január, 2018 havi archívum

Szemmel a Holdat! II – III.

Posted in Észlelési ajánló on január 15, 2018 by Holdfény-árnyék

Akik nap mint nap figyelik az eget, tisztában vannak azzal, hogy szabad szemmel figyelve a Hold egy sima, bár foltos golyónak tűnik. Nem kell azonban binokulárt használnunk, hogy rájöjjünk, ez nem teljesen igaz. 

Az első negyed környékén, amikor a kontraszthatás a holdi terminátoron a legked­vezőbb, csak elég nehezen látszanak ott a legnagyobb kráterek. A Clavius-kráter (225 km átmérőjű) és a Sinus Irídium (281 km a Mare Imbrium északi sarkánál) látszott már egyes észlelések szerint szembeszökően, határozottan, majdnem kézzel fogha­tóan. Mindkettő az első negyed után. A Maginus (163 km) ugyancsak az első negyed idején szabad szemmel épphogy csak láthatónak tűnt fel.

Ha az átmérőértékeket szögértékekben fejezzük ki (Clavius: 2′,1, ill. Maginus 1’5) látható, hogy az 1′-es határ felett vannak, amit egy egészséges szemnek elméletileg fel kell tudni bontani. Ezt a következő kísérlettel lehetne bizonyítani: Rajzoljunk fehér papírra egymástól 2 mm távolságra két hajszálvékony párhuzamos vonalat, majd ezekhez képest derékszögben még kettőt az esetleges asztigmatizmus kikü­szöbölése végett. Ragasszuk a lapot egy jól megvilágított falra, és addig hátráljunk, amíg fel tudjuk bontani a párhuzamos vonalakat. Ha 6,8 m-re a papírtól még fel­bomlik az egyik, vagy akár mind a kettő, akkor képesek vagyunk felbontani 1′-et a Holdon is.

Az észlelés napszakhoz kötött időpontja sem mindegy. Akkor végezzük, amikor az ég kontrasztja a legmegfelelőbb (mélykék az ég). Legalkalmasabb a napnyugta, vagy napkelte körül, de az éjszaka kelő ill. nyugvó Hold, ha fényét csökkenti a légkör horizont közei fényelnyelő hatása, szintén megfigyelhető, a szemet kevésbé fárasztja. Egyes észlelések szerint például ez utóbbi esetben is megfigyelhető a Clavius az utolsó negyed utáni, kelő Holdon.

 

 

Táblázatunkba azokat a nagy holdkrátereket gyűjtöttük ki, amelyeknek a látszó átmérője legalább 1,3 ívperc, és az esetleges szabadszemes megfigyelésre kedvező helyzetben vannak. A fentieken kívül fénylő pontként talán megfigyelhetőek a következő kráterek is: Aristarchus (23,°7N; 47,°4W), Copemicus (9,°7N; 20°0W), Tycho (43,°3S; 11,°2W).

 

________________

 

 

Mi látható a Holdon szabad szemmel?

A Hold korongján lévő foltokra valószínűleg már a legősibb embercsoportok is felfigyeltek és megpróbálták megmagyarázni keletkezésüket, mibenlétüket. Az ókori népek legtöbbször földi, általuk jól ismert dolgokat vetítettek ki rá. Ugyanez fi­gyelhető meg a ma élő, alacsonyabb fejlettségű népcsoportoknál is. A természettu­dományos világnézet fejlődésével a mesék egyre inkább háttérbe szorultak(nak), természetesen nem tűntek el. A következőkben a holdfoltok múltbéli magyará­zataival (legendáival) és a holdi részletek jelenlegi szabadszemes láthatóságával foglalkozom.

 

 

Mesék a holdkorongon

A sötét foltokba beleképzelt figurák hihetetlen változa­tosságot mutatnak. Ha csak a leginkább elterjedteket vesszük figyelembe, akkor két nagy csoportot emel­hetünk ki közülük. Az első típusba az állatformák (elsősorban a nyúl), a másodikba az emberformák tartoznak.
Ázsiában, Észak- és Közép-Amerikában az őslakók körében a nyúlforma terjedt el döntően. A japánok, kínaiak, thaiföldiek, indiaiak szerint a holdban egy házinyúl ül, előtte mozsár van, amiben a kezében tartott mozsártörővel rizskását (más variáció szerint a halhatatlanság füvét) őrli. Indiában sok helyen éppen ezért Sa’shabrit-nak, azaz Nyúltartónak hívják mellék­bolygónkat.

 

 

Észak-Amerika legtöbb indián törzsénél a holdban a Nagy Nyúl (a hős, a csodatevő) ül, akitől minden és mindenki származik. A Mexikó területén élő népeknél szintén elsődleges a nyúlforma, aminek eredete egé­szen a toltékokig vezethető vissza. Náluk a Napot, mint égitestet egy jaguár (jaguár-isten), a Holdat egy nyúl jelképezte. A Hold ábrázolására  egy korsót vagy csigaházat használtak, amiből nyúl ugrik ki. Érdekes még a dél-amerikai namakák magyarázata, akik szerint a Hold foltjait egy nyúllal való verekedés közben szerezte, mivel az összekarmolta. Hol látható a nyúl a holdkorongon? A mai térképek elnevezéseit használva a teremtmény azonosításához, a következőket kell elképzelni: a nyúl hátsó fele: Mare Serenitatis, hátsó lábai: Mare Vaporum, testének első fele: Mare Tranquillitatis, feje: Mare Fecunditatis, füle: Mare Crisium, mellső lábai: Sinus Asperitatus és Mare Nectaris (1. ábra).

 

Más indiai népek gyakran kecskét látnak a foltokban és a Holdat a Nyúltartó mintájára Kecsketartónak nevezik. Sok észak-amerikai törzs békát vél felismerni a fent leírt területen. Ez pontosan ellenkező irányba néz, mint a nyúl. Lábai a Mare Fecunditatis és a Mare Nectaris, teste a Mare Tranquillitatis, feje a Mare Serenitatis. A Fidzsi-szigetek lakói pat­kányokat látnak a holdban. Európában, Dél-Amerikában, Afrikában leginkább valamilyen emberformát képzelnek bele a foltokba. A görögöktől ered az a feltevés hogy a holdban egy gyönyörű lány arca látszik. A romaiak revén a legtöbb latin nepnel elter­jedt ez az uralkodó legenda. A germán népek általában egy kis görnyedt emberkét látnak benne. A skandinávoknál az Edda (eredetmonda) szerint két vízhordó gyermeket (Bilt és Hinkét) rabolt el a Hold, akik azóta sem hagyhatják el őt. A dél-amerikai inkák szerint egy kéjhölgy holdvilágos estén sétált, megtetszett neki a ragyogó Hold és felszökkent hozzá, aki azóta sem engedi el.

 

 

Az Orinoco menti potowatomik és az észak-amerikai Ottawák szerint egy görnyedt vénasszony látható a holdon. A Timor-szigetek lakói fonogató öreganyót, a Szamoa-szigetek népe asszonyt és gyermekét képzelnek a foltokba. A busmanok emberi arcot vesznek ki az alakzatokból. A régi magyar mondavilág teremtményei is nagyobbrészt emberek, akik általában büntetésből vagy jutalomból kerültek a holdba. Ízelítőül néhány: öregember, osztozkodó cigánygyerekek, favágó ember, rőzsét vagy szalmát cipelő ember, kapcáját szárító juhász, szántó paraszt, legeltető pásztor, kovács, meszet hordó gyerek, emberi arc. Más magyarázat szerint Dávid (Szt. Dávid ill. Dávid király) hegedül és Cicelle (Szt. Cecília ill. Sybilla jósnő) táncol körülötte.

 

Vannak olyan magyarázatok is, amelyek megszemélyesítik a Napot és a Holdat, ezek veszekedéséből származnak a foltok. Ilyen az a grönlandi monda is, amiben Anninga (a Hold) üldözte nővérét, Maiinát (a Napot). Maiina — akinek ujjai kormosak voltak — visszafordult és bedörzsölte vele öccse arcát és ruháját. Észak-indiai monda magyarázata szerint a Nap tüzes sugaraival megpörköli a hozzá havonta közel kerülő Holdat, és annak korongján az égéstől származó pernye alkotja a foltokat. Egy régi magyar hiedelem szerint a Nap és a Hold valamikor egyforma erősek voltak és verekedtek. A Hold egy tüskés ágat dobott a Napba, így az még jobban égett, azért olyan szúrós a fénye. A Nap egy lapát lóürüléket vágott a Hold szeme közé, ezért halványabb és foltos a képe.

 

 

 

Kezdetleges tudományos elméletek és az első „térképek”

 

A legtöbb természettudomány gyökere a görög gondolkodókig nyúlik vissza. A holdbéli foltok esetében is idáig kell visszamennünk, hogy a bonyolultabb világképekbe illő, meséket kevésbé tartalmazó elméleteket találjunk.
Az egyik első magyarázatot a foltok keletkezésére idősebb Plinius (Kr.e. 1. sz.) adta. Elfogadta azt a széles körben ismert elméletet, hogy a Hold felszívja a földi nedvességet. Szerinte ennek tisztátalan részeiből keletkeznek a foltok. Egyébként tiszteletbe tartotta Arisztotelész (Kr.e. 4. sz.) makulátlanul tiszta égitestjeit, de szerinte a Hold túl közel kering a Földhöz, ezért szennyeződhet be. (Arisztotelész szerint az égitestek tökéletesek, a Holdon csak látszat, érzékcsalódás a sötét folt.)

Igazán részletesen foglalkozik a témával Plutarkhosz (Kr.u. 1. sz.) A holdsarlón látható foltok c. művében. Ebben ő a Hold természetére nézve elfogadja Anaxagorasz (Kr.e. 5. sz.) elméletét, aki szerint a Hold a Földhöz hasonló anyagból áll, és nem tüzes, mint a csillagok (ahogyan Anaxagorasz előtt gondolták). Nem fo­gadja el Arisztotelész magyarázatát, aki szerint levegő és éter keverékéből áll az egész égitest.  Plutarkhosz a sötét terüle­teket vízzel telt medencéknek, szakadé­koknak tartotta, amelyekre a környező hegyek vetnek árnyékot. Művében három fő foltot jelöl meg, melyekhez népi hiedel­meket is köt. Az első folt az esténként már jól látszó, vastag sarlón figyelhető meg könnyen. Ez a Hecate Örvénye, ahol a rossz lelkek töltik büntetésüket (minden bizonnyal a Mare Crisium). A másik kettőt már nehéz azonosítani. Ezek a legnagyobbak, méretük Plutarkhosz szerint meg­haladja a Hold átmérőjének 1/24-ed részét. A legenda szerint ezeken át közlekednek a lelkek a Hold ég felé forduló és a Föld felé forduló része között.

 

 

1634-ben Johannes Kepler latinra fordította és ismét kiadta Plutarkhosz művét. Kommentárjában ö is átvette magyarázatát a tengerekről, de az árnyékelméletet már nem fogadta el. Ezen fordításnak köszönhetően hívjuk ma is marénak (tengernek) a sötét területeket. A hamuszürke fény léte megingatta a szilárd test elméleteket. Posidonius (Kr.e. 1. sz.) szerint égi kísérőnk félig átlátszó, üvegszerű anyagból áll és ezért dereng át a Nap fénye a sötét oldalra is. Ezt egészen a 15. sz.-ig nem cáfolták meg. Ehhez hasonló Vitellio és Reinoldus elmélete is, akik szerint az égitest porózus habkőből áll, de a foltoknál ez vastagabb és ezért ott nehezebben süt át rajta a Nap fénye.

 

 

 

Voltak olyan elméletek amelyek tagad­ták, hogy a foltok a Hold részei. Ezek szerint csupán az alatta fekvő földi táj visszatükröződései a „hold-tükörben”. Ezt vallotta több közelkeleti nép (pl. a perzsák), támogatták egyes görög gondolkodók (pl. Klearknusz), de még II. Rudolf — Kepler mecénása — is a legnagyobb olasz szigetek képét látta benne. Az arab Alhazen és Leonardo da Vinci elméleti cáfolatai után Kepler kísérletileg is bebizonyitotta, hogy nem illúzióról van szó. Camera obscurájával (lyukkamera) papírra vetítette a foltokat, és bármiképpen mozgatta is a lapot, a foltok nem tűntek el.

Holdábrázolások már régi korokból is ismertek, de ezeken leginkább stilizáltak, vagy csak a fázisokat ábrázolják. Az első holdfoltokat híven ábrázoló szabadszemes vázlatok Leonardo da Vinci (1452-1519) után maradtak fenn (2. ábra). Ezeken már nagyjából azonosíthatók a ma is ismert alakzatok. Az első térképi célú szabadszemes ábrázolást a mágnesesség kutatásáról ismert William Gilbert készítette, a 16. sz. második felében (3. ábra). Ezen is feltűnik már néhány ismerős részlet, de a valósághoz csak nagy vonalakban közelít. Távcső segítségével készített, az egész Holdat bemutató rajzot először Thomas Harriot (kb. 1560-1621) készített, megelőzve ezzel Galileo Galileit is. Ezen a rajzon azonban furcsa módon számos olyan részlet nem szerepel, amit egyébként könnyű megfigyelni távcsővel. Az első rajzokat tehát nem Galilei készítette, azonban kétségtelen, hogy az ő távcsöves megfigyelései tették közismerté a Holdon megfigyelhető érdekes alakzatokat (4. ábra). 1610-ben kijelentette, hogy a Hold felszíne „nem másmilyen, mint a Földé”. A növekvő teljesítményű távcsövekkel egyre jobb rajzokat, térképeket, fotókat kezdtek készíteni, melyek már egy új korszakot jelentenek a Hold foltjainak kutatásában.

 

 

Szabadszemes holdtérkép a 20. század végén

 

Évek óta izgat egy szabadszemes holdtérkép elkészítése. Korábban is próbálkoztam a tengerek minél pontosabb megfigyelésével — szórakozásképpen. Többször sikerült egyenetlenségeket megpillantanom a terrninátoron, de ezeket nem jegyeztem fel. A végső lökést ez irányba Keszthelyi Dániel fordítása adta, ekkor kezdtem el a rendszeres észlelést és rajzolást.
1998. július 8. és december 26. között 29 db megfigyelést készítettem, 26 esti és 3 hajnali alkalommal. A látottakat 6,5 cm átmérőjű körbe rajzoltam be. A holdfázis bejelölése után eleinte az egész látható korongrészt, majd később csak az érdekesebb részeket rajzoltam le. Utána holdtérképen (A. Rükl: Mondatlas, 1990) azonosítottam a látottakat, amihez legtöbbször 10×30-as monokulárt használtam. Ezekből az észlelésekből rajzoltam meg a mellékelt térképet (5. ábra).

 

 

Égi kísérőnk felszínén 49 alakzatot azonosítottam. Ezek közül 18 óceán, tenger, öböl, mocsár (tehát az átlagosnál sötétebb), 12 pedig világos alakzat (6 kráter és 6 más objektumcsoport). Az átlagos sötétségű objektumok közül, melyeket a terminátor torzulásából (kidudorodás, bemélyedés) vettem észre, 4 volt hegység, 10 volt egyedülálló kráter (ide soroltam a Sinus Iridumot is) és 5 csoportos alakzat. A fentieken kívül észrevettem néhány sugársávot és egyéb, néven nem nevezhető sötétebb árnyalatú területet is. A látott alakzatokat két csoportba lehet sorolni: a könnyebben ül. a nehezen észlelhető kategóriába.

 

Könnyebben megfigyelhető alakzatok:
1: Tengerek, óceánok. A legkönnyebben észrevehető formák, de alakjuk pontos megfigyeléséhez türelem kell. A terrninátortól távolabb látszanak igazán jól. Észlelésükhöz a szürkület első fele tűnik jobbnak, mert akkor még nem vakít annyira a holdfény. Ilyenkor számos, megfoghatatlanul kicsi részlet is feltűnik, amit biztosan nem lehet leészlelni.

2: Világos alakzatok. Rájuk is igaz, hogy magas helyi napállásnál látszanak könnyebben, de a fényesebbek a terrninátoron is kiugranak. A feltűnőbbek KL-sal is látszanak. Közülük könnyebben észlelhető a Langrenus foltja, az Aristarchus + Herodotus folt, a Schnellius + Stevinus + Furnerius környéke, a Tycho foltja, a Copemicus-kráter, és a Kepler-kráter. Az utóbbi négynél sugársávok is sejthetők vagy láthatók. Észrevételükhöz, alakjuk maghatározásához a szürkület közepe és második fele volt talán a jobb.

3. Terminátoron megfigyelt alakzatok. Kisebb szemszoktatás után egyértelmű, vagy legalábbis EL-sal jól kivehető „dudorként” vagy „öbölként” figyelhetők meg a fény-árnyék határon. Legjobban a szürkület vége felé, ill. sötét égen látszanak, amikor megnő a kontraszt a holdkorong és az égi háttér között. Néhányuk KL-sal is észrevehető volt. Általában legömbölyített formák, de többször hosszabb, hegyesebb kinyúlást is láttam. Az engem leginkább meglepő alakzat a Clavius-kráter volt, amelyet aug. 1-én és dec. 26-án is igazi kráterformának észleltem (nagy dudor a terminánátoron, a közepén árnyékkal, 6. ábra). Ebbe az alcsoportba 12 alakzat tartozik, melyeket az I. táblázat tartalmaz.

 

 

Nehezen megfigyelhető alakzatok:
1:Mérsékelten világos és sötét területek. Ezek árnyalatukban csak kissé külön­böznek a környezetüktől. EL-sal megpillanthatóak, de helyzetük, határvonaluk ne­hezen azonosítható be pontosan. Ilyen például a világos területek közül a Möstling-A és Lalande foltja, az Euclides-kráter vagy a fiatal kráterek sugársávjai.

2:Kráterek vagy krátercsoportok a terminátoron. Ezek EL-sal is nehezen látható, éppen sejthető „dudort” vagy „öblöcskét” hoztak létre. Sokszor azonosításuk is ne­héz. Sajnos ide kell sorolnom az Albategnius-krátert is, ami csalódást okozott, szá­momra, pedig több forrásból is tudom, hogy ennél sokkal jobban is látszhat. A 6 db, általam megfigyelt ilyen alakzatot a 2. táblázat tartalmazza.

 

Zárásként még néhány gondolatot az észlelésről. Ugyan általánosan levontam azt a következtetést, hogy tengereket szürkü­letben, krátereket sötét égen lehet jól ész­lelni, de ez sokszor nem igaz. Érdemes nap­lemente után többször is megszemlélni Holdunkat néhány percre, mert a szürkület különböző fázisaiban más-más alakzat emelkedik ki jobban. Jelentős lehet a különbség két, pl. 5 napos holdfázis között is, mivel más napszakban volt újhold, mások a librációs értékek és a naplemente/felkelte időpontja (tehát a szürkület ideje) is jelentősen eltolódhat egy holdhónap alatt. Ezért a terminátor futásában is jelentős eltérések lehetnek. Sok hónapi kitartó megfigyelés-sorozatot kell végezni ahhoz, hogy minden lehetséges részletet észrevegyünk a Hold felszínén. Valószínűleg erre vezethető vissza az is, hogy csak nehezen vettem észre az amúgy feltűnő Albategnius-krátert, és biztosan van még jó néhány más kráter, amit egyáltalán nem is volt módom megpillantani.

 

 

Mindenkinek ajánlom ezt a kis szemtornát, hiszen ha tudományos eredményeket nem is szolgáltat, a szemünk hold- és bolygóészlelésekhez való szoktatását jól szolgálja, és a Hold felszíni alakzatait is jobban megismerjük.

 

 

Forrás:

Meteor 1998/10, 1999/4

Keszthelyi Dániel – Sky and Telescope 1998 feb.

Gyenizse Péter

 

 

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2014/11/13/a-hold-szabad-szemmel-a-pickering-teszt/

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2015/03/08/szemmel-a-holdat/

 

 

Reklámok

John Young (1930–2018)

Posted in Uncategorized on január 8, 2018 by Holdfény-árnyék

Kevesebb mint a felére apadt a „Holdat jártak klubja”, meghalt John Young, a „vidéki srác”.

2018. január 5-én, életének 87. évében meghalt John Young, a Holdat megjárt űrhajós, aki vezetett Gemini, Apollo és Space Shuttle űrhajót és hatszor járt az űrben. Személyével a nagy generáció egyik tagja távozott.

 

 

 

 

 

 

A sajnálatos esemény alkalmából íródott cikk itt olvasható teljes terjedelemben:

http://www.urvilag.hu/mercury_es_gemini/20180108_john_young_19302018

 

%d blogger ezt kedveli: