Kuiper havi archívum

Ewen Whitaker (1922-2016)

Posted in Uncategorized with tags , , , , , on december 19, 2016 by Holdfény-árnyék

Október 11-én, 94 éves korában elhunyt Ewen Whitaker, a modern kori holdkutatás kiemelkedő alakja. Whitaker egyike volt azon csillagászoknak, akik sohasem része­sültek formális csillagászati képzésben, ám munkáságuk elismerése jeléül díszdoktori címet kaptak. Az alábbiakban erről a kivéte­les emberről emlékezünk meg.

Ewen Adair Whitaker 1922. június 22-én született Londonban. A csillagászat már gyermekkorában érdekelte, és eredeti ter­vei szerint a középiskola után a Londoni Egyetemen folytatta volna csillagászati tanulmányait, ha nem szól közbe a II. világ­háború. A háborús évek alatt a londoni egyetemek vidékre költöztek, hogy az esetle­ges bombázások pusztításait átvészelhessék. Whitaker viszont maradt Londonban, hogy beteg édesanyját gondozhassa. A háború idején a Siemensnél kapott állást, ahol a rejtélyes PLUTO (PipeLines Under The Ocean) tervben dolgozott. Ennek a pro­jektnek természetesen az égvilágon semmi köze sem volt a csillagászathoz. A titokza­tos fedőnév alatt a La Manche-csatornán keresztül Angliát a kontinenssel összekötő tenger alatti csöveket fektettek le, amivel a szövetségeseket látták el üzemanyaggal. A Siemensnél eltöltött évek egyik komoly hozadéka volt, hogy alkalma nyílt elsajátí­tania a spektroszkópia alapjait, mert mint minőségellenőr, munkája során spektrosz­kópiai módszerekkel kellett ellenőriznie a már legyártott csőszakaszok minőségét. Annak ellenére, hogy nem volt csillagásza­ti végzettsége, a háború után a Greenwichi Csillagvizsgálóban sikerült elhelyezked­nie. Whitaker már a negyvenes évek elején csatlakozott a BAA (British Astronomical Association) Hold Szekciójához, aminek egy ideig vezetője is lett. A greenwichi évei alatt, saját szabadidejében kezdte el javít­gatni az akkoriban az IAU által hivatalosan elismert 1935-ös kiadású, még teljesen kéz­zel rajzolt holdtérképet. Az IAU 1955-ben Dublinban tartotta nemzetközi konferenci­áját, ahol Gerard Kuiper egy új holdtérkép készítéséhez toborzott embereket. Kuiper felhívására csak egyetlen jelentkező akadt: Whitaker. Élénk levelezés vette kezdetét az egyik legnagyobb tekintélyű csillagász és a képesítéssel nem rendelkező, ám rend­kívül nagy tudású kutató között, aminek következménye az lett, hogy 1958-ban Whitaker családjával az USA-ba költözött, hogy a Chicagói Egyetemhez tartozó Yerkes Obszervatóriumban dolgozhasson Kuiperrel együtt.

 

ewen-whitaker-spot_k2mkt2b

Ewen Whitaker, a modern holdkutatás kiemelkedő alakja

Az itt eltöltött két esztendő egyik ered­ménye az 1960-ban megjelent Photographic Lunar Atlas, ami a világon a legelső, kife­jezetten fotografikusan készült holdatlasz. A munkához a Yerkes Obszervatórium 40 hüvelykes refraktorát és a McDonald Obszervatórium 82 hüvelykes reflektorát használták. Chicago rossz asztroklímája Kuipert továbblépésre ösztönözte. Kuiper 1960-ban hozta létre Tucsonban, az Arizonai Egyetemen a Lunar and Planetary Laboratory-t (LPL), a világ első, kizárólag a Hold és a bolygók kutatásával foglalkozó intézményét. A Whitaker család természe­tesen Kuiperrel tartott.

consolidatedlunaratlasfull

Az Aristarchus-régió az 1960-ban kiadott Consolidated Lunar Atlasból

 

Az LPL aktívan részt vett az 1960-as években a Ranger-szondákkal kezdődő és az Apollo-expedíciókban kiteljesedő holdprogram célpontjainak kivá­lasztásában. Whitaker legnagyobb sikere, ami széles körben ismertté tette a nevét, a Surveyor-1, majd a Surveyor-3 landolási helyének a pontos meghatározása volt.

 

ranger5_edited2

Balról jobbra haladva:  Ewen Whitaker, Gerard Kuiper, és Raymond Heacock egy Ranger-holdszonda makettjével (NASA)

 

 

A Surveyorok leszállási helyét úgy állapították meg, hogy a szonda által készített panorá­mafelvételeket hasonlították össze a Lunar Orbiterek által készített nagyfelbontású képekkel. Whitaker a Surveyor-1 pozíciójá­nak meghatározását a Science-ben publikál­ta és a cikkében közölt pozíció kissé eltért attól, amit a NASA elsőként megadott. A NASA szakemberei elfogadták az új, ponto­sabb koordinátákat, és hamarosan már sze­mélyesen Whitakert keresték, hogy segítsen megállapítani a Surveyor-3 pontos landolási pozícióját. Mintegy 23 órányi munka után Whitaker sikerrel járt.
A Surveyor-3 pozíciójának ismerete a NASA-nak komoly sikert hozott, mert első alkalommal sikerült véghezvinniük egy elképesztő pontos leszállást, ami nagyon fontos volt az Apollo-expedíciók további sorsára nézve.  Az Apollo-12 legénysége nagyjából 200 méterre szállt le a Surveyor-3-tól, ami egyértelműen bizonyította, hogy a NASA képes arra, hogy a kitűzött célt haj­szálpontosan végrehajtsa. Gondoljunk bele abba, hogy még élénken élhetett a földi irányítóközpontban dolgozók és általában az első holdra szállást figyelemmel kísé­rők emlékezetében, amikor Neil Armstrong mindössze néhány másodpercre elegendő hajtóanyaggal kerülgette ki a Sas-leszálló­egység útjába kerülő sziklákat, krátereket.
Hogy mekkora volt az öröme az Apollo-12 leszállást végrehajtó legénységének, Pete Conradnak és Alan Beannek, az kiderült az első holdsétájuk alatt. Conrad: „Fiú, ezt sohasem fogod elhinni. Találd ki, mit látok ott ülni a kráter túloldalán?” Bean: „Csak nem az öreg Surveyort?” Conrad: „Az öreg Surveyort; igen uram! (nevet) Jól néz ez ki? Nem lehet messzebb innen, mint 600 láb.”  Whitaker és Bean évekkel később találkozott egy rendezvényen, ahol Bean átadta Whitakernek a külön neki dedikált könyvét (Apollo: An Eyewitness Account By Astronaut/Explorer/Artist/Moonwalker; The Greenwich Worshop Press, 1998). Bean a következő pár sort írta Whitakernek: „Ewen, köszönet a kiváló munkádért, hogy megta­láltad a Surveyor-3 holdszondát. Missziónk elsődleges célját képtelenek lettünk volna teljesíteni, ha te nem vagy olyan körültekin­tő és gondoskodó.”
Whitakerék a hatvanas években három holdatlaszt publikáltak Kuiper vezetésével, többek között a híres Consolidated Lunar Atlast, amire rovatunkban is többször hivatkoztunk. Ehhez a munkához főként a Catalina Obszervatórium 61 hüvelykes ref­lektorát használták. Whitaker tudományos eredményei közé tartozik a Miranda nevű Uránusz-hold pontos pályameghatározása, a Hold túloldalán fekvő gigantikus méretű South Pole-Aitken-medence felismerése, a holdi kráterláncok keletkezésének magya­rázata. Ő volt az, aki pontosan meghatároz­ta az első Galilei-holdrajzok készítésének időpontját, és javaslatot tett a Galilei által Bohémiához hasonlított kráter azonosítá­sára.

 

surveyor_3-apollo_12

Alan Bean a Surveyor-3 holdszondát vizsgálja. A háttérben az Apollo-12 holdkompja, az Intrepid (Merész) látható

A holdi kráterek nómenklatúrájával az 1950-es évektől egészen most bekövetke­zett haláláig foglalkozott. Többek között Withaker dolgozta ki a sémát a Hold túlol­dalán fekvő kráterek elnevezésére. E sorok írójának egyik kincse Whitaker 1999-ben megjelent Mapping and Naming the Moon című könyve, amely a valaha megjelent leg­teljesebb mű a témában. A könyv a teljesség igényével tárgyalja a Hold feltérképezését a távcső előtti kortól napjainkig. Meglehet, hogy sokak számára ez száraznak tűnhet, de Whitaker olyan olvasmányos formában tárja elénk ezt a témát, hogy még egy kívülálló számára is élvezetes a könyv.

ewen-whitaker-rip

  Whitaker szerény, kedves természetű, jó humorú ember volt, akiről kollégái, bará­tai és családtagjai a legnagyobb szeretettel beszélnek. Szabadidejében régi holdtérké­peket és könyveket gyűjtött, régi órákat javítgatott, és még egy csembalót is épített. 2011-ben az Arizonai Egyetemtől díszdokto­ri címet kapott.
Mint holdkutatóról, az egyik legfrappánsabb, legtömörebb jellemzést Chuck Wood adta a Modern Moon című 2003-ban megje­lent könyvében: „Pajkos, autodidakta angol­-amerikai holdkutató, aki a holdkutatás tör­ténetét és a Hold felszínének a geográfiáját jobban ismeri, mint bárki más.”

Görgei Zoltán         Meteor 2016/12     32.o

kapcsolódó:

Lunar and Planetary Laboratory

Whitaker (1999): Mapping and Naming the Moon

%d blogger ezt kedveli: