Japán 2024.01.19-én a világ ötödik államaként félsikerrel ugyan, de puha landolást hajtott végre égi kísérőnk felszínén, a közismert Cyrillus-kráterben található kis Shioli-gödörkráter közelében. Az eredeti tervek szerint eme kicsi kráterben kellett volna a landolást végrehajtania, de a meglevő eltérés a technikai problémák, és a sajnálatos bukfence ellenére is óriási sikernek tekinthető. (Főleg, mert ez a landolási módszer egy újfajta technikai demonstráció része volt) A spacejunkie csapat folyamatosan követi a híreket, melyeket itt lehet olvasni, de ugyanitt olvashatóak a technikai részletek is. A landolás belső kamerás felvétele itt tekinthető meg.
Az első leközölt részleges panoráma felvételeken a hátteret a Cyrillus sáncvonulata uralja.
(A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA), az Aizu Egyetemmel és a Ritsumeikan Egyetemmel közösen a Smart Lander for Investigating Moon (SLIM) többsávos kamerájával (MBC) rögzített képe.)
A terület távcsőben könnyen azonosítható, kérdéses viszont, hogy maga a kis Shioli fehéres foltja vajon azonosítható e szemmel? Ehhez további behatóbb vizuális megfigyelések szükségesek, merthogy fotografikusan a kis Shioli megörökítése lehetséges, amint az alábbi két Csabai István felvételből az egyik bizonyítja. (Mellékesen megjegyezve a Shioli -japán női- nevet az IAU 2019.08.12-n hagyta jóvá.)
Növekvő fázison kapta el Csabai István a 250 méter átmérőjű Shioli-kráter fehéres foltját. Jóllehet a fotó készítése idején nem ez volt a fő célja Istvánnak, de a műszereinek minőségét, képfeldolgozási rutinját jól példázza ez az igen finom részlet is.
Laposabb megvilágítási szögnél szinte lehetetlenség a kis Shiolit beazonosítani. Helyének meghatározását a két, közeli párhuzamos völgy segítheti csak. (Bal kép: LRO, jobb: Csabai István xcsabesz. Kettő itt közölt fotóját 2022-06-05, és 2020-04-30-án késztette C-14-es távcsővel.)
Az amatőrcsillagászati szempontok mellett – után, most lássuk milyen terepi részletek láthatóak a küldetés első fotóin, illetve hogy egészen pontosan hol található a leszállási pozíció.
A SLIM leszállóegység, és a LEV-2 jelzésű mini rover képein, déli irányban látszó nagy lankás vonulat, a Cyrillus DK-i sáncának egy igen jellegzetes szakasza. Jól azonosítható a kiterjedt Y alakú lejtője. Távcsöves túráinkon vessünk egy pillantást a területre ha a megvilágítás engedi, én bizonyosan így fogok tenni.
Az LRO 3D modellje alapján könnyen azonosítható Y alakú lejtője a Cyrillus kráternek. (A LEV-2 rovernek felvétele talajszintről, az LRO ezen modellje nagyjából 140 méteres magasságon mutatja ugyanazt a vonulatot)
A SLIM ereszkedése közben készült képsorok (bal oldali) egyik pillanata, és a beazonosított formációk a Shioli környezetében.
SLIM landolási – megközelítőleges precíz – pozíciója: lat: -13.31600 Lon: 25.25092
Amint lehetséges lesz a japán kutatók bizonyosan megpróbálják a teljes terepviszonyokat körbe fotózni, igen szép lehet a Cyrillus központi csúcsának emelkedői is, melyek ott a “szomszédban találhatóak”.
Kapcsolódó:
A japán JAXA január 25-i sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=U61i0wN01Uk
JAXA: https://global.jaxa.jp/press/2024/01/20240125-3_e.html#img_01
A SLIM X oldala: https://twitter.com/SLIM_JAXA
SLIM szemszöge az LRO 3D terepmodellen: https://bit.ly/3Ue3ge3
Remek munka! Kìváncsian várjuk a további eseményeket!
Köszi szépen. Igen várjuk 🙂