Luna holdszonda havi archívum

A holdfelszín fizikai sajátosságai

Posted in Észlelési ajánló with tags , , on március 19, 2017 by Holdfény-árnyék

Puszta szemmel, vagy kézi látcsővel szemlélve a Holdat ragyogó, ezüstös fényű korongnak látjuk. A csillagászati mérések szerint azonban a telehold fényessége -12.55mg . Bár ilyen módon a Nap után a Hold égboltunk második legfényesebb égiteste, fényerőssége  mindössze 1/500 000-ed része központi fényforrásunknak. Ez azt jelenti, hogy a Hold a ráeső napsugárzásnak a látható fény tartományában csak igen csekély töredékét veri vissza. A különböző mérések adatai szerint a telehold átlagos fényvisszaverő képessége 7 százalék.

 

Csekély fényvisszaverő képessége ellenére Holdunk  gyakorlatilag vakít egy kézi monokulárban is. (Rajz: Földvári István Zoltán 2014 aug.10. 8×30, GIMP 2.6. 11)

Forrás:
Amatőrcsillagászok kézikönyve 1999

Ewen Whitaker (1922-2016)

Posted in Uncategorized with tags , , , , , on december 19, 2016 by Holdfény-árnyék

Október 11-én, 94 éves korában elhunyt Ewen Whitaker, a modern kori holdkutatás kiemelkedő alakja. Whitaker egyike volt azon csillagászoknak, akik sohasem része­sültek formális csillagászati képzésben, ám munkáságuk elismerése jeléül díszdoktori címet kaptak. Az alábbiakban erről a kivéte­les emberről emlékezünk meg.

Ewen Adair Whitaker 1922. június 22-én született Londonban. A csillagászat már gyermekkorában érdekelte, és eredeti ter­vei szerint a középiskola után a Londoni Egyetemen folytatta volna csillagászati tanulmányait, ha nem szól közbe a II. világ­háború. A háborús évek alatt a londoni egyetemek vidékre költöztek, hogy az esetle­ges bombázások pusztításait átvészelhessék. Whitaker viszont maradt Londonban, hogy beteg édesanyját gondozhassa. A háború idején a Siemensnél kapott állást, ahol a rejtélyes PLUTO (PipeLines Under The Ocean) tervben dolgozott. Ennek a pro­jektnek természetesen az égvilágon semmi köze sem volt a csillagászathoz. A titokza­tos fedőnév alatt a La Manche-csatornán keresztül Angliát a kontinenssel összekötő tenger alatti csöveket fektettek le, amivel a szövetségeseket látták el üzemanyaggal. A Siemensnél eltöltött évek egyik komoly hozadéka volt, hogy alkalma nyílt elsajátí­tania a spektroszkópia alapjait, mert mint minőségellenőr, munkája során spektrosz­kópiai módszerekkel kellett ellenőriznie a már legyártott csőszakaszok minőségét. Annak ellenére, hogy nem volt csillagásza­ti végzettsége, a háború után a Greenwichi Csillagvizsgálóban sikerült elhelyezked­nie. Whitaker már a negyvenes évek elején csatlakozott a BAA (British Astronomical Association) Hold Szekciójához, aminek egy ideig vezetője is lett. A greenwichi évei alatt, saját szabadidejében kezdte el javít­gatni az akkoriban az IAU által hivatalosan elismert 1935-ös kiadású, még teljesen kéz­zel rajzolt holdtérképet. Az IAU 1955-ben Dublinban tartotta nemzetközi konferenci­áját, ahol Gerard Kuiper egy új holdtérkép készítéséhez toborzott embereket. Kuiper felhívására csak egyetlen jelentkező akadt: Whitaker. Élénk levelezés vette kezdetét az egyik legnagyobb tekintélyű csillagász és a képesítéssel nem rendelkező, ám rend­kívül nagy tudású kutató között, aminek következménye az lett, hogy 1958-ban Whitaker családjával az USA-ba költözött, hogy a Chicagói Egyetemhez tartozó Yerkes Obszervatóriumban dolgozhasson Kuiperrel együtt.

 

ewen-whitaker-spot_k2mkt2b

Ewen Whitaker, a modern holdkutatás kiemelkedő alakja

Az itt eltöltött két esztendő egyik ered­ménye az 1960-ban megjelent Photographic Lunar Atlas, ami a világon a legelső, kife­jezetten fotografikusan készült holdatlasz. A munkához a Yerkes Obszervatórium 40 hüvelykes refraktorát és a McDonald Obszervatórium 82 hüvelykes reflektorát használták. Chicago rossz asztroklímája Kuipert továbblépésre ösztönözte. Kuiper 1960-ban hozta létre Tucsonban, az Arizonai Egyetemen a Lunar and Planetary Laboratory-t (LPL), a világ első, kizárólag a Hold és a bolygók kutatásával foglalkozó intézményét. A Whitaker család természe­tesen Kuiperrel tartott.

consolidatedlunaratlasfull

Az Aristarchus-régió az 1960-ban kiadott Consolidated Lunar Atlasból

 

Az LPL aktívan részt vett az 1960-as években a Ranger-szondákkal kezdődő és az Apollo-expedíciókban kiteljesedő holdprogram célpontjainak kivá­lasztásában. Whitaker legnagyobb sikere, ami széles körben ismertté tette a nevét, a Surveyor-1, majd a Surveyor-3 landolási helyének a pontos meghatározása volt.

 

ranger5_edited2

Balról jobbra haladva:  Ewen Whitaker, Gerard Kuiper, és Raymond Heacock egy Ranger-holdszonda makettjével (NASA)

 

 

A Surveyorok leszállási helyét úgy állapították meg, hogy a szonda által készített panorá­mafelvételeket hasonlították össze a Lunar Orbiterek által készített nagyfelbontású képekkel. Whitaker a Surveyor-1 pozíciójá­nak meghatározását a Science-ben publikál­ta és a cikkében közölt pozíció kissé eltért attól, amit a NASA elsőként megadott. A NASA szakemberei elfogadták az új, ponto­sabb koordinátákat, és hamarosan már sze­mélyesen Whitakert keresték, hogy segítsen megállapítani a Surveyor-3 pontos landolási pozícióját. Mintegy 23 órányi munka után Whitaker sikerrel járt.
A Surveyor-3 pozíciójának ismerete a NASA-nak komoly sikert hozott, mert első alkalommal sikerült véghezvinniük egy elképesztő pontos leszállást, ami nagyon fontos volt az Apollo-expedíciók további sorsára nézve.  Az Apollo-12 legénysége nagyjából 200 méterre szállt le a Surveyor-3-tól, ami egyértelműen bizonyította, hogy a NASA képes arra, hogy a kitűzött célt haj­szálpontosan végrehajtsa. Gondoljunk bele abba, hogy még élénken élhetett a földi irányítóközpontban dolgozók és általában az első holdra szállást figyelemmel kísé­rők emlékezetében, amikor Neil Armstrong mindössze néhány másodpercre elegendő hajtóanyaggal kerülgette ki a Sas-leszálló­egység útjába kerülő sziklákat, krátereket.
Hogy mekkora volt az öröme az Apollo-12 leszállást végrehajtó legénységének, Pete Conradnak és Alan Beannek, az kiderült az első holdsétájuk alatt. Conrad: „Fiú, ezt sohasem fogod elhinni. Találd ki, mit látok ott ülni a kráter túloldalán?” Bean: „Csak nem az öreg Surveyort?” Conrad: „Az öreg Surveyort; igen uram! (nevet) Jól néz ez ki? Nem lehet messzebb innen, mint 600 láb.”  Whitaker és Bean évekkel később találkozott egy rendezvényen, ahol Bean átadta Whitakernek a külön neki dedikált könyvét (Apollo: An Eyewitness Account By Astronaut/Explorer/Artist/Moonwalker; The Greenwich Worshop Press, 1998). Bean a következő pár sort írta Whitakernek: „Ewen, köszönet a kiváló munkádért, hogy megta­láltad a Surveyor-3 holdszondát. Missziónk elsődleges célját képtelenek lettünk volna teljesíteni, ha te nem vagy olyan körültekin­tő és gondoskodó.”
Whitakerék a hatvanas években három holdatlaszt publikáltak Kuiper vezetésével, többek között a híres Consolidated Lunar Atlast, amire rovatunkban is többször hivatkoztunk. Ehhez a munkához főként a Catalina Obszervatórium 61 hüvelykes ref­lektorát használták. Whitaker tudományos eredményei közé tartozik a Miranda nevű Uránusz-hold pontos pályameghatározása, a Hold túloldalán fekvő gigantikus méretű South Pole-Aitken-medence felismerése, a holdi kráterláncok keletkezésének magya­rázata. Ő volt az, aki pontosan meghatároz­ta az első Galilei-holdrajzok készítésének időpontját, és javaslatot tett a Galilei által Bohémiához hasonlított kráter azonosítá­sára.

 

surveyor_3-apollo_12

Alan Bean a Surveyor-3 holdszondát vizsgálja. A háttérben az Apollo-12 holdkompja, az Intrepid (Merész) látható

A holdi kráterek nómenklatúrájával az 1950-es évektől egészen most bekövetke­zett haláláig foglalkozott. Többek között Withaker dolgozta ki a sémát a Hold túlol­dalán fekvő kráterek elnevezésére. E sorok írójának egyik kincse Whitaker 1999-ben megjelent Mapping and Naming the Moon című könyve, amely a valaha megjelent leg­teljesebb mű a témában. A könyv a teljesség igényével tárgyalja a Hold feltérképezését a távcső előtti kortól napjainkig. Meglehet, hogy sokak számára ez száraznak tűnhet, de Whitaker olyan olvasmányos formában tárja elénk ezt a témát, hogy még egy kívülálló számára is élvezetes a könyv.

ewen-whitaker-rip

  Whitaker szerény, kedves természetű, jó humorú ember volt, akiről kollégái, bará­tai és családtagjai a legnagyobb szeretettel beszélnek. Szabadidejében régi holdtérké­peket és könyveket gyűjtött, régi órákat javítgatott, és még egy csembalót is épített. 2011-ben az Arizonai Egyetemtől díszdokto­ri címet kapott.
Mint holdkutatóról, az egyik legfrappánsabb, legtömörebb jellemzést Chuck Wood adta a Modern Moon című 2003-ban megje­lent könyvében: „Pajkos, autodidakta angol­-amerikai holdkutató, aki a holdkutatás tör­ténetét és a Hold felszínének a geográfiáját jobban ismeri, mint bárki más.”

Görgei Zoltán         Meteor 2016/12     32.o

kapcsolódó:

Lunar and Planetary Laboratory

Whitaker (1999): Mapping and Naming the Moon

Árny – talány II.

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , , , on május 15, 2016 by Holdfény-árnyék

Az ápr-16-i eltervezett Holdazást egész nap felhők kísértették; bár napsütéses szombat volt, mégis É felől felhők fenyegették az estét, hála ég, nem így történt. Sőt, mi több, nagyszerű rezzenéstelen Holdam volt, nem úgy mint 1 hónapja! Koraeste ideje volt tehát felpakolni, ráadásul a ház is feltűnően csendes volt. Első célpontomat már korábban kiválasztottam, ez lett a Montes Carpatus, Promontorium Banat nevű szeglete, vagyis éppen a Ny-i, másik vége ennek a remek hegységnek; Itt található a Carpatus legmagasabb része is. Első pillantásra nagyon nehezen rajzolható, összetett tömb fogadott az okulárban;

 

MontesCarpatus_20160416_foldvariistizoli

“Éppen egy hónapja észlelhettem legutóbb a Montes Carpatus K-i tömbjét. Ezúttal a Ny-i részét vehetem szemügyre ennek a nagyszerű hegységnek. Hatalmas, festői masszív komplexumként tűnik ki az éj sötétjéből a nem hivatalos nevén Promontorium Banat, vagyis a Montes Carpatus legmagasabb pontjának körzete. Most a légkör kegyes, igazán nyugodt, (seeing 8) -nem úgy mint legutóbbi észleléskor- így finomabb részeket is láttam a fehéres tömbökön. Ez a fehér csoport 9-10 különféle alakú tömbből áll, melyek azonos jellemzője hogy mindegyik enyhén íves jellegű. Részletek tárulnak fel a tömbökön magukon is, melyek finoman domborodó jellemek, kis sötét girbe-gurba sávokkal. A komplexumtól K-i irányban a Montes Carpatus másik, nyílhegy alakú tömbje is látszik, mely a Ny-i tömbbel együtt három parányi csúcsot fog közre. Az összetett csoport előterében a Mare Imbrium kis része látszik, ezen finom, három ágra szakadó kis névtelen gerinc, parányi kráterek, és a rajzon É felé a Pytheas β kettős csúccsal, annak hosszú árnyékával teszi még feledhetetlenebbé ezt az észlelést.”

 

moon-globe_holdgomb_NASA

 

Az Imbrium síkság déli szélét alkotó hegység Ny-i kiszögellése a NASA hivatalos Holdgömbjén

 

Montes-Carpatus_radar-moon

Magassági adatok a Carpatus területén; a vonulat bal szélen az észlelt térséggel

Prom-Agarum_Moon_Hold_LROC-WAC-mosaic

A Promontorium Banat igen közelről, és igen részletesen az LROC WAC Global mozaikján

_______________________

Következő célpontomat is előre elterveztem, de előtte közbeiktattam egy krátercsoportot, mely ennek a bejegyzésnek címadóját rejtegette. Ez a célpont nagyon érdekesnek hatott, valóságos nyomozást kellett folytatni hogy mit is láttam valójában, illetve minek a vetülését;

kies-A-B-E___20160416___foldvariistizoli

“A Mare Nubium Ny-i partvidékén bóklászok, mert rengeteg itt a látnivaló….
Szép kis szerény krátertrió rejtezik a hatalmas és sokkalta látványosabb holdi szomszédok mellett; a Kies-A, B, és E kráterecskék, melyek valóban jelentéktelennek hatnak a Kies és Bullialdus kráterek mellett. Amiért mégis ezt a csoportot választom, az a Kies-A jelű – a trió legnagyobb tagjának, 14km – érdekes árnyéka miatt van. Egyszerű gödörkráter mind, jobban megfigyelve kitűnik, hogy az amúgy egyszerűnek sejthető Kies-A kráter Ny-i belső Napfényes sáncán kicsi, élesen kiugró ék alakú árnyék ül. Hogy ezt mi okozza nem tudom, de nagyon érdekes hatást ad az amúgy jellegzetesen egyszerű belső árnyékvetésű formának. Utólag az LROC WAC mozaikon megnézve azt látni, hogy az A jelű kráter ÉK-i falán egy süppedés látszik, egy omlás, ami vélhetőleg közrejátszik az érdekes belső fal árnyvetésében, mert a K-i fal egy részen jobban kiugró lehet. Ny-felé vetett külső árnyéka kettős, villás szerkezetű. Ennek az A jelű kráternek D-i falán szorosan kapcsolódva a trió legkisebb tagja, a Kies-E található, ennek átmérője 6.3km, árnyékoltsága azonos a fentebbi A jelűvel. Szinte az A jelű kráter árnyékának fogságában fekszik amúgy az E jelű kráterecske, egészen egybeolvadva azzal. A hármasunk legkeletebbi tagja a B jelű (9.3km) melynek szabályos ék alakú árnya talán az egyetlen jellemvonása, mert keskeny Ny-i sánca vékony, részletektől mentes. Az A és B kráterek közt kis gerinc húzódik, fel egészen a Kies kráterig. DNy felől beköszön az igen érdekes, talányosan egyenes Rupes Mercator egy igen kicsi szakasza is. A rajzolt terület legszélén Ny-ra a Kies ω hegy látszik.”

mesice_moon_map_1

“A Mare Nubium Ny-i partvidékén bóklászok mert rengeteg itt a látnivaló….” (Map of the Moon by Rükl 1972
Mapy Mesícních Polokoulí
1:10 000 000)

Kies_SLC-E6

A célpontok közvetlen környezete  (SLC Moon Map E6)

Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon-Kies-A-B-E

A Lunar Orbiter fotómozaikon már felsejlik az árnyhatásért felelős képződmény a Kies talajára vetülve

Kies_omlasa_Kies-sliding

Fantasztikus részletek a Kies és kísérőiről. Tisztán értelmezhető mi okozta a kiugró árnyékot a rajzomon; a megsüppedő talaj árnyékhatásáért felelős csuszamlás falrésze. LROC WAC Global

____________________

Izgalmas gerinc fut végig a Mare Imbrium testén, ezt előző nap választottam célpontul: (Az észlelés érdekessége hogy 90xes nagyításon történt, egyetlen egyszer használtam csak 150xest itt, azért hogy a Mons La Hire-t jobban megszemlélhessem)

201604162025_Mons_La_Hire__Dorsum_Zirkel_70567

“Az eredeti célpont a Mons La Hire volt, azonban észlelésem idején a közelében húzódó Dorsum Zirkel ( 29N 24W 210km) és kísérő gerincei sokkal komolyabb célpontként szolgáltak. Valóságos holdi tőrként hasít az éjszakai területek mögé ez a Zirkel gerinc a Mare Imbrium testén melyen – hála a nyugodt levegőnek – érdekes részletek voltak kivehetőek. Felületén finom csavarodások, intenzívebb területek (La Hire-A), és egy leágazás ( La Hire-B) is látszik. Egyenetlen, finoman szélesedő árnyéka pedig a gerinc magasságát nagyon szépen érzékelteti. A Dorsum Zirkeltől ÉK-i irányban egy majdnem párhuzamos, és jóval alacsonyabb gerinc is húzódik, ennek egy része szintén behasít az éjszakai térrészekbe. Az észlelésem egyik legkellemesebb meglepetése, az a rettentően alacsony és friss bazaltöntés, amit egy Apollo-15 fotón láttam, ez a rajzomon csak egy enyhén kanyargós árnyéknak tűnik ÉK-i irányban, már a síkabb bazaltmezőn. NASA fotókon, és nagyobb távcsövekkel készült képeken-rajzokon ennél azonban több is látszik, de amit én most nem tudtam észlelni, az a K-i Napfényes része. A Mons La Hire (10x20km) vakító elszigetelt magányos kis tömb, amit éppen csak hogy elért a Nap fénye most. Tőle D felől, igen közel hozzá egy picike elszigetelt kis csúcs is látszik, illetve K felé további alacsony kanyargósnak látszó gerinc.”

 

ConsLunAtl_Zirkel

A Mons La Hire és Dorsum Zirkel a Consolidated Lunar Atlas fotóján

 

 

 

 

 

NASA_LAC-map_Dorsum-Zirkel

Dorsum Zirkel NASA LAC map

 

 

 

1554

Egészen döbbenetes panorámafelvétel a Dorsum Zirkel és környezetéről (Apollo 15)

Zirkel_LaHire___LROC-WAC

Mons La Hire az LROC WAC Global mozaikjának részletén

_______________

Jópofa ikerkráterek, melyekből én az egyiket észleltem…vajon azonos időben keletkeztek?

Helicon_20160416_foldvariistizoli

“Két rendkívül egyforma krátert találunk a Mare Imbiumban, a Sinus Iridumtól kb 70km-re DK-i irányban; a Helicon és le Verrier krátereket. Észlelésem idején a két kráter a terminátor közelében tartózkodott. Sok fotón egy képen látjuk őket, én most mégis mintegy formabontóként, kizárólag az egyiküket vettem jobban szemügyre, a Helicon-t (40.4N 23.1W). A páros közül ez a nyugatabbi, szinte teljesen árnyékkal telt, mérete 25km, mélysége 1910 méter. Szép kettős, amolyan fecskefark jellemű árnyéka közül a D-i a hosszabb, tulajdonképpen beleér a terminátorba, míg É-i része ha a feléig érhet csak el. Köztük fehéres intenzívebb kis kiemelkedés, a Helicon-E jelű kráter ami 2.4km-es mindössze. Egy alacsony gerinc fut a Helicon kráter ‘alatt’ D felől indul gyakorlatilag a semmiből, itt még gyengébben látszik, míg a kráter alatt áthatolva megerősödve igen éles ‘mandíneres kanyart vesz’ a reggeli megvilágítású Prom. Laplace felé. A Helicon sánca éles, világosabb szürke, és D-i peremén pici kiugrást látni, mely picike árnyékot vet. A terminátor mentén néhány egészen finom kis kráterecske is kivehető. Az rajzos észlelést beúszó köd nehezíti 20:44 és 20:47UT közt, egész nehéz így a terminátor közeli megfigyelés, addig míg zavar, a napfényesebb részeken a következő célpontot keresem, ahol a köd éppen nem zavar annyira.”

Lukesh-Klepesta_moonmap_1959

A Helicon és Le Verrier kettőse (Joseph Klepesta, Ladislav J. Lukesh
1:5 000 000     1959 Prága)

Helicon_LeVerrier_Apollo15

Szenzációs felvétel a tárgyalt kráterekről, dél felől nézve igen magasból. (Apollo 15)

Helicon_LROC

Helicon, Helicon-E kráterek az LROC WAC fotóján

________________

Magyar Csillagász, Hell Miksa emlékét őrző ősi kráter, egy még ősibb kráter talaján;

Hell_20160416__150x___foldvariistizoli

“A Mare Nubium DK-i partvidékén egy hatalmas őskrátert találunk, a 234km átmérőjű Deslandres-t. Ez a gigantikus medence jellemű maradvány ad otthont a kiszemelt célpontomnak, jelesül a 33km-es Hell kráternek. Az észlelés idején a Nap a terület felett mintegy 18° magasan állt, így az árnyékok már nem annyira hangsúlyosak. Kissé oválisan szögletes éles pereme, és igen jellegtelen enyhe kis dudorként észlelhető központi csúcsa jellemzi, ami így inkább már csak központi dombnak nevezhető, és aminek árnyéka hosszúkás, É-D irányú. A kráterünk Ny-i falán egy teraszt látni, mely felfut egészen az É-i falig, ott ahol a talajon egy beszakadást látni, árnyéka szépen elárulja jelenlétét, mert a talaj tőle K felé világosabb. A Hell-t egy igen világos halójú talaj környékezi ÉK-i irányból egész végig a D-i falát szegélyezvén. Szemközti falát ÉNy-i irányban egy gerinc is érinti, mely tovább is halad DNy felé. Érdekes, hogy utólag Lunar Orbiter képeken ez a gerinc sokkalta egy kráterláncnak látszik, mely túl is fut a Deslandresen. A Hell egyik szomszédja DNy felől a Hell-A jelű, a maga 20.97km-es méretével akár önálló célpontként is megállná helyét itt és most. Ennek parányi központi csúcsa is sejthető, talaja pedig nagyon sekély és részlettől mentes. A két kráter egy magasabb nyergen fekszik, mert a köztük látható talaj K felé fényesebb, persze elképzelhető, hogy egy ősi kráter található a Hell alatt, és ennek fennmaradt fala a fényesebb emelkedő jellem. 21:10UT-kor átvonuló felhőzet nehezíti az észlelést.”

XnView - [Lunar Globe 5-13-2014 001

A hatalmas és ősi Deslandres romkráter kis lakója,  a Hell kráter a NASA 60-as évekbeli Holdgömbjén

Hell_LunarOrbiter

A Hell kráter, és az azt érintő kráterlánc. (Lunar Orbiter)

Hell_LROC-WAC

A Hell a maga teljes pompájában, a “központi dombbal”.  (LROC WAC Global)

Hegyláncok közt

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , on április 13, 2015 by Holdfény-árnyék

2015.április 10-ére egy közös szimultánt terveztünk ismét (Kurucz Jánossal kiegészülve) a Mare Orientale igen ideális librációs helyzetének grafikus, fotografikus észlelésére.

A célpontjaink közt ilyen geológiai csemegék szerepeltek mint Lacus Veris, Lacus Autumni, Mare Orientale, Schluter, (bazalt felületek a kráterben) Olbers A (fényes sugársávok), Hedin (bazaltfelületek), Sundman J (sötét sugarak, extrém nehéz), Andersson (pici kráter egy óriáskráterben, környezetében sötét bazalttal) Kopff, és L’allemand kráterek. Sajnos nekem egyéb gátló tényezők miatt nem sikerült itt teljesíteni a megfigyelőakciót. Cseh Viktor ellenben egy igen szép rajzos megfigyeléssel érkezett ezen estéről, melyhez ezúton gratulálok! Megfigyelését itt lehet megtekinteni:  http://mpt.dyndns.info/open.php?obsid=27724

C_Zond08_05A szovjet Zond-8 felvétele “onnan” nézve a Mare Orientale vidékéről.

A Hold feltérképezése

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló, Irodalom with tags , , , , , , , , , , , , , , on szeptember 16, 2012 by Holdfény-árnyék
 
Amikor a távcsövet felfedezték, az éjszakai ég legfényesebb objektumaként a Hold tűnt a legígéretesebb objektumnak a csillagászok számára. Az első távcsövek optikai minősége nem volt valami jó, az üveganyag sem volt megfelelő, amelyből az optikák készítették, s komoly problémát jelentett a kromatikus aberráció. A Hold megfigyelésének fő célja több mint három évszázadon át a térképezés volt olyan finom felbontással, amennyire csak lehetett. Ezt a munkát nagy lelkesedéssel végezték, főleg amatőrök, de tőbb obszervatórium is foglalkozott vele. Az első elfogadható holdtérképet egy angol, Thomas Harriot készítette 1610-ben, s elég jól bemutatta a sötét tengerek és a világosabb felföldek eloszlását. Galileo Galilei is közölt néhány rajzot a Hold felületéről, de az általa ábrázolt alakzatokat nehéz azonosítani. Galilei úttörő volt a távcsöves csillagászatban, és sok európai megfigyelő követte a Hold tanulmányozásában, bármilyen optika állt is rendelkezésére. 1614-ben Németországban Scheiner készített térképet, amelyet javított formában 1664-ben ad­tak ki, már a szerző halála után. 1645-ben Belgiumban Van Langren adott ki térké­pet, amelyen az alakzatokat kiváló tudósokról nevezte cl. Mint sok más szelénográfus, ő is elnevezett egy krátert saját magáról (Langrenus-kráter).
1636-ban az olasz Mellan publikálta térképét, amely realisztikusabb benyomást adott, s egészen jó minőségűt volt. 1645-ben a német Rheita tett közzé egy olyan térképet, amely már ábrázolta a Tycho-krátert és más fényes krátereket övező sugár­rendszereket.
Olaszországban Fontana rajzolta meg a sötétszürke tengereket, a nagyobb kráte­reket és a fő sugár rendszereket. Németországban Hevelius adott ki 1647-ben egy 250 alakzatot tartalmazó térképet, melyen főként földi alakzatok elnevezéseit alkalmazta. Az ő térképe volt az első. amely librációs vidékeket is mutatott. Hevelíus könyvet is adott ki Holdalakzatok különböző megvilágításoknál készült rajzairól. 1651-ben egy másik olasz, Riccioli tett közzé térképet, amely Grimaldi megfigyelése­in alapult, s Van Langren elnevezési rendszerét használta. Riccioli saját magáról és Grimaldiról is nevezett el krátert. Ezek a térképek egyre nagyobb gondossággal késziiltek; 1656-ban Montani adott ki térképet, amely korának legpontosabb munkájának számított. Azonban vala­mennyi térkép egészen kis skálájú volt, melyeken a Hold korongját kb. 25 cm átmé­rővel ábrázolták. Az olasz Cassini 1680-ban kiadott térképe volt az első nagyobb skálájú, 50 cm átmérővel. Újabb előrelépést a német Tobias Mayer tett, aki felismerte a nagy skálájú térképek szükségességét. Megkezdte egy 25 szektorból álló atlasz Összeállítását, de meghalt, még mielőtt befejezhette volna. Egyetlen publikált munkája egy kis, 20 cm átmérőjű térkép volt.
Egy másik német, Schroeter 1791-1802 között adott ki két kötetnyi rajzot a Holdról. Rajzai nagyon pontosak voltak a pozíciók és a részletek szempontjából egyaránt. 1830-ban a német Lohrmann tanulmányozta a Holdat azzal a céllal, hogy összeállítson egy 25 szektoros atlaszt, de mivel szemei megromlottak, csak egy 38 cm átmé­rőjű általános térképig jutott.
 
 
 Részlet Lohmunn atlaszának 1878-as kiadásából:
 
 
 
 1838 nagyon fontos év­nek bizonyult mivel két német. Beer és Madler 94 cm átmérőjű holdtérképet készített, amit egy részle­tes leírásokat tartalmazó könyvvel együtt adtak ki fő műszerük egy Fraunhofer gyártmányú 9,5 cm-es refraktor volt. Egy má­sik német, Schmidt, az Athéni Obszervatórium 19 cm-es refraktorát használ­va készített el egy 25 szek­toros nagy atlaszt 190 cm-es átmérővel Ezen precízen bejelölt 33 ezer krátert dombot völgyet és más alakzatot s mind­máig az egyik legrészle­tesebb térképnek számít.
Két angol, Nasmyth és Carpenter könyvet írt a Holdról,  amihez Nas­myth 51 cm-es reflekto­rával végzett észleléseit használták fel. 1876-ban szintén Angliában Neison adott ki egy 22 szektorból álló térképet, amely 235 és 15 cm átmérőjű távcsövekkel végzett megfigyelésem alapult. 
 1874-ben a „Brit Egyesület a Tudomány Haladásáért” megalakította a Hold Bizottságot, egy nagyon aktív Hold-észlelő, W.R. Bírt vezetésével. Céljuk az volt, hogy összeállítsanak egy 5 méter átmérőjű Hold-térképet. A társaság tagjai kozé tar­tozott számos híres észlelő”, mint pl. T.W. Webb is. Saját folyóiratot is kiadtak, a „Selenographical journal”-t; de sajnos 1882-ben megszűnt a társaság és a folyóirat is. 1890-ben a „Liverpool Astrononucal Society”, a BAA előfutára hozott létre Hold Szakosztályt, a nagyon tehetséges és aktív Hold-észlelŐ. T.G. Elger vezetésével. Könyvet és térképet adott ki a Holdról; rajzainak nagy pontosságál széles körben elismerték. Megfigyeléseit 22 cm reflektorral végezte. A századfordulón két fontos térkép jelent meg: az egyik Klein (Bologna), a másik Kriegertől (Trieszt). Krieger térképe nagyrészt fényképeken alapult, s két kötetet tett ki. Ugyanezen időben két francia csillagász adott ki nagyon részletes térképeket, egyik a híres Camille Flammarion volt; a másik Gaudibert.
 1910-ben a BAA Hold Szekció igazgatója, Good-acre publikált egy 152 cm-es térképet 25 szektorból, amely eismerten nagy pontosságú volt.
Karel Andel Prágában 1924-ben készített szép holdtérképet. Ugyane­zen évben adta ki első tér­képét H.P. Wilkins, a BAA/LS akkori igazgatója. Ez 152 cm átmérőjű volt, amelyet követett híres 508 cm-es, rendkívül részletes óriás térképe. 1946-ban Wilkins Patrick Moore-ral együttműködve javított ki­adásban jelentette meg ezt az 508 cm-es térképet; s Európa legnagyobb távcsö­veivel dolgozva megkezdte egy 762 cm-es munkálatait. Ezt a hatalmas feladatot azonban már nem tudta teljesíteni.
 
 
 
 
                 Philipp Faulh így ábrázolta a Hyginus-rianás vidékét
 
 
 
Szintén az idő tájt a német Fauth adott ki egy térképet, amely egészen szokatlan volt: kontúrvonalakkal áb­rázolta a holdalakzatok magasságait. A Hold iránti érdeklődés az 1950-es évek végén — az űrkutatás sikerei következté­ben — fokozódott. Az USA-ban tudományos intézetek kezdték térképezni a Holdat olyan felbontásban, amit egyetlen amatör sem érhetett el. Ezeknek csak a földi légkör szabott határt, s nyilvánvalóvá lett, hogy további haladást csak az űrből lehet elérni. 
 
1957. október 4-én fellőtték a szovjet Szputnyikot. Ez volt az első, ember által az űrbe juttatott eszköz. A szovjet Luna-1 haladt el először a Hold közelében; a Luna-2 már becsapódott az Archimedes-kráter közelében, a Luna-3 pedig elsőként készített felvételt a Hold túlsó oldaláról. Az amerikai Ranger-sorozatot úgy tervezték, hogy a szondák becsapódjanak a Holdba, és TV-képeket küldjenek egészen addig, amíg a felszínre nem zuhannak, miközben a képek felbontása drámaian fokozódott. A Rangerek által visszaküldött képek száma 5000 és 7000 között váltakozott. Ezek hihe­tetlenül nagy részletességgel mutatták, hogy a Hold felszíne sűrűn telezsúfolt kráterekkel, egészen a milliméteres méretekig. 
A Luna-9 sima leszállást végzett az Oceanus Procellarumban; majd hamarosan követte az első Surveyor, amely 11 000 felvételi közvetített leszállóhelyéről. A Hold körül keringő Lunar Orbiter sorozat fotografikusan térképezte a Holdat, olyan elképesztő pontossággal, ami a Földről elképzelhetetlen lenne, A Surveyorok és az Orbiterek vetették meg az Apolló-program alapjait. Ennek adatai és kőzetmintái jelentik a csúcspontot a Hold vizsgálatában.
 
 
D. G. Buczynski
Reflection, 1981. február – ford.: Szentmártoni Béla
 
meteor 1997/10
 
 
Kapcsolódó:
Régi Holdtérképek pontossága
 
 
 
 

For All Mankind

Posted in Egyebek űrtémában with tags , , , on május 24, 2012 by Holdfény-árnyék
 
Talán a legjobb dokumentumfilm amit valaha készítettek az Apollo Holdexpedíciókról.  Az Al Reinert által rendezett filmben olyan legendák szólalnak meg mint, Jim Lovell, Michael Collins, Charles Conrad, Jack Swigert, és Ken Mattingly. A zenei aláfestést Brian Eno, és Daniel Lanois fantasztikus művei biztosítják. ( Apollo: Atmospheres and Soundtracks.)
 
A teljes dokumentumfilm itt tekinthető meg, nyolc részletben:
 
 
 







Település a Holdon – Gruithuisen elképzelt városa

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló with tags , , , , on március 14, 2012 by Holdfény-árnyék
 
“…A képzelet oly jó festő,talán mint senki más,a kép mit látsz megtévesztő…ábránd s nem alkotás.”
 / Dolák-Saly Róbert :  Az elveszett Éden /
 
Franz von Paula Gruithuisen (1774-1852) bajor orvos-biologus műkedvelő amatőrcsillagász, 1820-ban “bizonyító erejű” felfedezést tett a holdi élettel kapcsolatban, amikor is a Sinus Aestuum sötétebb vidékén egymást metsző házsorokat,csatornahálózatot,épületeket vett észre parányi,mindössze 2 hüvelykes,vagyis 50mm-es refraktorának objektívjén át. Több rajzban is megörökítette az általa látni vélt várost,miközben bejelentése hatására többen is megfigyelték ugyanezen területen a “települést”. A precízebb rajzokat készítő Csillagász,von Schenk (1789-1875) megfigyelései azonban bebizonyították,hogy Gruithuisen városa csak illúzió…távcsöve volt túl kicsi (50mm-es) fantáziája pedig túlontúl nagy. Hogy mi is vezette félre Gruithuisent,az az LRO mozaikjának egy részletén igen jól kivehető…az Aestuum egy sötétebb részén véletlenszerűen kirepült törmelékhalmok helyenként egymást mértanilag metszik,s ezek a halmok vezették félre Gruithuisent,amihez jelentősen hozzájárult kicsi távcsöve gyér felbontása is. 
                        “Városunk” elhelyezkedése Holdunkon.
 
 
 
 
 

                  “Városunk” híres képződmények társaságában.
 
 
 
 

                                    Gruithuisen rajza városáról.
 
 
 

      Változatok Holdvárosra…köztük von Schenk “kiábrándító” rajzával.
 
 
 
                              A “város” és tágabb környezete…
 
 
 
 

                                     A város Gaudibert szerint.
 
 
 
 

A “város” kicsit közelebbről, eltérő megvilágítású felvételeken. (Consolidated Lunar Atlas)
 
 
 
 
 
 
A NASA LAC térképlapjának részletén nyoma sincs városnak,mint ahogyan a Mondatlas azonos lapján sem találjuk,csak dombocskák vannak errefelé.
 
 
Robert J. Hackmann 1961-ben kiadott “Generalized Photogeologic Map Of The Moon” című művében is jól látni,az egymást metsző,kirepült törmekek hálózatát.
 
 
        És végül…az LRO mozaikjának részlete a “város” hiányával.
 
 
 
 
 
 
%d blogger ezt kedveli: