Reggeli fények, esti árnyak

Posted in Amatőrcsillagászat on július 12, 2018 by Holdfény-árnyék

Két elmaradt észlelést szeretnék bemutatni. Egyik még májusból, 27-e estéjéről, másikuk egészen friss, júl. 1-i. Ez utóbbi érdekessége hogy egy teljesen új, nagyobb távcsővel készített rajzos észlelés. A műszer egy 127/1500mm-es Makszutov-Cassegrain, nagyítási tartománya nálam 46 – 250x. (A sokat látott 80/900-am is meg van még azért) Az új távcsőről most nem beszélnék részleteiben, mert nem a blog témája, annyi azonban bizonyos, hogy szemmel látni a korábbi 80mm-es lencsésemhez képest a felbontás javulását; egy ortho okulár pl teljes egészében kihasználható általa.

 

Íme az észlelések:

 

A 2018.05.27-i fázis, a korábban bemutatott, pirossal jelölt objektumokkal, és a mostani kékkel jelölt Byrgius-kráterrel. (VMA 6.0 szimuláció)

 

 

 

A 87km-es Byrgius (24.7 S, 65.3W) észlelésem idején teljesen árnyékkal telt, relatíve gyakorlott észlelői tapasztalattal se tudtam hirtelenjében azonosítani annyira érdekes, és szokatlan volt a megvilágítottsága, egyúttal az is látható volt, hogy idős szakadozott falak alkotják a képződményt, ez a Ny-i fal ami öt db szakadozó részből áll, rendkívül látványos! K-i fala kívül teraszt sejtet, előtere kis zárt bazaltos medence, változatos hegyekkel környezetében. A Mondatlas a Byrgius K-i falán egy krátert is mutat, a Byrgius-A-t, mely ugyan már kivehető, de még csak mint egy kis mélyedés a K-i fal középső részén. Nagyon szép terület.
Megjegyzés: Távcső mellett készített vázlatolás alapján véglegesített grafit rajz.
Koh-I-Noor Progresso HB, 6B

Feliratozás: GIMP 2.6. 11.

 

 

 

A Byrgius-kráter helyzete a Holdon ismertebb alakzatok társaságában (VMA atlasz)

 

 

 

 

Az erodált Byrgius érdekessége a K-i falára települt kb 19km-es fényes, sugaras kráter, mely valóságos mini Tycho-kráter! (LROC WAC)

 

 

 

 

Byrgius-kráter és a szomszédai. (LAC fotóatlasz 92-es lap)

 

 

 

 

Új távcsövem első holdi alanya a Santbech-kráter!

 

A 2018.07.01-.i fázis, az egyetlen célpontommal. (VMA 6.0)

 

 

 

 

közepesen gyenge 3-as, 4-es nyugodtságú égen egy új távcső holdi teszteléses észlelése. Hosszasan keresem célpontomat, eleinte úgy gondoltam valami igazán kis részletet örökítenék meg a nagyobb nagyítás miatt, azonban alig nyugszik le a hullámzó légtömeg sajnos.

Választásom végül a 62km átmérőjű Santbech-kráterre esett, ami a Mare Nectaris-tól K-i irányban található. Kráterünk éles peremű, ovális, kb 95%-ban árnyékolt, még megvilágított K-i falában egy jól kivehető kicsi kráter található, a Santbech-D (7.4km) míg szemközti falában Ny- felé egy másik hasonló méretű kráter is látszik, a Santbech-H (8.9km).
A Santbech Ny-i külső falán terasz fut, de megszakítja ez a H jelű kráter. Itt ott finom falszerkezetek is kivehetőek ezen a külső lejtőjén, illetve az előtér bazalt mezőn. A fő kráter É-i falában egy harmadik kráter is látszik, a 14 kmes Santbech-J, és egy további a Santbech-K (9.2km)
A Santbech-kráter K felé egyenes nagy árnyékot vet, szinte mindent elfedve már, kivételt képez ez alól néhány testesebb masszívum, melyek már a 45.4 km-es Borda-kráterhez tartoznak. Ez utóbbi sarló alakú fala még kivehető egészen D-i irányban ezekhez a hegyekhez kapcsolódván.
Szintén a Santbech mögötti térségeken egy kráter nyomait lehet még felfedezni, a 36km-es Monge-krátert, aminek már csak a Ny-i fala látszik, csonka ‘ω’ betűt formálva
Megjegyzés: Időnként tejfehér, szálas szerkezetű, de áttetsző ködfoltok keserítik az észlelést 23:08 UT körül.

Távcső mellett készített grafit vázlat alapján újra rajzolt digitális grafika.

Rajz: AutoDesk SketchBook pro 5.
Feliratozás, irányok: GIMP 2.6. 11.

 

 

 

 

A Santbech megtalálása nem okozhat gondot. (VMA atlasz 6.0)

 

 

 

 

Az objektum relatíve tágabb környezete. (LAC fotóatlasz 97-es lap)

 

 

 

Teljes részleteiben feltárul a kráterünk az LROC fotóján.

 

 

 

Kissé megkésve, de most ennyi adatott. Alig várom az újabb észlelésési lehetőségeket a 127mm-es, 1500mm fókuszú Makszutovval, melynek leképzése tényleg az apokromátokat idézi.

 

 

Reklámok

Alan Bean 1932 – 2018

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , on június 18, 2018 by Holdfény-árnyék

Vasárnap, azaz az észlelésem napján, május 27-én érkezett a szomorú hír, hogy Alan Bean az Apollo 12 űrhajósa is eltávozott a legendás Holdutazók sorából. Bean-t és persze  az összes űrhajóst nagyon tisztelem, Alan-t főleg azért is, mert ecsetet ragadva  adta át élményeit, mutatva nekünk művészi vénáját is.

 

 

 

Talán  a legismertebb Alan Bean fotó; a Surveyor III. mellett.

 

 

Egyetlen percig nem volt nekem kétséges már a felpakolás alatt sem, hogy ezt az észlelést legfőképpen Alan Bean tiszteletére tartom.

Célpont tehát a Mare Insularum – Lansberg térség lett.

 

 

 

A megfigyelés alatt a helyszínen teljes Napfény volt, árnyékok semmi.
A területet elsőre nem könnyű azonosítani, de a Lansberg kerek alakja kiválóan látszik és a tőle K-i irányban a kaotikus, itt ott egymásba érő Copernicus-kráter sugarak is, melyek közül az egyikre landolt le az Apollo 12 1969-ben. A terület pontos pozíciója a Lansberg-krátertől kb 3-4 kráternyire DK-i irányban található, a rajzom közepétől kissé felfelé.”

 

Copernicus és Kepler-kráterek, remek támpontok a kereséshez.

 

 

 

Copernicus, Reinhold, Lansberg… segítség a pontosabb azonosításhoz.

 

2015.08.23-én Kurucz János kiváló felvételt készített az Apollo 12 területéről. Felvételén 600m (!!!)-es részletek is kivehetőek: http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=29204

 

 

 

Tovább kellett haladjak…. a sors fintora; Halál tava….Bürg-kráter…

Magas Napállás esetén az árnyékok teljesen eltűnnek Holduk felületéről. Ennek ellenére kitaláltam, hogy az e hónap 20-i sikeres szimultánjának tárgyát, a 40km-es Bürg-krátert ismét észlelem árnyékok hiányában is.

 

Nem értek egyet azzal az elhíresült nézettel, hogy árnyékok nélkül a Hold nem érdekes, de de, nagyon is az! Most egy teljesen ismeretlen Bürg-krátert látok, mely totálisan más arcát mutatja, mint amit megismertünk május 20-án! Most jól láthatóan egy szemre hasonlít, egy olyan fehéresen szürke szemre, melynek szemöldöke, szembogara hófehér. Az É-i sánc igen markánsan világít, mely érdekes módon D-felé eltűnik, de az egész szerkezet É-i irányú megnyúltsága most is érzékelhető. A már szinte ismerősként kezelt “Bürg”-ömet egészen körbe veszi a külső sáncára utaló világosabb, de az É-i sáncánál szürkébb terület. A krátert D felől sötétebb, szögletesebb bazalt övezi, míg Ny-i irányban egy környezeténél szürkésebb háromszög alak. A kráter É-i pereméhez közel egy kifejezetten világos folt mutatkozik mely kissé elnyúlt. A Lacus Mortis területén egymást metsző, finom egyenes sugarak látszódnak, de utólagos ellenőrzés után szertefoszlott a reményem, hogy ezek egyike esetleg a Rima Bürg lenne.

Szép érdekes ritkán észlelt vidékek a megvilágított területei a Holdnak, de egyértelmű számomra hogy ezeket is nagyon érdemes észlelni, rajzolni, fotózni.

Megjegyzés: Távcső mellett készített rajz alapján, AutoDesk SketchBook pro 5 programmal újra rajzolt verziója.
Colong: 65.803

 

 

 

 

Nyugodj békében Alan Bean.

 

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Alan_Bean

http://www.alanbeangallery.com/collection.html

http://www.apolloarchive.com/apollo_gallery.html

http://www.urvilag.hu/az_apollo_holdprogram/20041114_hajszalpontos_leszallas_35_eve_repult_az_apollo12_1resz

 

Hold… 70mm-en III.

Posted in Amatőrcsillagászat on május 23, 2018 by Holdfény-árnyék

Újabb szimultán, újabb akció, újabb 70/500 tesztelési lehetőség! Ismét Görgei Zoltán által meghirdetett szimultán volt, ezúttal a Bürg-kráter és térségére, mely szimultáni célpont szerintem az egyik legsikeresebb akció lett az utóbbi időben. Jelesül többek is csatlakoztak. Nem indult azonban egyszerűen az akció, legalábbis nekem, és ahogy olvastam dr Hannák Juditnak sem, mert sűrűbb fellegek úsztak a Hold és D-i irányban a Jupiter felé. Úgy hittem semmi nem lesz ebből, de kb 22h helyi időben mégis tisztult annyira a levegő hogy felcsillant a remény fénye…mely egyben a Hold fénye is volt. Sajnos túl sok idő nem adatott, mert sem a légtömeg nyugodtsága nem engedte, sem pedig a szomszédos tűzfal a hosszasabb szemlélődést. Két rajz azért összejött.

 

Észlelünk avagy sem? A május 20-i szimultán előtti állapotok 19:42UT-kor (Nikon Coolpix S3300, a szerző felvétele)

 

 

 

A 2018.05.20-i Hold szimulációja  (VMA 6.1) a két célponttal.

 

 

Lássuk az észleléseket melyek érdekessége, hogy ezúttal normál grafittal készültek a véglegesített rajzok:

 

Görgei Zoltán felhívására kapcsolódtam be a szimultánba, melynek célpontja a 40km átmérőjű Bürg-kráter volt. Első pillantásra is érdekes környék, mely legfőképpen rianásairól nevezetes. Célpontunk, a Bürg feltűnő látvány, éles fala jó állapotú. A kráter jól láthatóan gerincekre telepedett, ami pillanatnyilag kb 70%-ban árnyékolt, É-i irányban kissé megnyúlt, és Ny-i belső lejtős falán kettős terasz látható. A kráter mögötti árnyék kifejezetten érdekes látvány, melynek részletei csak a nagyon nyugodt légköri állapotok idején vehetőek ki…ebből ma adatott kevesebb sajnos. Ha éppen beáll a nyugodtság, épp csak látható hogy fogazott árnyék ez, két végén kiemelkedő macskafül jelleggel. Ez az árnyék ahogy a kráterrel érintkezik, egy laposabb emelkedővel is kapcsolatba lép, különösképpen É-i irányban, ahol egy szép piramis alakot rajzol a Bürg sánca mögé. A Bürg-től É-i irányban lapos, névtelen kardszerű lankás emelkedő látszik, Ny-i szélén hullámos árnyakkal. A Bürg K-i külső sánca egységesen fehéres, itt ott részletekkel, kisebb intenzitásokkal. Dél fele a már említett érdekes árnyékből indul ki egy markáns hullámos gerinc, itt található egy még erősebb megjelenésű vetődés is.
A krétert övező bazalt terület a Lacus Mortis, ennek talaján Ny-felé nagyon finom kis emelkedők látszanak időnként, de a neves rianás rendszerből alig látni valamit sajnos.
Megjegyzés: Az észlelést eleinte átvonuló felhők zavarták.

A rajz Koh-i-Noor HB és Koh-i-Noor Progresso 6B grafittal készült.

 

 

 

A Bürg és Lacus Mortis elhelyezkedése

 

 

 

 

Érdekesen egyedi a Bürg-kráternek otthont adó bazaltmező, a szögletes, ú.n. hexagonális kráter a 150km átmérőjű Lacus Mortis. (Consolidated Lunar Atlas)

 

 

 

J.F. Julius Schmidt 1878-ban kiadott igen részletes atlaszában a Bürg és rianásai (Charte der Gebirge des Mondes)

 

 

 

A Bürg-kráter teljes panorámája a rianásokkal (LROC WAC)

 

 

 

A fő célpont után azonnal láttam következő célpontomat, a Plinius-krátert!

 

Egészen fantasztikus látvány a 43km-es Plinius-kráter a Mare Tranquillitatis, Mare Serenitatis szorosánál. A kráter jól láthatóan sokszög! Talaján az árnyék még mindig a Ny-i fal közelében jár, és látni itt egy kis kiugró részt is. A Plinius-ból D-i irányban hosszú elnyúlt gerinc látszódik kiindulni, vélhetőleg kidobott törmelék lehet, de csak ennyit tudok kivenni. K-i sánca egyenetlen, nehéz is rajzolni; legfeltűnőbb része egy terasz, mely ketté is szeli a falát. É-felé lenyűgözően érdekes a bazalt, már a Mare Serenitatisban; egy sötétebb szalagot mutat! Itt sötétebb a bazalt igen szokatlan módon..egy jól látható sávban, de ez nem került már a rajzomra, mert a Hold közelít egy tűzfalhoz sajnos. A kráter Ny-felé csodás hosszú ék alakú árnyat vet, melyből kiemelkedik néhány hegy, itt ketté is válik az árnyék.

Megjegyzés: Csapongó a nyugodtság sajnos.

Rajz Koh-I-Noor HB, és Koh-I-Noor Progresso 6B grafittal készült.

 

 

Igazán feltűnő helyen a 43km-es Plinius; két tenger határán!

 

 

Teljes megvilágításnál is feltűnő a Plinius (Consolidated Lunar Atlas)

 

 

 

A szögletes alakú Plinius-kráter a Mare Tranquillitatis területén. Külön érdekesség, hogy mind az előző célpontom, a Bürg, mind ez a Plinius nagyon hasonló karakterű kráterek; masszív központi csúcs, már már enyhén bazaltos talaj, jó állapot fal.  (LROC WAC)

 

 

 

 

Az amatőr csillagász  kollegína, és kollégák, észlelései erről az estéről:

Görgei Zoltán észlelése: http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=69636

Erdei József észlelése:    http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=69656

dr Hannák Judit észlelése:  http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=69627

Kárpáti Ádám észlelése: http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=69643

Csabai István elképesztő felvétele:  http://www.asztrofoto.hu/galeria_image/1527017430

Nagy Szabolcs részletes felvétele

https://macsnet.hu/burg-krater/

Hold… 70mm-en II.

Posted in Amatőrcsillagászat on május 14, 2018 by Holdfény-árnyék

Folytatva az áprilisi Holdas élményeket…

Az április 28-i estére most én magam hirdettem kör emailen szimultánt a Yakovkin-kráter térségére a Teliholdhoz közeli fázison: Sajnos lelkesedésem nagyobb volt, mint a realitás érzékem, mert az ország jó részén tömör fellegek tartózkodtak, amit én abszolúte nem vettem figyelembe, és csak azért is észlelésre mentem. Sajnos a többieknél felhősen alakult, néhány fenti email váltáson ez ki is derült számomra, és nekem sem adatott túl sok idő rajzolásra, bár kora este igen tiszta volt.

 

 

 

Lássuk az észleléseket, melyekhez ismét a 70/500mm-es refraktort vetettem be tesztelésül:

 

A 2018.04.28-i fázis szimuláció, és az észlelt térségek. (VMA 6.1)

 

 

 

Különösen ősi romkráter; a Lagrange.

 

“Ősi és mély szakadéknak tűnő romkráter a 160km átmérőjű Lagrange-kráter a Hold DNy-i peremvidékén, talányos hullám alakú falmaradványok, kicsi sziklák kíséretében. Régebben már nézegettem Rükl nagyobbik atlaszában a 61-es lapon ezt a Lagrange-krátert, de ha nem lett volna feltüntetve név szerint, tán soha nem találtam volna ki hogy ez egy kráter…esetleg csak a K-i fala árulkodott róla. Szondás képeken is egy elképesztően romos, szétbombázott kráternek látszik, melynek Ny-i fala teljesen szét van roncsolódva. Ezt az állapotot a Mare Orientale becsapódás okozta, mely az egész környéket így zúzta szét.
A Lagrange K-i fala jobb állapotban marad fenn, viszonylag egyenletes, mindössze két relatíve jelentősebb kráter telepedett rá az évmilliók alatt. Egyikük a Lagrange-K.
A 101km-es Piazzi-kráter D-DK-i irányban jóval egyértelműbb látvány, falai is viszonylag jobban értelmezhetőek. A két kráter falai egy részen érintkeznek, ott ahol a Piazzi fala találkozik a Lagrange-kráterrel, Y alakban tova fut a sötétebb térségek felé, kicsi szakadozó faldarabok kíséretében. A Piazzi talaja bazaltosnak tűnik, egészen jelentéktelen központ csúccsal talaján, és a terminátor mögött 4-5 pici szakadozó falmaradványokkal.
Az észlelést időnként sűrűbb fellegek, és haló nehezítik.”

 

 

A Lagrange és Piazzi-kráterek elhelyezkedése, a Mare Orientale pusztításában. (VMA 6.1)

 

 

 

 

A  krátereink az LROC WAC radaros felvételén.

 

 

 

Még mindig rajongója vagyok a nyomtatott térképeknek, az SLC atlasz igen jól használható távcső mellett.

 

 

 

Ez az este a romos kráterekről szólt…

 

“Előre kinézett célpont a Pingré (89km 58.7S 73.7W), és Yakovkin (37km 54.4S 78.8W kráterek a holdi perem vidék mentén. Emlékeim szerint van itt egy árok, egy ősi medence.
Az okulárban igen feltűnő a látványa, annak ellenére, hogy a nyugodtság időnként csapnivalóan rossz…amikor azonban beáll, érdemes volt rajzolni. Így is tettem! Az egyik fő célpontom abszolúte nem látszott még, a Yakovkin, mely ekkor még bőven az árnyákos részeken feküdt. A
másik célpont sem túl ideális helyzetű; egyetlen hófehér pontként azonosítható most. Térképekről kiderítettem utólag, hogy ez a Pingrének sánca volt, annak legmagasabb része. Ami most azonban igen érdekes az ez a furcsa árok, mely mögé besüt a Nap, kis emelkedőt, platót emelve. Szép! Ennek az ároknak É felé itt ott fényes a pereme, olyan hatást keltve mintha valami nagyobb kráter lenne, ámbár Rükl atlasza itt, a 70-es szelvényen nem jelöl semmi konkrétat, az árok rajzolva van természetesen, bizonyára egy névtelen ősi kráter maradványa.

Érdekesség, hogy ennek a névtelen romkráter-ároknak a túlsó oldala már a Mendel-Rydberg medence része.

Névtelen vetődés, árok:
72.21W 54.68S

Pingréből kilátszó sánc rész:
76.32W 58.91S”

 

 

 

Pingré, Yakovkin terület a Schickard óriási krátertől D-i irányban. (VMA 6.1)

 

 

 

A furcsa kis árok, mely mögé a Nap be tud világítani időnként (VMA 6.1  Kaguya Radar 2 – északi irány fent)

 

 

 

 

Az este legkomolyabb trófeája, az Aitken medence egy részlete! Míg ezt a térséget, annak részletét vázolgattam, nevetgélő holland hölgyek figyelték mozdulataim a szemközti teraszon…. ez így normális….egy amatőr csillagász hívja csak fel a figyelmet magára, és tevékenységére! 😀

 

Teliholdhoz közeli fázis van, ilyenkor önkéntelenül is a peremi részeken kalandozok, ma este kitűnően látszik a Mare Australe, Mare Smythii…mégis inkább D felé veszem az irányt…
Nem túl ideális körülmények a 70/500-as refraktor további tesztelésére, ez a helyzet. Valami van a levegőben… Elsődleges célpont, a Pingré kráter volt. Azonban ahogy pásztázgattam a teliholdhoz közeli fázison, igen érdekes, egészen fantasztikus hegyeket pillanthattam meg. Valóságos földi alpesi táj; mintha ausztriát, svájcot látnám!
Mik ezek a hegyek? Annyira markánsnak mutatkoztak hogy nem lehetett szem elől téveszteni a térséget. A három markáns hegy, lejtőikkel, éles árnyékaikkal a Bailly, Casatus, Drygalski és Le Gentil-A jelű kráterek térségében fekszenek. A hegyek mögé besütött már a Nap, egy kis finoman erodált medencét mutatva.

Antonín Rükl atlasza ott, ahol a nagy medencéket mutatja, tárgyalja a kiadvány, világossá válik számomra miről is van szó, és nagyot ámulok.
Az is kiderült számomra, hogy ez a gigászi medence kissé átnyúlik a Föld felé forduló oldalra is…

A D-i pólus, a Hold, és egyáltalán az egész eddig ismert-felfedezett Naprendszerbeli legnagyobb, mintegy 2500 km átmérőjű, igen ősi becsapódásos medencéjének éppen fennmaradt sánc szakaszát láttam. Óriási élmény egy ekkora, ősi kataklizma részletét azonosítani!

Aitken medence sánc hegyek: (Baillytól keletre)
46.21W 77.17S
57.27W 75.80S
67.35W 74.99S

Hegyek mögötti ék alakú, finoman erodált medence:
78.50W 76.42S

Colongitudo: 71.591

Észlelés idején többször is átvonuló felhők, és haló nehezítette kissé az észlelést, de a célpontok igen jól kivehetőek voltak a tisztább pillanatok ideje alatt a 70/500mm-es, tesztelés alatt álló refraktorban.”

 

 

A gigászi Aitken medence a Hold túlsó és kissé innenső oldalán a D-i sark közelében. Szinte az összes ismert, vagy alig ismert Malapert csúcs is ehhez az eseményhez köthető.

 

 

 

Ősi gigászi medencék Holdunk teljes felszínén. A bal, innenső féltekén vörössel jelölve az általam rajzolt Aitken falszakaszának pozícióját.

 

Kaguya teljes felszínt érintő radar képe.

 

 

 

A Mare Imbrium se kicsi…ekkora kontinensünk, ha a Holdra helyeznénk.

 

 

 

Ezek voltak a tavasz első és utolsó Hold észlelései….itt a nyár… Holdra fel!  😀

 

Hold… 70mm-en I.

Posted in Amatőrcsillagászat on május 7, 2018 by Holdfény-árnyék

Április  igen termékeny hónap volt számomra Hold szempontjából…
Mind a kellemes idő, mind a lelkesedés adott volt. Április 20-án, Görgei Zoltán rovatvezetőnk hirdette meg szimultánra a Cauchy térséget még aznap kora délután. Kaptam az alkalmon, mentem is este felfele, hogy egy 70/500mm-es refraktort a holdi árnyékokon faggassak , illetve egy általam mellőzött eszközt, egy új GSO 2x Barlow-ot is, erről is kiderült igen hamar, hogy ha szükséges, bátran be lehet vetni. Annyi jót olvastam erről a kis 70-es kaliberről, hogy okvetlen le akartam tesztelni Holdon, ráadásul a szimultán is adott  volt. Amint kiértem a tetőtérre, még a kék, derült kora esti tavaszi égen ott vigyorgott a “vad’, csak arra várva hogy újból okulár és objektív végére cserkésszem. Jó érzés volt tudni, hogy más amatőr csillagász kollégák is így tesznek azonos céllal, főleg hogy volt egy azonos célpontunk.

 

 

 

A távcső felállítása és egy 10mm-es Plössl okulár behelyezése után azonnal láttam, hogy van értelme komolyabban is használni egy ekkora refraktort. Nem lesz a főtávcsövem de minden esetre érdemes használni. Ahogy esteledett, egyre kevésbé tudtam elszakadni a kis cső adta élménytől, sötétedéskor pl hihetetlen szép volt a hamuszürke fény 50 és 100x-os nagyításon (szinte színi hiba nélkül!) A kis refraktort azonban végig ez utóbbi nagyításon használtam, egy filmes Berlebach (NDK) faállványon, filmkamera fejjel, mely igen megbízható társnak bizonyult 100x-os nagyításon is. A műszer egyébként egy utólag gyártott, precíz fém 31.7mm-es  fókuszálót is kapott, illetve egy kereső távcső talpat is.

 

 

Cél becserkészve!

 

Ennyi bevezetőt “letudva” lássuk az észleléseket.

 

 

A 2018.04.20-i fázis, és az észlelt célpontok (VMA 6.1)

 

 

Az este elsődleges célpontja, mint fentebb említettem a Cauchy rianás és dómok voltak. Ezt azonban megelőzte egy korábbi észlelésem folytatása, vagyis az Arnold-kráter ellenkező megvilágítású észleléses, rajzolása. Fantasztikus, hogy mennyire más lehet egy kráter ha másképp éri a fény…ha nincs térkép, nem is könnyű az azonosítás!

 

 

 

“Növekvő fázison igen feltűnő a 96km-es Arnold kráter, az az Arnold, melyet tavaly már rajzoltam. Most is nagy élmény volt, hiszen ellenkező a megvilágítása, így az ismert részletek új arcukat mutatták.
A kráter a rálátási szög miatt elliptikus, kissé csepp alakú. Nagyon szép a Napfényes Ny-i fal kanyarulata, melyen a tesztelésre felhozott kis 70mm-es akromát részleteket is feltár. Egyik legjellemzőbb vonás ma este itt és most ezen Ny-i falon, annak osztottsága, amit bizonyára egy terasz, netán repedés okoz. D felé az Arnold előtere káoszos terület, gyakorlatilag rajzolhatatlanul, vagy legalábbis embert próbálóan nehéz feladatként mutatkozik. Itt ott nyitott az Arnold D-i fala. Mellette egy kis magányos tömb vet árnyékot, alatta még kettő kisebb is látszik. Egészen D felé egy elnyúló magaslat húzódik el ami kisebb hegyekből indul, ezek már a Moigno-A kráter részei.
Az Arnold talaján most is jól látszanak a mélyedések, amiket tavaly is láttam más megvilágításon, egyikük a 10km-es Arnold-F.
Arnold K-i fala éles kanyart vesz É-i irányba, ennek külső része megint csak rajzolhatatlan térségekbe fut. Ennek a K-i falnak árnyékoltsága érdekes, legfőképpen a fal tövében fekvő alacsonyabb kis fantom kráternek közvetlen közelében. Itt ugyanis kiugró egy pici részén, bizonyára magaslat húzódik a falon.
É felől az A jelű kráter kapcsolódik az Arnoldhoz.
Ennek falai szögletesek, bazaltos talaján a néhai központi csúcs árnyéka feltűnő. É felé keskeny árnyéka jól követhető a már megvilágított Ny-i faláig.”

 

 

Az Arnold-kráter környezete a VMA atlaszban

 

 

 

 

Arnold kráter magassági viszonyok. (LROC WAC Radar) Érdekes hogy az itt alig kivehető  talaj süppedés a 70mm-es refraktorban jól kivehető volt. (Kráterben a két egyforma kráter közül a jobb oldali)

 

 

 

 

Míg én elkezdtem a Posidonius-kráter sorozat rajzolását, Zoli otthonában elkezdte a fő célpont rajzolását egy 90/1000mm-es japán távcsővel!

 

 

Ha jól emlékszem, a legutóbb sorozatban rajzolt objektumom a Helmert, Kao kráterek régió volt 2015-ben. Itt volt az ideje egy újabb hasonló kihívásnak.

 

 

 

“Minden kétséget kizáróan az egyik legnagyszerűbb kráter a 95km átmérőjű Posidonius az innenső oldalon, nekem legalábbis az egyik nagy kedvencem. Ez a matuzsálem a Mare Serenitatis K-i partján található, az egyszerűbb térképek is jelölik, így könnyű megtalálni. Bár nem rendelkezik látványos sugarakkal, nem vakít a teleholdon, és vélhetőleg nem rendelkezik a legszabályosabb falakkal sem, nagyszerűségét pont a viharvert külső adja neki.

 

 

18:22 UT Col: 332.392°
Az ősi krátert éppen a felkelő Nap fényénél kapom el; Ny-i falait éppen csak hogy látni, melyek pillanatnyilag három szakaszból állnak ahogy a Nap egyre jobban bevilágítja térségét. Nap helyi magassága onnan nézve 1.04°.
A Posidonius talaját ék alakú szürke fénypászma szeli át, szinte faltól falig, három fényesebb kis sziklával együtt. K-i fala markáns, ketté is szeli egy terasz, le egészen a nem túl jellegzetes 50 km-es Chacornac kráterig, ennek szögletes árnyék van talaján. Ahogy nézegetem a Posidonius-t, elhatározom hogy néhány sorozat rajzot készítek róla ahogy változnak benne a fények!

 

 

18:49 UT: Col: 332.621°
Újra rápillantok a Posidoniusra, melyen szemlátomást változások álltak be; A szürkés fénypászma mintha szélesedne, és megjelent kráterünk közepén egy kicsi kráter is, a 10km-es Posidonius-A. A fénypászmában 5-6 kis szikla látszik már, egyikük egészen a Ny-i fal tövében. Az egész Ny-i fal egyesülni látszik. A Nap égi magassága a kráterből nézve ekkor 1.24°.

 

 

19:45 UT Col: 333.096°
A változás bámulatos! Parányi sziklák gyülekezete jelent meg a talajon, némelyikük éppen csak látszik. A Posidonius-A az őskráter közepén mostanra kiegészült, árnyékot is vet már.
A Ny-i fal tovább nőtt, és ennek szélén a kráter belső terében, és a végén egy egy újabb domb jelent meg. Nap holdi horizont feletti magassága ekkor: 1.78°.

Nagyszerű kráter ez a Posidonius, nagy élmény volt így sorozatban észlelni, látni a változásokat.”

 

 

 

A Posidonius azonosítása tényleg gyerekjáték. Annyira egyedi megjelenéssel bír. Talaján bámulatos törések, “kavicsok” másodlagos kráterek.

 

Erről a szuper kráterről több izgalmas írás is megjelent, most azonban egy korábbi, Mizser Attila féle írásból adok egy kis részletet, mely a Meteor 1996/9-es számában jelent meg:

“A Serenitatis keleti partvidékén találjuk a Hold egyik leginkább figyelemreméltó kráterét, a Posidoniust Átmérője több mint 95 km, mélysége 2300 m, de a krá­terbelső valamikor jóval mélyebb lehe­tett, mint manapság. A krátertalaj, mely enyhén lejt észak felé, jelenleg gyakor­latilag egy szinten van a szomszédos mare-területtel. Ám színe és tónusa jelen­tősen eltér amazétól, ami arra utal, hogy anyaga más. A multispektrális vizsgála­tok is azt mutatják, hogy a Posidonius aljzata a Taurus-hegység spektrális tulaj­donságait hordozza.
Ha a körülmények megengedik, észlel­jük a lehető legnagyobb nagyítással a Posidoniust. A kráter központi csúcsai elég­gé nehezen vehetők észre. Általában be­árnyékolja őket az a hosszú gerinc, mely a sáncfal délkeleti vidékéről indulva ka­nyargó spirálvonalban kerüli meg a csúcsokat. Az átellenes oldalon egy ha­sonló, de kisebb gerinc fut végig a krá­tertalajon. Ezek a gerincek valószínűleg óriási, lesüllyedt teraszok. Rianások há­lózzák be a kráter alját — megpillantásukhoz elengedhetetlen a jó légköri nyugod­tság. A leghosszabb rianást a legkönnyebb észrevenni: ez csaknem kettészeli az aljzatot. A talaj déli részén néhány kisebb és sekélyebb rianás keresztezi útját. A Posidonius déli szomszédja a Chacornac-krátcr. Nagyjából 50 km átmérőjű, de mégis eltörpül a tekintélyes Posidonius árnyékában. A Chacornac első ránézésre is nagyon idős kráternek látszik. Falai rendkívül lepusztultak, az egész kráter legfiatalabb formációja a 8 km-es Chacornac-A kráter. A Taurus-hegységet ezen a terü­leten olyan rianások szabdalják, melyek a Chacornacon akadálytalanul áthaladnak.”  Teljes írás:  https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2011/11/18/hajozzunk-a-derultseg-tengeren/

 

 

A Posidonius-kráter a Mare Serenitatis, Lacus Somniorum és a Taurus Montes hármasa közé ékelődve. (VMA 6.1)

 

 

Főbb rianások a Posidonius talaján (SLC atlasz, F 7-es szelvény részlet)

 

 

 

Posidonius, és Chacornac az LROC WAC részletes mozaikjának részletein.

 

 

 

 

Radarkép a Posidonius – Chacornac térségéről

 

 

 

 

Cauchy rianások, és dómok….egy izgalmas vulkanikus területe a Holdnak, a Mare Tranquillitatis térségben. Imígyen szólt Görgei Zoli felhívása 2018.04.20-án 17:48 helyi időben:

“Sziasztok!

Ha kedvetek és időtök is megengedi, akkor ma este észleljétek a Cauchy-krátert és környékét (rianás, vetődés, dómok).

Mindenki szóljon még két embernek!

Tiszta eget és sok szerencsét!

Ggz  “

 

Molnár Péter is csatlakozott a szimultán akcióhoz, fotója itt tekinthető meg.

Szamosvári Zsolt is kinn tevékenykedett. Fotóján még éppen kivehető a Rima Cauchy. Fotója itt tekinthető meg.

Lássuk én hogyan láttam a területet

 

 

“Görgei Zoltán, Hold rovatvezető hirdette meg ezt a területet észlelésre. Örömmel vágtam bele az észlelésbe. Nagyon érdekes vulkanikus terület a Cauchy vidéke, két majdnem párhuzamos vetődéssel. A 12km átmérőjű Cauchy egyszerű gödör kráter, éles peremmel, és kb 80%os árnyékoltsággal. K-i részén a bazalton jóval világosabb a talaj. Nem is lenne érdekes önmagában a kráter, ha nem lenne közelében ez a két alakzat.
A krátertől É-i irányban igen szerényebb látvány, egy hajszálnál is vékonyabb fehér vonalként látszik időnként igen gyengén a 210km hosszú Rima Cauchy. A krátertől délebbre, a Rupes Cauchy már megnyerőbb látvány, jól látszik az É-i végén lévő csorbulása is melynél belevész a holdi bazaltba. Ennek hossza 120km. Itt, a Rupes végén jól kivehető egy világosabb folt, egy dóm, melyekről ez a környék igen híres. Ez a dóm az SLC atlaszban Cauchy β jelöléssel szerepel. A markánsabb dóm, a Rupes Cauchy-tól D-re látszik, mindenféle részlet nélkül, a Cauchy τ jelű. ÉK-i irányban kis hegyet, és a Cauchy-D krátert látni. Jó kis terület, kár hogy a terminátor messzebb volt már.”

 

 

Cauchy kráter a Mare Tranquillitatis területén. Magasabb Napállásnál a dómok nehezen észlelhetőek. (VMA 6.1)

 

 

Cauchy – kráter, rianások, és dómok – SLC atlasz. Távcső mellé kivihető, és tökéletesen könnyen használható térkép

 

 

Rupes Cauchy

 

 

Rima Cauchy – ez utóbbi kemény feladat elé állított, de csak meg tudtam pillantani!

 

 

Klasszikus holdi dómok a Cauchy dómok; Cauchy ω és τ

 

 

Érdekes magassági viszonyok a két Cauchy törésvonal közt

 

 

 

 

Néha az ember csak úgy kalandozgat a holdi vidékeken… egy ilyen látszólag céltalan nézelődés eredménye a 30.74E 2.23S koordinátákon található izgalmas szép hegy rajzos észlelése a Sinus Asperitatis térségében. Egy másik szimultán észleléssé vált, ezúttal Szamosvári Zsolttal, bár ezen tényt csak kicsivel később tudatosítottuk. Ő kissé később fotózta a térséget, látványos az árnyékok rövidülése.

 

 

A terminátor mentén sok izgalmas árnyék rajzolódik ki, mint mindig. Míg rajzolom a Rupes Cauchy-t, megpillantom ezt a fantasztikus kis névtelen hegyet, mely a Torricelli krátertől ÉK-i irányban található, és -megpillantásom idején- egészen fantasztikus árnyékot vet a Sinus Asperitatis gerincekkel teli kis térségére. Mintha egy kis holdi város árnyékait látnám, kis templomnak tornyával, igazán szép! Okvetlen meg akartam fogni ezt a látványt, így, -példátlan módon-, a Cauchy észlelésére szánt időmet megosztva felvázoltam ezt a nagyszerű kis hegyet, mert mint tudjuk, az idő minden holdészlelő ellensége …
Kettős hegynek tűnik, és négy hegyes árnyat adó tömbként érzékelem, melyet a kis 70mm-es f/7 objektív igazán szépen képez le. A leghosszabb árnyéktól, É-i irányból egy gerinc indul el, és egészen két pici kis hegytömbig halad, a Maskelyne θ, Maskelyne ϕ kis hegyekig. (Ez utóbbit az Apollo 10 űrhajósai Duke Island névvel illették) A területen finom kis emelkedők, lapos gerincek is látszanak, illetve D-i irányban két másik hegyecske is.

A látványos árnyékú hegy koordinátái:
30.74E 2.23S

Rükl atlasz 47-es lap

 

 

 

Zsolt fotóján

Szamosvári Zsolt fotóján az is remekül látszik, hogy milyen gyorsan változnak a fény-árnyékok! (120/1000mm, ASI 120MC kamera)

 

 

 

Csodás panoráma felvétel a kis hegyről, az Apollo 10 ablakán át. Háttérben a Sinus Asperitatis síksága. (NASA AS10-29-4291)

 

 

 

 

Magassági adatok a kis hegy környezetében

 

 

 

 

Próbáltam nyomozgatni, van-e valami jelölése ennek a hegynek. Antonín Rükl nagy atlaszában névtelenül szerepelt, ellenben Edmund Neville Neison 22 oldalas atlaszában Censorinus α-ként. Így ezt el lehet fogadni hivatkozásul.

 

 

 

 

Újból vissza tértem a tavaly észlelt célpontomra, a 33km-es Gaudibert-re. Magas Nap állásnál is érdekes egy kráter ez…

 

“A szokatlan alakú 33km-es Gaudibert ismét.  Legutóbbi észlelésemen a csökkenő fázison nem látszott
a kráter belső része. Most relatíve jól látom, hogy két izmosabb domb van a talajon, két egyenes árnyékkal. Falai görbülten tépázottak, ahogy egy idős kráternél illik. A Mare Nectaris bazaltja veszi körbe, amin É-i irányban a tavaly is látott kis L alakú hegy látszik. Ez a rész, a Vallis Capella végét alkotja, Rükl atlaszának 47-es lapján lekövethető honnan indul a képződmény. A Gaudibert D-i sáncán kisebb kráterek, egyikük a Gaudibert-C. Idős, nem túl feltűnő kráter ez a Gaudibert, de nekem tetszik.”

 

 

 

Nevezetes szomszédok közt a Gaudibert-kráter (VMA atlasz 6.1)

 

 

 

 

Szokatlan kis kráter ez a  Gaudibert (LROC WAC)

 

 

 

 

Az idős kráterek “átka” hogy nincs sugár rendszerük…felismerjük a Gaudibert-krátert? Ott van az!   🙂  (Consolidated Lunar Atlas Full Moon)

 

 

 

 

Korábban Nagy Mélykúti Ákostól megjelent egy kiváló írás a Mare Nectaris medencéről, benne a már említett észlelő kollégánk, rovatvezetőnk, Görgei Zoltán rajzával. Teljes cikk itt olvasható. Ha Mare Nectaris, akkor Rupes Altai! Az az Altai, mely a Nectaris medence legjobban fennmaradt külső sánca. Észlelésem idején szinte vakított két szakasza, olyannyira hogy rajzolni kellett!

 

 

Látványosan a holdi éjszakába benyúló hegytömb egy szakasza fénylik a terminátor mögötti térségeken; a Rupes Altai, mely a Mare Nectaris gigasztikus becsapódás egyik utolsó fennmaradt peremi szakaszát jelzi.
Gyakorlatilag a sánca. Észlelése idején hegyes, hullámos alakzatnak mutatkozik, egy részen kiugró dudorral a K-i területek felé, ez a Rupes Altai β. Keletebbre egy kis űrhajós emberke alakú hegy következik; mintha éppen fehéres szkafanderben egy falat mászna meg É felé! Ez a rész is az Altai fal része, jelzése Rupes Altai η. Dél felé jön az igazán talányos rész, egy romkráternek tűnő szakadozó falmaradvány; hirtelenjében azt sem tudom mit látok! Rükl klasszikus nagy atlasza felvilágosít, hogy ez egy névtelen kráter, benne a Lindenau,(53km) , és Rothmann (41km) kráterekkel. Ez utóbbi már kezd kitűnni a rom alakzat ÉK-i peremén, míg a Lindenau pontosan középen világít kis szigetként látszik egyenlőre. A romkráternek Ny-i falai fényfüzérként kezd összeállni. Nagyszerű terület!A betű jelzéses hegyek azonosítása az SLC – System of Lunar Craters atlasz B6-os lapja segítségével történt.

 

 

Rupes Altai, és a fényfüzér fal    (VMA 6.1)

 

 

 

Meredek lejtők – Rupes Altai (LROC WAC)

 

 

 

“Dél felé jön az igazán talányos rész, egy romkráternek tűnő szakadozó falmaradvány; hirtelenjében azt sem tudom mit látok! Rükl klasszikus nagy atlasza felvilágosít, hogy ez egy névtelen kráter, benne a Lindenau,(53km) , és Rothmann (41km) kráterekkel.”   (LROC WAC Radar)

 

 

 

 

Végére maradt egy különös objektum. Ez egy lapos szögben érkező meteorit nyoma, a Torricelli kráter!

 

 

Nagyszerű kettős árnyék vetődik a Sinus Asperitatis kicsiny térségére!

Csodás, 87km-es bazalttal elárasztott kráter található itt, a Torricelli-R. Néhai megjelenése bizonyosan olyan nagyszerű lehetett mint a kicsit D-i irányban látható híres Theophilus és társai…az ember szinte látja a kráter falait még ép állapotában. Mi maradt nekünk így az utókorra? A DNy-i és ÉK falak maradványai bizonyosan.
A fő célpont azonban nem ez a Torricelli-R, hanem talaján fekvő 23km-es Torricelli maga. Már az alakja is különleges mert egy kettős kráter ez, és akkor még nem beszéltem az árnyékáról, melyről nagyszerűen kiolvasható hogy Ny-i irányban eme kettős bizony nyitott szerkezet! Két fala vet csak árnyékot, az É-i és D-i, melyek szépen behatolnak a sötét térségek mögé. Nap horizont feletti magassága a Torrcelli Ny-i sáncáról nézve 0.90°. Árnyékoltsága rendkívül hasonló a Messier iker kráterekéhez. Érdekes még egy karom jellegű emelkedő, mely a Torricelliből indul ki D-i irányba. É-i irányban névtelen gerincek látszanak, egy részen fekete kis rombusszal, illetve egy hegy, mely a Rimae Hypatia vetődésnek állja útját a Mare Tranquillitatis térségében, ebből itt most csak néhány kis szegmens látszódik.

 

 

 

Két tenger “átfolyásánál” találjuk meg a Torricelli krátert (VMA 6.1)

 

 

 

 

A Torricelli kettős kráter. Tisztán kivehető, amit az árnyhatás is sejtetett…nyugati fala nyitott. (LROC WAC mozaik részlet)

 

 

 

 

Torricelli radarkép (LROC WAC Radar)

 

 

 

Méltatlanul kevés figyelmet fordítok a Teliholdra, holott nagyon is van mit észlelni rajta! A Torricelli két fennmaradt fala szépen világít ahogy a Consolidated Lunar Atlas mutatja. Erről is lehetne írni egy keveset, mi mennyire más mint lapos megvilágítás esetén.

 

 

 

Apró észrevétel; ez egy lapos szögben érkező meteor által okozott kettős kráter… mily különös, a keletebbre található nevezetes Messier kráterek szintén hasonló folyamatok révén alakultak ki,  további érdekesség, hogy mind a Messierek, mint a Torricelli azonos irányba mutat…

 

 

Ennyi adatott 2018.04.20-a estéjén. A 28-i észlelésekről hamarosan!

 

 

 

 

Ha csak kicsiny csónakod van, evezz azzal is bátran és büszkén a holdi tengereken!

 

 

 

 

 

 

Déli csúcsok közt: A Leibnitz vonulat

Posted in Amatőrcsillagászat on április 7, 2018 by Holdfény-árnyék

 

“A holdi peremvidékek feltérképezése,  jó ideig az amatőr csillagászok és csillagvizsgálók szakterülete volt …”

 

Pontosan így kezdtem egy hasonló bejegyzésemet néhány évvel korábban, mely a holdi poláris vidékre kalauzolt akkor…. tökéletesen illik a mostani bejegyzésemre is.

 

Egészen mostanáig kellett várnom arra, hogy viszonylag komfortos körülmények legyenek ahhoz,  hogy bele tudjam magam ásni újra a Hold észleléseibe…..2017 szeptembere óta nem Holdaztam!
Április 1… a nevezetes bolondok napja ugyanis maximálisan rászolgált erre a jelzőre, hiszen este egy brutális szélvihar vonult át felettünk. A felhősáv mögött igen tiszta ég fogadott Ny felől, azonban távcső nélkül szemléltem mindezt a tetőtérről, hiszen a szél erőssége annyit engedett hogy éppen csak meg tudjak kapaszkodni…jó ez talán túlzás, de nagyon erős szél volt, semmi kedvem nem volt ebben a szélben észlelni. A Holdkeltét viszont megnéztem fenn, de azt sem tudtam teljes egészében, mert éppen K-i irányban terpeszkedett egy felhősáv. egyetlen fotón azért meg tudtam örökíteni.

Ápr.2-a, végre minden úgy alakult, ahogyan azt egy fanatikus Hold észlelő szerette volna…illetve majdnem. Mit is tartogatott nekem ez az este? Az észlelés idején remek D-i librációs helyzet volt, így kiváló lehetőségek biztosítottak ahhoz, hogy a Scott kráter térségében kirándulgassak. Így is tettem!
Korábban pakoltam ki, mint hogy a Hold felkelt volna, míg fel nem jött, az időt egy nyílthalmaz maradvánnyal töltöttem, az Upgren-1 jelűvel a Canes Venatici csillagképben. Ennek rajzolásos észlelése után, távcsövemen, a tubus felén megjelent a fakó, sápadt Holdnak fénye…

 

Cél az Upgren-1 nyílthalmaz! Ekkor már megjelent a Holdnak sápadt fénye a tubuson…

 

 

Nem volt tökéletes az ég állapota, időnként hullámzott a levegő, és már látszott hogy kis haló is van körülötte, de Holdazni kellett és kész! Mint mindig, most is a távcső mellett a helyszínen készített grafit vázlatom alapján készítettem számítógépes rajzot. Ennyi felvezető után lássuk az észleléseket!

 

 

A 2018.04.02-i fázis szimulációja 21:30Ut-re kellemes DK-i librációval, és az észlelt területek. (VMA atlasz)

 

 

Démónax, és Scott kráterek környezete. (VMA atlasz)

 

 

 

 

“A 2018-as év első holdazása számomra. Ideális feltételek látszólag a D-i krátervidék objektumainak észlelésére, hála a kedvező librációnak… ámbár kissé hullámzik a levegő, és Holdunk enyhe narancsos halóban is úszik a gyengébb légköri állapotok miatt. A halón szóródik a fény, az árnyékok így nem tökéletesen feketék, a célpontjaim ennek ellenére jól kivehetőek. A neves felfedező, Robert F. Scott ( 81.9S 45.3E , 107km) és a görög filozófus Démónax (78.2S 59.0E , 114km) kráterei számomra mindig is útjelzőként szolgáltak itt, hogy jobban eligazodjak a térségben.
A terület uralkodó alakzata most a kb 80-85%-os árnyékoltságú Demonax, aminek a legjellegzetesebb vonása ma este a Ny-i irányba húzódó különös, kettős árnyéka. Ez utóbbi be is hatol a Scott alatti területekre, és mintegy tovakúszva érintkezik majdnem a Nobile -kráterrel, illetve itt és most annak üres területével. Innenső külső sánca egyenes és világosabb mint a környező talaj.
A Scott jóval szerényebb megjelenéssel bír most, mintha egy hegyhát vágná ketté, de ez valójában a Scott-E jelű kráter része. Míg a Demonax D felől, addig a Scott mintegy “viszonzásul” É- i fekvéssel érintkezik a Demonax-al. A nyugodtabb légköri pillanatokban a Scott túlsó falán két világosabb pont is látszik, egyikük a 11.4 km átmérőjű Wapowski-kráter. A Scott és Demonax közt, azok mögötti látszólag üres, sötét csésze alakú terület a Hédervári –krátert jelzi, de kár hogy nem látszik már! A Scott mögött kiemelkedő domb látszik, a Leibnitz gamma. (77.7E 82.77S)

Említésre méltó még, a Demonax mögötti térségeken húzódó hegyhát (85.85E 78.71S) a Leibnitz δ, ami Ny-i irányban finoman szakadozva egyesül egy másik hegytömbbel.

 

A területen való tájékozódásra az egyik legjobb segítség az A.E. Whitaker által, 1954 januárjában rajzolt térkép volt, illetve Antonín Rükl nevezetes atlaszának V. számú librációs melléklete.

 

 

 

Az LROC WAC global radar térképe, és a Whitaker térkép igen jól kiegészíti egymást a gyakorlatban. A Demonax-kráter mögött jól kivehető az említett emelkedő. A narancsos vonulat a Leibnitz hegység.

 

 

 

Mivel még relatíve kitartott a használható légkör, megakadt szemem, egy be nem tervezett esetleges célponton, a Lamé-kráteren!

 

 

“A nagy és romos Vendelinus-kráter falára telepedett kissé szögletes kráter a terminátoron igen feltűnő. A Lamé kráter 84km átmérőjű, innenső fala egyenetlen, különösképp a kráterünk peremén, ahol a Nap átbukó fénye egy dombot emel ki. Általában ezek a dombok árnyékot is vetnek a kráterek falára, talajára, de itt ez most nem érvényesül, vagy csak én nem érzékelem. Külső sáncán két árok-terasz látszik. A kráter árnyékoltsága olyan érzést kelt bennem, mintha egy keskeny V alakú fényt látnák a Lamé talaján, mintha egy kis hasadékon sütne be a Nap. Persze erről semmi infóm nincsen pillanatnyilag, ez most csak egy megérzés. K-i fényben fürdő fala keskeny, és egyenetlen. Talaján két rész látszik a – vélhetően- központi csúcsból. Túl a kráteren É-i irányban egy markáns kis krátert látni, a Langrenus-X-et, ami igazán nem is érdemelne szót, ha nem látnák egy pici, tüskeszerű árnyékot a K-i falán. A Lamétól D-i irányban két másik krátert is látni. Ezek a Vendelius K-i falán vannak, de csak egyiküknek adtak jelzést; Vendelius-F. Érdekes, hogy ennek az F jelű kráternek szintén picike tüske árnyéka van a K-i falán, pont mint az északabbi kicsi szomszédjának. Nagyon szép festői kráter ez a Lamé, amit még sosem észleltem kellő figyelemmel…”

 

A Lamé-kráter és tágabb környezete a Mare Fecunditatis partján, a Hold keleti szélén. (VMA atlasz)

 

 

Magassági viszonyok a Lamé-kráterben. Figyeljük meg a teljes K-i falat, ahogy a 8 darabból álló kráterlánc szétbombázta azt! Ez magyarázza a keskenynek ható fal egyenetlenségét rajzomon is.

 

Ennek a kráternek az észlelése egy kis talányt is tartogatott számomra. Nem volt világos ugyanis, az a bizonyos megérzés, a V alakú fénnyel a kráternek talaján…ahogy említettem kinn:
“A kráter árnyékoltsága olyan érzést kelt bennem, mintha egy keskeny V alakú fényt látnák a Lamé talaján, mintha egy kis hasadékon sütne be a Nap. Persze erről semmi infóm nincsen pillanatnyilag, ez most csak egy megérzés” Mi okozza? Mi ez a hatás? Miért nincsen sziluettje az emlegetett kráter peremi dombnak ha egyszer annyira jól kivehető? Domb egyáltalán? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben miközben vallatóra fogtam másnap este az LTVT szoftvert, és egyéb nagyobb felbontású felvételt.

 

 

A domb valós, de alatta, tőle kissé D-i irányban egy kis hasadék van valóban! Az LTVT szoftverben, 500m szintkülönbséggel jól kivehető a képződmény.

 

Még egy kis érdekesség, ezt írtam fentebb az észlelés alatt: ” É-i irányban egy markáns kis krátert látni, a Langrenus-X-et, ami igazán nem is érdemelne szót, ha nem látnák egy pici, tüskeszerű árnyékot a K-i falán.”

 


A Langrenus-X az LROC felvételén, talaján egy ék  jellegű csuszamlással, mely bizonyára elősegítette kontrasztban a tüske illúziót.

 

 

A látszólagos alkalmatlan légköri állapotok ellenére, mindig érdekes, izgalmas a Hold felszíne, annak megismerése. Az észlelés végén a Hold alatt, a tetők felett megjelent a Jupiter is.

 

 

 

 

 

 

 

Szemmel a Holdat! II – III.

Posted in Észlelési ajánló on január 15, 2018 by Holdfény-árnyék

Akik nap mint nap figyelik az eget, tisztában vannak azzal, hogy szabad szemmel figyelve a Hold egy sima, bár foltos golyónak tűnik. Nem kell azonban binokulárt használnunk, hogy rájöjjünk, ez nem teljesen igaz. 

Az első negyed környékén, amikor a kontraszthatás a holdi terminátoron a legked­vezőbb, csak elég nehezen látszanak ott a legnagyobb kráterek. A Clavius-kráter (225 km átmérőjű) és a Sinus Irídium (281 km a Mare Imbrium északi sarkánál) látszott már egyes észlelések szerint szembeszökően, határozottan, majdnem kézzel fogha­tóan. Mindkettő az első negyed után. A Maginus (163 km) ugyancsak az első negyed idején szabad szemmel épphogy csak láthatónak tűnt fel.

Ha az átmérőértékeket szögértékekben fejezzük ki (Clavius: 2′,1, ill. Maginus 1’5) látható, hogy az 1′-es határ felett vannak, amit egy egészséges szemnek elméletileg fel kell tudni bontani. Ezt a következő kísérlettel lehetne bizonyítani: Rajzoljunk fehér papírra egymástól 2 mm távolságra két hajszálvékony párhuzamos vonalat, majd ezekhez képest derékszögben még kettőt az esetleges asztigmatizmus kikü­szöbölése végett. Ragasszuk a lapot egy jól megvilágított falra, és addig hátráljunk, amíg fel tudjuk bontani a párhuzamos vonalakat. Ha 6,8 m-re a papírtól még fel­bomlik az egyik, vagy akár mind a kettő, akkor képesek vagyunk felbontani 1′-et a Holdon is.

Az észlelés napszakhoz kötött időpontja sem mindegy. Akkor végezzük, amikor az ég kontrasztja a legmegfelelőbb (mélykék az ég). Legalkalmasabb a napnyugta, vagy napkelte körül, de az éjszaka kelő ill. nyugvó Hold, ha fényét csökkenti a légkör horizont közei fényelnyelő hatása, szintén megfigyelhető, a szemet kevésbé fárasztja. Egyes észlelések szerint például ez utóbbi esetben is megfigyelhető a Clavius az utolsó negyed utáni, kelő Holdon.

 

 

Táblázatunkba azokat a nagy holdkrátereket gyűjtöttük ki, amelyeknek a látszó átmérője legalább 1,3 ívperc, és az esetleges szabadszemes megfigyelésre kedvező helyzetben vannak. A fentieken kívül fénylő pontként talán megfigyelhetőek a következő kráterek is: Aristarchus (23,°7N; 47,°4W), Copemicus (9,°7N; 20°0W), Tycho (43,°3S; 11,°2W).

 

________________

 

 

Mi látható a Holdon szabad szemmel?

A Hold korongján lévő foltokra valószínűleg már a legősibb embercsoportok is felfigyeltek és megpróbálták megmagyarázni keletkezésüket, mibenlétüket. Az ókori népek legtöbbször földi, általuk jól ismert dolgokat vetítettek ki rá. Ugyanez fi­gyelhető meg a ma élő, alacsonyabb fejlettségű népcsoportoknál is. A természettu­dományos világnézet fejlődésével a mesék egyre inkább háttérbe szorultak(nak), természetesen nem tűntek el. A következőkben a holdfoltok múltbéli magyará­zataival (legendáival) és a holdi részletek jelenlegi szabadszemes láthatóságával foglalkozom.

 

 

Mesék a holdkorongon

A sötét foltokba beleképzelt figurák hihetetlen változa­tosságot mutatnak. Ha csak a leginkább elterjedteket vesszük figyelembe, akkor két nagy csoportot emel­hetünk ki közülük. Az első típusba az állatformák (elsősorban a nyúl), a másodikba az emberformák tartoznak.
Ázsiában, Észak- és Közép-Amerikában az őslakók körében a nyúlforma terjedt el döntően. A japánok, kínaiak, thaiföldiek, indiaiak szerint a holdban egy házinyúl ül, előtte mozsár van, amiben a kezében tartott mozsártörővel rizskását (más variáció szerint a halhatatlanság füvét) őrli. Indiában sok helyen éppen ezért Sa’shabrit-nak, azaz Nyúltartónak hívják mellék­bolygónkat.

 

 

Észak-Amerika legtöbb indián törzsénél a holdban a Nagy Nyúl (a hős, a csodatevő) ül, akitől minden és mindenki származik. A Mexikó területén élő népeknél szintén elsődleges a nyúlforma, aminek eredete egé­szen a toltékokig vezethető vissza. Náluk a Napot, mint égitestet egy jaguár (jaguár-isten), a Holdat egy nyúl jelképezte. A Hold ábrázolására  egy korsót vagy csigaházat használtak, amiből nyúl ugrik ki. Érdekes még a dél-amerikai namakák magyarázata, akik szerint a Hold foltjait egy nyúllal való verekedés közben szerezte, mivel az összekarmolta. Hol látható a nyúl a holdkorongon? A mai térképek elnevezéseit használva a teremtmény azonosításához, a következőket kell elképzelni: a nyúl hátsó fele: Mare Serenitatis, hátsó lábai: Mare Vaporum, testének első fele: Mare Tranquillitatis, feje: Mare Fecunditatis, füle: Mare Crisium, mellső lábai: Sinus Asperitatus és Mare Nectaris (1. ábra).

 

Más indiai népek gyakran kecskét látnak a foltokban és a Holdat a Nyúltartó mintájára Kecsketartónak nevezik. Sok észak-amerikai törzs békát vél felismerni a fent leírt területen. Ez pontosan ellenkező irányba néz, mint a nyúl. Lábai a Mare Fecunditatis és a Mare Nectaris, teste a Mare Tranquillitatis, feje a Mare Serenitatis. A Fidzsi-szigetek lakói pat­kányokat látnak a holdban. Európában, Dél-Amerikában, Afrikában leginkább valamilyen emberformát képzelnek bele a foltokba. A görögöktől ered az a feltevés hogy a holdban egy gyönyörű lány arca látszik. A romaiak revén a legtöbb latin nepnel elter­jedt ez az uralkodó legenda. A germán népek általában egy kis görnyedt emberkét látnak benne. A skandinávoknál az Edda (eredetmonda) szerint két vízhordó gyermeket (Bilt és Hinkét) rabolt el a Hold, akik azóta sem hagyhatják el őt. A dél-amerikai inkák szerint egy kéjhölgy holdvilágos estén sétált, megtetszett neki a ragyogó Hold és felszökkent hozzá, aki azóta sem engedi el.

 

 

Az Orinoco menti potowatomik és az észak-amerikai Ottawák szerint egy görnyedt vénasszony látható a holdon. A Timor-szigetek lakói fonogató öreganyót, a Szamoa-szigetek népe asszonyt és gyermekét képzelnek a foltokba. A busmanok emberi arcot vesznek ki az alakzatokból. A régi magyar mondavilág teremtményei is nagyobbrészt emberek, akik általában büntetésből vagy jutalomból kerültek a holdba. Ízelítőül néhány: öregember, osztozkodó cigánygyerekek, favágó ember, rőzsét vagy szalmát cipelő ember, kapcáját szárító juhász, szántó paraszt, legeltető pásztor, kovács, meszet hordó gyerek, emberi arc. Más magyarázat szerint Dávid (Szt. Dávid ill. Dávid király) hegedül és Cicelle (Szt. Cecília ill. Sybilla jósnő) táncol körülötte.

 

Vannak olyan magyarázatok is, amelyek megszemélyesítik a Napot és a Holdat, ezek veszekedéséből származnak a foltok. Ilyen az a grönlandi monda is, amiben Anninga (a Hold) üldözte nővérét, Maiinát (a Napot). Maiina — akinek ujjai kormosak voltak — visszafordult és bedörzsölte vele öccse arcát és ruháját. Észak-indiai monda magyarázata szerint a Nap tüzes sugaraival megpörköli a hozzá havonta közel kerülő Holdat, és annak korongján az égéstől származó pernye alkotja a foltokat. Egy régi magyar hiedelem szerint a Nap és a Hold valamikor egyforma erősek voltak és verekedtek. A Hold egy tüskés ágat dobott a Napba, így az még jobban égett, azért olyan szúrós a fénye. A Nap egy lapát lóürüléket vágott a Hold szeme közé, ezért halványabb és foltos a képe.

 

 

 

Kezdetleges tudományos elméletek és az első „térképek”

 

A legtöbb természettudomány gyökere a görög gondolkodókig nyúlik vissza. A holdbéli foltok esetében is idáig kell visszamennünk, hogy a bonyolultabb világképekbe illő, meséket kevésbé tartalmazó elméleteket találjunk.
Az egyik első magyarázatot a foltok keletkezésére idősebb Plinius (Kr.e. 1. sz.) adta. Elfogadta azt a széles körben ismert elméletet, hogy a Hold felszívja a földi nedvességet. Szerinte ennek tisztátalan részeiből keletkeznek a foltok. Egyébként tiszteletbe tartotta Arisztotelész (Kr.e. 4. sz.) makulátlanul tiszta égitestjeit, de szerinte a Hold túl közel kering a Földhöz, ezért szennyeződhet be. (Arisztotelész szerint az égitestek tökéletesek, a Holdon csak látszat, érzékcsalódás a sötét folt.)

Igazán részletesen foglalkozik a témával Plutarkhosz (Kr.u. 1. sz.) A holdsarlón látható foltok c. művében. Ebben ő a Hold természetére nézve elfogadja Anaxagorasz (Kr.e. 5. sz.) elméletét, aki szerint a Hold a Földhöz hasonló anyagból áll, és nem tüzes, mint a csillagok (ahogyan Anaxagorasz előtt gondolták). Nem fo­gadja el Arisztotelész magyarázatát, aki szerint levegő és éter keverékéből áll az egész égitest.  Plutarkhosz a sötét terüle­teket vízzel telt medencéknek, szakadé­koknak tartotta, amelyekre a környező hegyek vetnek árnyékot. Művében három fő foltot jelöl meg, melyekhez népi hiedel­meket is köt. Az első folt az esténként már jól látszó, vastag sarlón figyelhető meg könnyen. Ez a Hecate Örvénye, ahol a rossz lelkek töltik büntetésüket (minden bizonnyal a Mare Crisium). A másik kettőt már nehéz azonosítani. Ezek a legnagyobbak, méretük Plutarkhosz szerint meg­haladja a Hold átmérőjének 1/24-ed részét. A legenda szerint ezeken át közlekednek a lelkek a Hold ég felé forduló és a Föld felé forduló része között.

 

 

1634-ben Johannes Kepler latinra fordította és ismét kiadta Plutarkhosz művét. Kommentárjában ö is átvette magyarázatát a tengerekről, de az árnyékelméletet már nem fogadta el. Ezen fordításnak köszönhetően hívjuk ma is marénak (tengernek) a sötét területeket. A hamuszürke fény léte megingatta a szilárd test elméleteket. Posidonius (Kr.e. 1. sz.) szerint égi kísérőnk félig átlátszó, üvegszerű anyagból áll és ezért dereng át a Nap fénye a sötét oldalra is. Ezt egészen a 15. sz.-ig nem cáfolták meg. Ehhez hasonló Vitellio és Reinoldus elmélete is, akik szerint az égitest porózus habkőből áll, de a foltoknál ez vastagabb és ezért ott nehezebben süt át rajta a Nap fénye.

 

 

 

Voltak olyan elméletek amelyek tagad­ták, hogy a foltok a Hold részei. Ezek szerint csupán az alatta fekvő földi táj visszatükröződései a „hold-tükörben”. Ezt vallotta több közelkeleti nép (pl. a perzsák), támogatták egyes görög gondolkodók (pl. Klearknusz), de még II. Rudolf — Kepler mecénása — is a legnagyobb olasz szigetek képét látta benne. Az arab Alhazen és Leonardo da Vinci elméleti cáfolatai után Kepler kísérletileg is bebizonyitotta, hogy nem illúzióról van szó. Camera obscurájával (lyukkamera) papírra vetítette a foltokat, és bármiképpen mozgatta is a lapot, a foltok nem tűntek el.

Holdábrázolások már régi korokból is ismertek, de ezeken leginkább stilizáltak, vagy csak a fázisokat ábrázolják. Az első holdfoltokat híven ábrázoló szabadszemes vázlatok Leonardo da Vinci (1452-1519) után maradtak fenn (2. ábra). Ezeken már nagyjából azonosíthatók a ma is ismert alakzatok. Az első térképi célú szabadszemes ábrázolást a mágnesesség kutatásáról ismert William Gilbert készítette, a 16. sz. második felében (3. ábra). Ezen is feltűnik már néhány ismerős részlet, de a valósághoz csak nagy vonalakban közelít. Távcső segítségével készített, az egész Holdat bemutató rajzot először Thomas Harriot (kb. 1560-1621) készített, megelőzve ezzel Galileo Galileit is. Ezen a rajzon azonban furcsa módon számos olyan részlet nem szerepel, amit egyébként könnyű megfigyelni távcsővel. Az első rajzokat tehát nem Galilei készítette, azonban kétségtelen, hogy az ő távcsöves megfigyelései tették közismerté a Holdon megfigyelhető érdekes alakzatokat (4. ábra). 1610-ben kijelentette, hogy a Hold felszíne „nem másmilyen, mint a Földé”. A növekvő teljesítményű távcsövekkel egyre jobb rajzokat, térképeket, fotókat kezdtek készíteni, melyek már egy új korszakot jelentenek a Hold foltjainak kutatásában.

 

 

Szabadszemes holdtérkép a 20. század végén

 

Évek óta izgat egy szabadszemes holdtérkép elkészítése. Korábban is próbálkoztam a tengerek minél pontosabb megfigyelésével — szórakozásképpen. Többször sikerült egyenetlenségeket megpillantanom a terrninátoron, de ezeket nem jegyeztem fel. A végső lökést ez irányba Keszthelyi Dániel fordítása adta, ekkor kezdtem el a rendszeres észlelést és rajzolást.
1998. július 8. és december 26. között 29 db megfigyelést készítettem, 26 esti és 3 hajnali alkalommal. A látottakat 6,5 cm átmérőjű körbe rajzoltam be. A holdfázis bejelölése után eleinte az egész látható korongrészt, majd később csak az érdekesebb részeket rajzoltam le. Utána holdtérképen (A. Rükl: Mondatlas, 1990) azonosítottam a látottakat, amihez legtöbbször 10×30-as monokulárt használtam. Ezekből az észlelésekből rajzoltam meg a mellékelt térképet (5. ábra).

 

 

Égi kísérőnk felszínén 49 alakzatot azonosítottam. Ezek közül 18 óceán, tenger, öböl, mocsár (tehát az átlagosnál sötétebb), 12 pedig világos alakzat (6 kráter és 6 más objektumcsoport). Az átlagos sötétségű objektumok közül, melyeket a terminátor torzulásából (kidudorodás, bemélyedés) vettem észre, 4 volt hegység, 10 volt egyedülálló kráter (ide soroltam a Sinus Iridumot is) és 5 csoportos alakzat. A fentieken kívül észrevettem néhány sugársávot és egyéb, néven nem nevezhető sötétebb árnyalatú területet is. A látott alakzatokat két csoportba lehet sorolni: a könnyebben ül. a nehezen észlelhető kategóriába.

 

Könnyebben megfigyelhető alakzatok:
1: Tengerek, óceánok. A legkönnyebben észrevehető formák, de alakjuk pontos megfigyeléséhez türelem kell. A terrninátortól távolabb látszanak igazán jól. Észlelésükhöz a szürkület első fele tűnik jobbnak, mert akkor még nem vakít annyira a holdfény. Ilyenkor számos, megfoghatatlanul kicsi részlet is feltűnik, amit biztosan nem lehet leészlelni.

2: Világos alakzatok. Rájuk is igaz, hogy magas helyi napállásnál látszanak könnyebben, de a fényesebbek a terrninátoron is kiugranak. A feltűnőbbek KL-sal is látszanak. Közülük könnyebben észlelhető a Langrenus foltja, az Aristarchus + Herodotus folt, a Schnellius + Stevinus + Furnerius környéke, a Tycho foltja, a Copemicus-kráter, és a Kepler-kráter. Az utóbbi négynél sugársávok is sejthetők vagy láthatók. Észrevételükhöz, alakjuk maghatározásához a szürkület közepe és második fele volt talán a jobb.

3. Terminátoron megfigyelt alakzatok. Kisebb szemszoktatás után egyértelmű, vagy legalábbis EL-sal jól kivehető „dudorként” vagy „öbölként” figyelhetők meg a fény-árnyék határon. Legjobban a szürkület vége felé, ill. sötét égen látszanak, amikor megnő a kontraszt a holdkorong és az égi háttér között. Néhányuk KL-sal is észrevehető volt. Általában legömbölyített formák, de többször hosszabb, hegyesebb kinyúlást is láttam. Az engem leginkább meglepő alakzat a Clavius-kráter volt, amelyet aug. 1-én és dec. 26-án is igazi kráterformának észleltem (nagy dudor a terminánátoron, a közepén árnyékkal, 6. ábra). Ebbe az alcsoportba 12 alakzat tartozik, melyeket az I. táblázat tartalmaz.

 

 

Nehezen megfigyelhető alakzatok:
1:Mérsékelten világos és sötét területek. Ezek árnyalatukban csak kissé külön­böznek a környezetüktől. EL-sal megpillanthatóak, de helyzetük, határvonaluk ne­hezen azonosítható be pontosan. Ilyen például a világos területek közül a Möstling-A és Lalande foltja, az Euclides-kráter vagy a fiatal kráterek sugársávjai.

2:Kráterek vagy krátercsoportok a terminátoron. Ezek EL-sal is nehezen látható, éppen sejthető „dudort” vagy „öblöcskét” hoztak létre. Sokszor azonosításuk is ne­héz. Sajnos ide kell sorolnom az Albategnius-krátert is, ami csalódást okozott, szá­momra, pedig több forrásból is tudom, hogy ennél sokkal jobban is látszhat. A 6 db, általam megfigyelt ilyen alakzatot a 2. táblázat tartalmazza.

 

Zárásként még néhány gondolatot az észlelésről. Ugyan általánosan levontam azt a következtetést, hogy tengereket szürkü­letben, krátereket sötét égen lehet jól ész­lelni, de ez sokszor nem igaz. Érdemes nap­lemente után többször is megszemlélni Holdunkat néhány percre, mert a szürkület különböző fázisaiban más-más alakzat emelkedik ki jobban. Jelentős lehet a különbség két, pl. 5 napos holdfázis között is, mivel más napszakban volt újhold, mások a librációs értékek és a naplemente/felkelte időpontja (tehát a szürkület ideje) is jelentősen eltolódhat egy holdhónap alatt. Ezért a terminátor futásában is jelentős eltérések lehetnek. Sok hónapi kitartó megfigyelés-sorozatot kell végezni ahhoz, hogy minden lehetséges részletet észrevegyünk a Hold felszínén. Valószínűleg erre vezethető vissza az is, hogy csak nehezen vettem észre az amúgy feltűnő Albategnius-krátert, és biztosan van még jó néhány más kráter, amit egyáltalán nem is volt módom megpillantani.

 

 

Mindenkinek ajánlom ezt a kis szemtornát, hiszen ha tudományos eredményeket nem is szolgáltat, a szemünk hold- és bolygóészlelésekhez való szoktatását jól szolgálja, és a Hold felszíni alakzatait is jobban megismerjük.

 

 

Forrás:

Meteor 1998/10, 1999/4

Keszthelyi Dániel – Sky and Telescope 1998 feb.

Gyenizse Péter

 

 

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2014/11/13/a-hold-szabad-szemmel-a-pickering-teszt/

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2015/03/08/szemmel-a-holdat/

 

 

%d blogger ezt kedveli: