meg Tobias Mayer. Igen jól előtűnnek a környezetnél fé­nyesebb területek és a jól ismert fényes sugársávok. A Kopernikusz, Kepler és az Arisztarchus-Herodotus kráterpár körüli erős fényvisszaverő képességű területek a rajzokon igen szembeötlőek. Egészében ezeknek a vidékeknek ábrázolása tűnik a legjobbnak. 
 
 
 
 Marsigli_Moon__1696
 
 
 
 
 A holdrajzokról az első pillantásra lát­ható, hogy Marsigli nem törekedett egy nagyobb, összegzett holdtérkép szerkesz­tésére. A holdrajzok egy különleges tér­képsornak tekinthetők, amelyek a min­denkori terminátor környékén jól feltűnő, azonosítható alakzatokat ábrázolják. Erre utal a rajzsorozat címe is:  “Holdfázisok Az égitest határvonalainak ábrázolásával”. 
 
 
 
A holdrajzok célja
 
Voltaképpen már a sorozat összeállítása és a főcím is arra utal, hogy Marsigli a Hold fényváltozása során folyamatosan eltolódó fény-árnyék határ mentén észlelhető jellegzetes alakzatokról akart képet kapni. Ezért indokoltan feltételezhetjük, hogy holdrajzait kísérletnek szánta a földrajzi hosszúság meghatározásának egy érdekes, de sajnos kevéssé használható módszeréhez. Erre utal az is, hogy a Holdról készült rajzait a földrajzi hosszúság mérésére vonatkozó szövegrészben említi. Marsigli számára a földrajzi szélesség mérése (kvadránssal) nem jelentett nehézsé­get. Annál több gondot okozott — akárcsak más, földméréssel foglalkozó kortársai­nak — a hosszúság, ill. a hosszúság-különbségek megállapítása. Az akkoriban használt módszerek egyik csoportját azok az eljárások alkották, amelyek a Föld minden pontján (ahol csak látszik) azonos pillanatban bekövetkező csillagászati esemény megfigyelésén alapulnak.  Ilyen jelenségek pl. a Jupiter hold­jainak fogyatkozásai. Ha ezt a jelenséget két, különböző földrajzi hosszúsági körön elhelyezkedő észlelő a saját helyi idejében egyidejűleg észleli, úgy a helyi idők különbsége megadja a földrajzi hosszúságkülönbséget. Ezt a módszert már Galilei javasolta, de a gyakorlatban használható eljárást Michael Florent van Langaren, majd J. D. Cassini dolgozta ki. Ugyancsak M. F. van Langren (Langrenus, kb. 1600-kb. 1660) gondolt arra, hogy a Hold sötét oldalán árnyékba boruló hegycsúcsok elhomályosodásának időpontjai is mindenütt egy időben észlelhetők. Holdészlelők előtt jól ismert jelenség, hogy a magasabb hegycsúcsokat a Holdon felkelő ill. lenyugvó Nap már vagy még akkor is megvilágítja, amikor a hegyláb még árnyékba borul. Ezek a megvilágított csúcsok a terminátor közelében, de a sötét oldalon fénylő pontokként tűnnék elő.  Amint a Nap egyre mélyebbre süllyed az adott holdtáj látóhatára alá, ezek a csúcsok is sorra elsötétednek, „kialszanak”. Mivel a sötét oldalon fénylő hegyormok elhomályosodása a Föld minden pontján, ahol a Hold a látóhatár fölött van, egyazon pillanatban következik be, megfigyelésük van Langren szerint ugyanúgy felhasználható a hosszúságkülönbségek megállapítására, mint pl. a Jupiter holdjainak fogyatkozása. Az olasz Joannes Baptista Riccioli (1598-1671) továbbfejlesztette ezt a módszert. Véleménye szerint azt a pillanatot kellene feljegyezni, amikor a fény és árnyék határa éppen áthalad egy-egy jellegzetes holdalakzaton, pl. egy nagyobb kráter köz­ponti kúpján. Ezt az időpontot két különböző észlelőhelyen a saját helyi időben fel­jegyezve az időkülönbségekből ugyancsak kiszámítható a földrajzi hosszúságok különbsége.
 Marsigli ismerte Riccioli — igen nagy sikert aratott — művét (Geographiae et Hidrographiae reformata, Velence, 1677); Langrenus nézetét pedig talán egykori tanító­mesterétől, Cassinitől sajátította el. A Holdról készült rajzsorozata azt a célt szolgál­ta, hogy megörökítse a mindenkori terminátor közelében látható jellegzetes alakza­tokat. A holdrajzok célja tehát a földrajzi hosszúságmérés elősegítése volt. Munkája során azonban Marsigli felismerte, hogy ezek a módszerek nem alkalmasak pontos mérésre. Ezért nem is kísérletezett tovább, de a szép holdrajzok mégis belekerültek nagy művébe.
 
Bartha Lajos
 
Forrás: Meteor 1996/4. 39.o
 
 
Kapcsolodó: 
http://www.danubius-fluvius.eu/terkepek/marsigli_hu.html
http://images.konyvtar.elte.hu/egesfold/12/marsigli/
 
 

Hová lettek a Hold felföldjei?

Posted in Észlelési ajánló, Egyebek űrtémában, Irodalom with tags , , on április 1, 2013 by Holdfény-árnyék
 
A Hold térképére nézve féloldalasnak tűnhet a nevezéktan: míg minden sötét foltnak neve van (marék), a világos területek (terrák) nincsenek elnevezve: itt inkább a kráterek alapján tájékozódhatunk. Az első távcsövek elkészítése után a csillagászok már az 1600-as évek elején számos Hold-térképet készítettek. Az első részletes térképeken még csak számok jelezték az alakzatokat. Az egyik első holdi nevezéktant a belga Langrenus készítette 1645-ben. ö alkotta meg a ma is használt köznév-rendszert: az addig ismeretlen világ térképérc sötét tengerek (ill. egy óceán) és világos kontinensek (terra) kerültek (hegyek még nem). A krátereket pedig híres emberekről nevezte el, összesen 325 nevet írt fel térképére. (Pl. Oceanus Philippicus, Mare Eugenianum, Maré Belgium, Terra Sapientiae, Terra Honoris, Terra Dignitatis, Terra Iustitiae.) Más nevezéktant javasolt a lengyel Hevelius Selenographia című térképein (ő alkotta meg a szelenográfia szót is).
 
 
Riccioli_Tycho
 
Riccioli és Tycho. A két tudós allegorikus ábrázolása
egy 18. századi freskón (Prága, Klementinum)
 
 
 
 
Az olasz Grimaldi térképe a jezsuita Giovanni Battista Riccioli nevezéktanával 1651-ben jelent meg. Ezen a térképen jelentek meg először a ma ismert nevek (Hevelius nevezéktanát protestáns országokban a 18. századig használták). Langrenus közneveit (mare, oceanus, terra) Riccioli megtartotta, de a neveket kicserélte. A krátereket ő is híres emberekről nevezte el, de a kört leszűkítette filozófusokra és tudósokra. Almagestum Novum c. művében, ahol a térkép megjelent, a kopernikuszi tanokkal szembeszállt, azonban mind Kopernikuszról, mind Keplerről jelentős méretű krátereket nevezett el. A terrák és marék ekkor még nevezéktanilag egységes rendszert alkottak. Könnyen lehet, hogy pár évtizeden belül a holdi maréktól is búcsúzhatunk, és azokat felváltja a planetológiában általánosan használt medence utótag.
 
 
Néhány terra név Riccioli térképéről: Terra Siccitatis (Szárazság földje), Terra Grandinis (Jégeső földje), Terra Pruinae (Dér földje), Terra Vitae (Élet földje), Terra Vigoris (Élénkség földje), Terra Calorís (Melegség földje), Terra Fertilitatis (Termékenység földje), Terra Manna (Manna földje). Terra Sterilitatis (Meddőség földje).
 
 
20110110_hova_lettek_a_hold_felfoldjei_2
Grimaldi 1651-ben készült térképe a Riccioli-féle nevezéktannal 
 
 
Riccioli-nomencl-1651
 
 
 
Eredetileg a Terra-Mare elkülönítés a Mars esetében is hasonlóan történt. Míg azonban a Holdon a terrák eltűntek a térképekről, a Mars esetében az IAU épp ellenkezőleg, a marékat tüntette el a hivatalos Mars-térképről. A régi marsi albedó-térképeken a világos területek általában utótag nélkül, a sötétek Mare megnevezéssel szerepelnek. Az igazából pontosan ma sem lehatárolt kerületű világos albedó-alakzatok eredetileg az angol és francia nómenklatúrák szerint ”kontinensek” voltak. Mivel a sötét és világos foltok nem felelnek meg következetesen a medencéknek ill. felföldeknek, az elnevezésben is hol ilyen, hol olyan utótagot kaptak, miközben a tulajdonnévi tagban általában megtartották az eredeti elnevezést. A planetológusok a keveredés elkerülése végett egyrészt koordinátákat használnak, másrészt az egyes térképlapoknak adnak külön elnevezéseket, amik így nem az albedót, nem is domborzatot, hanem a fokhálózatot követik (jellegzetes amerikai megoldás).
 
A Mars feltérképezése Huygensszel kezdődött, aki 1659-bcn rajzolta le először a Syrtis Maior fekete háromszögét. Az első, betűjelöléses albedó-térkép Beer és Madler – az areográfia atyjai – 1830-as térképe. Ekkor a Hold esetében már ismert volt, hogy a sötét foltok nem vízzel borított tengerek, a Marsnál viszont még épp hátra volt a tenger-, csatorna- és egyéb láz.Albedó-elnevezések a Marson: balra a régi nevek, jobbra a ma használatos IAU-nevezéktan (Terra: felföld, Planitia: medence. Planum: fennsík):
 
nomencl-Mars
 
 
 
Az IAU Riccioli holdi nevezéktanát 1935-ben tette hivatalossá, mert a legtöbb csillagász közmegegyezéssel ezt használta.Végezetül: miért tűntek el a Hold terráinak nevei? Talán azért, mert kiderült: a marék kőzettanilag jól elkülöníthető, genetikailag egyedi eseményhez köthető területek, míg a sok kisebb-nagyobb terra valójában egyetlen egységes felszínt alkot a Holdon. A távcsöves észlelők számára az albedó-alakzatok elnevezése továbbra is elsődleges fontosságú lesz, az űrszondák közelképeit feldolgozó planetológusoknak viszont a domborzati-kőzettani alapú nevezéktan a hasznosabb. A marsi nevezéktan bővítése-alakítása máig nem zárult le; más égitesteknél pedig hasonló forgatókönyv szerint a kezdeti albedó-alakzat elnevezéseket fokozatosan felváltják a domborzaton és geológián alapulók – az égitestek térképei és megírásuk éppúgy változnak, mint a Föld politikai atlaszai.A kérdéskörhöz hozzátartozik, hogy épp 2002-ben változott meg a Mars hivatalos koordináta-rendszerének iránya: eddig a 0. hosszúságtól nyugat felé haladtak a hosszúsági körök (ahogy a Földről nézve elfordul a Mars, úgy nőttek), mostantól fordítva, kelet felé (úgyhogy most mindkettő használatban van). Ez a számítógépes feldolgozást könnyíti meg. A Holdnál pedig már új javaslatot tettek arra, hogy a 0. hosszúsági kört helyezzék át a Hold látható oldalának közepéről a Mare Orientale felőli peremére, ily módon nem kellene negatív koordinátákat használni a Föld felé néző féltekén.

 
Hargitai Henrik
 
Forrás: meteor 2003/1 
 
 

James Hall Nasmyth Holdmakettjei

Posted in Amatőrcsillagászat, Irodalom with tags , on január 17, 2013 by Holdfény-árnyék
 
James Hall Nasmyth Skót mérnök, amatőr csillagász, gépgyáros
Apja, Alexander Nasmyth kora ismert festője, aki műszaki kérdések iránt is érdeklődött, ami nagy hatással volt fiára. Apja kis műhelyében 17 évesen gőzgépet épített, 1828-ban országúti gőz-mobilt. Miután maga is gépgyárban dolgozott, 1836-ban H. Gaskell-el Lancashireben gépgyárat alapított. Közreműködött az angliai vasutak és gőzhajók építésében. Több gépgyári találmánya közül nevezetes, a Nasmyth-gőzkalapács jelentős technikai újdonság volt. 1856-ban visszavonult az ipari tevékenységtől, és Kent grófságban, “Hammerfield” kastélyában csillagászati távcsövek építésével és megfigyelésekkel foglalkozott. Az általa tervezett (ma is kedvelt) távcső-szerelés kényelmessé teszi az észlelő munkáját. Legnagyobb reflektora, 51cm-es főtükrével kora óriástávcsövei közé tartozott. James Carpenter csillagásszal (1840-1899) főleg a Hold a holdalakzatok formáival, keletkezésével foglalkozott. Holdtérképei alapján plasztikus modelleket készített, és ezekről speciális technikával fényképeket közölt. Ezen fényképei illusztrálják máig is értékes művét. (James Hall Nasmyth, James Carpenter, The Moon: Considered as a Planet, a World, and a Satellite, 1874;)
 
 
 
454744
 
                             James Hall Nasmyth (  1808-1890 )
 
 
 
nas-telescope
                A távcső, mellyel Nasmyth megfigyeléseket végzett,
     és ami festményei, és modelljei elkészítését szolgálta. (1858 Anglia)
 
 
 
 
 
 
Mielőtt belekezdett volna a domborművek megalkotásába, 1851-ben, gyönyörű festményeket készített a Hold tájairól:
 
nasmyth-copernicus-paint
 
 
 
1851painting
 
 
nas-gassendi
 
 
 
Nas-Tycho-paint
 
 
 
                                    Rajzokat, vázlatokat is készített:
 lunar-craters-grap-Nasmyth
 
 
plato-drawing-Nasmyth
 
 
 
 
 
Íme néhány fotó a híres műből, a makettjeiről:
 
 
Nasmyth-moon-photo
 
 
 
PLATE4
 
 
 
 
 
 
 
PLATE6
 
 
 
 
PLATE8
 
 
 
 
PLATE9
 
 
 
 
 
imbr_nas
 
 
 
 
PLATE10
 
 
 
 
PLATE13
 
 
 
PLATE15
 
 
 
 
 
PLATE17
 
 
 
 
PLATE18
 
 
 
 
 
 
v0_web (1)
 
 
 
 
PLATE20
 
 
 
 
crater-modell
 
 
 
 
Plate21
 
 
 
 
Plate23 (1)
 
 
 
 
 imbrium-nasmyth
 
 
 
 
           S a 76 km átmérőjű kráter mely Nasmyth emlékét őrzi Holdunkon:
      
nasmyth-krater
 
 
 
Bevezető szöveg: Bartha Lajos
Képek forrása: flikr.com
collectionsonline.nmsi.ac.uk
 
 
 Kapcsolódó:
A Holdfelszín…egy modellező szemével « Holdfényárnyék
 
 

Pierre Puiseux és Maurice Loewy fotografikus Holdatlasza

Posted in Irodalom on január 5, 2013 by Holdfény-árnyék
 
 
Pierre Puiseux, a tekintélyes matematikus Victor Puiseux fia. 1879-től a párizsi Nemzeti Obszervatóriumban Maurice Loewy (Lővi Mór, 1833-1907) munkatársa, akivel együtt, 6000 fénykép alapján elkészítette a Hold fotografikus térképét (Atlas Photographique de La Lune, 4 köt. 1896-1910.), amelynek utolsó 71 lapját, és leíró részét ő szerkesztette Utóbb elméleti kérdésekkel, pl. a Hold-mozgás gyorsulásával foglalkozott. Tekintélyes alpinista, aki a legnehezebb feljutások közepette is geológiai megfigyeléseket végzett, ismereteit a hold morfológiában értékesítette. A párizsi Tudományos Akadémia tagja, a Sorbonne tiszteletbeli professzora, az angol Királyi Csillagászati Társaság kültagja.  Pierre Puiseux nevét, egy 24km átmérőjű holdkráter őrzi.
 
Az alábbiakban bemutatok néhány oldalt, korszakának legjobb holdfelvételeit tartalmazó atlaszából: 
 
 
 
MauriceLoewyPierrePuiseux_1
 
                  A fotóatlasz alkotói: Maurice Loewy, és Pierre Puiseux
 
 
 
 
 couv_pop
 
 
 
 
11387_Loewy_Puiseux1896____
 
       Részlet egy 1896-ben készített fotóból; A Mare Humorum vidéke
 
 
 
 
 
 
 
 
11388_Puiseux_Morvan1901
 
                            1901; Mare Tranquillitatis déli partvidéke
 
 
 
 
 
 
11389_Loewy_Puiseux_1900
 
                             1900; Petavius, Furnerius, Vallis Rhaita
 
 
 
 
 
11390_Loewy_Puiseux1899_
 
        Egy 1899-ben fényképezett szelvény; a déli krátermezővel, a kép
           legtetején a ma már Hédervári nevű krátert is kivehetjük.
 
 
 
 
11391_Loewy_Puiseux1900
 
        1900; A Mare Crisium egésze…középütt a jól látható “O’Neil hídjával” 
 
 
 
 
 
 
 
11393_Loewy_Puiseux1896france-578x476mm
 
                                        1896; Tycho, Clavius
 
 
 
 
 
 
11394_Loewy_Puiseux1897
                             1897;  Mare Fecunditatis-beli reggel
 
 
 
 
 
 
 
11395_Loewy_Puiseux____1897
                        Szintén 1897;  Schiller, Mare Humorum
                   (Talaján a később Puiseux-ról elnevezett kráter)
 
 
 
 
 
 
 
11397_Loewy_Puiseux1899
 
      1899; Mare Tranquillitatis, a hatalmas pókszerű Lamont alakzattal
 
 
 
 
 
 
 
11398_Loewy_Puiseux1901_578x476mm
 
                  1901; Mare Frigoris, Posidonius, Mare Serenitatis
 
 
 
 
 
 
 11401_Loewy_Puiseux-1894
                1894; Mare Serenitatis, Mare Vaporum, Rima Hyginus
 
 
 
 
 
 
11396_Loewy_Puiseux1899__
 
                              1899; Mare Nectaris, Rupes Altai
 
 
 
 
 
 
MauriceLoewy_PlateIX
 
              Egy eredeti kézzel rajzolt térkép részlete Puiseux-ék művéből
 
 
 
 
 
 
 
               Végezetül…két, 24km átmérőjű kráter őrzi nevüket,
                         égi kísérőnk, Mare Humorum nevű részén:
 
 
normal_Puiseux_LO-IV-142H_LTVT
                           Loewy és  Puiseux kráterek (Lunar Orbiter)
 
 
 
 
Bevezetőszöveg: Bartha Lajos
Képek: http://www.iphotocentral.com
 

A Hold feltérképezése

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló, Irodalom with tags , , , , , , , , , , , , , , on szeptember 16, 2012 by Holdfény-árnyék
 
Amikor a távcsövet felfedezték, az éjszakai ég legfényesebb objektumaként a Hold tűnt a legígéretesebb objektumnak a csillagászok számára. Az első távcsövek optikai minősége nem volt valami jó, az üveganyag sem volt megfelelő, amelyből az optikák készítették, s komoly problémát jelentett a kromatikus aberráció. A Hold megfigyelésének fő célja több mint három évszázadon át a térképezés volt olyan finom felbontással, amennyire csak lehetett. Ezt a munkát nagy lelkesedéssel végezték, főleg amatőrök, de tőbb obszervatórium is foglalkozott vele. Az első elfogadható holdtérképet egy angol, Thomas Harriot készítette 1610-ben, s elég jól bemutatta a sötét tengerek és a világosabb felföldek eloszlását. Galileo Galilei is közölt néhány rajzot a Hold felületéről, de az általa ábrázolt alakzatokat nehéz azonosítani. Galilei úttörő volt a távcsöves csillagászatban, és sok európai megfigyelő követte a Hold tanulmányozásában, bármilyen optika állt is rendelkezésére. 1614-ben Németországban Scheiner készített térképet, amelyet javított formában 1664-ben ad­tak ki, már a szerző halála után. 1645-ben Belgiumban Van Langren adott ki térké­pet, amelyen az alakzatokat kiváló tudósokról nevezte cl. Mint sok más szelénográfus, ő is elnevezett egy krátert saját magáról (Langrenus-kráter).
1636-ban az olasz Mellan publikálta térképét, amely realisztikusabb benyomást adott, s egészen jó minőségűt volt. 1645-ben a német Rheita tett közzé egy olyan térképet, amely már ábrázolta a Tycho-krátert és más fényes krátereket övező sugár­rendszereket.
Olaszországban Fontana rajzolta meg a sötétszürke tengereket, a nagyobb kráte­reket és a fő sugár rendszereket. Németországban Hevelius adott ki 1647-ben egy 250 alakzatot tartalmazó térképet, melyen főként földi alakzatok elnevezéseit alkalmazta. Az ő térképe volt az első. amely librációs vidékeket is mutatott. Hevelíus könyvet is adott ki Holdalakzatok különböző megvilágításoknál készült rajzairól. 1651-ben egy másik olasz, Riccioli tett közzé térképet, amely Grimaldi megfigyelése­in alapult, s Van Langren elnevezési rendszerét használta. Riccioli saját magáról és Grimaldiról is nevezett el krátert. Ezek a térképek egyre nagyobb gondossággal késziiltek; 1656-ban Montani adott ki térképet, amely korának legpontosabb munkájának számított. Azonban vala­mennyi térkép egészen kis skálájú volt, melyeken a Hold korongját kb. 25 cm átmé­rővel ábrázolták. Az olasz Cassini 1680-ban kiadott térképe volt az első nagyobb skálájú, 50 cm átmérővel. Újabb előrelépést a német Tobias Mayer tett, aki felismerte a nagy skálájú térképek szükségességét. Megkezdte egy 25 szektorból álló atlasz Összeállítását, de meghalt, még mielőtt befejezhette volna. Egyetlen publikált munkája egy kis, 20 cm átmérőjű térkép volt.
Egy másik német, Schroeter 1791-1802 között adott ki két kötetnyi rajzot a Holdról. Rajzai nagyon pontosak voltak a pozíciók és a részletek szempontjából egyaránt. 1830-ban a német Lohrmann tanulmányozta a Holdat azzal a céllal, hogy összeállítson egy 25 szektoros atlaszt, de mivel szemei megromlottak, csak egy 38 cm átmé­rőjű általános térképig jutott.
 
 
 Részlet Lohmunn atlaszának 1878-as kiadásából:
 
 
 
 1838 nagyon fontos év­nek bizonyult mivel két német. Beer és Madler 94 cm átmérőjű holdtérképet készített, amit egy részle­tes leírásokat tartalmazó könyvvel együtt adtak ki fő műszerük egy Fraunhofer gyártmányú 9,5 cm-es refraktor volt. Egy má­sik német, Schmidt, az Athéni Obszervatórium 19 cm-es refraktorát használ­va készített el egy 25 szek­toros nagy atlaszt 190 cm-es átmérővel Ezen precízen bejelölt 33 ezer krátert dombot völgyet és más alakzatot s mind­máig az egyik legrészle­tesebb térképnek számít.
Két angol, Nasmyth és Carpenter könyvet írt a Holdról,  amihez Nas­myth 51 cm-es reflekto­rával végzett észleléseit használták fel. 1876-ban szintén Angliában Neison adott ki egy 22 szektorból álló térképet, amely 235 és 15 cm átmérőjű távcsövekkel végzett megfigyelésem alapult. 
 1874-ben a „Brit Egyesület a Tudomány Haladásáért” megalakította a Hold Bizottságot, egy nagyon aktív Hold-észlelő, W.R. Bírt vezetésével. Céljuk az volt, hogy összeállítsanak egy 5 méter átmérőjű Hold-térképet. A társaság tagjai kozé tar­tozott számos híres észlelő”, mint pl. T.W. Webb is. Saját folyóiratot is kiadtak, a „Selenographical journal”-t; de sajnos 1882-ben megszűnt a társaság és a folyóirat is. 1890-ben a „Liverpool Astrononucal Society”, a BAA előfutára hozott létre Hold Szakosztályt, a nagyon tehetséges és aktív Hold-észlelŐ. T.G. Elger vezetésével. Könyvet és térképet adott ki a Holdról; rajzainak nagy pontosságál széles körben elismerték. Megfigyeléseit 22 cm reflektorral végezte. A századfordulón két fontos térkép jelent meg: az egyik Klein (Bologna), a másik Kriegertől (Trieszt). Krieger térképe nagyrészt fényképeken alapult, s két kötetet tett ki. Ugyanezen időben két francia csillagász adott ki nagyon részletes térképeket, egyik a híres Camille Flammarion volt; a másik Gaudibert.
 1910-ben a BAA Hold Szekció igazgatója, Good-acre publikált egy 152 cm-es térképet 25 szektorból, amely eismerten nagy pontosságú volt.
Karel Andel Prágában 1924-ben készített szép holdtérképet. Ugyane­zen évben adta ki első tér­képét H.P. Wilkins, a BAA/LS akkori igazgatója. Ez 152 cm átmérőjű volt, amelyet követett híres 508 cm-es, rendkívül részletes óriás térképe. 1946-ban Wilkins Patrick Moore-ral együttműködve javított ki­adásban jelentette meg ezt az 508 cm-es térképet; s Európa legnagyobb távcsö­veivel dolgozva megkezdte egy 762 cm-es munkálatait. Ezt a hatalmas feladatot azonban már nem tudta teljesíteni.
 
 
 
 
                 Philipp Faulh így ábrázolta a Hyginus-rianás vidékét
 
 
 
Szintén az idő tájt a német Fauth adott ki egy térképet, amely egészen szokatlan volt: kontúrvonalakkal áb­rázolta a holdalakzatok magasságait. A Hold iránti érdeklődés az 1950-es évek végén — az űrkutatás sikerei következté­ben — fokozódott. Az USA-ban tudományos intézetek kezdték térképezni a Holdat olyan felbontásban, amit egyetlen amatör sem érhetett el. Ezeknek csak a földi légkör szabott határt, s nyilvánvalóvá lett, hogy további haladást csak az űrből lehet elérni. 
 
1957. október 4-én fellőtték a szovjet Szputnyikot. Ez volt az első, ember által az űrbe juttatott eszköz. A szovjet Luna-1 haladt el először a Hold közelében; a Luna-2 már becsapódott az Archimedes-kráter közelében, a Luna-3 pedig elsőként készített felvételt a Hold túlsó oldaláról. Az amerikai Ranger-sorozatot úgy tervezték, hogy a szondák becsapódjanak a Holdba, és TV-képeket küldjenek egészen addig, amíg a felszínre nem zuhannak, miközben a képek felbontása drámaian fokozódott. A Rangerek által visszaküldött képek száma 5000 és 7000 között váltakozott. Ezek hihe­tetlenül nagy részletességgel mutatták, hogy a Hold felszíne sűrűn telezsúfolt kráterekkel, egészen a milliméteres méretekig. 
A Luna-9 sima leszállást végzett az Oceanus Procellarumban; majd hamarosan követte az első Surveyor, amely 11 000 felvételi közvetített leszállóhelyéről. A Hold körül keringő Lunar Orbiter sorozat fotografikusan térképezte a Holdat, olyan elképesztő pontossággal, ami a Földről elképzelhetetlen lenne, A Surveyorok és az Orbiterek vetették meg az Apolló-program alapjait. Ennek adatai és kőzetmintái jelentik a csúcspontot a Hold vizsgálatában.
 
 
D. G. Buczynski
Reflection, 1981. február – ford.: Szentmártoni Béla
 
meteor 1997/10
 
 
Kapcsolódó:
Régi Holdtérképek pontossága
 
 
 
 
%d blogger ezt kedveli: