Archive for the Észlelési ajánló Category

Szemmel a Holdat! II – III.

Posted in Észlelési ajánló on január 15, 2018 by Holdfény-árnyék

Akik nap mint nap figyelik az eget, tisztában vannak azzal, hogy szabad szemmel figyelve a Hold egy sima, bár foltos golyónak tűnik. Nem kell azonban binokulárt használnunk, hogy rájöjjünk, ez nem teljesen igaz. 

Az első negyed környékén, amikor a kontraszthatás a holdi terminátoron a legked­vezőbb, csak elég nehezen látszanak ott a legnagyobb kráterek. A Clavius-kráter (225 km átmérőjű) és a Sinus Irídium (281 km a Mare Imbrium északi sarkánál) látszott már egyes észlelések szerint szembeszökően, határozottan, majdnem kézzel fogha­tóan. Mindkettő az első negyed után. A Maginus (163 km) ugyancsak az első negyed idején szabad szemmel épphogy csak láthatónak tűnt fel.

Ha az átmérőértékeket szögértékekben fejezzük ki (Clavius: 2′,1, ill. Maginus 1’5) látható, hogy az 1′-es határ felett vannak, amit egy egészséges szemnek elméletileg fel kell tudni bontani. Ezt a következő kísérlettel lehetne bizonyítani: Rajzoljunk fehér papírra egymástól 2 mm távolságra két hajszálvékony párhuzamos vonalat, majd ezekhez képest derékszögben még kettőt az esetleges asztigmatizmus kikü­szöbölése végett. Ragasszuk a lapot egy jól megvilágított falra, és addig hátráljunk, amíg fel tudjuk bontani a párhuzamos vonalakat. Ha 6,8 m-re a papírtól még fel­bomlik az egyik, vagy akár mind a kettő, akkor képesek vagyunk felbontani 1′-et a Holdon is.

Az észlelés napszakhoz kötött időpontja sem mindegy. Akkor végezzük, amikor az ég kontrasztja a legmegfelelőbb (mélykék az ég). Legalkalmasabb a napnyugta, vagy napkelte körül, de az éjszaka kelő ill. nyugvó Hold, ha fényét csökkenti a légkör horizont közei fényelnyelő hatása, szintén megfigyelhető, a szemet kevésbé fárasztja. Egyes észlelések szerint például ez utóbbi esetben is megfigyelhető a Clavius az utolsó negyed utáni, kelő Holdon.

 

 

Táblázatunkba azokat a nagy holdkrátereket gyűjtöttük ki, amelyeknek a látszó átmérője legalább 1,3 ívperc, és az esetleges szabadszemes megfigyelésre kedvező helyzetben vannak. A fentieken kívül fénylő pontként talán megfigyelhetőek a következő kráterek is: Aristarchus (23,°7N; 47,°4W), Copemicus (9,°7N; 20°0W), Tycho (43,°3S; 11,°2W).

 

________________

 

 

Mi látható a Holdon szabad szemmel?

A Hold korongján lévő foltokra valószínűleg már a legősibb embercsoportok is felfigyeltek és megpróbálták megmagyarázni keletkezésüket, mibenlétüket. Az ókori népek legtöbbször földi, általuk jól ismert dolgokat vetítettek ki rá. Ugyanez fi­gyelhető meg a ma élő, alacsonyabb fejlettségű népcsoportoknál is. A természettu­dományos világnézet fejlődésével a mesék egyre inkább háttérbe szorultak(nak), természetesen nem tűntek el. A következőkben a holdfoltok múltbéli magyará­zataival (legendáival) és a holdi részletek jelenlegi szabadszemes láthatóságával foglalkozom.

 

 

Mesék a holdkorongon

A sötét foltokba beleképzelt figurák hihetetlen változa­tosságot mutatnak. Ha csak a leginkább elterjedteket vesszük figyelembe, akkor két nagy csoportot emel­hetünk ki közülük. Az első típusba az állatformák (elsősorban a nyúl), a másodikba az emberformák tartoznak.
Ázsiában, Észak- és Közép-Amerikában az őslakók körében a nyúlforma terjedt el döntően. A japánok, kínaiak, thaiföldiek, indiaiak szerint a holdban egy házinyúl ül, előtte mozsár van, amiben a kezében tartott mozsártörővel rizskását (más variáció szerint a halhatatlanság füvét) őrli. Indiában sok helyen éppen ezért Sa’shabrit-nak, azaz Nyúltartónak hívják mellék­bolygónkat.

 

 

Észak-Amerika legtöbb indián törzsénél a holdban a Nagy Nyúl (a hős, a csodatevő) ül, akitől minden és mindenki származik. A Mexikó területén élő népeknél szintén elsődleges a nyúlforma, aminek eredete egé­szen a toltékokig vezethető vissza. Náluk a Napot, mint égitestet egy jaguár (jaguár-isten), a Holdat egy nyúl jelképezte. A Hold ábrázolására  egy korsót vagy csigaházat használtak, amiből nyúl ugrik ki. Érdekes még a dél-amerikai namakák magyarázata, akik szerint a Hold foltjait egy nyúllal való verekedés közben szerezte, mivel az összekarmolta. Hol látható a nyúl a holdkorongon? A mai térképek elnevezéseit használva a teremtmény azonosításához, a következőket kell elképzelni: a nyúl hátsó fele: Mare Serenitatis, hátsó lábai: Mare Vaporum, testének első fele: Mare Tranquillitatis, feje: Mare Fecunditatis, füle: Mare Crisium, mellső lábai: Sinus Asperitatus és Mare Nectaris (1. ábra).

 

Más indiai népek gyakran kecskét látnak a foltokban és a Holdat a Nyúltartó mintájára Kecsketartónak nevezik. Sok észak-amerikai törzs békát vél felismerni a fent leírt területen. Ez pontosan ellenkező irányba néz, mint a nyúl. Lábai a Mare Fecunditatis és a Mare Nectaris, teste a Mare Tranquillitatis, feje a Mare Serenitatis. A Fidzsi-szigetek lakói pat­kányokat látnak a holdban. Európában, Dél-Amerikában, Afrikában leginkább valamilyen emberformát képzelnek bele a foltokba. A görögöktől ered az a feltevés hogy a holdban egy gyönyörű lány arca látszik. A romaiak revén a legtöbb latin nepnel elter­jedt ez az uralkodó legenda. A germán népek általában egy kis görnyedt emberkét látnak benne. A skandinávoknál az Edda (eredetmonda) szerint két vízhordó gyermeket (Bilt és Hinkét) rabolt el a Hold, akik azóta sem hagyhatják el őt. A dél-amerikai inkák szerint egy kéjhölgy holdvilágos estén sétált, megtetszett neki a ragyogó Hold és felszökkent hozzá, aki azóta sem engedi el.

 

 

Az Orinoco menti potowatomik és az észak-amerikai Ottawák szerint egy görnyedt vénasszony látható a holdon. A Timor-szigetek lakói fonogató öreganyót, a Szamoa-szigetek népe asszonyt és gyermekét képzelnek a foltokba. A busmanok emberi arcot vesznek ki az alakzatokból. A régi magyar mondavilág teremtményei is nagyobbrészt emberek, akik általában büntetésből vagy jutalomból kerültek a holdba. Ízelítőül néhány: öregember, osztozkodó cigánygyerekek, favágó ember, rőzsét vagy szalmát cipelő ember, kapcáját szárító juhász, szántó paraszt, legeltető pásztor, kovács, meszet hordó gyerek, emberi arc. Más magyarázat szerint Dávid (Szt. Dávid ill. Dávid király) hegedül és Cicelle (Szt. Cecília ill. Sybilla jósnő) táncol körülötte.

 

Vannak olyan magyarázatok is, amelyek megszemélyesítik a Napot és a Holdat, ezek veszekedéséből származnak a foltok. Ilyen az a grönlandi monda is, amiben Anninga (a Hold) üldözte nővérét, Maiinát (a Napot). Maiina — akinek ujjai kormosak voltak — visszafordult és bedörzsölte vele öccse arcát és ruháját. Észak-indiai monda magyarázata szerint a Nap tüzes sugaraival megpörköli a hozzá havonta közel kerülő Holdat, és annak korongján az égéstől származó pernye alkotja a foltokat. Egy régi magyar hiedelem szerint a Nap és a Hold valamikor egyforma erősek voltak és verekedtek. A Hold egy tüskés ágat dobott a Napba, így az még jobban égett, azért olyan szúrós a fénye. A Nap egy lapát lóürüléket vágott a Hold szeme közé, ezért halványabb és foltos a képe.

 

 

 

Kezdetleges tudományos elméletek és az első „térképek”

 

A legtöbb természettudomány gyökere a görög gondolkodókig nyúlik vissza. A holdbéli foltok esetében is idáig kell visszamennünk, hogy a bonyolultabb világképekbe illő, meséket kevésbé tartalmazó elméleteket találjunk.
Az egyik első magyarázatot a foltok keletkezésére idősebb Plinius (Kr.e. 1. sz.) adta. Elfogadta azt a széles körben ismert elméletet, hogy a Hold felszívja a földi nedvességet. Szerinte ennek tisztátalan részeiből keletkeznek a foltok. Egyébként tiszteletbe tartotta Arisztotelész (Kr.e. 4. sz.) makulátlanul tiszta égitestjeit, de szerinte a Hold túl közel kering a Földhöz, ezért szennyeződhet be. (Arisztotelész szerint az égitestek tökéletesek, a Holdon csak látszat, érzékcsalódás a sötét folt.)

Igazán részletesen foglalkozik a témával Plutarkhosz (Kr.u. 1. sz.) A holdsarlón látható foltok c. művében. Ebben ő a Hold természetére nézve elfogadja Anaxagorasz (Kr.e. 5. sz.) elméletét, aki szerint a Hold a Földhöz hasonló anyagból áll, és nem tüzes, mint a csillagok (ahogyan Anaxagorasz előtt gondolták). Nem fo­gadja el Arisztotelész magyarázatát, aki szerint levegő és éter keverékéből áll az egész égitest.  Plutarkhosz a sötét terüle­teket vízzel telt medencéknek, szakadé­koknak tartotta, amelyekre a környező hegyek vetnek árnyékot. Művében három fő foltot jelöl meg, melyekhez népi hiedel­meket is köt. Az első folt az esténként már jól látszó, vastag sarlón figyelhető meg könnyen. Ez a Hecate Örvénye, ahol a rossz lelkek töltik büntetésüket (minden bizonnyal a Mare Crisium). A másik kettőt már nehéz azonosítani. Ezek a legnagyobbak, méretük Plutarkhosz szerint meg­haladja a Hold átmérőjének 1/24-ed részét. A legenda szerint ezeken át közlekednek a lelkek a Hold ég felé forduló és a Föld felé forduló része között.

 

 

1634-ben Johannes Kepler latinra fordította és ismét kiadta Plutarkhosz művét. Kommentárjában ö is átvette magyarázatát a tengerekről, de az árnyékelméletet már nem fogadta el. Ezen fordításnak köszönhetően hívjuk ma is marénak (tengernek) a sötét területeket. A hamuszürke fény léte megingatta a szilárd test elméleteket. Posidonius (Kr.e. 1. sz.) szerint égi kísérőnk félig átlátszó, üvegszerű anyagból áll és ezért dereng át a Nap fénye a sötét oldalra is. Ezt egészen a 15. sz.-ig nem cáfolták meg. Ehhez hasonló Vitellio és Reinoldus elmélete is, akik szerint az égitest porózus habkőből áll, de a foltoknál ez vastagabb és ezért ott nehezebben süt át rajta a Nap fénye.

 

 

 

Voltak olyan elméletek amelyek tagad­ták, hogy a foltok a Hold részei. Ezek szerint csupán az alatta fekvő földi táj visszatükröződései a „hold-tükörben”. Ezt vallotta több közelkeleti nép (pl. a perzsák), támogatták egyes görög gondolkodók (pl. Klearknusz), de még II. Rudolf — Kepler mecénása — is a legnagyobb olasz szigetek képét látta benne. Az arab Alhazen és Leonardo da Vinci elméleti cáfolatai után Kepler kísérletileg is bebizonyitotta, hogy nem illúzióról van szó. Camera obscurájával (lyukkamera) papírra vetítette a foltokat, és bármiképpen mozgatta is a lapot, a foltok nem tűntek el.

Holdábrázolások már régi korokból is ismertek, de ezeken leginkább stilizáltak, vagy csak a fázisokat ábrázolják. Az első holdfoltokat híven ábrázoló szabadszemes vázlatok Leonardo da Vinci (1452-1519) után maradtak fenn (2. ábra). Ezeken már nagyjából azonosíthatók a ma is ismert alakzatok. Az első térképi célú szabadszemes ábrázolást a mágnesesség kutatásáról ismert William Gilbert készítette, a 16. sz. második felében (3. ábra). Ezen is feltűnik már néhány ismerős részlet, de a valósághoz csak nagy vonalakban közelít. Távcső segítségével készített, az egész Holdat bemutató rajzot először Thomas Harriot (kb. 1560-1621) készített, megelőzve ezzel Galileo Galileit is. Ezen a rajzon azonban furcsa módon számos olyan részlet nem szerepel, amit egyébként könnyű megfigyelni távcsővel. Az első rajzokat tehát nem Galilei készítette, azonban kétségtelen, hogy az ő távcsöves megfigyelései tették közismerté a Holdon megfigyelhető érdekes alakzatokat (4. ábra). 1610-ben kijelentette, hogy a Hold felszíne „nem másmilyen, mint a Földé”. A növekvő teljesítményű távcsövekkel egyre jobb rajzokat, térképeket, fotókat kezdtek készíteni, melyek már egy új korszakot jelentenek a Hold foltjainak kutatásában.

 

 

Szabadszemes holdtérkép a 20. század végén

 

Évek óta izgat egy szabadszemes holdtérkép elkészítése. Korábban is próbálkoztam a tengerek minél pontosabb megfigyelésével — szórakozásképpen. Többször sikerült egyenetlenségeket megpillantanom a terrninátoron, de ezeket nem jegyeztem fel. A végső lökést ez irányba Keszthelyi Dániel fordítása adta, ekkor kezdtem el a rendszeres észlelést és rajzolást.
1998. július 8. és december 26. között 29 db megfigyelést készítettem, 26 esti és 3 hajnali alkalommal. A látottakat 6,5 cm átmérőjű körbe rajzoltam be. A holdfázis bejelölése után eleinte az egész látható korongrészt, majd később csak az érdekesebb részeket rajzoltam le. Utána holdtérképen (A. Rükl: Mondatlas, 1990) azonosítottam a látottakat, amihez legtöbbször 10×30-as monokulárt használtam. Ezekből az észlelésekből rajzoltam meg a mellékelt térképet (5. ábra).

 

 

Égi kísérőnk felszínén 49 alakzatot azonosítottam. Ezek közül 18 óceán, tenger, öböl, mocsár (tehát az átlagosnál sötétebb), 12 pedig világos alakzat (6 kráter és 6 más objektumcsoport). Az átlagos sötétségű objektumok közül, melyeket a terminátor torzulásából (kidudorodás, bemélyedés) vettem észre, 4 volt hegység, 10 volt egyedülálló kráter (ide soroltam a Sinus Iridumot is) és 5 csoportos alakzat. A fentieken kívül észrevettem néhány sugársávot és egyéb, néven nem nevezhető sötétebb árnyalatú területet is. A látott alakzatokat két csoportba lehet sorolni: a könnyebben ül. a nehezen észlelhető kategóriába.

 

Könnyebben megfigyelhető alakzatok:
1: Tengerek, óceánok. A legkönnyebben észrevehető formák, de alakjuk pontos megfigyeléséhez türelem kell. A terrninátortól távolabb látszanak igazán jól. Észlelésükhöz a szürkület első fele tűnik jobbnak, mert akkor még nem vakít annyira a holdfény. Ilyenkor számos, megfoghatatlanul kicsi részlet is feltűnik, amit biztosan nem lehet leészlelni.

2: Világos alakzatok. Rájuk is igaz, hogy magas helyi napállásnál látszanak könnyebben, de a fényesebbek a terrninátoron is kiugranak. A feltűnőbbek KL-sal is látszanak. Közülük könnyebben észlelhető a Langrenus foltja, az Aristarchus + Herodotus folt, a Schnellius + Stevinus + Furnerius környéke, a Tycho foltja, a Copemicus-kráter, és a Kepler-kráter. Az utóbbi négynél sugársávok is sejthetők vagy láthatók. Észrevételükhöz, alakjuk maghatározásához a szürkület közepe és második fele volt talán a jobb.

3. Terminátoron megfigyelt alakzatok. Kisebb szemszoktatás után egyértelmű, vagy legalábbis EL-sal jól kivehető „dudorként” vagy „öbölként” figyelhetők meg a fény-árnyék határon. Legjobban a szürkület vége felé, ill. sötét égen látszanak, amikor megnő a kontraszt a holdkorong és az égi háttér között. Néhányuk KL-sal is észrevehető volt. Általában legömbölyített formák, de többször hosszabb, hegyesebb kinyúlást is láttam. Az engem leginkább meglepő alakzat a Clavius-kráter volt, amelyet aug. 1-én és dec. 26-án is igazi kráterformának észleltem (nagy dudor a terminánátoron, a közepén árnyékkal, 6. ábra). Ebbe az alcsoportba 12 alakzat tartozik, melyeket az I. táblázat tartalmaz.

 

 

Nehezen megfigyelhető alakzatok:
1:Mérsékelten világos és sötét területek. Ezek árnyalatukban csak kissé külön­böznek a környezetüktől. EL-sal megpillanthatóak, de helyzetük, határvonaluk ne­hezen azonosítható be pontosan. Ilyen például a világos területek közül a Möstling-A és Lalande foltja, az Euclides-kráter vagy a fiatal kráterek sugársávjai.

2:Kráterek vagy krátercsoportok a terminátoron. Ezek EL-sal is nehezen látható, éppen sejthető „dudort” vagy „öblöcskét” hoztak létre. Sokszor azonosításuk is ne­héz. Sajnos ide kell sorolnom az Albategnius-krátert is, ami csalódást okozott, szá­momra, pedig több forrásból is tudom, hogy ennél sokkal jobban is látszhat. A 6 db, általam megfigyelt ilyen alakzatot a 2. táblázat tartalmazza.

 

Zárásként még néhány gondolatot az észlelésről. Ugyan általánosan levontam azt a következtetést, hogy tengereket szürkü­letben, krátereket sötét égen lehet jól ész­lelni, de ez sokszor nem igaz. Érdemes nap­lemente után többször is megszemlélni Holdunkat néhány percre, mert a szürkület különböző fázisaiban más-más alakzat emelkedik ki jobban. Jelentős lehet a különbség két, pl. 5 napos holdfázis között is, mivel más napszakban volt újhold, mások a librációs értékek és a naplemente/felkelte időpontja (tehát a szürkület ideje) is jelentősen eltolódhat egy holdhónap alatt. Ezért a terminátor futásában is jelentős eltérések lehetnek. Sok hónapi kitartó megfigyelés-sorozatot kell végezni ahhoz, hogy minden lehetséges részletet észrevegyünk a Hold felszínén. Valószínűleg erre vezethető vissza az is, hogy csak nehezen vettem észre az amúgy feltűnő Albategnius-krátert, és biztosan van még jó néhány más kráter, amit egyáltalán nem is volt módom megpillantani.

 

 

Mindenkinek ajánlom ezt a kis szemtornát, hiszen ha tudományos eredményeket nem is szolgáltat, a szemünk hold- és bolygóészlelésekhez való szoktatását jól szolgálja, és a Hold felszíni alakzatait is jobban megismerjük.

 

 

Forrás:

Meteor 1998/10, 1999/4

Keszthelyi Dániel – Sky and Telescope 1998 feb.

Gyenizse Péter

 

 

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2014/11/13/a-hold-szabad-szemmel-a-pickering-teszt/

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2015/03/08/szemmel-a-holdat/

 

 

Reklámok

Hajnali sziklák

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló on november 25, 2017 by Holdfény-árnyék

“Aranyló késsel vágja szét az éjjelt,
Úgy űzi el a megnyúlt árnyakat.”
Charlie : Hajnali szél

 

Kissé megkésve kerül a blogra a 2017.09.29-i észlelési este egyik utolsóként lerajzolt célpontja, a Montes Carpatus. Az észlelés rajza egyben egy számomra új grafikai szoftver   tesztjeként is értelmezhető.

 

 

“Folytatván a 2016-ban elkezdett Montes Carpatus rajzolásos észlelés sorozatomat, ezúttal ismét a K-i részét örökítem meg e csodás hegységnek. Most azonban több, eddig nem észlelt hegy is kibontakozóban van. Ezek többnyire ék alakú szilánkok formájában jelennek meg. Egyikük, a DNy felé irányuló része mindnél hosszabb. É felé a Montes Carpatus által határolva a Mare Imbrium síksága köszön be, rajta két kráterrel, a kb 8.2km átmérőjű Draper, és Draper-C -vel (7.8km), illetve a belőlük kiinduló kis gerinccel. K felé ismerős dombok, a korábban már rajzolt, V-alakú tömbjei.
Távcső mellett készített grafitrajz vázlata alapján, Krita 3.3.2. grafikai programmal rajzolt verziója. Feliratozás: GIMP 2.6.11.”

 

 

A Mare Imbrium déli széle a 400km kiterjedésű Montes Carpatus

 

 


Magassági viszonyok a Montes Carpatus térségében – Map of the Moon Nearside. Maurice Collins 2011

 

Kapcsolódó:

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2017/10/13/parti-setanyon/

https://krita.org/en/

 

 

 

Óceánnak partján

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló on szeptember 8, 2017 by Holdfény-árnyék

A Hold leghatalmasabb egybefüggő “vizének”, az Oceanus Procellarum – Viharok óceánjának 2,102,000 km² -nyi felülete, számtalan látnivalót kínál mindenfajta távcsővel rendelkező műkedvelő számára. Ritkább pillanatok idején, amikor a fázis, és libráció megfelelő, ennek a hatalmas óceánnak partjain túl is beláthatunk!
Ilyen remek alkalom adódott 2017.09.05-én este is, amikor a terminátor a Procellarum síkságának partvidékén túl húzódott, és láthatóvá váltak igen neves tudósok emlékét őrző becsapódásos szerkezetek is. A kiszemelt estén sajnos a fél ország borult volt, így én magam sem tudtam észlelni sajnos. Mások azonban sikerrel jártak, jelesül Csordás Péter, és Nagy Szabolcs! Fő észlelési terv a 181km átmérőjű Einstein kráter volt, melyet Szabolcs meg is hirdetett a facebook-on a macsnet csoport keretében. Albert Einsteint talán senkinek nem kell bemutatni, nem is térhetünk itt ki életművére, az általános relativitáselméltre…nem úgy a róla elnevezett káprázatos óriási kráterre!

 

Albert Einstein a legendás fizikus, elévülhetetlen eredményei munkásságaként egy 181km átmérőjű kráter is őrzi  emlékét

 

 

Az Oceanus Procellarum, a Hold szélén, egy keskeny “partvidékkel ” határolt része szinte mindig megfigyelhető, bár néha a libráció ebből is lecsippent egy keveset ahogy az alábbi képsor mutatja a Virtual Moon Atlasz alapján:

 

A partvidék keskeny világos sávja

 

 

 

 

A 2017.09.05.i Holdfázis és a fő célpont, az Einstein kráter (Virtual Moon Atlas v6)

 

 

Ezen a keskeny partvidéken számtalan ősi nagy kráter található, köztük a hatalmas Einstein is, mely igen ősi, lerombolt falaival valósággal a múltba simul. Talaján egy fiatalos harmad akkora kráterrel, az 50km-es Einstein-A-val.

Magassági adatok az Einstein közvetlen környezetében. (LROC WAC  radar)

 

 

 

A megfigyelési időre szimulált látvány a kráter fölötti térségek mentén. (LTVT)

 

 

 

 

Lássuk hát a két nagyszerű felvételt, ahogy az ősi kráter felfedte titkait a szerencsés szemlélődők számára!


Nagy Szabolcs remek felvétele 2017.09.06.  1:52UT  (SW 127/1500 Makszutovval fényképezve, vörös szűrőn át)

 

 

Csordás Péter kitűnő felvétele az Einstein-ről (C8 + Atik GP kamera)

 

 

 

Minden alkalommal elcsodálkozok mennyi részletet nem láttunk még saját szemmel -távcsövön át- a Hold peremi területei mentén…amikor csak tehetjük, fedezzük fel, utazzunk a holdi területek felett!

 

 

Kapcsolódó:

https://macsnet.hu/einstein-krater/

http://www.rieth.hu/Vilagom/10b_AltRelativitasElm.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_Einstein

https://holdfenyarnyek.wordpress.com/2011/12/14/a-hold-libracioja/

 

 

 

 

A holdfelszín fizikai sajátosságai

Posted in Észlelési ajánló with tags , , on március 19, 2017 by Holdfény-árnyék

Puszta szemmel, vagy kézi látcsővel szemlélve a Holdat ragyogó, ezüstös fényű korongnak látjuk. A csillagászati mérések szerint azonban a telehold fényessége -12.55mg . Bár ilyen módon a Nap után a Hold égboltunk második legfényesebb égiteste, fényerőssége  mindössze 1/500 000-ed része központi fényforrásunknak. Ez azt jelenti, hogy a Hold a ráeső napsugárzásnak a látható fény tartományában csak igen csekély töredékét veri vissza. A különböző mérések adatai szerint a telehold átlagos fényvisszaverő képessége 7 százalék.

 

Csekély fényvisszaverő képessége ellenére Holdunk  gyakorlatilag vakít egy kézi monokulárban is. (Rajz: Földvári István Zoltán 2014 aug.10. 8×30, GIMP 2.6. 11)

Forrás:
Amatőrcsillagászok kézikönyve 1999

Ősi kvartett

Posted in Észlelési ajánló with tags , , , , on szeptember 17, 2016 by Holdfény-árnyék

A meteor 2016/9-e számában Görgei Zoltán remek írást közölt  Leo Brenner – Spiridon Gopcevic életéről, kétes hírű munkásságáról és a Fauth által elnevezett Brenner kráterről. Ennek apropóján gondoltam én is írok.

 

Holdunk legismertebb hármasa, a Theophilus, Cyrillus, Catharina triója, melyek szinte a legkisebb távcsövekkel is tanulmányozhatóak, és melyeket vélhetőleg minden Holdat észlelő látott már. Érdekes párhuzam; kissé D, DK-i irányba kormányozva távcsövünket egy szinte pontosan ilyen lepusztultság fokú trió, -és egy névtelen tag- található a hatalmas Janssen kráter É-i falára települve;

Brenner 90km    38.87 E   38.86 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/873

Metius 83.8km   43.32 E   30.42 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/3873

Fabricius 78.9km   41.66 E  42.69 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/1895

 

Névtelen, ősi kráter   37.61 E   42.20 S

 

 

 

janssen_north_field__lunarearthsidehemisphere

Krátereink  az USAF Lunar reference Mosaic térképén

 

 

 

janssen

Krátereink környezete a Virtual Moon Atlas pro v6-ban

brenner

A trió legidősebb tagja a 90km átmérőjű Brenner-kráter. Érdemes megfigyelni, mennyire szétzúzott állapotban maradt fenn; teljes K-i falát egy érdekes, egyenes hátság szeli ketté, mely egy markáns háromszög alakú síkságot vágott az így is romos Brenner talajára. (Ennek az egyenes hátságnak errefelé több párhuzamos társa is akad, de vele egyidős  a látványos Vallis Rheita is) Két relatíve fiatalos másodlagos kráter is rongálta falait; a Brenner-E (14.6km) , és Brenner A (31.69km) ez az A jelű kráter ráadásul jó kis törmeléklejtőt tolt a Brenner talajába. Ny-i fala viszont jobb állapotban maradt fenn.  (LROC-WAC Global Mosaic)

 

 

 

metius-lroc_wac

Következő kráterünk a 83km-es Metius, mely a hármas közül a középkorú lehet a lepusztultsága alapján, K-i falát a 14.4km átmérőjű Metius-B csapta agyon. Állapota sokkalta jobb mint az előbb emlegetett Brenner-é; falai épek, sánca háborítatlan, talaja részben bazaltos, felületén a Fabricius törmelékének egy részével. Központi csúcsából is láthatunk még valamit, öt, hat picike dombocskát. Igazán szép az a kicsi völgyecske is, ami a Metius ÉK-i falát szakította át.

 

 

 

fabricius_lroc-wac__global

Harmadik, és egyben a legifjabb kráterünk a trióból a 78.9km átmérőjű Fabricius. Falai igen élesek, épek, belső teraszain az “emeleteket” is láthatjuk. Talaján markáns központi csúcs, illetőleg egy csúszamlás is felfedezhető É-i falának tövében. Fabricius kora nagyon jól megállapítható a Metius és Fabriciusi falak találkozásánál, ahol a Fabricius felülírta annak falívét.

 

 

romkrater_fabricius-west

anonim_lunar_crater__Fabricius-west

A talány a negyedik képződmény maga, mely ma már csak alig sejthetően látszik. Vélhetőleg a Brenner-el egyidős lehet, ha nem még idősebb, és kb akkora méretű is lehetett. Ez a kráterféle, ami manapság csak egy igen erodált dombvidéknek tűnik, a Brenner-től D-felé, a Fabriciustól Ny-i irányban található, a két nevezett kráterrel háromszöget alkotva. Iszonyatosan idős lehet, talán az egész társaságnak helyt adó Janssen kráternél is, valószínű kicsivel utána keletkezhetett, ekkor csaphatta agyon annak ÉNy-i talaját.

Érdekes módon ennek az ősi negyedik kráternek a központi csúcsából is láthatunk valamicskét, a
37.22E  42.86S37.51E  42.58S37.95E  42.28S koordináták mentén.
Ennek a romnak a D-i fala, mely gyakorlatilag elárulta hogy valaha létezett egyáltalán, az a Fabricius, és Fabricius-J közt fekvő, máig megmaradt DNy-ÉK irányú faldarab:
37.34 E 44.25S38.93E 43.12 S

 

 

lunar-terminator-visualization-tool_2016-09-17_14-06-40

Képzeletbeli űrhajóból a tárgyalt holdi vidék, az LTVT szimulációja alapján.

 

 

 

Sajnos erről a területről észlelésem még nincsen, de mielőbb bepótlom eme hiányosságot!

 

 

Kapcsolódó:

http://neilenglish.net/the-dubious-career-of-leo-brenner/

 

Forrás:
Charles J. Byrne – Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon.
USAF Lunar reference Mosaic.
System of Lunar Craters Map.
LROC WAC Global Mosaic.
Virtual Moon Atlas pro v6.

 

 

Holdbeli Kalandozások.

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló with tags , , , , , on augusztus 9, 2016 by Holdfény-árnyék

Az alábbiakban Dr. Pál Károly nagyszerű írásainak linkjeit közlöm, mert nagyon a blog témájába, a gyakorlati Hold észlelésbe vágóak.

 

Holdbéli kalandozások, avagy: nyílás a Cassini-kráter falában?

Holdbeli kalandozások 1.

Holdbeli kalandozások 2. Fehér foltok a Holdon

Holdbeli kalandozások 3. Holddómok

Holdbeli Kalandozások 4. Holdbeli völgyek…

Holdbeli kalandozások 5. Hatszögletű kráterek

Nyári holdbeli kalandozások

 

 

Látóhatáron túl II.

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló on április 19, 2016 by Holdfény-árnyék

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt  észleltem a holdi peremvidék egyik érdekes alakzatát, a Mare Smythii-t. Az ilyen formációk észlelése, fotózása felidézi a klasszikus Holdtérképezés időszakát, amikor még nem ismertük Holdunk bizonyos területeit, és valóban fel kellett fedezni a felszínt. Ámbár ezen alakzatok nem annyira látványosak mint a sokak által ismert Tycho, Clavius, vagy éppen a Copernicus, észlelésük  mégis fontos ma is. A mostani bejegyzés egyetlen részletes fotóra épül, melyet Nagy Szabolcs, Wimbledonban élő amatőrcsillagász készített. (ezt a fotót szíves engedélyével közlöm). Felvételén egészen fantasztikus részleteket látni; kisebb halójú kráterecskék foltjait a Peek kráter mellett, finom intenzitású területeket a Smythii síksága, és a mögötte fekvő dombok oldalain, a McAdie innenső sáncát, vagy említhetném a Haldane kettős szerkezetű sáncát, ami Szabolcs fotóján mind nagyszerűen kivehető. A kép egészen űrhajó élmény!

 

 

Szabolcs-Nagy__Mare-Smythii-MoonMare Smythii panoráma Nagy Szabolcs felvételén. A kép további adatai  itt.

A felvételét érdemes összevetni a Lunar Orbiter egyik fotójával, a Peek közvetlen környezetével:

Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon - Byrne

/Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon -Byrne/

Abszolút érdemes tehát részletképeket készíteni Holdunkról telihold idején,  a teljesen megvilágított részekről  is.

 

%d blogger ezt kedveli: