Szemmel a Holdat! II – III.

Posted in Észlelési ajánló on január 15, 2018 by Holdfény-árnyék

Akik nap mint nap figyelik az eget, tisztában vannak azzal, hogy szabad szemmel figyelve a Hold egy sima, bár foltos golyónak tűnik. Nem kell azonban binokulárt használnunk, hogy rájöjjünk, ez nem teljesen igaz. 

Az első negyed környékén, amikor a kontraszthatás a holdi terminátoron a legked­vezőbb, csak elég nehezen látszanak ott a legnagyobb kráterek. A Clavius-kráter (225 km átmérőjű) és a Sinus Irídium (281 km a Mare Imbrium északi sarkánál) látszott már egyes észlelések szerint szembeszökően, határozottan, majdnem kézzel fogha­tóan. Mindkettő az első negyed után. A Maginus (163 km) ugyancsak az első negyed idején szabad szemmel épphogy csak láthatónak tűnt fel.

Ha az átmérőértékeket szögértékekben fejezzük ki (Clavius: 2′,1, ill. Maginus 1’5) látható, hogy az 1′-es határ felett vannak, amit egy egészséges szemnek elméletileg fel kell tudni bontani. Ezt a következő kísérlettel lehetne bizonyítani: Rajzoljunk fehér papírra egymástól 2 mm távolságra két hajszálvékony párhuzamos vonalat, majd ezekhez képest derékszögben még kettőt az esetleges asztigmatizmus kikü­szöbölése végett. Ragasszuk a lapot egy jól megvilágított falra, és addig hátráljunk, amíg fel tudjuk bontani a párhuzamos vonalakat. Ha 6,8 m-re a papírtól még fel­bomlik az egyik, vagy akár mind a kettő, akkor képesek vagyunk felbontani 1′-et a Holdon is.

Az észlelés napszakhoz kötött időpontja sem mindegy. Akkor végezzük, amikor az ég kontrasztja a legmegfelelőbb (mélykék az ég). Legalkalmasabb a napnyugta, vagy napkelte körül, de az éjszaka kelő ill. nyugvó Hold, ha fényét csökkenti a légkör horizont közei fényelnyelő hatása, szintén megfigyelhető, a szemet kevésbé fárasztja. Egyes észlelések szerint például ez utóbbi esetben is megfigyelhető a Clavius az utolsó negyed utáni, kelő Holdon.

 

 

Táblázatunkba azokat a nagy holdkrátereket gyűjtöttük ki, amelyeknek a látszó átmérője legalább 1,3 ívperc, és az esetleges szabadszemes megfigyelésre kedvező helyzetben vannak. A fentieken kívül fénylő pontként talán megfigyelhetőek a következő kráterek is: Aristarchus (23,°7N; 47,°4W), Copemicus (9,°7N; 20°0W), Tycho (43,°3S; 11,°2W).

 

________________

 

 

Mi látható a Holdon szabad szemmel?

A Hold korongján lévő foltokra valószínűleg már a legősibb embercsoportok is felfigyeltek és megpróbálták megmagyarázni keletkezésüket, mibenlétüket. Az ókori népek legtöbbször földi, általuk jól ismert dolgokat vetítettek ki rá. Ugyanez fi­gyelhető meg a ma élő, alacsonyabb fejlettségű népcsoportoknál is. A természettu­dományos világnézet fejlődésével a mesék egyre inkább háttérbe szorultak(nak), természetesen nem tűntek el. A következőkben a holdfoltok múltbéli magyará­zataival (legendáival) és a holdi részletek jelenlegi szabadszemes láthatóságával foglalkozom.

 

 

Mesék a holdkorongon

A sötét foltokba beleképzelt figurák hihetetlen változa­tosságot mutatnak. Ha csak a leginkább elterjedteket vesszük figyelembe, akkor két nagy csoportot emel­hetünk ki közülük. Az első típusba az állatformák (elsősorban a nyúl), a másodikba az emberformák tartoznak.
Ázsiában, Észak- és Közép-Amerikában az őslakók körében a nyúlforma terjedt el döntően. A japánok, kínaiak, thaiföldiek, indiaiak szerint a holdban egy házinyúl ül, előtte mozsár van, amiben a kezében tartott mozsártörővel rizskását (más variáció szerint a halhatatlanság füvét) őrli. Indiában sok helyen éppen ezért Sa’shabrit-nak, azaz Nyúltartónak hívják mellék­bolygónkat.

 

 

Észak-Amerika legtöbb indián törzsénél a holdban a Nagy Nyúl (a hős, a csodatevő) ül, akitől minden és mindenki származik. A Mexikó területén élő népeknél szintén elsődleges a nyúlforma, aminek eredete egé­szen a toltékokig vezethető vissza. Náluk a Napot, mint égitestet egy jaguár (jaguár-isten), a Holdat egy nyúl jelképezte. A Hold ábrázolására  egy korsót vagy csigaházat használtak, amiből nyúl ugrik ki. Érdekes még a dél-amerikai namakák magyarázata, akik szerint a Hold foltjait egy nyúllal való verekedés közben szerezte, mivel az összekarmolta. Hol látható a nyúl a holdkorongon? A mai térképek elnevezéseit használva a teremtmény azonosításához, a következőket kell elképzelni: a nyúl hátsó fele: Mare Serenitatis, hátsó lábai: Mare Vaporum, testének első fele: Mare Tranquillitatis, feje: Mare Fecunditatis, füle: Mare Crisium, mellső lábai: Sinus Asperitatus és Mare Nectaris (1. ábra).

 

Más indiai népek gyakran kecskét látnak a foltokban és a Holdat a Nyúltartó mintájára Kecsketartónak nevezik. Sok észak-amerikai törzs békát vél felismerni a fent leírt területen. Ez pontosan ellenkező irányba néz, mint a nyúl. Lábai a Mare Fecunditatis és a Mare Nectaris, teste a Mare Tranquillitatis, feje a Mare Serenitatis. A Fidzsi-szigetek lakói pat­kányokat látnak a holdban. Európában, Dél-Amerikában, Afrikában leginkább valamilyen emberformát képzelnek bele a foltokba. A görögöktől ered az a feltevés hogy a holdban egy gyönyörű lány arca látszik. A romaiak revén a legtöbb latin nepnel elter­jedt ez az uralkodó legenda. A germán népek általában egy kis görnyedt emberkét látnak benne. A skandinávoknál az Edda (eredetmonda) szerint két vízhordó gyermeket (Bilt és Hinkét) rabolt el a Hold, akik azóta sem hagyhatják el őt. A dél-amerikai inkák szerint egy kéjhölgy holdvilágos estén sétált, megtetszett neki a ragyogó Hold és felszökkent hozzá, aki azóta sem engedi el.

 

 

Az Orinoco menti potowatomik és az észak-amerikai Ottawák szerint egy görnyedt vénasszony látható a holdon. A Timor-szigetek lakói fonogató öreganyót, a Szamoa-szigetek népe asszonyt és gyermekét képzelnek a foltokba. A busmanok emberi arcot vesznek ki az alakzatokból. A régi magyar mondavilág teremtményei is nagyobbrészt emberek, akik általában büntetésből vagy jutalomból kerültek a holdba. Ízelítőül néhány: öregember, osztozkodó cigánygyerekek, favágó ember, rőzsét vagy szalmát cipelő ember, kapcáját szárító juhász, szántó paraszt, legeltető pásztor, kovács, meszet hordó gyerek, emberi arc. Más magyarázat szerint Dávid (Szt. Dávid ill. Dávid király) hegedül és Cicelle (Szt. Cecília ill. Sybilla jósnő) táncol körülötte.

 

Vannak olyan magyarázatok is, amelyek megszemélyesítik a Napot és a Holdat, ezek veszekedéséből származnak a foltok. Ilyen az a grönlandi monda is, amiben Anninga (a Hold) üldözte nővérét, Maiinát (a Napot). Maiina — akinek ujjai kormosak voltak — visszafordult és bedörzsölte vele öccse arcát és ruháját. Észak-indiai monda magyarázata szerint a Nap tüzes sugaraival megpörköli a hozzá havonta közel kerülő Holdat, és annak korongján az égéstől származó pernye alkotja a foltokat. Egy régi magyar hiedelem szerint a Nap és a Hold valamikor egyforma erősek voltak és verekedtek. A Hold egy tüskés ágat dobott a Napba, így az még jobban égett, azért olyan szúrós a fénye. A Nap egy lapát lóürüléket vágott a Hold szeme közé, ezért halványabb és foltos a képe.

 

 

 

Kezdetleges tudományos elméletek és az első „térképek”

 

A legtöbb természettudomány gyökere a görög gondolkodókig nyúlik vissza. A holdbéli foltok esetében is idáig kell visszamennünk, hogy a bonyolultabb világképekbe illő, meséket kevésbé tartalmazó elméleteket találjunk.
Az egyik első magyarázatot a foltok keletkezésére idősebb Plinius (Kr.e. 1. sz.) adta. Elfogadta azt a széles körben ismert elméletet, hogy a Hold felszívja a földi nedvességet. Szerinte ennek tisztátalan részeiből keletkeznek a foltok. Egyébként tiszteletbe tartotta Arisztotelész (Kr.e. 4. sz.) makulátlanul tiszta égitestjeit, de szerinte a Hold túl közel kering a Földhöz, ezért szennyeződhet be. (Arisztotelész szerint az égitestek tökéletesek, a Holdon csak látszat, érzékcsalódás a sötét folt.)

Igazán részletesen foglalkozik a témával Plutarkhosz (Kr.u. 1. sz.) A holdsarlón látható foltok c. művében. Ebben ő a Hold természetére nézve elfogadja Anaxagorasz (Kr.e. 5. sz.) elméletét, aki szerint a Hold a Földhöz hasonló anyagból áll, és nem tüzes, mint a csillagok (ahogyan Anaxagorasz előtt gondolták). Nem fo­gadja el Arisztotelész magyarázatát, aki szerint levegő és éter keverékéből áll az egész égitest.  Plutarkhosz a sötét terüle­teket vízzel telt medencéknek, szakadé­koknak tartotta, amelyekre a környező hegyek vetnek árnyékot. Művében három fő foltot jelöl meg, melyekhez népi hiedel­meket is köt. Az első folt az esténként már jól látszó, vastag sarlón figyelhető meg könnyen. Ez a Hecate Örvénye, ahol a rossz lelkek töltik büntetésüket (minden bizonnyal a Mare Crisium). A másik kettőt már nehéz azonosítani. Ezek a legnagyobbak, méretük Plutarkhosz szerint meg­haladja a Hold átmérőjének 1/24-ed részét. A legenda szerint ezeken át közlekednek a lelkek a Hold ég felé forduló és a Föld felé forduló része között.

 

 

1634-ben Johannes Kepler latinra fordította és ismét kiadta Plutarkhosz művét. Kommentárjában ö is átvette magyarázatát a tengerekről, de az árnyékelméletet már nem fogadta el. Ezen fordításnak köszönhetően hívjuk ma is marénak (tengernek) a sötét területeket. A hamuszürke fény léte megingatta a szilárd test elméleteket. Posidonius (Kr.e. 1. sz.) szerint égi kísérőnk félig átlátszó, üvegszerű anyagból áll és ezért dereng át a Nap fénye a sötét oldalra is. Ezt egészen a 15. sz.-ig nem cáfolták meg. Ehhez hasonló Vitellio és Reinoldus elmélete is, akik szerint az égitest porózus habkőből áll, de a foltoknál ez vastagabb és ezért ott nehezebben süt át rajta a Nap fénye.

 

 

 

Voltak olyan elméletek amelyek tagad­ták, hogy a foltok a Hold részei. Ezek szerint csupán az alatta fekvő földi táj visszatükröződései a „hold-tükörben”. Ezt vallotta több közelkeleti nép (pl. a perzsák), támogatták egyes görög gondolkodók (pl. Klearknusz), de még II. Rudolf — Kepler mecénása — is a legnagyobb olasz szigetek képét látta benne. Az arab Alhazen és Leonardo da Vinci elméleti cáfolatai után Kepler kísérletileg is bebizonyitotta, hogy nem illúzióról van szó. Camera obscurájával (lyukkamera) papírra vetítette a foltokat, és bármiképpen mozgatta is a lapot, a foltok nem tűntek el.

Holdábrázolások már régi korokból is ismertek, de ezeken leginkább stilizáltak, vagy csak a fázisokat ábrázolják. Az első holdfoltokat híven ábrázoló szabadszemes vázlatok Leonardo da Vinci (1452-1519) után maradtak fenn (2. ábra). Ezeken már nagyjából azonosíthatók a ma is ismert alakzatok. Az első térképi célú szabadszemes ábrázolást a mágnesesség kutatásáról ismert William Gilbert készítette, a 16. sz. második felében (3. ábra). Ezen is feltűnik már néhány ismerős részlet, de a valósághoz csak nagy vonalakban közelít. Távcső segítségével készített, az egész Holdat bemutató rajzot először Thomas Harriot (kb. 1560-1621) készített, megelőzve ezzel Galileo Galileit is. Ezen a rajzon azonban furcsa módon számos olyan részlet nem szerepel, amit egyébként könnyű megfigyelni távcsővel. Az első rajzokat tehát nem Galilei készítette, azonban kétségtelen, hogy az ő távcsöves megfigyelései tették közismerté a Holdon megfigyelhető érdekes alakzatokat (4. ábra). 1610-ben kijelentette, hogy a Hold felszíne „nem másmilyen, mint a Földé”. A növekvő teljesítményű távcsövekkel egyre jobb rajzokat, térképeket, fotókat kezdtek készíteni, melyek már egy új korszakot jelentenek a Hold foltjainak kutatásában.

 

 

Szabadszemes holdtérkép a 20. század végén

 

Évek óta izgat egy szabadszemes holdtérkép elkészítése. Korábban is próbálkoztam a tengerek minél pontosabb megfigyelésével — szórakozásképpen. Többször sikerült egyenetlenségeket megpillantanom a terrninátoron, de ezeket nem jegyeztem fel. A végső lökést ez irányba Keszthelyi Dániel fordítása adta, ekkor kezdtem el a rendszeres észlelést és rajzolást.
1998. július 8. és december 26. között 29 db megfigyelést készítettem, 26 esti és 3 hajnali alkalommal. A látottakat 6,5 cm átmérőjű körbe rajzoltam be. A holdfázis bejelölése után eleinte az egész látható korongrészt, majd később csak az érdekesebb részeket rajzoltam le. Utána holdtérképen (A. Rükl: Mondatlas, 1990) azonosítottam a látottakat, amihez legtöbbször 10×30-as monokulárt használtam. Ezekből az észlelésekből rajzoltam meg a mellékelt térképet (5. ábra).

 

 

Égi kísérőnk felszínén 49 alakzatot azonosítottam. Ezek közül 18 óceán, tenger, öböl, mocsár (tehát az átlagosnál sötétebb), 12 pedig világos alakzat (6 kráter és 6 más objektumcsoport). Az átlagos sötétségű objektumok közül, melyeket a terminátor torzulásából (kidudorodás, bemélyedés) vettem észre, 4 volt hegység, 10 volt egyedülálló kráter (ide soroltam a Sinus Iridumot is) és 5 csoportos alakzat. A fentieken kívül észrevettem néhány sugársávot és egyéb, néven nem nevezhető sötétebb árnyalatú területet is. A látott alakzatokat két csoportba lehet sorolni: a könnyebben ül. a nehezen észlelhető kategóriába.

 

Könnyebben megfigyelhető alakzatok:
1: Tengerek, óceánok. A legkönnyebben észrevehető formák, de alakjuk pontos megfigyeléséhez türelem kell. A terrninátortól távolabb látszanak igazán jól. Észlelésükhöz a szürkület első fele tűnik jobbnak, mert akkor még nem vakít annyira a holdfény. Ilyenkor számos, megfoghatatlanul kicsi részlet is feltűnik, amit biztosan nem lehet leészlelni.

2: Világos alakzatok. Rájuk is igaz, hogy magas helyi napállásnál látszanak könnyebben, de a fényesebbek a terrninátoron is kiugranak. A feltűnőbbek KL-sal is látszanak. Közülük könnyebben észlelhető a Langrenus foltja, az Aristarchus + Herodotus folt, a Schnellius + Stevinus + Furnerius környéke, a Tycho foltja, a Copemicus-kráter, és a Kepler-kráter. Az utóbbi négynél sugársávok is sejthetők vagy láthatók. Észrevételükhöz, alakjuk maghatározásához a szürkület közepe és második fele volt talán a jobb.

3. Terminátoron megfigyelt alakzatok. Kisebb szemszoktatás után egyértelmű, vagy legalábbis EL-sal jól kivehető „dudorként” vagy „öbölként” figyelhetők meg a fény-árnyék határon. Legjobban a szürkület vége felé, ill. sötét égen látszanak, amikor megnő a kontraszt a holdkorong és az égi háttér között. Néhányuk KL-sal is észrevehető volt. Általában legömbölyített formák, de többször hosszabb, hegyesebb kinyúlást is láttam. Az engem leginkább meglepő alakzat a Clavius-kráter volt, amelyet aug. 1-én és dec. 26-án is igazi kráterformának észleltem (nagy dudor a terminánátoron, a közepén árnyékkal, 6. ábra). Ebbe az alcsoportba 12 alakzat tartozik, melyeket az I. táblázat tartalmaz.

 

 

Nehezen megfigyelhető alakzatok:
1:Mérsékelten világos és sötét területek. Ezek árnyalatukban csak kissé külön­böznek a környezetüktől. EL-sal megpillanthatóak, de helyzetük, határvonaluk ne­hezen azonosítható be pontosan. Ilyen például a világos területek közül a Möstling-A és Lalande foltja, az Euclides-kráter vagy a fiatal kráterek sugársávjai.

2:Kráterek vagy krátercsoportok a terminátoron. Ezek EL-sal is nehezen látható, éppen sejthető „dudort” vagy „öblöcskét” hoztak létre. Sokszor azonosításuk is ne­héz. Sajnos ide kell sorolnom az Albategnius-krátert is, ami csalódást okozott, szá­momra, pedig több forrásból is tudom, hogy ennél sokkal jobban is látszhat. A 6 db, általam megfigyelt ilyen alakzatot a 2. táblázat tartalmazza.

 

Zárásként még néhány gondolatot az észlelésről. Ugyan általánosan levontam azt a következtetést, hogy tengereket szürkü­letben, krátereket sötét égen lehet jól ész­lelni, de ez sokszor nem igaz. Érdemes nap­lemente után többször is megszemlélni Holdunkat néhány percre, mert a szürkület különböző fázisaiban más-más alakzat emelkedik ki jobban. Jelentős lehet a különbség két, pl. 5 napos holdfázis között is, mivel más napszakban volt újhold, mások a librációs értékek és a naplemente/felkelte időpontja (tehát a szürkület ideje) is jelentősen eltolódhat egy holdhónap alatt. Ezért a terminátor futásában is jelentős eltérések lehetnek. Sok hónapi kitartó megfigyelés-sorozatot kell végezni ahhoz, hogy minden lehetséges részletet észrevegyünk a Hold felszínén. Valószínűleg erre vezethető vissza az is, hogy csak nehezen vettem észre az amúgy feltűnő Albategnius-krátert, és biztosan van még jó néhány más kráter, amit egyáltalán nem is volt módom megpillantani.

 

 

Mindenkinek ajánlom ezt a kis szemtornát, hiszen ha tudományos eredményeket nem is szolgáltat, a szemünk hold- és bolygóészlelésekhez való szoktatását jól szolgálja, és a Hold felszíni alakzatait is jobban megismerjük.

 

 

Forrás:

Meteor 1998/10, 1999/4

Keszthelyi Dániel – Sky and Telescope 1998 feb.

Gyenizse Péter

 

 

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2014/11/13/a-hold-szabad-szemmel-a-pickering-teszt/

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2015/03/08/szemmel-a-holdat/

 

 

Reklámok

John Young (1930–2018)

Posted in Uncategorized on január 8, 2018 by Holdfény-árnyék

Kevesebb mint a felére apadt a „Holdat jártak klubja”, meghalt John Young, a „vidéki srác”.

2018. január 5-én, életének 87. évében meghalt John Young, a Holdat megjárt űrhajós, aki vezetett Gemini, Apollo és Space Shuttle űrhajót és hatszor járt az űrben. Személyével a nagy generáció egyik tagja távozott.

 

 

 

 

 

 

A sajnálatos esemény alkalmából íródott cikk itt olvasható teljes terjedelemben:

http://www.urvilag.hu/mercury_es_gemini/20180108_john_young_19302018

 

Hajnali sziklák

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló on november 25, 2017 by Holdfény-árnyék

“Aranyló késsel vágja szét az éjjelt,
Úgy űzi el a megnyúlt árnyakat.”
Charlie : Hajnali szél

 

Kissé megkésve kerül a blogra a 2017.09.29-i észlelési este egyik utolsóként lerajzolt célpontja, a Montes Carpatus. Az észlelés rajza egyben egy számomra új grafikai szoftver   tesztjeként is értelmezhető.

 

 

“Folytatván a 2016-ban elkezdett Montes Carpatus rajzolásos észlelés sorozatomat, ezúttal ismét a K-i részét örökítem meg e csodás hegységnek. Most azonban több, eddig nem észlelt hegy is kibontakozóban van. Ezek többnyire ék alakú szilánkok formájában jelennek meg. Egyikük, a DNy felé irányuló része mindnél hosszabb. É felé a Montes Carpatus által határolva a Mare Imbrium síksága köszön be, rajta két kráterrel, a kb 8.2km átmérőjű Draper, és Draper-C -vel (7.8km), illetve a belőlük kiinduló kis gerinccel. K felé ismerős dombok, a korábban már rajzolt, V-alakú tömbjei.
Távcső mellett készített grafitrajz vázlata alapján, Krita 3.3.2. grafikai programmal rajzolt verziója. Feliratozás: GIMP 2.6.11.”

 

 

A Mare Imbrium déli széle a 400km kiterjedésű Montes Carpatus

 

 


Magassági viszonyok a Montes Carpatus térségében – Map of the Moon Nearside. Maurice Collins 2011

 

Kapcsolódó:

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2017/10/13/parti-setanyon/

https://krita.org/en/

 

 

 

Az első Holdraszállás története

Posted in Egyebek űrtémában with tags , , on november 19, 2017 by Holdfény-árnyék

“Az emberiség eddigi talán legizgalmasabb kihívása – a Holdraszállás – hatalmas siker volt. Egy olyan álom vált valóra, melyről sokan korábban még talán álmodozni sem mertek volna…”

A cikk teljes egészében a macsnet oldalán:

https://macsnet.hu/apollo-11-az-elso-holdraszallas-tortenete/

 

 

 

A Hold-Houston-Hold hírlánc

Posted in Uncategorized with tags , on október 20, 2017 by Holdfény-árnyék

Ahhoz, hogy az Apolló-11 holdutazása megvalósulhasson, többek között a start­tól a visszatérésig az egész út során fo­lyamatos összeköttetést kellett fenntarta­ni az űrhajósokkal.  Ez alól csak azok a mintegy 45 perces időszakok képeztek kivételt, amikor mindhárom űrhajós a parancsnoki kabinban tartózkodva a Hold körüli keringés során a Hold mögé ért. Ilyenkor a Hold eltakarta előlünk az űrhajót, s ezért nem lehetett vele rádió­kapcsolatot fenntartani.

 

 

A fö-állomások

Tekintettel arra, hogy a Föld tengely forgása és a Hold Föld körüli keringése következtében a Hold valamely megfi­gyelőpont láthatára felett a nap 24 órá­jából legfeljebb 12 órán át tartózkodik, az összeköttetés folyamatosságának biz­tosítása egyetlen földi megfigyelőállomással nem valósítható meg. Ezért a kisebb állomások mellett három nagy állomás tartott fenn kapcsolatot az űrhajósokkal Az egyik állomás a kaliforniai Goldstone-ban, a másik az ausztráliai Canberrában, a harmadik pedig a spanyolországi Mad­rid mellett található. Feladatuk a Föld­től nagy távolságban mozgó vagy a Hold körül keringő űrhajó, illetőleg a Holdon tartózkodó komp és személyzete, vala­mint a földi központ közötti kétoldalú hírösszeköttetés fenntartása.

A pályának azokban a szakaszaiban, amikor az űrhajó a Föld közelében tar­tózkodik — a parkolópályán, a tovább-indulás előtt, a távolodás kezdeti és a hazatérés utolsó szakaszában — a három állomás nem tudja biztosítani a folya­matos összeköttetést, mivel a földfelszín­hez közel tartózkodó űrhajó a két állo­más között úgynevezett süket zónába ke­rül. Ekkor egyik állomás antennái sem „látják és hallják” az űrhajót Ezért ki­egészítő rendszert kellett létrehozni.

 

 

A kiegészítő rendszer

Ez szárazföldi, tengeri és légi állomá­sokból állt. A szárazföldi kiegészítő állo­mások: Antigua, Ascension-sziget, Ber­muda és a Kanári-szigetek, Carnarvon, Nagy Bahama-szigetek, Guam-sziget, Guaymas, Hawaii, Merrit, Island és Corpus Christi 10 méteres antennákkal van­nak felszerelve. A kis távolság miatt a csőkkent antennaméretek is elegendőek ugyanis a biztonságos összeköttetés fenn­tartására. (A főállomások antennái leg­alább 26 méter átmérőjűek.)

 

 

Ugyancsak 10 méteres antennákat sze­reltek a négy tengeri követő hajóra, amelyekből három a Csendes-óceánon, a visszatérés körzetében tartózkodott. Ezeknek antennái alkalmasak rádióbe­mérésre, ha az űrkabin valamilyen ok­ból a vártnál nagyobb elterémei érné el az óceán felszínét.
A követőrepülógépek ugyancsak az űr­hajóknak a földközelben történő repülé­se és a visszatérése során jutnak fontos szerephez. A speciálisan felszerelt követő repülőgépek földi támaszpontjai: Hawaii; a Guam- és a Fülöp-szigetek, valamint Ausztráliában Townswille, Darwin és Perth. E gépek antennái két méter átmé­rőjűek. Valamennyiüket olyan kiterjedt műszerparkkal látták el, amely megfelel nyolc darab Boeing 797 típusú repülőgép peljes elektronikájának. A tízméteres antennákkal felszerelt szárazföldi állomások és hajók, valamint a repülőgépek egyben tartalékul is szolgáinak, ha valamelyik fő-állomás műszaki hiba miatt kiesne.

 

 

A központ

Az űrrepülést ellenőrző központ a texasi Houstonban van. Oda futott be valamennyi földi állomás minden megfi­gyelési eredménye, és onnan tartották a közvetlen kapcsolatot az űrutasokkal is. A szárazföldi, tengeri és légi bázisokat három szinkronpályára telepített Intelsat hírközlő mesterséges hold kötötte össze. A földi és a mesterséges holdas hírközlő rendszer hírcsatornáinak együttes hossza – tehát a tenger alatti kábeleken, rádió­telefonokon és a mesterséges holdakon átmenő híradástechnikai vonalak együt­tes hossza – kereken egymillió kilométer volt.

A houstoni központ nemcsak az űrha­jóval fennálló kétoldalú hírösszeköttetést bonyolította le, hanem onnan osztották el a nyilvános rádió és televízióadásokat is.

Az űrhajósok az út során vagy a Hold felszínén készített televíziós felvételeiket a földi láncolaton keresztül közvetlenül a központba közvetítették. A televíziós ka­merát ugyanis egy olyan adóberendezés­sel építették össze, amelynek a Hold fel­színéről történő közvetítéshez nem volt szüksége arra, hogy a Hold körül kerin­gő parancsnoki egység adóberendezéseit mint reléállomásokat igénybe vegye. A holdutasok többi adóberendezése hason­lóan működött. Ezzel biztosították az összeköttetés folyamatosságát a Holdon tartózkodó űrhajósokkal.
Az egész hírközlő hálózat egyidejű és folyamatos adatszolgáltatását természe­tesen elektronikus számítógépek biztosí­tották Az alállomásokon telepített elekt­ronikus számítógépek fogadták és to­vábbították az információkat a központ­ba, ahol az alállomásokról befutó infor­mációkat nagy teljesítményű számítógép dolgozta fel. Ez vezérelte a vizuális és a paraméterkijelző rendszert is.

 

 

Mozgó fénypont a térképen

A vizuális kijelző rendszer az űrhajó álljának folyamatos nyomonkövetését te­szi lehetővé. A repülés során beérkező távmérés jeleinek feldolgozásával egy
fénypontot mozgattak egy nagyméretű tér­képen, amely az Űrhajó mindenkori helyzetét mutatta, figyelembe véve nemcsak az űrhajó, hanem a Föld és a Hold köl­csönös elmozdulását is.

A paraméterkijelző rendszer az Apollo-szerelvény műszaki állapotának ellenörzését szolgálta. Ez adatait a parancsnoki kabinban elhelyezett 300 000 művlet/másodperc műveleti sebességű elektronikus számítógéptől kapta, amely fo­lyamatosan tájékozódott az űrhajó mű­szaki állapotáról, 587 000 elektronikus ellenőrző pontról nyerve adatait! A texasi központ a befutó jeleket feldolgozás után az adattárolóban őrzött programszerű adatokkal hasonlította össze. Eltérés ese­tén az Apolló műszaki vázlatát bemuta­tó térképen lámpa gyulladt ki a hiba he­lyén, így a paraméterkijelző egyrészt je­lezte a hiba helyét, másrészt az elektro­nikus rendszer a program alapján meg­határozta a hiba okát és közölte elhárí­tásának módját, az űrhajósokkal is. Ez az egység tehát folyamatos szervizszolgá­latot teljesített. A küldetés holdraszállási fázisában ez az elektronikus agy a komp folyamatos ellenőrzését is elvégezte.

 

A földi állomások „beszédsebessége” az űrhajó felé 1200 bit/mp, ami 100 szó / perc beszédsebességnek felel meg.  Az űrhajóról érkező beszéd fogadási se­bessége ennek kétszerese: 200 szó per­cenként. Ez a megnövelt fogadási sebes­ség azért szükséges, hogy a programnak abban a szakaszában, amelyben a komp különvált a parancsnoki egységtől, ne le­gyen akadálya a Holdon tartózkodók, a parancsnoki egység űrhajósa és a földi központ között folyó egyidejű hármas be­szélgetésnek sem.
Az űrhajó fedélzeti adóberendezésének az az egysége, amely a műszaki állapotra vonatkozó adatokat továbbítja, 51200 bit/mp sebességgel adott. Ugyanezzel az adatszolgáltatási sebességgel történt az Űrhajó hőmérsékletének, légnyomásának, az űrhajósok szív- és légzési ritmusának átvitele is.
Az összeköttetés az Apollóval és uta­saival az út egész tartama alatt az úgy­nevezett S-sávban (Space Band ~ űr-sáv) vagyis a nemzetközi egyezménnyel kizárólag az űrkutatás céljaira fenntar­tott frekvenciasávokon történt.

 

 

Sinka József

Élet és Tudomány  1969 VIII. 1587-1589.old.

 

Kapcsolódó:

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2011/11/02/ember-a-holdon-az-apollo-urhajok-hirkozlo-rendszere/

Parti sétányon

Posted in Amatőrcsillagászat on október 13, 2017 by Holdfény-árnyék

Szeptember 29, péntek kora este…látva a tiszta eget, melyet csak igen jellegtelen fellegek szántottak, igen hamar megfogant egy újabb Hold észlelésnek lehetősége, mert bizony ott virított égi kísérőnk kevéssel első negyed után a D-i horizont felett…

 

Egy alkony előtti terep bejárás, kis hangulati levegő szippantásával egybekötve és látva égi kísérőnk nyugodt araszolását az égen, nem váratott soká magára a felszerelés felállítása teraszon, hogy újra holdi mezőkön barangolhassak. Ezen alkalommal két-három konkrét célpont volt csak; a Lambert és Lambert-R jelű fantom kráter, illetve a Lilius, melyet néhány hónappal ezelőtt ajánlott észlelésre Cseh Viktor. Lássuk hát az észleléseket ismét!

 

2017.09.29.i fázis szimuláció a VMA atlasz segítségével, és a célterületeim.

 

Mare Imbrium, Lambert kráter! Különleges területe ez a Holdnak, bár ez sok száz másik képződményre is mondhatnánk… érdekes romkráter, jobban mondva egy bazalttal totálisan elöntött kráter található itt, mely a közeli terminátor ellenére is alig látszott…

 

Lambert, Lambert-R kráterek könnyedén azonosítható pozíciójukban a Mare Imbrium területén. /VMA atlasz/

 

A rajzos észlelésem:

“Holdunk jellegzetes formakincseiből szemezgettem a 30km-es átmérőjű Lambert kráter környezetében ezen a kellemes estén. Van itt minden holdi jó; fiatalos kráter, lávagerinc, magányos hegycsúcs, és egy fantasztikus fantom kráter is! Megfigyelésem idején éppen itt húzódott a terminátor. A Lambert éles peremű kráter a Mare Imbriumban, K-i külső falán finoman felsejlő teraszos, enyhén sugaras törmelék látható. Tőle É-felé V alakban igen látványos lávaredők; a Ny-i a korábban általam már rajzolt Dorsum Zirkel – szerencsés a megvilágítás, ezt a részét akkor nem láttam – míg átellenes oldalán a Dorsa Stille-hez tartozó kezdeti kardszerű vonulat, és itt található a Lambert gamma jelű kis csúcs, igen szép árnyékkal. A fő attrakció a kb 40 km átmérőjű Lambert-R, mely egy egykori, a bazalt ár áldozatául esett kráter. Bár súrló a Napnak fénye, így is alig látszik… Az hogy létezett egykoron, már csak néhány jellegtelen, de súrló fényben éppen csak látszó lávagerinc árulja el. Egyetlen markáns részlete a Lambert kráter és ezen R jelű lapály közt található markánsabb emelkedő, mely árnyékot vet. D felé tompa, és lankás hosszú emelkedő, melynek végén, a 20km átmérőjű Pytheas kráter látszik. Szép, ahogy ezt az emelkedőt megszakítja a Lambert-R.”

A Lambert kráter közvetlen környezete az LROC WAC mozaik részletén. A Lambert-R fantomkrátert itt két félkör alakú gerinc mutatja…ennyi maradt az utókor számára belőle.

 

 

“….átellenes oldalán a Dorsa Stille-hez tartozó kezdeti kardszerű vonulat….” LROC WAC Global Mosaic

 

 

A Pytheas kráter az LRO felvételén

 

 

Árnyákok változása a Lambert kráternél

 

 

Ezen objektumok észlelése után, kissé K-i irányba indultam tovább, jelesül a Timocharis kráterhez szintén a Mare Imbriumban.

 

 

“Éles peremű, kb 60%-ban árnyékolt 34 km átmérőjű klasszikus kráter a Mare Imbriumban. Belső árnyéka egyenletes, Napsütötte Ny-i belső falán teraszokat látni, legfelső pereme igen fehér és a külső sáncfal minimális árnyéka a bazalton a talaj egyenetlenségét érzékelteti valamelyest. A belső kráterfal É-i részén kiugró jól látható fekete árnyék látszik a szemközti fal folytatásaként. A K-i külső fal részletektől mentes. A kráter közelében, ÉK-i irányban egy kis gödörkráter is látszik, a Timocharis-B.”

 

 

Timocharis kráter, érdekes fiatalos becsapódás ez, központi csúcsát telibe találta egy másik kráter. /LROC WAC/

 

 

A Timocharis krátertől K-felé található terület. A kép jobb alső részén a Timocharis kráter sugaras törmelékmezeje látszik, és egy sor izgalmas részlet. (pl Beer, Feuilleé és névtelen catena) Fotó: Apollo 15 metric camera

 

 

Bullialdus, Mare Nubium… nagy ugrás egy kis észlelőnek…

 

Bullialdus kráter, a VMA atlasz rajzolt térképén

 

 

“Közismert hármas a Mare Nubium területén, Bullialdus és Bullialdus A-B. Észlelésem idején nem a megszokott látvány fogad; éppen csak hogy felkelt onnan nézve a Nap, így kizárólag a K-i falak adják meg magukat; még várni kéne a teljesebb élményhez. Azonban a látvány így is fennkölt, és igen nehezen rajzolható. A 61km-es Bullialdus külső világított fala részletekkel teli, gyakorlatilag képtelenség itt és most pontos rajzban megörökíteni a látványt, csak próbálom… a sánc tetején két sötétebb ív látszik, kisebb szakadások kíséretében. A sánc D felé egy másik kráterrel, a 26km átmérőjű A jelűvel érintkezik. Ez a terület, az érintkezéses rész, észlelésem végén egy újabban kibukkanó fehéres sziklával is kiegészült. Az A és B kráterek egyformák szinte, csak mint fényes ív látszanak. A Mare terület mely körbeveszi a nagy Bullialdus-t, részletes, néhány magányos csúccsal övezve, és enyhe emelkedőkkel kísérve. ”

 

 

 

Bullialdus, és kísérői teljes egészében; az A és B kráterek az LROC WAC részletes felvételén

 

 

A Bullialdus kráter bal külső peremén  a két mélyedés mely a rajzomon is látható árnyékokért felelős. (LROC WAC)

 

 

 

Philipp Johann Fauth német térképész érdekes rajzolatú Holdatlaszában

 

 

Szenzációs felvételen, az Apollo 16 fotóján

 

 

 

Szögletes falak, különös központi csúcs; ez a Lilius…visszatalálni sem könnyű….

 

A déli krátervidék igazi káoszában a Lilius. VMA atlasz.

 

 

“Ezt a 61km átmérőjű krátert Cseh Viktor ajánlotta észlelésre. Bár szimultános akció végül nem lett sajnos, gondoltam azért csak jobban meglesem ezt a krátert. A déli kráter mező káoszának egy különleges tagja a hatszögű Lilius. Érdekessége alakján túl a központi csúcsa, (Lilius α) melyet a talaját félig elöntő bazalt megkímélt annyira, hogy valamennyit csak láthassuk belőle. Érdekesek a falai, melynek É-i szakaszát jól látható terasz metszi, hasonló részlet fedezhető fel a D-i részén is. Ny-i falán egy kicsi ovális kráter látszik, illetve az ÉNy-i belső teraszon is felsejlik egy kicsike kráter. DK felé a sekélyebb Lilius-A található szintén kicsi kráterrel falán. Nagyon nem volt könnyű ebben a régióban rajzolni! Minden papírra majd okulárba nézéskor újra kellett keresnem a célpontomat.”

 

 

Lilius kráter Hugh Percy Wilkins atlaszában

 

 

Lilius, és Lilius-A az LROC WAC Global részletes fotóján

 

 

A bejegyzés címe megtévesztő lehetett, ám most kiderül miért is lett Parti sétány a cím…

 

 

Fenn északon a Mare Frigoris partján… VMA atlasz

 

 

“Ellipszis alakú kráter a Plato krátertől É-i irányban, a Mare Frigoris É-i partján. Erre a kráterre már többször is felfigyeltem, azonban csak most vettem rá magam a rajzolására. Érdekes a falának futása, mely egy az egybe folytonos. Ez a hatás különösen a közeli terminátori fekvésekor feltűnő. A 38km-es krátert D felől a Mare Frigoris határolja, amolyan igazi parti -sétány- hatást adva neki, és melyből É-i irányba, háromszög alakú kis fennsík indul ki. Ny felé egyenes árnyat vet kráterünk, mely pici fehér sziklákig fut, ezek a B és D jelű kicsi kráterekhez tartozó kis tömbök. Említésre méltó még az a pici gerinc ami a Fontenelle kráterból indul ki, K, DK-i irányba. A tengerben benn egy ék hegy, a Fontenelle ε látszik.”

 

 

Fontenelle, a holdi parti sétány…. Wilkins atlaszában

 

Csodás HD panoráma a Fontenelle “sétányáról” (LROC WAC)

 

 

 

Kapcsolódó:

https://en.wikipedia.org/wiki/Philipp_Johann_Heinrich_Fauth

https://en.wikipedia.org/wiki/Hugh_Percy_Wilkins

http://cmhas.wikispaces.com/History

https://www.lpi.usra.edu/resources/apollo//frame/?AS15-M-1153

 

 

Marilyn hegye

Posted in Amatőrcsillagászat on szeptember 19, 2017 by Holdfény-árnyék

A 2017.szeptember.09/10-i észlelés sikere, az április-i keserédes Holdazásom folytatása. Igen, ugyanis ilyen rég nem Holdaztam, ami szégyen gyalázat valljuk be őszintén! Ezt a szeptemberi észlelést valójában édesapám igényelte, kis bemutatónak szánva, persze magam is akartam, de ennek a kiszemelt hétvégének sem adtam túl sok esélyt; a felhőzet lassan tétovázva, de biztosan kúszott keleti irányba el. Kb fél óra után alig hittem el……észlelhetünk! Igy felmentünk, és kb 22:30 magasságában már az új észlelő helyen, egy újonnan épített  tetőráépítéses közösségi teraszon folytattuk le az akciót a jó öreg, de igen jól bevált 80/900mm-es refraktorral. Konkrét észlelési célpontok ezúttal nem voltak, de mint mindig, most is sikerült azonnal kiszemelni képződményeket.

 

 

Lássuk az észleléseket, rajzokkal, szöveggel, életképekkel együtt!

 

 

A 2017.09.09-i fázis a célpontokkal (VMA atlasz)

 

 

 

Elsőként az Arnold kráter került a vázlatomba, mert annyira szépen, és feltűnően ott díszlett a helyi esti terminátoron hogy le kellett rajzolni:

 

“Rendkívüli légköri nyugodtság övezte ezt az estét, stabil 10-es seeing-el, amikor eleinte még cél nélkül nézelődtem Holdunkon; ekkor pillantottam meg a 95km átmérőjű Arnold krátert. Tudtam hogy le kell rajzoljam. Íves falmaradvány csak, annak minden szép jellegével; szakadozott falak, sík bazaltos talaj, nyitott falszakasz. A kráter talaja két mélyedést tartogat, egyikük a nyugatabbi jól kivehető, másikuk, a keletebbi finom, tompa mélyedés, távcsövemmel itt és most a láthatóság határán. Izgalmas, és tulajdonképp ami részlet miatt választottam az Arnold krátert, az a kelet falszakasz, melyen több egyenetlenséget is tökéletesen látok, ebből kettő szerintem kráterféle lehet. A kráterünk mögött egy egyenes fal látszik, Rükl atlaszában ez az Arnold-A jelű kráterhez tartozik. Keletebbre benn a sötétben egy izolált csúcs is látszik. Látványos a Ny-i fal által talajra vetődő árny ami egyenletes, legvégén tüskeszerű árnnyal. ”

 

 

Az első célpont, az Arnold kráter, hozzá hasonló bazaltos romkráterek társaságában fenn északon.

 

 

Arnold kráter (LROC WAC Global mosaic)

 

 

 

Mare Orientale, Montes Cordillera. Ebben a blogban már többször említem, nem véletlen. Ám ezen az estén nem volt konkrét célpont…ám:

 

“Bár az észlelésem idején a Mare Orientale nem a legkedvezőbb láthatósággal bír, mégis felfedezhetőek egyes részletek. Pl a 195km hosszan elnyúló-kanyargó Lacus Autumni, de az érdekesebb részlet a holdi horizonton ül meg; Ez egy igen markáns csúcs, mely a Montes Rook egyik kiemelkedő része. Megfigyelése alatt kiválóan látható volt. Ez a hegy a 91.37W   9.34S koordinátákon található emelkedő, amit nem volt könnyű azonosítani. D-i lejtője meredekebb, É-i lankásabb. D felé lankásabb, elnyúltabb fennsík követi.”

 

 


Az általam 09.09-én látott kiálló domb pozíciója az LTVT szofverben kimérve, a Mare Orientale belső gyűrűjén, a Montes Rook egy csúcsaként. Középen kis kék kereszttel jelölve.

 

 

Reiner Gamma, egy igazi különlegesség. Egy fehér albedó formáció. Ez az objektum típus, Holdunkon igen ritka! Az Oceanus Procellarum-on kívül felfedezhetőek még ehhez hasonló örvénylő fehér bazaltmezők a Goddard kráter területén a bazalton, illetőleg a túlsó oldalon a nagy Mare Ingenii bazaltjában is a Thomson kráterben.  Keletkezésük helyi mágneses anomáliákhoz köthető.

 

 

“Következő célpontom a különleges Reiner Gamma alakzat az Oceanus Procellarum területén, ami egy ú.n. albedó formáció. Ennek keletkezése helyi mágneses mezőnek köszönhető. Érdekes egy forma; hófehér papírsárkány jellegű alak, vagy olyan akár egy holdi szellem… farokkal, négyzet formájú kiterjedő fejrésszel. Ebben egy jól kivehető tojás alak, szürke ívvel övezve. Kifejezetten jól megfigyelhető, -hála a jó légköri feltételeknek- a külső négyszögű burkon, aminek külső pereme, időnként “bolyhosnak” tűnik ÉNy-i irányban. DNy felé két három pici magányosabb folt is jól látszik. A képződményünk különlegessége még, hogy semmiféle domborzati alakzat nem tartozik hozzá, az egész objektum sík. A helyi bazalt többi alakzatára most nem szántam kellő figyelmet, észlelésem kizárólag erre a képződményre korlátozódott. Kiterjedése 40x30km.”

 

A Reiner Gamma két nagyszerű felvételen; balra: LROC WAC. Jobbra Consolidated Lunar Atlas fotóin

 

 

 

 

Az este egyik legérdekesebb képződménye, a Mare Tranquillitatis medence egyik kis félszigetként benyúló “szárazulata”, egy hegyfok, a Secchi θ, melyet az űrhajós Jim Lovell (Apollo 8  &  Apollo 13) feleségéről, Marilyn Lovellről nevezett el.

 

Két tenger  közt a Mons Marilyn ék alakú tömbje.

 

 

 

Mons Marilyn; Ezen a térképen egyéb, a környezetében található “munkanév is felfedezhető”. Az űrhajósok az Apollo expedíció keretében azért jelölték ki ezeket az amúgy nem hivatalos elnevezéseket, hogy az Apollo 11 landolásához biztos támpontokat adjon. (Közben kiderült, Marilyn hegye mégis hivatalossá válhatott IAU döntés alapján idén!)

 

Marilyn Lovell, az asszony, akinek a Holdon hegy őrzi a nevét.

 

 

Lássuk én hogyan láttam Marilynnek hegyét!

 

 

“A Mare Tranquillitatis D-i partvidékén hosszúkás izolált hegyek sorakoznak a Nap lemenő fényében. Még éppen sikerül elkapnom a Secchi θ jelzésű hegyet, mely itt a leghosszabb mindegyik közül, és mely már igencsak benne jár a terminátorban. Érdekessége hogy James Lovell, az Apollo 8 és 13 parancsnoka, feleségéről nevezte el útjuk során; Mons Marilyn (39.87E  1.26N). Ettől a hegytől D felé már a partvidéknek nevezhető részen további csúcsok ék alakú árnyakkal; középen a legnagyobb árnnyal a Secchi α, illetve a Secchi β. A Mons Marilyn-tól É felé alacsony gerinc által övezett három igen kicsi háromszög alakban elhelyezkedő pontszerű hegyek. Beljebb a tengerben is látszik egy hegy, de ez alacsony lehet, ezt árnyéka árulja el. Szép, festői terület. Az azonosításokhoz a legnagyobb segítséget a NASA AIC 61D jelű térképe adta.”

 

A Mount Marilyn elnevezést az IAU 2017.07.26.án hivatalos elnevezésként elfogadta!

https://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/15617

 

 

 

A Marilyn Mons tömbje az egyik Apollo misszió ablakán át.

 

 

A Mons Marilyn környezete, rajzomnak megfelelő tájolással. (LROC WAC)

 

 

 

Egy igen különleges kráter így a végére; a Gaudibert, melynek talaján törések, dombok vannak.

 

A Gaudibert kráter a Mare Nectaris partján. Észlelés során rájöttem hogy ezt a krátert még többször is látni kell.

 

 

 

“Igen szokatlan, 33km átmérőjű háromszögű romkráter a Mare Nectaris ÉÉK-i partvidékén. Rajzolása idején 90%-ban árnyékolt, azonban még így is dacol a sötéttel három magasabb domb a talaján. Nagyobb, pl LROC WAC szondás képeken egy egészen különleges talajszerkezetű krátert látni, melyben dombok halmai találhatóak. A Gaudibert mögött, K felé egy kisebb völgyet látni, melyet egy egyenes fal határol. Északra egy másik krátert is látni, aminek árnyékoltsága hasonló, de ívesebb, -kráteresebb- a fala, mely így különbséget tesz köztük, nem csak méretben.”

 

 

Gaudibert kráter és vulkanikus lerakódások. A kép azonos tájolású mint a rajzom. (Apollo 16 felvétele)

 

 

 

Gaudibert az LROC WAC felvételén

 

 

 

 

 

Casimir Marie Gaudibert francia amatőrcsillagász, szelenográfus által 1887-ben szerkesztett 15cm átmérőjű  Holdgömb.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó:

http://www.gettyimages.com/license/602929965

http://search.obvsg.at/primo_library/libweb/action/dlDisplay.do?institution=ONB&vid=ONB&onCampus=false&lang=ger&docId=ONB_aleph_acc000844924

https://planetarymapping.wordpress.com/2016/01/28/gaudiberts-globe-de-la-lune/

https://www.csillagaszat.hu/hirek/a-holdi-papirsarkany-rejtelye/

 

%d blogger ezt kedveli: