NASA havi archívum

Tenger és tengerész

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , on április 3, 2019 by Holdfény-árnyék

2019.03.23/24-e este egy Holdazást terveztem, ráadásul idén először bevetve a 127/1500m-es Maksutov-Cassegraint! Egyszersmind szándékoztam bepótolni a 2019.03.17-e estére meghirdetett szimultán tárgyát, a Flamsteed-kráter-t; itt landoltak amerikaiak először szondával, mely aztán fényképezte is a környezetét! Bár észlelése idején már semmi árnyék nem volt a térségnél, érdekes volt belegondolni, hogy ott van valahol az 1966-ban landolt Surveyor 1.
Sajnos a légköri nyugodtság nem engedett nagyobb nagyítást, mint 150x, bár rövid időre kipróbáltam a csövet 288xos nagyításon is, a látvány elképesztő volt…. Ez után a tömény bevezető után lássuk az észleléseket!

 

 

2019.03.23-i Holdfázis erős DK-i libráción, és a három célpontom. (Cartes du Ciel)

 

 

 

 

 

A Cook egy 46km átmérőjű bazalttal elárasztott, a rálátásnak köszönhetően kissé elliptikus kráter, mélysége 1.1km. Észlelésem idején a terminátor még viszonylag messzebb járt, így talaján az árnyékok nem túl jelentősek. A kráterben egyetlen jelentősebb részlet látszik, az 5.8km-es Cook-A kráter. A Cook Ny-i külső sáncán egy sötétebb sáv-terasz látszik, É fele egyenletes szerkezetnek látszik, itt egy Y-alakú nyeregbe csatlakozik, aminek van egy negyedik kis lapos ága is, ÉK felé kis lenyúlása van. A K-i sánc szögletesebben érződik, és ott, ahol É felé fordul, a nyugodtabb légköri pillanatokban, két-három pici, kb 3-4km átmérőjű kráter látszik egy sorban a sáncon. A Cook-krátertől K felé a bazaltos síkságon kis sötét völgy látszik, ettől még keletebbre, a 8.9km-es Cook-B gödörkráter, mely egy lapos gerinccel érintkezik.

A Nap horizont feletti magassága -észlelésem idején- a Cook-kráter közepéből nézve 8.15°

 

 

 

A Cook-kráter, három hatalmas képződmény “fókuszában”; Mare Nectaris, Petavius, és Langrenus. (VMA atlasz)

 

 

 

 

Magassági viszonyok a Cook térségében (LROC WAC Color Shaded Relief)

 

 

 

 

Cook-kráter az LROC-WAC gigantikus mozaikjának részletén. (felbontás kb 250 méter)

 

 

 

 

James Cookról méltán neveztek el holdi krátert. Bár emléke csak kőzetek tengerén ring ha a légkör úgy akarja, az objektum nagyszerű célpontnak számít.

 

 

 

 

 

Következő célpontom egy érdekes hegy.

 

Furcsa szikla a Biot és Wrottesley kráterek közt a 22.16 S 53.61 E koordinátákon; ez a Biot β. Látványos fűrészfog jellegű árnyéka miatt választottam célpontul. Az általa vetett árnyékok alapján a hegy D felől emelkedik, majd kisebb lejtő után meredekké válva éri el helyi legmagasabb pontját. K-i Napfényes lejtőjén néhány sötétebb területtel, talán kisebb völgyekkel. Az olyan érdekes nagy kráterek, mint a Petavius, egyszerűen elvonják a figyelmünket erről a különös és szép hegytömbről. A hegy legdélebbi egyben legalacsonyabb pontjával a 9.4km-es Wrottesley-A.érintkezik.

 

 

 

A Petavius-kráter szomszédságában elhelyezkedő hegy, a Biot β. (VMA 6)

 

 

 

 

A magasság alakulása a Biot β hegyen. Északi irány ezúttal fent. (LROC WAC Color Shaded Relief)

 

 

 

 

 

Biot β hegy geológiai térképe
Geologic Atlas Of THe Moon PETAVIUS QUADRANGLE I-794 (LAC 98)

 

 

 

 

 

Biot β az LROC-WAC gigantikus mozaikján.

 

 

 

 

Az eredeti szimultánuni célpont – melyet ismét Görgei Zoli hívott életre -, a Flamsteed-kráterre esett…nem véletlen!

 

Egy újabb szimultáni célpont. Azonban én a megbeszélt időpontban nem tudtam sajnos észlelni, így kissé megkésve pótlom. A Flamsteed-kráter egy 19.3km-es világító sáncú kráter mely egy jóval nagyobb, bazalttal szinte teljesen elárasztott ősi kráter déli részén fekszik. Ez a Flamsteed-P jelű íves falakkal övezett őskráter 112km átmérőjű, szakadozott falai ÉK, DK, DNy, és Ny-i irányokban maradt fenn az utókor számára. Az ÉK-i falszakasz végén É felé egy hófehér folt látszik, illetve a DK-i fal középső részén is.
A P-jelű kráter két további gödörkráternek is otthont biztosít; a Ny-i a Flamsteed-D (6,6km), míg a K-i a Flamsteed-K (3,4km) A nagy romkráter területén még néhány intenzitás folt is kivehető.

A terület űrtörténelmi jelentőségű része a Holdnak, mert ide szálltak le először az amerikaiak 1966-ban a Surveyor 1 szondával. Megjegyzés: A nyugodtság 4 és 7 közt ingadozott az észlelés idején.

A  márc. 17-i észlelések a kollégáktól:

http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=73767

http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=73580

http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=73681

 

 

 

Flamsteed, és P-jelű romkráter elhelyezkedése az Oceanus Procellarumban (VMA 6)

 

 

 

 

Flamsteed-kráter, a nagy Flamsteed-P jelű bazalttal teljesen elárasztott kráterben, a Surveyor-1 pozíciójával jelölve.

 

 

 

 

A Surveyor-1 landolási pontján, illetve az általa készített panoráma fotó (klikk a képre)

 

 

 

A Flamsteed-P romkráter egyik falszakasza a Surveyor-1 felvételén

 

 

 

 

 

Kőzettani térkép a Flamsteed területéről.
Geology Of The Moon – Letronne Region I-385 (LAC-75)

 

 

 

 

 

Flamsteed-kráter a Lunar Obriter 3 felvételén

 

 

 

 

 

____________

 

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/James_Cook

https://hu.wikipedia.org/wiki/John_Flamsteed

Jean-Baptiste Biot

https://www.airspacemag.com/daily-planet/surveyor-1-americas-first-lunar-landing-180959289/

http://lroc.sese.asu.edu/posts/13

 

Reklámok

Végképp eltörölni

Posted in Egyebek űrtémában with tags , , on január 31, 2019 by Holdfény-árnyék

Az Apollo programmal kapcsolatban ebben a blogban már több írás is született, azonban valahogy nekem – és vélhetőleg nem csak nekem –  hiányérzetem támad, ha a misszió egészét nézzük. A programot ugyanis idő előtt megszüntették sajnos; költségvetési okokból kifolyólag a NASA törölni kényszerült az utolsó három tervezett Apollo-küldetést.

 

Röviden tekintsük át, kik kaptak további kiképzést a Holdra szállásokra, mint majd látni fogjuk, néhány ismerős és kevéssé ismerős arc is volt a Holdra küldendők közt.

 

Apollo 18

CDR  –  Richard Gordon    (Parancsnok)
CMP  –  Vance Brand    (Parancsnoki modul pilóta)
LMP  –  Harrison “Jack” Schmitt   (Hold modul pilóta )

Landolási, kutatási célterület: Gassendi-kráter

 

 

 

 

 

___________

 

 

 

Apollo 19

CDR  –  Fred Haise     (Parancsnok)
CMP  –  William Pogue   (Parancsnoki modul pilóta) 
LMP  –  Gerard Carr     (Hold modul pilóta )

Landolási, kutatási célterület: Copernicus-kráter

 

 

 

 

 

______________

 

 

Apollo 20

CDR  –  Stuart Roosa  (Parancsnok)
CMP – Don Lind     (Parancsnoki modul pilóta)
LMP –  Jack Lousma     (Hold modul pilóta ) 

Landolási, kutatási célterület: Marius dómmező

 

 

 

 

 

__________

 

Már csak a fantáziánkra bízhatjuk sajnos,  – pl egy egy távcsövezés alatt -, hogy milyen nagyszerű küldetések lehettek volna ezek is. Végezetül tekintsük át, a véghezvitt és eltörölt expedíciós helyszínek összességét.

 

 

A megvalósult és törölt expedíciók helyszínei (klikk a képre)

 

 

 

Alan Bean 1932 – 2018

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , on június 18, 2018 by Holdfény-árnyék

Vasárnap, azaz az észlelésem napján, május 27-én érkezett a szomorú hír, hogy Alan Bean az Apollo 12 űrhajósa is eltávozott a legendás Holdutazók sorából. Bean-t és persze  az összes űrhajóst nagyon tisztelem, Alan-t főleg azért is, mert ecsetet ragadva  adta át élményeit, mutatva nekünk művészi vénáját is.

 

 

 

Talán  a legismertebb Alan Bean fotó; a Surveyor III. mellett.

 

 

Egyetlen percig nem volt nekem kétséges már a felpakolás alatt sem, hogy ezt az észlelést legfőképpen Alan Bean tiszteletére tartom.

Célpont tehát a Mare Insularum – Lansberg térség lett.

 

 

 

A megfigyelés alatt a helyszínen teljes Napfény volt, árnyékok semmi.
A területet elsőre nem könnyű azonosítani, de a Lansberg kerek alakja kiválóan látszik és a tőle K-i irányban a kaotikus, itt ott egymásba érő Copernicus-kráter sugarak is, melyek közül az egyikre landolt le az Apollo 12 1969-ben. A terület pontos pozíciója a Lansberg-krátertől kb 3-4 kráternyire DK-i irányban található, a rajzom közepétől kissé felfelé.”

 

Copernicus és Kepler-kráterek, remek támpontok a kereséshez.

 

 

 

Copernicus, Reinhold, Lansberg… segítség a pontosabb azonosításhoz.

 

2015.08.23-én Kurucz János kiváló felvételt készített az Apollo 12 területéről. Felvételén 600m (!!!)-es részletek is kivehetőek: http://eszlelesek.mcse.hu/open.php?obsid=29204

 

 

 

Tovább kellett haladjak…. a sors fintora; Halál tava….Bürg-kráter…

Magas Napállás esetén az árnyékok teljesen eltűnnek Holduk felületéről. Ennek ellenére kitaláltam, hogy az e hónap 20-i sikeres szimultánjának tárgyát, a 40km-es Bürg-krátert ismét észlelem árnyékok hiányában is.

 

Nem értek egyet azzal az elhíresült nézettel, hogy árnyékok nélkül a Hold nem érdekes, de de, nagyon is az! Most egy teljesen ismeretlen Bürg-krátert látok, mely totálisan más arcát mutatja, mint amit megismertünk május 20-án! Most jól láthatóan egy szemre hasonlít, egy olyan fehéresen szürke szemre, melynek szemöldöke, szembogara hófehér. Az É-i sánc igen markánsan világít, mely érdekes módon D-felé eltűnik, de az egész szerkezet É-i irányú megnyúltsága most is érzékelhető. A már szinte ismerősként kezelt “Bürg”-ömet egészen körbe veszi a külső sáncára utaló világosabb, de az É-i sáncánál szürkébb terület. A krátert D felől sötétebb, szögletesebb bazalt övezi, míg Ny-i irányban egy környezeténél szürkésebb háromszög alak. A kráter É-i pereméhez közel egy kifejezetten világos folt mutatkozik mely kissé elnyúlt. A Lacus Mortis területén egymást metsző, finom egyenes sugarak látszódnak, de utólagos ellenőrzés után szertefoszlott a reményem, hogy ezek egyike esetleg a Rima Bürg lenne.

Szép érdekes ritkán észlelt vidékek a megvilágított területei a Holdnak, de egyértelmű számomra hogy ezeket is nagyon érdemes észlelni, rajzolni, fotózni.

Megjegyzés: Távcső mellett készített rajz alapján, AutoDesk SketchBook pro 5 programmal újra rajzolt verziója.
Colong: 65.803

 

 

 

 

Nyugodj békében Alan Bean.

 

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Alan_Bean

http://www.alanbeangallery.com/collection.html

http://www.apolloarchive.com/apollo_gallery.html

http://www.urvilag.hu/az_apollo_holdprogram/20041114_hajszalpontos_leszallas_35_eve_repult_az_apollo12_1resz

 

Az első Holdraszállás története

Posted in Egyebek űrtémában with tags , , on november 19, 2017 by Holdfény-árnyék

“Az emberiség eddigi talán legizgalmasabb kihívása – a Holdraszállás – hatalmas siker volt. Egy olyan álom vált valóra, melyről sokan korábban még talán álmodozni sem mertek volna…”

A cikk teljes egészében a macsnet oldalán:

https://macsnet.hu/apollo-11-az-elso-holdraszallas-tortenete/

 

 

 

A Hold-Houston-Hold hírlánc

Posted in Uncategorized with tags , on október 20, 2017 by Holdfény-árnyék

Ahhoz, hogy az Apolló-11 holdutazása megvalósulhasson, többek között a start­tól a visszatérésig az egész út során fo­lyamatos összeköttetést kellett fenntarta­ni az űrhajósokkal.  Ez alól csak azok a mintegy 45 perces időszakok képeztek kivételt, amikor mindhárom űrhajós a parancsnoki kabinban tartózkodva a Hold körüli keringés során a Hold mögé ért. Ilyenkor a Hold eltakarta előlünk az űrhajót, s ezért nem lehetett vele rádió­kapcsolatot fenntartani.

 

 

A fö-állomások

Tekintettel arra, hogy a Föld tengely forgása és a Hold Föld körüli keringése következtében a Hold valamely megfi­gyelőpont láthatára felett a nap 24 órá­jából legfeljebb 12 órán át tartózkodik, az összeköttetés folyamatosságának biz­tosítása egyetlen földi megfigyelőállomással nem valósítható meg. Ezért a kisebb állomások mellett három nagy állomás tartott fenn kapcsolatot az űrhajósokkal Az egyik állomás a kaliforniai Goldstone-ban, a másik az ausztráliai Canberrában, a harmadik pedig a spanyolországi Mad­rid mellett található. Feladatuk a Föld­től nagy távolságban mozgó vagy a Hold körül keringő űrhajó, illetőleg a Holdon tartózkodó komp és személyzete, vala­mint a földi központ közötti kétoldalú hírösszeköttetés fenntartása.

A pályának azokban a szakaszaiban, amikor az űrhajó a Föld közelében tar­tózkodik — a parkolópályán, a tovább-indulás előtt, a távolodás kezdeti és a hazatérés utolsó szakaszában — a három állomás nem tudja biztosítani a folya­matos összeköttetést, mivel a földfelszín­hez közel tartózkodó űrhajó a két állo­más között úgynevezett süket zónába ke­rül. Ekkor egyik állomás antennái sem „látják és hallják” az űrhajót Ezért ki­egészítő rendszert kellett létrehozni.

 

 

A kiegészítő rendszer

Ez szárazföldi, tengeri és légi állomá­sokból állt. A szárazföldi kiegészítő állo­mások: Antigua, Ascension-sziget, Ber­muda és a Kanári-szigetek, Carnarvon, Nagy Bahama-szigetek, Guam-sziget, Guaymas, Hawaii, Merrit, Island és Corpus Christi 10 méteres antennákkal van­nak felszerelve. A kis távolság miatt a csőkkent antennaméretek is elegendőek ugyanis a biztonságos összeköttetés fenn­tartására. (A főállomások antennái leg­alább 26 méter átmérőjűek.)

 

 

Ugyancsak 10 méteres antennákat sze­reltek a négy tengeri követő hajóra, amelyekből három a Csendes-óceánon, a visszatérés körzetében tartózkodott. Ezeknek antennái alkalmasak rádióbe­mérésre, ha az űrkabin valamilyen ok­ból a vártnál nagyobb elterémei érné el az óceán felszínét.
A követőrepülógépek ugyancsak az űr­hajóknak a földközelben történő repülé­se és a visszatérése során jutnak fontos szerephez. A speciálisan felszerelt követő repülőgépek földi támaszpontjai: Hawaii; a Guam- és a Fülöp-szigetek, valamint Ausztráliában Townswille, Darwin és Perth. E gépek antennái két méter átmé­rőjűek. Valamennyiüket olyan kiterjedt műszerparkkal látták el, amely megfelel nyolc darab Boeing 797 típusú repülőgép peljes elektronikájának. A tízméteres antennákkal felszerelt szárazföldi állomások és hajók, valamint a repülőgépek egyben tartalékul is szolgáinak, ha valamelyik fő-állomás műszaki hiba miatt kiesne.

 

 

A központ

Az űrrepülést ellenőrző központ a texasi Houstonban van. Oda futott be valamennyi földi állomás minden megfi­gyelési eredménye, és onnan tartották a közvetlen kapcsolatot az űrutasokkal is. A szárazföldi, tengeri és légi bázisokat három szinkronpályára telepített Intelsat hírközlő mesterséges hold kötötte össze. A földi és a mesterséges holdas hírközlő rendszer hírcsatornáinak együttes hossza – tehát a tenger alatti kábeleken, rádió­telefonokon és a mesterséges holdakon átmenő híradástechnikai vonalak együt­tes hossza – kereken egymillió kilométer volt.

A houstoni központ nemcsak az űrha­jóval fennálló kétoldalú hírösszeköttetést bonyolította le, hanem onnan osztották el a nyilvános rádió és televízióadásokat is.

Az űrhajósok az út során vagy a Hold felszínén készített televíziós felvételeiket a földi láncolaton keresztül közvetlenül a központba közvetítették. A televíziós ka­merát ugyanis egy olyan adóberendezés­sel építették össze, amelynek a Hold fel­színéről történő közvetítéshez nem volt szüksége arra, hogy a Hold körül kerin­gő parancsnoki egység adóberendezéseit mint reléállomásokat igénybe vegye. A holdutasok többi adóberendezése hason­lóan működött. Ezzel biztosították az összeköttetés folyamatosságát a Holdon tartózkodó űrhajósokkal.
Az egész hírközlő hálózat egyidejű és folyamatos adatszolgáltatását természe­tesen elektronikus számítógépek biztosí­tották Az alállomásokon telepített elekt­ronikus számítógépek fogadták és to­vábbították az információkat a központ­ba, ahol az alállomásokról befutó infor­mációkat nagy teljesítményű számítógép dolgozta fel. Ez vezérelte a vizuális és a paraméterkijelző rendszert is.

 

 

Mozgó fénypont a térképen

A vizuális kijelző rendszer az űrhajó álljának folyamatos nyomonkövetését te­szi lehetővé. A repülés során beérkező távmérés jeleinek feldolgozásával egy
fénypontot mozgattak egy nagyméretű tér­képen, amely az Űrhajó mindenkori helyzetét mutatta, figyelembe véve nemcsak az űrhajó, hanem a Föld és a Hold köl­csönös elmozdulását is.

A paraméterkijelző rendszer az Apollo-szerelvény műszaki állapotának ellenörzését szolgálta. Ez adatait a parancsnoki kabinban elhelyezett 300 000 művlet/másodperc műveleti sebességű elektronikus számítógéptől kapta, amely fo­lyamatosan tájékozódott az űrhajó mű­szaki állapotáról, 587 000 elektronikus ellenőrző pontról nyerve adatait! A texasi központ a befutó jeleket feldolgozás után az adattárolóban őrzött programszerű adatokkal hasonlította össze. Eltérés ese­tén az Apolló műszaki vázlatát bemuta­tó térképen lámpa gyulladt ki a hiba he­lyén, így a paraméterkijelző egyrészt je­lezte a hiba helyét, másrészt az elektro­nikus rendszer a program alapján meg­határozta a hiba okát és közölte elhárí­tásának módját, az űrhajósokkal is. Ez az egység tehát folyamatos szervizszolgá­latot teljesített. A küldetés holdraszállási fázisában ez az elektronikus agy a komp folyamatos ellenőrzését is elvégezte.

 

A földi állomások „beszédsebessége” az űrhajó felé 1200 bit/mp, ami 100 szó / perc beszédsebességnek felel meg.  Az űrhajóról érkező beszéd fogadási se­bessége ennek kétszerese: 200 szó per­cenként. Ez a megnövelt fogadási sebes­ség azért szükséges, hogy a programnak abban a szakaszában, amelyben a komp különvált a parancsnoki egységtől, ne le­gyen akadálya a Holdon tartózkodók, a parancsnoki egység űrhajósa és a földi központ között folyó egyidejű hármas be­szélgetésnek sem.
Az űrhajó fedélzeti adóberendezésének az az egysége, amely a műszaki állapotra vonatkozó adatokat továbbítja, 51200 bit/mp sebességgel adott. Ugyanezzel az adatszolgáltatási sebességgel történt az Űrhajó hőmérsékletének, légnyomásának, az űrhajósok szív- és légzési ritmusának átvitele is.
Az összeköttetés az Apollóval és uta­saival az út egész tartama alatt az úgy­nevezett S-sávban (Space Band ~ űr-sáv) vagyis a nemzetközi egyezménnyel kizárólag az űrkutatás céljaira fenntar­tott frekvenciasávokon történt.

 

 

Sinka József

Élet és Tudomány  1969 VIII. 1587-1589.old.

 

Kapcsolódó:

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2011/11/02/ember-a-holdon-az-apollo-urhajok-hirkozlo-rendszere/

Ewen Whitaker (1922-2016)

Posted in Uncategorized with tags , , , , , on december 19, 2016 by Holdfény-árnyék

Október 11-én, 94 éves korában elhunyt Ewen Whitaker, a modern kori holdkutatás kiemelkedő alakja. Whitaker egyike volt azon csillagászoknak, akik sohasem része­sültek formális csillagászati képzésben, ám munkáságuk elismerése jeléül díszdoktori címet kaptak. Az alábbiakban erről a kivéte­les emberről emlékezünk meg.

Ewen Adair Whitaker 1922. június 22-én született Londonban. A csillagászat már gyermekkorában érdekelte, és eredeti ter­vei szerint a középiskola után a Londoni Egyetemen folytatta volna csillagászati tanulmányait, ha nem szól közbe a II. világ­háború. A háborús évek alatt a londoni egyetemek vidékre költöztek, hogy az esetle­ges bombázások pusztításait átvészelhessék. Whitaker viszont maradt Londonban, hogy beteg édesanyját gondozhassa. A háború idején a Siemensnél kapott állást, ahol a rejtélyes PLUTO (PipeLines Under The Ocean) tervben dolgozott. Ennek a pro­jektnek természetesen az égvilágon semmi köze sem volt a csillagászathoz. A titokza­tos fedőnév alatt a La Manche-csatornán keresztül Angliát a kontinenssel összekötő tenger alatti csöveket fektettek le, amivel a szövetségeseket látták el üzemanyaggal. A Siemensnél eltöltött évek egyik komoly hozadéka volt, hogy alkalma nyílt elsajátí­tania a spektroszkópia alapjait, mert mint minőségellenőr, munkája során spektrosz­kópiai módszerekkel kellett ellenőriznie a már legyártott csőszakaszok minőségét. Annak ellenére, hogy nem volt csillagásza­ti végzettsége, a háború után a Greenwichi Csillagvizsgálóban sikerült elhelyezked­nie. Whitaker már a negyvenes évek elején csatlakozott a BAA (British Astronomical Association) Hold Szekciójához, aminek egy ideig vezetője is lett. A greenwichi évei alatt, saját szabadidejében kezdte el javít­gatni az akkoriban az IAU által hivatalosan elismert 1935-ös kiadású, még teljesen kéz­zel rajzolt holdtérképet. Az IAU 1955-ben Dublinban tartotta nemzetközi konferenci­áját, ahol Gerard Kuiper egy új holdtérkép készítéséhez toborzott embereket. Kuiper felhívására csak egyetlen jelentkező akadt: Whitaker. Élénk levelezés vette kezdetét az egyik legnagyobb tekintélyű csillagász és a képesítéssel nem rendelkező, ám rend­kívül nagy tudású kutató között, aminek következménye az lett, hogy 1958-ban Whitaker családjával az USA-ba költözött, hogy a Chicagói Egyetemhez tartozó Yerkes Obszervatóriumban dolgozhasson Kuiperrel együtt.

 

ewen-whitaker-spot_k2mkt2b

Ewen Whitaker, a modern holdkutatás kiemelkedő alakja

Az itt eltöltött két esztendő egyik ered­ménye az 1960-ban megjelent Photographic Lunar Atlas, ami a világon a legelső, kife­jezetten fotografikusan készült holdatlasz. A munkához a Yerkes Obszervatórium 40 hüvelykes refraktorát és a McDonald Obszervatórium 82 hüvelykes reflektorát használták. Chicago rossz asztroklímája Kuipert továbblépésre ösztönözte. Kuiper 1960-ban hozta létre Tucsonban, az Arizonai Egyetemen a Lunar and Planetary Laboratory-t (LPL), a világ első, kizárólag a Hold és a bolygók kutatásával foglalkozó intézményét. A Whitaker család természe­tesen Kuiperrel tartott.

consolidatedlunaratlasfull

Az Aristarchus-régió az 1960-ban kiadott Consolidated Lunar Atlasból

 

Az LPL aktívan részt vett az 1960-as években a Ranger-szondákkal kezdődő és az Apollo-expedíciókban kiteljesedő holdprogram célpontjainak kivá­lasztásában. Whitaker legnagyobb sikere, ami széles körben ismertté tette a nevét, a Surveyor-1, majd a Surveyor-3 landolási helyének a pontos meghatározása volt.

 

ranger5_edited2

Balról jobbra haladva:  Ewen Whitaker, Gerard Kuiper, és Raymond Heacock egy Ranger-holdszonda makettjével (NASA)

 

 

A Surveyorok leszállási helyét úgy állapították meg, hogy a szonda által készített panorá­mafelvételeket hasonlították össze a Lunar Orbiterek által készített nagyfelbontású képekkel. Whitaker a Surveyor-1 pozíciójá­nak meghatározását a Science-ben publikál­ta és a cikkében közölt pozíció kissé eltért attól, amit a NASA elsőként megadott. A NASA szakemberei elfogadták az új, ponto­sabb koordinátákat, és hamarosan már sze­mélyesen Whitakert keresték, hogy segítsen megállapítani a Surveyor-3 pontos landolási pozícióját. Mintegy 23 órányi munka után Whitaker sikerrel járt.
A Surveyor-3 pozíciójának ismerete a NASA-nak komoly sikert hozott, mert első alkalommal sikerült véghezvinniük egy elképesztő pontos leszállást, ami nagyon fontos volt az Apollo-expedíciók további sorsára nézve.  Az Apollo-12 legénysége nagyjából 200 méterre szállt le a Surveyor-3-tól, ami egyértelműen bizonyította, hogy a NASA képes arra, hogy a kitűzött célt haj­szálpontosan végrehajtsa. Gondoljunk bele abba, hogy még élénken élhetett a földi irányítóközpontban dolgozók és általában az első holdra szállást figyelemmel kísé­rők emlékezetében, amikor Neil Armstrong mindössze néhány másodpercre elegendő hajtóanyaggal kerülgette ki a Sas-leszálló­egység útjába kerülő sziklákat, krátereket.
Hogy mekkora volt az öröme az Apollo-12 leszállást végrehajtó legénységének, Pete Conradnak és Alan Beannek, az kiderült az első holdsétájuk alatt. Conrad: „Fiú, ezt sohasem fogod elhinni. Találd ki, mit látok ott ülni a kráter túloldalán?” Bean: „Csak nem az öreg Surveyort?” Conrad: „Az öreg Surveyort; igen uram! (nevet) Jól néz ez ki? Nem lehet messzebb innen, mint 600 láb.”  Whitaker és Bean évekkel később találkozott egy rendezvényen, ahol Bean átadta Whitakernek a külön neki dedikált könyvét (Apollo: An Eyewitness Account By Astronaut/Explorer/Artist/Moonwalker; The Greenwich Worshop Press, 1998). Bean a következő pár sort írta Whitakernek: „Ewen, köszönet a kiváló munkádért, hogy megta­láltad a Surveyor-3 holdszondát. Missziónk elsődleges célját képtelenek lettünk volna teljesíteni, ha te nem vagy olyan körültekin­tő és gondoskodó.”
Whitakerék a hatvanas években három holdatlaszt publikáltak Kuiper vezetésével, többek között a híres Consolidated Lunar Atlast, amire rovatunkban is többször hivatkoztunk. Ehhez a munkához főként a Catalina Obszervatórium 61 hüvelykes ref­lektorát használták. Whitaker tudományos eredményei közé tartozik a Miranda nevű Uránusz-hold pontos pályameghatározása, a Hold túloldalán fekvő gigantikus méretű South Pole-Aitken-medence felismerése, a holdi kráterláncok keletkezésének magya­rázata. Ő volt az, aki pontosan meghatároz­ta az első Galilei-holdrajzok készítésének időpontját, és javaslatot tett a Galilei által Bohémiához hasonlított kráter azonosítá­sára.

 

surveyor_3-apollo_12

Alan Bean a Surveyor-3 holdszondát vizsgálja. A háttérben az Apollo-12 holdkompja, az Intrepid (Merész) látható

A holdi kráterek nómenklatúrájával az 1950-es évektől egészen most bekövetke­zett haláláig foglalkozott. Többek között Withaker dolgozta ki a sémát a Hold túlol­dalán fekvő kráterek elnevezésére. E sorok írójának egyik kincse Whitaker 1999-ben megjelent Mapping and Naming the Moon című könyve, amely a valaha megjelent leg­teljesebb mű a témában. A könyv a teljesség igényével tárgyalja a Hold feltérképezését a távcső előtti kortól napjainkig. Meglehet, hogy sokak számára ez száraznak tűnhet, de Whitaker olyan olvasmányos formában tárja elénk ezt a témát, hogy még egy kívülálló számára is élvezetes a könyv.

ewen-whitaker-rip

  Whitaker szerény, kedves természetű, jó humorú ember volt, akiről kollégái, bará­tai és családtagjai a legnagyobb szeretettel beszélnek. Szabadidejében régi holdtérké­peket és könyveket gyűjtött, régi órákat javítgatott, és még egy csembalót is épített. 2011-ben az Arizonai Egyetemtől díszdokto­ri címet kapott.
Mint holdkutatóról, az egyik legfrappánsabb, legtömörebb jellemzést Chuck Wood adta a Modern Moon című 2003-ban megje­lent könyvében: „Pajkos, autodidakta angol­-amerikai holdkutató, aki a holdkutatás tör­ténetét és a Hold felszínének a geográfiáját jobban ismeri, mint bárki más.”

Görgei Zoltán         Meteor 2016/12     32.o

kapcsolódó:

Lunar and Planetary Laboratory

Whitaker (1999): Mapping and Naming the Moon

Látóhatáron túl

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , on április 11, 2015 by Holdfény-árnyék

Emlékszem kölyökkoromban, az első csillagászati-űrkutatásos könyvem, a sokak által ismert “Ég és Föld” című ifjúsági kiadvány volt. Ebben találkoztam először olyan galaxis és hold, meg egyéb csillagászati képekkel, amik mindig is a legkedveltebbek közé tartoztak sok sok év után is… Emlékszek a meghökkenéssel vegyített csodálatomra, amikor a fentebb emlegetett könyvet lapozgatva rátaláltam az Apollo-11 egyik híres fotójára, amin Földünk a kietlen holdi horizont felett éppen “felkelt”. (Egészen véletlen  a címlapra is hasonló jelenet került…de az rajzolva) Ezek a régi dolgok jutottak eszembe, miközben okulárba pillantva elém tárult a fentebb emlegetett ismeretterjesztő könyv oldaláról ismert régi régi holdi táj.

A márc 20-i részleges napfogyatkozás után, máris elkezdtük tervezni a követező szimultánt Viktorral. Március 21-én délelőtt a facebookon részletesen megbeszéltük a leendő célpontunkat, eleinte a Mare Australe-t gondoltuk ki, de a WinJupos adatai alapján inkább K-i librációt várhattunk, semmint DK-it.

Végül Viktor jelölte ki a végső célpontot: -“Azon gondolkodom hogy lehet az Australe tengert hagyni kéne egy jobb librációs alkalomra. 24-e után viszont a K-i libráció elég erős, eléri a 7,2 fokot is ami egy egyenlítő menti objektumnak megfelel. Pl Smithii tenger”.  Majd én így folytattam: -“Elkezdtem a térképeket nézegetni komolyabban Mare Smythii ügyben, ha minden jól alakulna, elméletileg a Hirayama krátert is meg lehet figyelni oldalról.”   A lelkesedés hatására később pdf Holdtérképet is készítettem (NASA LM, LAC sorozatok felhasználásval) a GIMP és Scribus programokkal, nyomtatásnak szánva.

 Az időjárás kezdetben nem volt túl kegyes azon a héten, és a rálátásom sem volt optimális, de márc 30-ára, egy villámgyors  frontátvonulás-tisztulás után az égi ablak megnyílt előttem… de csak előttem, Viktornál sajnos nem volt jó az időjárás.

11115966_801304586652191_482587166_nFelhőhelyzet Budapesten 30-án (18:55kor) az átvonuló fronttal, ami mögött már este tiszta egem lehetett.

  weather_20150330_2049Aktuális felhőzet hazánk felett az észlelés előtt.

Smythii_NASA_mapTávcső mellett nem használok számítógépet, sokkal jobban kedvelem a papíralapú térképeket…hagyományból. Képen az egyik segédletem a NASA holdtérképe.

Lássuk akkor hát, a rajzos-szöveges  peremközeli észleléseket:

Mare Smythii, Hirayama, Purkyně, Haldane, Peek

2015.03.30.  19:48-20:11UT
80/900mm refr. 150x
Szűrő: Baader Contrast Booster

“Egy újabb észlelési szimultán-terv Cseh Viktorral. Észlelő kollégánál mint utóbb kiderült, sajnos a rossz idő megakadályozta a megfigyelési akciót, nálam pedig kérdéses volt szinte az utolsó pillanatig a váltakozó csapadékzónák árnyékában az észlelés lehetősége. Kora este eső is esett…ennek elmúltával azonban nekem sikerült a tervezett célpontot észlelni-rajzolni! A peremközeli 373km átmérőjű Mare Smythii kiváló célpontnak bizonyult, ami nagyon érdekes librációs alakzat pontosan a holdi egyenlítő, az innenső-túlsó K-i határvidéken. ( 1.3°N  87.5°E) Észlelése a kedvező libráció esetén az ideális, ekkor bepillanthatunk holdunk túlsó részére is. Különösen fontosnak éreztük az észleléskor az általunk legpontosabban rajzolni a peremvidék domborzatát. Én ezt megpróbáltam távcsövem-szemem teljesítőképességéhez, és a légköri állapotokhoz mérten megtenni. A Hold szélén nagyon szép, változatos világos csúcsokat láttam, mely csúcsokat, azok előterét a Mare Smythii sötétebb, elnyújtott foltja övezett. Ezen hegyek precízebb megfigyeléséhez becsavartam egy Baader Contrast Booster szűrőt, ami igen jó ötletnek bizonyult. A peremvidéki hegyek a Mare Smythii mögött egy kis magányos csúcsban lépnek fel a ‘színre’ D felől; Hirayama-Q, ennek kiemelkedő É-i fala, mint magányos csúcs nagyon feltűnő volt, ezt a nagyobb Hirayama síksága (132km) követett, aminek lankás vonulata szintén egy csúccsal zárult. Feljebb a Purkyně-K, Purkyně (48km) (ezek középütt nagyon markáns hegyeket alkottak), és a Babcock (99km) kráterhez tartozó D-i laposabb vonulatok (ez már É felől érinti a Mare Smythii túlsó szélét). A tengerben, annak innenső 2/3-ánál, magasabb intenzitású hosszanti mezőket látni, ezek a Haldane, Haldane-C, Runge, és Warner kráterek összefüggő, világos halójú része. A tengerben a D-i szélén feltűnő sötétebb részeket is látni lehetett, a DNY, NY-i peremnél meg egy sötétebb ‘folyó jellegű’ zónát is láttam. A tenger legfeltűnőbb formációja a 12.5km-es Peek kráter világos foltja közel a Mare Smythii É-i partjának széléhez. A Mare Smythii más ok miatt is érdekes; ezen terület felett készült az egyik híres ‘Földkelte’ című Apollo  holdexpedíciós fotó, mely fotó előteréül éppen ez a holdi tenger szolgált. Rendkívül izgalmas librációs terület, amit még okvetlen rajzolni-megfigyelni lenne jó, még ideálisabb librációs állapotoknál.”

1Hold_F_ldv_ri_201503301948_Mare_Smythii__Hirayama__Purkyn_50873

 
A  Mare Smythii érdekes, nagyon ősi, Pre Nectari korú becsapódásos szerkezet. Jellegét igazán
holdi orbitális pályáról készített felvételen lehet értelmezni.

Virtual Moon Atlas_2015-04-08_22-37-57A kerek szerkezet, és elnevezett alakzatai az LROC WAC mozaikján, a Virtual Moon Atlasban böngészve.


 

 

kaguya_altimeter-radar___Mare-SmythiiA Mare Smythii egy külső gyűrűs falszerkezettel is rendelkezik, (740km) aminek legmarkánsabb része a Pasteur, és Hirayama kráterek közt húzódik. A tenger 5km mély. (Virtual Moon Atlas 6.1 – Kaguya Altimetric 2)

Lássunk néhány Apollo expedíciós fotót a látottakról, a túloldalról nézve:

AS11-44-6547HR
AS11-44-6551HR
AS11-44-6559HRAz Apollo 11  által  készített fotósorozat Földünkkel, és a Mare Smythii környezetével. A képen a jobb szélen, benn a tengerben a 12km-es, fehéres, élesszélű Peek kráter látszik.

 

 

Mare_Smythii_AS16-M-3008Az Apollo 16 felvétele a Mare Smythii térségről. (A kép alján, a tenger peremén a rajzomon is látható csúcsok.)

 

 

 

LROC WMS Image Map-mare_smythiiAz LROC WMS radarképén a kiemelkedő, peremszéli hegyek, a Hirayama és Purkyně kráterek környezetében. Szemmel, okulárba nézve valóságos öröm volt az azonosításuk.


Aznap este persze további célpontjaim is voltak:

Goddard

2015.03.30. 20.12-20.24UT
80/900mm refr. 150x

“A Mare Smythii medencétől kb egy tenger átmérőnyire É-i irányban, egy másik tengert látni a határszélen; a Mare Marginis-t. Ezt a vidéket korábban már észleltem, most azonban felkészültebben érkeztem el holdunk ezen szegletéhez; cél a tenger É-i partvidékén fekvő, bazalttal elárasztott kráter, a 89km átmérőjű Goddard kráter(14.8°N 89.0°E). Ez, az észlelésem idején -köszönhetően a magas Napállásnak- csak albedo alakzatnak látszik. Nagyon könnyen látható, persze még éppen idejében elkapva, a K-i libráció erősen romlik ezekben a napokban már. Kráterünket NY felől egy vékony falmaradvány szigeteli el a Marginis-beli bazalttól, mely így is igen markáns dísze a peremen fekvő bazalt tengernek. Észlelésem idején nagyon jól látszott két kisebb mélyedés a holdi horizont, vagyis jelen esetben a Goddard mögötti térségek mentén. A Goddard előterében, benn a Marginis síkságán kis vékony fallal övezett kráterrom a ‘C’ jelű is kivehető, bár ez inkább ‘fonaljellegűnek’ látszik semmint kráternek. Nagyon érdekes holdi vidék!”

1Hold_F_ldv_ri_201503302012_Goddard_78434

Smythii_RuklA Smythii térség után északabbra kormányozva a távcsövet, a Marginis talaja ad otthont a célpontomnak. ( Map of the Moon by Rükl 1972
Mapy Mesícních Polokoulí
1:10 000 000)

VMA-atlas-Mare_Marginis__GoddardAz 580km átmérőjű Mare  Marginis  ahogyan a Földről ideális esetben látszik, és felülről.( Virtual Moon Atlas 6.1 – LROC WAC)

goddardA Goddard kráter gyakorlatilag egy fallal övezett, 89km átmérőjű bazalt síkság. Legmagasabb falai sem magasabbak mint 1.700m. (NASA, Apollo Era)

0898Szép panorámakép a Mare Marginisről. Középütt, kissé felfelé a Goddard sötét foltja, tőle balfelé a Goddard-C. A kép bal alsó sarkán a Neper kráter. (Apollo 17)

Volt aznap este egy rögtönzött megfigyelésem is, az északi sarkvidék területéről:

Bosch, Rozhdestvenskiy-W

2015.03.30. 21:05 – 21:14UT
80/900mm refr. 150x

 

“A Hold É-i vidékén ezen az estén ugyan nem túl ideálisak a fényviszonyok, ennek ellenére mégis van itt látnivaló! Az É-i sarkhoz közel, a már korábban megismert-rajzolt Peary krátertől kissé K-i irányban, egy érdekes formációt látni, egy fekete kettős szerkezetű ék formát, mely mögött egy világos domb látszik. Ezt a világosabb dombot egy gyenge szürke sáv szeli ketté. Ahogy néztem, nem tudtam eldönteni hirtelenjében mi is az amit látok, ezért elővettem Rükl kisebb térképét, ezt a kifejezetten librációs területekre optimalizált kiadványt, ami nagy segítség volt, hisz pontosan láthattam hogy ez a kráter a világosabb dombocskájával a hátterében már a túloldalhoz tartozik. A formáció a 75km átmérőjű Rozhdestvenskiy-W, aminek felénk néző, vagyis É-i sánca gyakorlatilag nem létezik, nyitott, és nehezen rajzolható ‘káosz’ terület. Megmaradt falai azonban markánsak, s ahogy készítettem a rajzomat, ismerkedtem a vidékkel, ezen kráter NY-i falán találtam egy jóval kisebb, éles peremű gödörkrátert is. Kicsi, de annál feltűnőbb volt. Ez a kis kráter árnyékkal telt forma, és csak NY-i sáncát érte napfény, előtte pedig egy fekete sáv kanyargott, szép volt, így belekomponáltam a rajzomba ezt is. Másnap sikerrel azonosítottam nagyobb fotóatlasz segítségével név szerint a kis krátert. Ez a 18.6km étmérőjű Bosch volt, amit a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 2009 januárjában nevezett el egy német kémikusról. Ugyanezen fotóatlaszról sikerült értelmeznem hogy mi is a dombocska a Rozhdestvenskiy W túloldalán; egy nagyobb, összetettebb falszerkezet része, ami egy romkráter és a W jelű kráterünk sáncának együttese. Amolyan űrhajó-ablak élmény volt a látvány, minden holdészlelőnek csak ajánlani tudom a perem területeket!”

1Hold_F_ldv_ri_201503302105_Bosch__Rozhdestvenskiy_W__80593

Lunar_north_pole__Rozhdestvenskiy-WA Hold északi sarkvidékén élőben eligazodni nem is oly egyszerű feladat!
A képen a Virtual Moon Atlas, 30-i szimulációja mutatja az épphogy látható
krátereket a bal ablakon. (Utólag azonosítva) Legkönnyebben a Byrd, Peary, F, A, és Nansen krátereken “ugrálva” értem el a célpontokat.

LROC WMS Image Map - SeaMonkey_2015-04-09_00-54-33A 75km átmérőjű Rozhdestvenskiy-W kráter, ennek bal felső szélén a kicsi Bosch kráterrel. A kép alján jól látszik a szövegben említett “nehezen rajzolható káosz” terület. (LROC WAC)

Celestia_2015-04-09_21-16-56Végezetül egy  reális szimuláció a március 30-i estéről, a holdi térségből szemlélve Földanya látványát, pirossal bejelölve Európát-Budapestet, ahonnan megfigyeltem a képződményeket. (Celestia)

Bárki, aki Holdészlelésre adja fejét, bátran észleljen-fotózzon peremen túli, igazi kihívást jelentő objektumokat is, amik igazi felfedezések lehetnek saját magunk számára. Ma már könnyedén elérhetőek kiváló atlaszok, fényképek égi kísérőnkről. Mindehhez tiszta egeket kívánok!

%d blogger ezt kedveli: