Hullámok hátán

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , on április 14, 2017 by Holdfény-árnyék

A 2017.04.11.-i librációs helyzetet -a Lyot kráter észlelésére- már legalább 1-1.5 éve vártam.
Sosem szántam eddig kellő figyelmet erre az érdekes alakzatra ugyanis sajnos… és most kellően jó időpontra esett  is a dolog. Azonban ahogy közeledtünk a jeles eseményhez, -figyelve az időjárás alakulását- úgy szálltak el reményeim a kráter ideális megfigyelhetőségét illetően. Pedig több észlelő kollégának is felhívtam figyelmét erre hátha valaki szerencsés lesz.

Néhány nappal korábban, 2017.04.08-án, egy youtube stream keretében Nagy Szabolcs amatörcsillagász Jupiter oppozíciós videózásra törekedett, azt megelőzően a Hold volt célpontja. Akkor írtam rá messengeren, hogy próbáljon felvételt készíteni a Mare Australe területről, mert már befordulóban volt a Föld irányába,
-kérésemre- kiváló felvételt készített a Lyot – Mare Australe zónáról, ekkor már a “nagyvad” Lyot jól láthatóan felénk billent, ráadásul térképes azonosítás után az igen ritka trófea, a Jenner is kivehető volt képén, a Hamilton mögött, mint igen fényes csúcs a teljesen megvilágított térségen. (Klikk a képre)

 

 

2017.04.11.én kora este az időjárást, a felhőzetet figyelve csak reménykedhettem a leendő sikerben. Front átvonulása volt várható, mely meg is érkezett, ekkor már zsigerből éreztem hogy nem lesz tökély az ég, de mi mást tehettem volna? Észlelni kellett, mert ha nem tettem volna, bántam volna.

 

21h magasságában a felhősáv K-DK felé elhagyta látóteremet, így nyitva teret a Hold fényének

Egyébként annyira rosszak voltak az észlelési körülmények a légkört illetően (2-es seeingnél), hogy szemem mint egyfajta “bio-Registax”, a pillanatokból tudta a minimális információt összegezni, így alakítva ki a rajzos észlelési eredményt.

A másnapi belső levelezésem jól jellemzi az este hangulatát:
“itt heroikus küzdelemben mentek a dolgok, kb iszonyatos seeing-ek mellett, képzelheted…..
kivittem a 80-as refit de tök felesleges volt, aztán mivel 15 perc alatt egyetlen értékelhető pillanat nem fogadott a 6mm-s orthóban 150xes nagyításon, kivittem a 60 mm-est 75-125xös nagyítosokkal, azonos japcsi oklikkal, – gondolva hogy a kicsi átmérő kevésbé érzékeny a turbolenciákra…-. ebben kicsivel jobb volt a kép, így ezzel kezdtem inkább bele a rajzolásos észlelésbe. elkeserítő turbolenciákkal kellett viaskodni, várnom is kellett legalább 21UT-ig szóval…a rajzos észlelés közben át”másztam” a Jupiterre, de bár ne tettem volna mert emez úgy nézett ki mint egy 8-as, két szellemképpel megáldott Jupiter…még a holdak se látszottak jól..ha jobban belegondolok ennyire rossz egem még sosem volt….de csak sikerült a Lyot. “

A Virtual Moon Atlas terminátori szimulációja az adott estére:

 

 

Lássuk akkor hát az észleléseket a szövegekkel rajzokkal együtt:

“Igen nagy, mintegy 140-150km átmérőjű, bazalttal elárasztott talajú kráter a Mare Australe területén. Gyakorlatilag ennek a librációs, ősrégi tengernek a legmarkánsabb képződménye a Lyot kráter maga. Észlelésem idején sajnos rémes légköri állapotok uralkodtak, ennek ellenére ha pillanatokra is, de felfedte titkait a kis refraktorban a matuzsálem kráter, melyben a kis átmérő miatt, nyugodtabb pillanatokban reménykedtem. A még éppen megvilágított belső sáncán látszólag semmi részlet nem látszik, míg a légtömeg nagy kegyesen fel nem tárja hogy a fal tövében, sötétebb terület húzódik, egy helyütt mintha finoman meg is szakadna a túlsó fal. ÉK felé a fal szélesebben látszik, míg D felé határozottan keskenyedő jellegű. A kráterünk külső, ÉNy-i falán kívül van egy markáns, jóval fiatalabb kráter is, a 38km-es Lyot-A. Bár fiatalabbnak látszik, LRO felvételeken ez is bazalttal van feltöltődve.
Idő közben rémes légköri rohamok futnak át Holdunk felszíne előtt, ekkor már komolyan fontolgatom az azonnali elpakolást, de mivel már régen Holdaztam… nem tehettem, ráadásul a jószerencse, ha csak pillanatokra is de megszán, és feltárja kis japán objektívem számára a fal közvetlen tövében fekvő kráter, vagy valami gerinc gyanús képződménynek árnyékát, mely a bazaltos talaj ívét híven követi. Utólag fotótérképeken ellenőrizve az tűnik ki, hogy ezt az árnyhatást a Lyot talajának egy fantomkrátere okozta, amin megsüppedt a talaj. A Lyot előterében NY-felé síkabb vidék, amin egy cápafog jellegű fal látszik, a 63Km-es Lyot-H kráter. A Lyot D-i irányban egy sötét sávval érintkezik, a Lyot-L az, melynél be is határolom rajzomat. A Lyot talajára egyenletes árnyékot vet az innenső fala, csak kissé szélesedik ki Az A jelű kráter mögött.
Colong: 94.494
Megjegyzés: Az észlelés tulajdonképp lehetetlen körülményeit jól szemlélteti hogy felváltva cserélgettem a 10mm-es Plössl-t és a 6mm-es orthómat, 75 és 125xös nagyítások közt ingázva…. annyira rosszak voltak a légköri állapotok.”

 

A Lyot által uralt vidék, a Mare Australe “mocsarában”. (VMA 6.1)

A Mare Australe környezete az Apollo-15 felvételén

Lyot panoráma (Kaguya – JAXA/NHK)

A 2017.04.11-i szimuláció az LTVT programban a Lyot térségről. Jól látható mi okozta az árnyhatást a megvilágított fal közvetlen közelében. Ezek a részletek távcsövemben a láthatóság határán mozogtak.

A képtelen légtömeg alatt, egy másik célpontot is optikavégre kerítettem:

“Különös, szinte a Lyot kráterrel azonos méretű, első látásra -már amit a légköri káosz enged- azonosítatlan árnyék…mi lehet ez? Ugyan előterében a másik célpontommal a 63km-es Gill kráterrel, mely ebben a légköri helyzetben nem annyira kirívó képződmény képét festi. Szilvamag alakkal, kb harmada árnyékkal telve, megvilágított sánca keskeny és jellegtelen. Nem úgy a mögötte fekvő mélyebb rész, melyről látszik hogy valami ősi kráterféle vagy valami árok lehet. Tulajdonképpen ez ami még rajzolására sarkallt az est folyamán….a mérete és hogy mi lehet! Benne vagy mögötte kissé kusza falmaradvány fonala, ami még ebben a képtelen helyzetben is üdítőleg hat. K-ÉK felé a kráteren kívül kisebb sekélyes sávok – kráterek foltjait látom.

Megjegyzés: Utólag a Rükl Mondatlas librációs térképein kiderült a kérdéses objektum léte, mely egy jelöletlen romkráter a 85.15E 63.93S koordináták mentén.”

 

 

 A Gill mögötti , Gill-Petrov-Wexler által közrefogott rejtelmes romkráter. (LROC, VMA 6.1)

Az észlelés érzése, a felfedezés öröme ami hajtja az amatőrcsillagászt…. ki az éjszakába….szerintem a világ legnagyszerűbb tevékenysége ez….az ÉG mindenkié, fedezzük fel!

Kapcsolodó:

Nagy Szabolcs – Mare Australe felvétele 2017.04.11. Wimbledon

 

A holdfelszín fizikai sajátosságai

Posted in Észlelési ajánló with tags , , on március 19, 2017 by Holdfény-árnyék

Puszta szemmel, vagy kézi látcsővel szemlélve a Holdat ragyogó, ezüstös fényű korongnak látjuk. A csillagászati mérések szerint azonban a telehold fényessége -12.55mg . Bár ilyen módon a Nap után a Hold égboltunk második legfényesebb égiteste, fényerőssége  mindössze 1/500 000-ed része központi fényforrásunknak. Ez azt jelenti, hogy a Hold a ráeső napsugárzásnak a látható fény tartományában csak igen csekély töredékét veri vissza. A különböző mérések adatai szerint a telehold átlagos fényvisszaverő képessége 7 százalék.

 

Csekély fényvisszaverő képessége ellenére Holdunk  gyakorlatilag vakít egy kézi monokulárban is. (Rajz: Földvári István Zoltán 2014 aug.10. 8×30, GIMP 2.6. 11)

Forrás:
Amatőrcsillagászok kézikönyve 1999

Gene Cernan (1934-2017)

Posted in Uncategorized with tags , on január 17, 2017 by Holdfény-árnyék

MEGHALT AZ AZ ŰRHAJÓS, AKI UTOLJÁRA SÉTÁLT A HOLDON
2017. január 16-án elhunyt Eugene Cernan amerikai űrhajós. Ő volt a NASA által kiválasztott 14. űrhajós.
Cernan 1934-ben született. A Prude Egyetemen villamosmérnöki képesítést szerzett. 1956-tól a haditengerészetnél pilóta és repülőtiszt volt. 1963-tól a NASA-nál űrhajóskiképzésben vett részt. A Gemini-9 űrrepülésben (1966) Thoma Stafford mellett a másodpilóta volt. 1969-ben az Apollo-10 küldetés alkalmával a holdkomp pilótája volt. Az utolsó amerikai holdexpedíció, az Apollo-17 parancsnoka volt 1972-ben. Ő szállt be utolsónak a holdkompba, tehát az utolsó ember, aki a Holdon járt. 1976-ban kivált a NASA és a haditengerészet kötelékéből és egy texasi nagyvállalat alelnöke lett.

 

cernan_moon_apollo-17

 

cernan

 

gene-cernan

Cernan 83 éves volt.

Hold… 60mm-en

Posted in Amatőrcsillagászat on december 31, 2016 by Holdfény-árnyék

A relatíve kisebb távcsöveket szeretik a gyakorlottabb észlelők is; csak fogjuk és kilépünk az ég alá, “fogom, kiteszem, észlelek” alapon. 

Idén hozzám került két 60mm-es refraktor a meglévő 80mm-esem mellé. Mindkét távcső japán eredetű, és a 70-es, 80-as évek termékei; egyiküket a Circle-T ( Ⓣ Towa 60/750mm), másikukat az ős Vixen, azaz a Dai-Ichi-Kogaku manufakturák készítették, 60/910mm-es kaliberrel. Az első teszt alanya a 60/750mm-es Circle-T refraktor volt, már csak azért is, mert ez került idén előbb hozzám. (Műanyagnak nyoma sincs benne!) A Vixen tesztelése később esedékes, azonban az első “benézések” alapján remek kis távcső, mely méltóan az f/15 fényerőhöz, nyomát nem mutatja a színi hibának.

A tesztelési célterület a – 60/750mm-es távcsővel – a Mare Orientale / Montes Cordillera nevű hegylánca és az Eichstadt kráter volt. Az észlelésre a remek Super Plössl 10mm-es okulárt használtam, 75x-ös nagyításon, okuláradapterrel (24,5-31,7mm) Amici prizmával (A kisrefraktorok még a régi, 24.5mm-es okulárcsatlakozásokkal rendelkeznek, így adapter is szükséges az Holdbéli utazásokhoz, semmit nem rontva a leképzésükön)

 

1hold_f_ldv_ri_201605202142_eichstadt__montes_cordillera___51471-xcf_2

 

mare-orientale_60mm_towa-refractor-test

A távcső mellett készített vázlat alapján elkészített rajz, és az utólagos LTVT szimuláció, egy NASA térkép kíséretében.

Ezt jegyeztem fel az észlelés ideje alatt:

“Holdunk Ny-i peremvidékén nagy mély hasadék látszódik észlelésem idején. Ez a 930km átmérőjű Montes Cordillera legkeletebbi fala, mely kisebb teljesen árnyákolt kráternek is beillene a fény-árnyék illúzió miatt. Az általa árnyékolt hasadéknak a D-i peremén az Eichstadt kráter (49km, 22.6S, 78.3W) látszik a maga majdnem teljes árnyékoltságával. Mögötte benn az árnyékos részen ébredő szép falszakasz, a 900km hosszú Montes Rook három összeálló tömbje ( 82.22W 20.37S). Középütt a sötétben egy másik önálló hegytömb is látható, ami szintén a Montes Rook egy szakaszaként értelmezhető. Ezek a hegyhátak a 300km átmérőjű Mare Orientale belső és külső körkörös falszakaszait adják, de itt és most csak éppen hogy sejthetőek jellemeik.”

 

Van e tehát értelme egy 60mm-es távcsővel vallatóra fogni Holdunkat? A válasz egyértelműen igenlő. Ez az észlelés  egy régi, 40 éves japán 60/750mm-es ‘Circle-T’ refraktor tesztjeként lett elkövetve.

 

 

A kisebb refiket egyébként remekül lehet más területen is alkalmazni, pl kettősök, halmazok, aszterizmusok vadászatakor, vagy ha éppen nincs túl sok időnk észlelni, de mégis szeretnénk csillagászkodni egy kicsit. Ez a 60/750mm-es jószág egyébként a 2016.05.09-i Merkúr-átvonulás idején is bizonyított, amikor is nagyon szép, kemény korongú Merkúrt mutatott nekem , és azon személyeknek akik akkor láthatták vele a naprendszer különös, múlékony randevúit.

 

 

Ewen Whitaker (1922-2016)

Posted in Uncategorized with tags , , , , , on december 19, 2016 by Holdfény-árnyék

Október 11-én, 94 éves korában elhunyt Ewen Whitaker, a modern kori holdkutatás kiemelkedő alakja. Whitaker egyike volt azon csillagászoknak, akik sohasem része­sültek formális csillagászati képzésben, ám munkáságuk elismerése jeléül díszdoktori címet kaptak. Az alábbiakban erről a kivéte­les emberről emlékezünk meg.

Ewen Adair Whitaker 1922. június 22-én született Londonban. A csillagászat már gyermekkorában érdekelte, és eredeti ter­vei szerint a középiskola után a Londoni Egyetemen folytatta volna csillagászati tanulmányait, ha nem szól közbe a II. világ­háború. A háborús évek alatt a londoni egyetemek vidékre költöztek, hogy az esetle­ges bombázások pusztításait átvészelhessék. Whitaker viszont maradt Londonban, hogy beteg édesanyját gondozhassa. A háború idején a Siemensnél kapott állást, ahol a rejtélyes PLUTO (PipeLines Under The Ocean) tervben dolgozott. Ennek a pro­jektnek természetesen az égvilágon semmi köze sem volt a csillagászathoz. A titokza­tos fedőnév alatt a La Manche-csatornán keresztül Angliát a kontinenssel összekötő tenger alatti csöveket fektettek le, amivel a szövetségeseket látták el üzemanyaggal. A Siemensnél eltöltött évek egyik komoly hozadéka volt, hogy alkalma nyílt elsajátí­tania a spektroszkópia alapjait, mert mint minőségellenőr, munkája során spektrosz­kópiai módszerekkel kellett ellenőriznie a már legyártott csőszakaszok minőségét. Annak ellenére, hogy nem volt csillagásza­ti végzettsége, a háború után a Greenwichi Csillagvizsgálóban sikerült elhelyezked­nie. Whitaker már a negyvenes évek elején csatlakozott a BAA (British Astronomical Association) Hold Szekciójához, aminek egy ideig vezetője is lett. A greenwichi évei alatt, saját szabadidejében kezdte el javít­gatni az akkoriban az IAU által hivatalosan elismert 1935-ös kiadású, még teljesen kéz­zel rajzolt holdtérképet. Az IAU 1955-ben Dublinban tartotta nemzetközi konferenci­áját, ahol Gerard Kuiper egy új holdtérkép készítéséhez toborzott embereket. Kuiper felhívására csak egyetlen jelentkező akadt: Whitaker. Élénk levelezés vette kezdetét az egyik legnagyobb tekintélyű csillagász és a képesítéssel nem rendelkező, ám rend­kívül nagy tudású kutató között, aminek következménye az lett, hogy 1958-ban Whitaker családjával az USA-ba költözött, hogy a Chicagói Egyetemhez tartozó Yerkes Obszervatóriumban dolgozhasson Kuiperrel együtt.

 

ewen-whitaker-spot_k2mkt2b

Ewen Whitaker, a modern holdkutatás kiemelkedő alakja

Az itt eltöltött két esztendő egyik ered­ménye az 1960-ban megjelent Photographic Lunar Atlas, ami a világon a legelső, kife­jezetten fotografikusan készült holdatlasz. A munkához a Yerkes Obszervatórium 40 hüvelykes refraktorát és a McDonald Obszervatórium 82 hüvelykes reflektorát használták. Chicago rossz asztroklímája Kuipert továbblépésre ösztönözte. Kuiper 1960-ban hozta létre Tucsonban, az Arizonai Egyetemen a Lunar and Planetary Laboratory-t (LPL), a világ első, kizárólag a Hold és a bolygók kutatásával foglalkozó intézményét. A Whitaker család természe­tesen Kuiperrel tartott.

consolidatedlunaratlasfull

Az Aristarchus-régió az 1960-ban kiadott Consolidated Lunar Atlasból

 

Az LPL aktívan részt vett az 1960-as években a Ranger-szondákkal kezdődő és az Apollo-expedíciókban kiteljesedő holdprogram célpontjainak kivá­lasztásában. Whitaker legnagyobb sikere, ami széles körben ismertté tette a nevét, a Surveyor-1, majd a Surveyor-3 landolási helyének a pontos meghatározása volt.

 

ranger5_edited2

Balról jobbra haladva:  Ewen Whitaker, Gerard Kuiper, és Raymond Heacock egy Ranger-holdszonda makettjével (NASA)

 

 

A Surveyorok leszállási helyét úgy állapították meg, hogy a szonda által készített panorá­mafelvételeket hasonlították össze a Lunar Orbiterek által készített nagyfelbontású képekkel. Whitaker a Surveyor-1 pozíciójá­nak meghatározását a Science-ben publikál­ta és a cikkében közölt pozíció kissé eltért attól, amit a NASA elsőként megadott. A NASA szakemberei elfogadták az új, ponto­sabb koordinátákat, és hamarosan már sze­mélyesen Whitakert keresték, hogy segítsen megállapítani a Surveyor-3 pontos landolási pozícióját. Mintegy 23 órányi munka után Whitaker sikerrel járt.
A Surveyor-3 pozíciójának ismerete a NASA-nak komoly sikert hozott, mert első alkalommal sikerült véghezvinniük egy elképesztő pontos leszállást, ami nagyon fontos volt az Apollo-expedíciók további sorsára nézve.  Az Apollo-12 legénysége nagyjából 200 méterre szállt le a Surveyor-3-tól, ami egyértelműen bizonyította, hogy a NASA képes arra, hogy a kitűzött célt haj­szálpontosan végrehajtsa. Gondoljunk bele abba, hogy még élénken élhetett a földi irányítóközpontban dolgozók és általában az első holdra szállást figyelemmel kísé­rők emlékezetében, amikor Neil Armstrong mindössze néhány másodpercre elegendő hajtóanyaggal kerülgette ki a Sas-leszálló­egység útjába kerülő sziklákat, krátereket.
Hogy mekkora volt az öröme az Apollo-12 leszállást végrehajtó legénységének, Pete Conradnak és Alan Beannek, az kiderült az első holdsétájuk alatt. Conrad: „Fiú, ezt sohasem fogod elhinni. Találd ki, mit látok ott ülni a kráter túloldalán?” Bean: „Csak nem az öreg Surveyort?” Conrad: „Az öreg Surveyort; igen uram! (nevet) Jól néz ez ki? Nem lehet messzebb innen, mint 600 láb.”  Whitaker és Bean évekkel később találkozott egy rendezvényen, ahol Bean átadta Whitakernek a külön neki dedikált könyvét (Apollo: An Eyewitness Account By Astronaut/Explorer/Artist/Moonwalker; The Greenwich Worshop Press, 1998). Bean a következő pár sort írta Whitakernek: „Ewen, köszönet a kiváló munkádért, hogy megta­láltad a Surveyor-3 holdszondát. Missziónk elsődleges célját képtelenek lettünk volna teljesíteni, ha te nem vagy olyan körültekin­tő és gondoskodó.”
Whitakerék a hatvanas években három holdatlaszt publikáltak Kuiper vezetésével, többek között a híres Consolidated Lunar Atlast, amire rovatunkban is többször hivatkoztunk. Ehhez a munkához főként a Catalina Obszervatórium 61 hüvelykes ref­lektorát használták. Whitaker tudományos eredményei közé tartozik a Miranda nevű Uránusz-hold pontos pályameghatározása, a Hold túloldalán fekvő gigantikus méretű South Pole-Aitken-medence felismerése, a holdi kráterláncok keletkezésének magya­rázata. Ő volt az, aki pontosan meghatároz­ta az első Galilei-holdrajzok készítésének időpontját, és javaslatot tett a Galilei által Bohémiához hasonlított kráter azonosítá­sára.

 

surveyor_3-apollo_12

Alan Bean a Surveyor-3 holdszondát vizsgálja. A háttérben az Apollo-12 holdkompja, az Intrepid (Merész) látható

A holdi kráterek nómenklatúrájával az 1950-es évektől egészen most bekövetke­zett haláláig foglalkozott. Többek között Withaker dolgozta ki a sémát a Hold túlol­dalán fekvő kráterek elnevezésére. E sorok írójának egyik kincse Whitaker 1999-ben megjelent Mapping and Naming the Moon című könyve, amely a valaha megjelent leg­teljesebb mű a témában. A könyv a teljesség igényével tárgyalja a Hold feltérképezését a távcső előtti kortól napjainkig. Meglehet, hogy sokak számára ez száraznak tűnhet, de Whitaker olyan olvasmányos formában tárja elénk ezt a témát, hogy még egy kívülálló számára is élvezetes a könyv.

ewen-whitaker-rip

  Whitaker szerény, kedves természetű, jó humorú ember volt, akiről kollégái, bará­tai és családtagjai a legnagyobb szeretettel beszélnek. Szabadidejében régi holdtérké­peket és könyveket gyűjtött, régi órákat javítgatott, és még egy csembalót is épített. 2011-ben az Arizonai Egyetemtől díszdokto­ri címet kapott.
Mint holdkutatóról, az egyik legfrappánsabb, legtömörebb jellemzést Chuck Wood adta a Modern Moon című 2003-ban megje­lent könyvében: „Pajkos, autodidakta angol­-amerikai holdkutató, aki a holdkutatás tör­ténetét és a Hold felszínének a geográfiáját jobban ismeri, mint bárki más.”

Görgei Zoltán         Meteor 2016/12     32.o

kapcsolódó:

Lunar and Planetary Laboratory

Whitaker (1999): Mapping and Naming the Moon

Ősi kvartett

Posted in Észlelési ajánló with tags , , , , on szeptember 17, 2016 by Holdfény-árnyék

A meteor 2016/9-e számában Görgei Zoltán remek írást közölt  Leo Brenner – Spiridon Gopcevic életéről, kétes hírű munkásságáról és a Fauth által elnevezett Brenner kráterről. Ennek apropóján gondoltam én is írok.

 

Holdunk legismertebb hármasa, a Theophilus, Cyrillus, Catharina triója, melyek szinte a legkisebb távcsövekkel is tanulmányozhatóak, és melyeket vélhetőleg minden Holdat észlelő látott már. Érdekes párhuzam; kissé D, DK-i irányba kormányozva távcsövünket egy szinte pontosan ilyen lepusztultság fokú trió, -és egy névtelen tag- található a hatalmas Janssen kráter É-i falára települve;

Brenner 90km    38.87 E   38.86 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/873

Metius 83.8km   43.32 E   30.42 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/3873

Fabricius 78.9km   41.66 E  42.69 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/1895

 

Névtelen, ősi kráter   37.61 E   42.20 S

 

 

 

janssen_north_field__lunarearthsidehemisphere

Krátereink  az USAF Lunar reference Mosaic térképén

 

 

 

janssen

Krátereink környezete a Virtual Moon Atlas pro v6-ban

brenner

A trió legidősebb tagja a 90km átmérőjű Brenner-kráter. Érdemes megfigyelni, mennyire szétzúzott állapotban maradt fenn; teljes K-i falát egy érdekes, egyenes hátság szeli ketté, mely egy markáns háromszög alakú síkságot vágott az így is romos Brenner talajára. (Ennek az egyenes hátságnak errefelé több párhuzamos társa is akad, de vele egyidős  a látványos Vallis Rheita is) Két relatíve fiatalos másodlagos kráter is rongálta falait; a Brenner-E (14.6km) , és Brenner A (31.69km) ez az A jelű kráter ráadásul jó kis törmeléklejtőt tolt a Brenner talajába. Ny-i fala viszont jobb állapotban maradt fenn.  (LROC-WAC Global Mosaic)

 

 

 

metius-lroc_wac

Következő kráterünk a 83km-es Metius, mely a hármas közül a középkorú lehet a lepusztultsága alapján, K-i falát a 14.4km átmérőjű Metius-B csapta agyon. Állapota sokkalta jobb mint az előbb emlegetett Brenner-é; falai épek, sánca háborítatlan, talaja részben bazaltos, felületén a Fabricius törmelékének egy részével. Központi csúcsából is láthatunk még valamit, öt, hat picike dombocskát. Igazán szép az a kicsi völgyecske is, ami a Metius ÉK-i falát szakította át.

 

 

 

fabricius_lroc-wac__global

Harmadik, és egyben a legifjabb kráterünk a trióból a 78.9km átmérőjű Fabricius. Falai igen élesek, épek, belső teraszain az “emeleteket” is láthatjuk. Talaján markáns központi csúcs, illetőleg egy csúszamlás is felfedezhető É-i falának tövében. Fabricius kora nagyon jól megállapítható a Metius és Fabriciusi falak találkozásánál, ahol a Fabricius felülírta annak falívét.

 

 

romkrater_fabricius-west

anonim_lunar_crater__Fabricius-west

A talány a negyedik képződmény maga, mely ma már csak alig sejthetően látszik. Vélhetőleg a Brenner-el egyidős lehet, ha nem még idősebb, és kb akkora méretű is lehetett. Ez a kráterféle, ami manapság csak egy igen erodált dombvidéknek tűnik, a Brenner-től D-felé, a Fabriciustól Ny-i irányban található, a két nevezett kráterrel háromszöget alkotva. Iszonyatosan idős lehet, talán az egész társaságnak helyt adó Janssen kráternél is, valószínű kicsivel utána keletkezhetett, ekkor csaphatta agyon annak ÉNy-i talaját.

Érdekes módon ennek az ősi negyedik kráternek a központi csúcsából is láthatunk valamicskét, a
37.22E  42.86S37.51E  42.58S37.95E  42.28S koordináták mentén.
Ennek a romnak a D-i fala, mely gyakorlatilag elárulta hogy valaha létezett egyáltalán, az a Fabricius, és Fabricius-J közt fekvő, máig megmaradt DNy-ÉK irányú faldarab:
37.34 E 44.25S38.93E 43.12 S

 

 

lunar-terminator-visualization-tool_2016-09-17_14-06-40

Képzeletbeli űrhajóból a tárgyalt holdi vidék, az LTVT szimulációja alapján.

 

 

 

Sajnos erről a területről észlelésem még nincsen, de mielőbb bepótlom eme hiányosságot!

 

 

Kapcsolódó:

http://neilenglish.net/the-dubious-career-of-leo-brenner/

 

Forrás:
Charles J. Byrne – Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon.
USAF Lunar reference Mosaic.
System of Lunar Craters Map.
LROC WAC Global Mosaic.
Virtual Moon Atlas pro v6.

 

 

Holdbeli Kalandozások.

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló with tags , , , , , on augusztus 9, 2016 by Holdfény-árnyék

Az alábbiakban Dr. Pál Károly nagyszerű írásainak linkjeit közlöm, mert nagyon a blog témájába, a gyakorlati Hold észlelésbe vágóak.

 

Holdbéli kalandozások, avagy: nyílás a Cassini-kráter falában?

Holdbeli kalandozások 1.

Holdbeli kalandozások 2. Fehér foltok a Holdon

Holdbeli kalandozások 3. Holddómok

Holdbeli Kalandozások 4. Holdbeli völgyek…

Holdbeli kalandozások 5. Hatszögletű kráterek

Nyári holdbeli kalandozások

 

 

%d blogger ezt kedveli: