Hevelius havi archívum

A Hold feltérképezése

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló, Irodalom with tags , , , , , , , , , , , , , , on szeptember 16, 2012 by Holdfény-árnyék
 
Amikor a távcsövet felfedezték, az éjszakai ég legfényesebb objektumaként a Hold tűnt a legígéretesebb objektumnak a csillagászok számára. Az első távcsövek optikai minősége nem volt valami jó, az üveganyag sem volt megfelelő, amelyből az optikák készítették, s komoly problémát jelentett a kromatikus aberráció. A Hold megfigyelésének fő célja több mint három évszázadon át a térképezés volt olyan finom felbontással, amennyire csak lehetett. Ezt a munkát nagy lelkesedéssel végezték, főleg amatőrök, de tőbb obszervatórium is foglalkozott vele. Az első elfogadható holdtérképet egy angol, Thomas Harriot készítette 1610-ben, s elég jól bemutatta a sötét tengerek és a világosabb felföldek eloszlását. Galileo Galilei is közölt néhány rajzot a Hold felületéről, de az általa ábrázolt alakzatokat nehéz azonosítani. Galilei úttörő volt a távcsöves csillagászatban, és sok európai megfigyelő követte a Hold tanulmányozásában, bármilyen optika állt is rendelkezésére. 1614-ben Németországban Scheiner készített térképet, amelyet javított formában 1664-ben ad­tak ki, már a szerző halála után. 1645-ben Belgiumban Van Langren adott ki térké­pet, amelyen az alakzatokat kiváló tudósokról nevezte cl. Mint sok más szelénográfus, ő is elnevezett egy krátert saját magáról (Langrenus-kráter).
1636-ban az olasz Mellan publikálta térképét, amely realisztikusabb benyomást adott, s egészen jó minőségűt volt. 1645-ben a német Rheita tett közzé egy olyan térképet, amely már ábrázolta a Tycho-krátert és más fényes krátereket övező sugár­rendszereket.
Olaszországban Fontana rajzolta meg a sötétszürke tengereket, a nagyobb kráte­reket és a fő sugár rendszereket. Németországban Hevelius adott ki 1647-ben egy 250 alakzatot tartalmazó térképet, melyen főként földi alakzatok elnevezéseit alkalmazta. Az ő térképe volt az első. amely librációs vidékeket is mutatott. Hevelíus könyvet is adott ki Holdalakzatok különböző megvilágításoknál készült rajzairól. 1651-ben egy másik olasz, Riccioli tett közzé térképet, amely Grimaldi megfigyelése­in alapult, s Van Langren elnevezési rendszerét használta. Riccioli saját magáról és Grimaldiról is nevezett el krátert. Ezek a térképek egyre nagyobb gondossággal késziiltek; 1656-ban Montani adott ki térképet, amely korának legpontosabb munkájának számított. Azonban vala­mennyi térkép egészen kis skálájú volt, melyeken a Hold korongját kb. 25 cm átmé­rővel ábrázolták. Az olasz Cassini 1680-ban kiadott térképe volt az első nagyobb skálájú, 50 cm átmérővel. Újabb előrelépést a német Tobias Mayer tett, aki felismerte a nagy skálájú térképek szükségességét. Megkezdte egy 25 szektorból álló atlasz Összeállítását, de meghalt, még mielőtt befejezhette volna. Egyetlen publikált munkája egy kis, 20 cm átmérőjű térkép volt.
Egy másik német, Schroeter 1791-1802 között adott ki két kötetnyi rajzot a Holdról. Rajzai nagyon pontosak voltak a pozíciók és a részletek szempontjából egyaránt. 1830-ban a német Lohrmann tanulmányozta a Holdat azzal a céllal, hogy összeállítson egy 25 szektoros atlaszt, de mivel szemei megromlottak, csak egy 38 cm átmé­rőjű általános térképig jutott.
 
 
 Részlet Lohmunn atlaszának 1878-as kiadásából:
 
 
 
 1838 nagyon fontos év­nek bizonyult mivel két német. Beer és Madler 94 cm átmérőjű holdtérképet készített, amit egy részle­tes leírásokat tartalmazó könyvvel együtt adtak ki fő műszerük egy Fraunhofer gyártmányú 9,5 cm-es refraktor volt. Egy má­sik német, Schmidt, az Athéni Obszervatórium 19 cm-es refraktorát használ­va készített el egy 25 szek­toros nagy atlaszt 190 cm-es átmérővel Ezen precízen bejelölt 33 ezer krátert dombot völgyet és más alakzatot s mind­máig az egyik legrészle­tesebb térképnek számít.
Két angol, Nasmyth és Carpenter könyvet írt a Holdról,  amihez Nas­myth 51 cm-es reflekto­rával végzett észleléseit használták fel. 1876-ban szintén Angliában Neison adott ki egy 22 szektorból álló térképet, amely 235 és 15 cm átmérőjű távcsövekkel végzett megfigyelésem alapult. 
 1874-ben a „Brit Egyesület a Tudomány Haladásáért” megalakította a Hold Bizottságot, egy nagyon aktív Hold-észlelő, W.R. Bírt vezetésével. Céljuk az volt, hogy összeállítsanak egy 5 méter átmérőjű Hold-térképet. A társaság tagjai kozé tar­tozott számos híres észlelő”, mint pl. T.W. Webb is. Saját folyóiratot is kiadtak, a „Selenographical journal”-t; de sajnos 1882-ben megszűnt a társaság és a folyóirat is. 1890-ben a „Liverpool Astrononucal Society”, a BAA előfutára hozott létre Hold Szakosztályt, a nagyon tehetséges és aktív Hold-észlelŐ. T.G. Elger vezetésével. Könyvet és térképet adott ki a Holdról; rajzainak nagy pontosságál széles körben elismerték. Megfigyeléseit 22 cm reflektorral végezte. A századfordulón két fontos térkép jelent meg: az egyik Klein (Bologna), a másik Kriegertől (Trieszt). Krieger térképe nagyrészt fényképeken alapult, s két kötetet tett ki. Ugyanezen időben két francia csillagász adott ki nagyon részletes térképeket, egyik a híres Camille Flammarion volt; a másik Gaudibert.
 1910-ben a BAA Hold Szekció igazgatója, Good-acre publikált egy 152 cm-es térképet 25 szektorból, amely eismerten nagy pontosságú volt.
Karel Andel Prágában 1924-ben készített szép holdtérképet. Ugyane­zen évben adta ki első tér­képét H.P. Wilkins, a BAA/LS akkori igazgatója. Ez 152 cm átmérőjű volt, amelyet követett híres 508 cm-es, rendkívül részletes óriás térképe. 1946-ban Wilkins Patrick Moore-ral együttműködve javított ki­adásban jelentette meg ezt az 508 cm-es térképet; s Európa legnagyobb távcsö­veivel dolgozva megkezdte egy 762 cm-es munkálatait. Ezt a hatalmas feladatot azonban már nem tudta teljesíteni.
 
 
 
 
                 Philipp Faulh így ábrázolta a Hyginus-rianás vidékét
 
 
 
Szintén az idő tájt a német Fauth adott ki egy térképet, amely egészen szokatlan volt: kontúrvonalakkal áb­rázolta a holdalakzatok magasságait. A Hold iránti érdeklődés az 1950-es évek végén — az űrkutatás sikerei következté­ben — fokozódott. Az USA-ban tudományos intézetek kezdték térképezni a Holdat olyan felbontásban, amit egyetlen amatör sem érhetett el. Ezeknek csak a földi légkör szabott határt, s nyilvánvalóvá lett, hogy további haladást csak az űrből lehet elérni. 
 
1957. október 4-én fellőtték a szovjet Szputnyikot. Ez volt az első, ember által az űrbe juttatott eszköz. A szovjet Luna-1 haladt el először a Hold közelében; a Luna-2 már becsapódott az Archimedes-kráter közelében, a Luna-3 pedig elsőként készített felvételt a Hold túlsó oldaláról. Az amerikai Ranger-sorozatot úgy tervezték, hogy a szondák becsapódjanak a Holdba, és TV-képeket küldjenek egészen addig, amíg a felszínre nem zuhannak, miközben a képek felbontása drámaian fokozódott. A Rangerek által visszaküldött képek száma 5000 és 7000 között váltakozott. Ezek hihe­tetlenül nagy részletességgel mutatták, hogy a Hold felszíne sűrűn telezsúfolt kráterekkel, egészen a milliméteres méretekig. 
A Luna-9 sima leszállást végzett az Oceanus Procellarumban; majd hamarosan követte az első Surveyor, amely 11 000 felvételi közvetített leszállóhelyéről. A Hold körül keringő Lunar Orbiter sorozat fotografikusan térképezte a Holdat, olyan elképesztő pontossággal, ami a Földről elképzelhetetlen lenne, A Surveyorok és az Orbiterek vetették meg az Apolló-program alapjait. Ennek adatai és kőzetmintái jelentik a csúcspontot a Hold vizsgálatában.
 
 
D. G. Buczynski
Reflection, 1981. február – ford.: Szentmártoni Béla
 
meteor 1997/10
 
 
Kapcsolódó:
Régi Holdtérképek pontossága
 
 
 
 
Reklámok

Jules Verne – Utazás a Hold körül

Posted in Irodalom with tags , , , , , , , , on július 25, 2011 by Holdfény-árnyék
 
Annyira szépen ír Jules Verne a Holdról és megfigyelőiről hogy most Tőle idéznék: (részlet)
 
 
 
 
AKIK A HOLDAT MEGFIGYELTÉK
 
 
A Hold első megfigyelője Galilei volt. Az ő kezdetleges messzelátója csak harmincszorosan nagyított. Mégis ő ismerte fel először a foltokban a hegyeket, amelyek “úgy tarkítják a Holdat, mint a páva farkát a szemek”. Egyes kiemelkedések magasságát is megmérte: a holdtányér átmérőjének huszadrészével egyenlő, vagyis 8800 méter magasságot tulajdonított a hegyeknek. Értékelése túlzott volt. Galilei nem készített térképet megfigyeléseiről.Néhány évvel később Hevelius, a danzigi csillagász – egy olyan eljárással, amely havonta kétszer, az első és az utolsó negyed idején volt csak pontos – Galileivel szemben a holdátmérő huszonhatod részére szállította le a hegyek magasságát. Ez ugyancsak túlzás volt, az ellentétes értelemben. Ennek a tudósnak köszönhetjük az első holdtérképet. A világos, kikerekített foltok jelezték a kör alakú hegyeket, a sötét foltok az óriási tengereket – ezek azonban a valóságban síkságok.Hevelius a hegyeknek és a nagy vizeknek földi elnevezést adott. Volt ott az úgynevezett Arábiában egy Sínai-hegy, Szicíliában egy Etna, voltak Alpok, Appenninek, Kárpátok, volt Földközi-tenger, voltak meotiszi mocsarak, volt Pontus Euxinus, és volt egy Kaspi-tenger. Ezek az elnevezések nem voltak találóak, mert sem a hegyek, sem a tengerek alakzata nem emlékeztetett a földgömb azonos nevet viselő alakzataira. A délen terjedelmes szárazfölddel összekötött nagy fehér foltban is csak alig-alig ismerhető fel az Indiai-félsziget, a Bengáli-öböl és a Kokinkínai-öböl fordított képe. Ezek az elnevezések nem is váltak használtakká. Egy másik térképrajzoló, aki jobban ismerte az emberi természetet, új elnevezéseket javasolt, amelyek a hiúságot legyezgették. Ezeket hamarosan el is fogadták.Ez a térképező Riccioli atya volt, Hevelius kortársa. Egy elnagyolt térképet rajzolt, tele durva hibákkal. De a Hold hegyeit az ókor nagy embereiről és a saját kora tudósairól nevezte el; ezt a szokást követik azóta is.A harmadik holdtérképet Domenico Cassini készítette a XVII. században. Kivitele jobb, mint a Riccioli-féle térképé, de méretei pontatlanok. Számos levonata jelent meg: az eredeti réz­lemezeket, amelyeket a királyi nyomda hosszú ideig megőrzött, később azután kiselejtezték, és mint útban levő limlomot, kilóra eladták.La Hire, a jeles matematikus és rajzoló egy négy méter magas térképet rajzolt a Holdról. A rajzról metszet soha nem készült.

La Hire után egy német csillagász, Tobias Meyer a XVIII. század derekán egy pompás holdtérkép kiadását készítette elő; a térkép elkészítésénél maga ellenőrizte a legszigorúbban a Hold méreteire vonatkozó adatokat, de 1762-ben bekövetkezett halála megakadályozta a szép mű befejezését.

Utána Schröter és Von Lilienthal következett: számos térképet vázoltak fel a Holdról. A sort a drezdai Lohrmann folytatta, akinek egy huszonöt lapból álló térképet köszönhetünk. Négy lapról metszetek is készültek.

Beer és Mölder 1830-ban szerkesztették meg híres holdtérképüket, a Mappa selenographicát, a hegyrajzi vetület alapján. Ez a térkép pontosan olyannak ábrázolja a holdkorongot, amilyennek látszik. A hegyek és a síkságok alakulata azonban csak a középső részen pontos. A többi részen, az északin, a délin, a keletin és a nyugatin a rövidülésben ábrázolt formák nem hasonlíthatók össze a középső résszel. Ez a 95 centiméter hosszú, négy részre osztott helyrajzi térkép a holdtérképezés mesterműve.

Említésre méltó még ezenkívül Julius Schmidtnek, a német csillagásznak domborművű holdtérképe, Secchi atya topográfiai munkái, Waren de la Rue-nek, az angol műkedvelőnek pompás metszetei, végül Lecouturier és Chapuis hegyrajzi vetületi térképe. Ez utóbbi szép modell 1860-ban készült; rajza nagyon éles, elrendezése igen áttekinthető.

E lajstrom foglalja magában a Hold ismeretlen világáról készült térképeket. Barbicane-nak ezek közül két térkép volt a birtokában: a Beer és Mölder-féle, továbbá Chapuis és Lecouturier térképe. Ezek a térképek megkönnyítették megfigyelőmunkáját.

Ami pedig az optikai műszereket illeti, Barbicane-nak kitűnő tengerészeti messzelátókat bocsátottak rendelkezésére, amelyeket külön erre az utazásra gyártottak. Ezek a messzelátók százszorosan nagyították fel a tárgyakat: tehát a Holdat a Földtől nem egészen 1000 mérföld közelségbe hozták volna. Ami azt jelenti, hogy hajnali három órakor, amikor a lövedék nem egészen 120 kilométer távolságban volt a Holdtól, a légköri hatásoktól mentes környezetben ezeknek a műszereknek 1500 méternél is közelebb kell hozniuk az égitest felületét.

 
 
 
 
KÉPZELET ÉS VALÓSÁG
 
“Látta maga már a Holdat?” – kérdezte egy tanár gúnyosan egyik tanítványát. “Nem, kérem, még nem láttam – felelte a tanítvány még gúnyosabban. – De hallottam már beszélni róla.”A Földön élő lények óriási többsége voltaképp ugyanezt a mulatságos választ adhatná erre a kérdésre. Tömérdek ember hallott beszélni a Holdról, de egyikük sem látta… legalábbis a messzelátó vagy a távcső lencséjében. Hány olyan ember van, aki még sosem vetett pillantást bolygónk térképére!A holdtérképen egy különös sajátság ötlik rögtön a szemünkbe.A Föld és a Mars arculatától eltérően, a Holdon a szárazföldek nagyobbrészt a déli féltekén terülnek el. A szárazföldek itt nem határolódnak el olyan éles, szabályos vonalban, mint Dél-Amerika, Afrika és az Indiai-félsziget partjai. A Hold szárazföldjeinek szeszélyes rajzú, csipkézett, mélyen tagolt partjain sok az öböl és a félsziget. Erősen emlékeztetnek a Szunda-szigetek összevisszaságára, ahol túlságosan tagolt a Föld. Ha volt valaha hajózás a Holdon, a tengerjárás ott különösen nehéz és veszélyes lehetett: méltán sajnálatot érdemelnek a holdbéli tengerészek és hidrográfusok. Nem volt könnyű dolguk a hidrográfusoknak, midőn a szaggatott partvidéket feltérképezték – sem a matrózoknak, amikor a veszélyes tájakon partra szálltak.Megfigyelhetjük azt is, hogy a Holdon a déli sark sokkal kifejezettebben szárazföldi jellegű, mint az északi sark. Az utóbbin csak egy akkora darab föld van, mintha egy sapkát nyomtak volna rá, amelyet óriási kiterjedésű tengerek választanak el a többi szárazföldtől. A “tenger” kifejezéssel persze mindig azokat az óriási térségeket jelöljük, amelyeket valószínűleg víz borított valamikor: ma már hatalmas terjedelmű síkságok.A déli féltekét csaknem teljesen elborítja a szárazföld. Lehetséges tehát, hogy a Hold-lakók már kitűzték a zászlót planétájuk déli vagy északi sarkára, míg a Földön glóbuszunknak ezt az ismeretlen pontját a sarkkutatók egész sora: Franklin, Ross, Kane, Dumont d’Urville és Lambert mindmáig nem érte el.

A Hold felületén sok a sziget. Csaknem valamennyi hosszúkás vagy szabályosan kör alakú, mintha körzővel volna kicirkalmazva. Nagy szigettengert képeznek, hasonlóan a Görögország és Kisázsia közé szórt bűbájos szigetcsoporthoz, amelyhez a legszebb mítoszok fűződnek. Naxosz, Tenedosz, Milo, Karpathosz neve jut önkéntelenül az eszünkbe, s szemünk a szigetek között bolyongó Odüsszeusz hajóját vagy az argonauták “klipperét” keresi.

 
 
 
 
 
Michel Ardan legalábbis azt kereste. Ő a görög szigetvilágot látta a térképen. Társait, akik nem voltak ilyen képzelgők, ezek a partok inkább Új-Brunswick és Új-Skócia szaggatott földjére emlékeztették. Ott, ahol a francia a mondavilág hőseinek nyomait fürkészte, a két amerikai meghatározta azokat a pontokat, amelyek alkalmasaknak tűntek, hogy ott majd kereskedelmi és ipartelephelyeket létesítsenek.A Holdon levő szárazföldek leírásának befejezéséül néhány szóval a hegyrajzi alakulatra is kitérünk.Hegyláncok, magánosan álló hegyek, kráterek és barázdák vehetők ki egész világosan a Hold felületén. Ez a felsorolás magában foglalja a Hold domborzatának minden változatát. A talaj erősen egyenetlen. Mintha Svájcot vagy Norvégiát látnánk óriási kiterjedésben a térképen. Itt mindent az alvilági erők formáltak. Ez a girbegurba talaj a Hold kérgének többszöri összehúzódásával jött létre, abban a korszakban, amikor az égitest még kialakulóban volt.A holdkorongra vonatkozó észleletek segítséget nyújtanak a nagy geológiai jelenségek tanulmányozásához. Egyes csillagászok állítása szerint a Hold felszíne fiatalabb állapotban maradt meg, mint a Földé, noha annál régebben keletkezett. A Holdon ugyanis nincsen víz, amely szétmállasztja az eredeti domborzatot, nincs levegő, amelynek bomlasztó hatása módosítja a felszín már kialakult formáit. Az alvilági erők munkájába itt nem avatkoznak be az óceáni erők, s az a maga ősi tisztaságában megmutatkozik. A Hold ma olyan, mint a Föld volt, amikor még nem töltötte fel üledékes rétegekkel az áradás és a vízfolyás.Miután tekintetünk bebarangolta a hatalmas kiterjedésű szárazföldeket, most a síkságoknál is nagyobb tengerek vonzzák. Nemcsak alakzatuk, elhelyezkedésük, körvonaluk emlékeztet a Föld óceánjaira; a Hold felszínének nagyobb részén is tenger terül el. De a medencéket a Holdon nem borítja víz: síkság valamennyi. Az utasok nagyban reménykedtek, hogy most majd rövidesen megállapíthatják e síkságok jellegzetes sajátságait.A csillagászok, enyhén szólva, furcsa neveket adtak ezeknek az állítólagos tengereknek. A tudomány máig is respektálta ezeket az elnevezéseket. Michel Ardannak igaza volt, amikor a holdtérképet a “szerelem térképéhez” hasonlította, amelyet egykor Scudéry kisasszony meg Cyrano de Bergerac rajzolgatott.

– Csakhogy ez itt már nem a XVII. századbeli érzelmi térkép – jegyezte meg Michel -, hanem az élet térképe. Két élesen elkülönült részre oszlik, az egyik a női, a másik a férfirész. A nőké a jobb félgömb. A férfiaké a bal!

Amikor Michel ilyeneket mondott, prózai lelkületű társai csak a vállukat vonogatták. Barbicane és Nicholl egészen más szempontból nézték a Hold térképét, mint csapongó képzeletű barátjuk.

Ennek a fantasztának azonban valamelyest mégiscsak igaza volt. Ám ítéljük meg magunk.

A bal oldali féltekén terül el a Felhők tengere, amelyben oly gyakran merül el az emberi értelem. Nem messze tőle az Esők tengere: az emberi lét gondja-baja táplálja. Emellett van a Viharok tengere, példázván, hogy az ember állandó harcban áll a szenvedélyeivel, s gyakran alulmarad a küzdelemben. S amikor belefáradt a csalódásokba, a sok árulásba, a hűtlenségbe, a földi nyomorúság özönébe, útja végén mit talál? A végeláthatatlan Kedvetlenség tengerét, amelyet alig-alig enyhít a Harmat-öböl vizének néhány cseppje! Felhők, esők, viharok, kedvetlenség – mi van még az ember életében? Ez a négy szó a teljes élet foglalata.

A jobb oldali féltekén, a “nők birodalmában” kisebbek a tengerek; sokatmondó nevükben benne foglaltatik a nő életének minden eseménye. A fiatal leány a Derű tengere fölé hajol, s mosolygó jövőt tükröz elébe az Álmok tava. A Nektár-tenger lágy hullámai felett a szerelem fuvalma lengedez. Majd a Termékenység tengere s a Válságok tengere következik, azután a Borús Évek tengere, amelynek talán nagyon is csekély a kiterjedése, s végül a nagy-nagy Nyugalom tengere: ez elnyel minden hamis szenvedélyt, minden hívságos álmot, minden kielégületlen vágyat; habjai békésen ömlenek bele a Halál tavába…

Mily különös nevek! Mily különös: a Holdat két féltekére osztani – s hogy ez a két félteke egy egészet alkot, mint a férfi és a nő. Kerek egész, mint a világűr maga. Hát nem volt igaza a csapongó képzeletű Michelnek, amikor a régi csillagászok szeszélyes ötletét így magyarázta?

Amíg Michel képzelete a “tengereket” járta, komoly társai földrajzi szempontból vizsgálták a dolgokat. “Könyv nélkül” megtanulták ezt az új világot. Szögek, átlók mérésével foglalatos­kodtak.

Barbicane és Nicholl számára a Felhők tengere a talajnak egy óriási bemélyedése volt, amelyből helyenként nagy, kerek hegyek emelkedtek ki. Ez a bemélyedés a déli félteke nyugati felének nagyobbik részén, 184 800 négyzetmérföldnyi területen terjed el; középpontja a déli szélesség 15. fokán és a nyugati hosszúság 20. fokán van. A Viharok óceánja, az Oceanus Procellarum a holdtányér legnagyobb síksága; területe 328 000 négyzetmérföld; közép­pontja az északi szélesség 10. fokán és a keleti hosszúság 45. fokán van. Ebből a síkságból emelkedik ki a csodás, tündöklő Kepler-hegy és az Arisztarkhosz-hegy.

Északabbra fekszik az Esők tengere, a Mare Imbrium, amelyet magas hegyláncok választanak el a Felhők tengerétől. Középpontja az északi szélesség 35. fokán és a keleti hosszúság 20. fokán van. Nagyjából kör alakú, kiterjedése 193 négyzetmérföld. Közelében van a Kedvet­lenség tengere, a Mare Humorum, egy 44 200 négyzetmérföld területű kis medence, a déli szélesség 25. fokán és a keleti hosszúság 40. fokán. A déli félteke partjaiba három öböl mélyed: a Forró-öböl, a Harmat-öböl és az Írisz-öböl: magas hegyláncok közé zárt kis síkságok.

A “női” félteke alakulata szeszélyesebb; itt több a tenger, de a tengerek kisebbek. Észak felé van a Hidegség tengere, a Mare Frigoris, az északi szélesség 55. és a hosszúság 0. fokán. Kiterjedése 76 négyzetmérföld. A Halál tengere és az Álom tava határolják. Még északabbra van a Derű tengere, a Mare Serenitatis, az északi szélesség 25. és a nyugati hosszúság 20. fokán, 86 négyzetmérföld kiterjedésben; továbbá az egészen kerek, pontosan körülhatárolt Válságok tengere, a Mare Crisium, amely az északi szélesség 17. és a nyugati hosszúság 55. fokán 40 000 négyzetmérföld területet foglal el: valóságos Kaspi-tengerként bújik meg egy hegykoszorú mélyében. Az egyenlítőnél, az északi szélesség 5. és a nyugati hosszúság 25. fokán van a Nyugalom tengere, a Mare Tranquillitatis, 21 509 négyzetmérföld kiterjedésben; ez a tenger északon a 28 800 négyzetmérföld kiterjedésű, a déli szélesség 15. és a nyugati hosszúság 35. fokán fekvő Nektár-tengerrel, a Mare Nectarisszal határos, keleten pedig a Termékenység tengerével, a Mare Fecunditatisszal, a félteke legnagyobb tengerével, amely a déli szélesség 3. és a nyugati hosszúság 50. fokán terül el, és 219 300 négyzetmérföld a kiterjedése. Egészen északon és egészen délen két tenger látható, a Humboldt-tenger, a Mare Humboldtianum, 6500 négyzetmérföld kiterjedéssel és a Déli-tenger, a Mare Australe, 26 000 négyzetmérföld felülettel.

A holdtányér közepén, a 0. délkörön, az egyenlítőt megnyergelve, húzódik a Közép-öböl, a Sinus Medii, mint valami kötőjel a két félteke között.

Így bontotta részekre Nicholl és Barbicane a bolygónak azt a felületét, amely a Földről mindig látható. A mértékek összeadása után nyert eredmény azt mutatta, hogy ennek a féltekének 4 738 160 négyzetmérföld a területe, amelyből 3 317 600 mérföld esik a tűzhányókra, a hegyláncokra, a kráterekre, a szigetekre, egyszóval a Hold szárazföldi alakzatot mutató részére, és 1 410 400 mérföld a tengerekre, a tavakra, a mocsarakra, arra a részre, amelyet a látszat szerint víz borít. A derék Michelt azonban mindez csöppet sem érdekelte.

Mint látjuk, a Hold féltekéje 13,5-szer kisebb a Földnél. A csillagászok mostanáig mégis 50 000-nél több krátert számoltak meg rajta. Felülete rücskös, ragyás, repedezett, s méltán rászolgál arra a csöppet sem költői minősítésre, amelyet az angoloktól kapott: tudniillik hogy olyan, mint a “green cheese”, vagyis a rokfort sajt.

Michel Ardan fel volt háborodva, midőn Barbicane ezt a bántó szót kimondotta.

– Tessék, mire nem vetemednek az angolszászok a XIX. században! Sértegetik a szép Dianát, a szőke Phoebét, a nyájas Íziszt, a bájos Asztartét, az Éjszaka Királynőjét, Latona és Jupiter leányát, a sugárzó Apolló ifjú testvérhúgát!

 
Egy kis olvasnivaló…Jules Verne fentebb idézett regénye innen letölthető teljes terjedelmében,236 oldalon:Jules_Verne-utazas-a-holdba
 
                                 Thomas Harriot rajza 1609-ből.
 
 
 
 
 
                        Galileo Galilei eredeti rajzai a holdról 1610-ből.
 
 
 
                       Langrenus térképe melyet 1645-ben rajzolt.
 
 
 
 
                                  Hevelius szép térképe 1647-ből.
 
 
 
                     Tabula Selenographica,Hevelius másik térképe.
 
 
 
                              Riccioli gyönyörű térképe 1651-ből.
 
 
 
 
Végül pedig egy viszonylag modern térkép holdunkról:
 
Joseph Klepesta,Ladislav J. Lukesh
1:5 000 000     1959 Prága
 
 
 
 
 
 
További  szép holdtérképek elérhetőek itt: http:// planetologia.elte.hu  
                                           
 
 
 
%d blogger ezt kedveli: