Consolidated Lunar Atlas havi archívum

Ewen Whitaker (1922-2016)

Posted in Uncategorized with tags , , , , , on december 19, 2016 by Holdfény-árnyék

Október 11-én, 94 éves korában elhunyt Ewen Whitaker, a modern kori holdkutatás kiemelkedő alakja. Whitaker egyike volt azon csillagászoknak, akik sohasem része­sültek formális csillagászati képzésben, ám munkáságuk elismerése jeléül díszdoktori címet kaptak. Az alábbiakban erről a kivéte­les emberről emlékezünk meg.

Ewen Adair Whitaker 1922. június 22-én született Londonban. A csillagászat már gyermekkorában érdekelte, és eredeti ter­vei szerint a középiskola után a Londoni Egyetemen folytatta volna csillagászati tanulmányait, ha nem szól közbe a II. világ­háború. A háborús évek alatt a londoni egyetemek vidékre költöztek, hogy az esetle­ges bombázások pusztításait átvészelhessék. Whitaker viszont maradt Londonban, hogy beteg édesanyját gondozhassa. A háború idején a Siemensnél kapott állást, ahol a rejtélyes PLUTO (PipeLines Under The Ocean) tervben dolgozott. Ennek a pro­jektnek természetesen az égvilágon semmi köze sem volt a csillagászathoz. A titokza­tos fedőnév alatt a La Manche-csatornán keresztül Angliát a kontinenssel összekötő tenger alatti csöveket fektettek le, amivel a szövetségeseket látták el üzemanyaggal. A Siemensnél eltöltött évek egyik komoly hozadéka volt, hogy alkalma nyílt elsajátí­tania a spektroszkópia alapjait, mert mint minőségellenőr, munkája során spektrosz­kópiai módszerekkel kellett ellenőriznie a már legyártott csőszakaszok minőségét. Annak ellenére, hogy nem volt csillagásza­ti végzettsége, a háború után a Greenwichi Csillagvizsgálóban sikerült elhelyezked­nie. Whitaker már a negyvenes évek elején csatlakozott a BAA (British Astronomical Association) Hold Szekciójához, aminek egy ideig vezetője is lett. A greenwichi évei alatt, saját szabadidejében kezdte el javít­gatni az akkoriban az IAU által hivatalosan elismert 1935-ös kiadású, még teljesen kéz­zel rajzolt holdtérképet. Az IAU 1955-ben Dublinban tartotta nemzetközi konferenci­áját, ahol Gerard Kuiper egy új holdtérkép készítéséhez toborzott embereket. Kuiper felhívására csak egyetlen jelentkező akadt: Whitaker. Élénk levelezés vette kezdetét az egyik legnagyobb tekintélyű csillagász és a képesítéssel nem rendelkező, ám rend­kívül nagy tudású kutató között, aminek következménye az lett, hogy 1958-ban Whitaker családjával az USA-ba költözött, hogy a Chicagói Egyetemhez tartozó Yerkes Obszervatóriumban dolgozhasson Kuiperrel együtt.

 

ewen-whitaker-spot_k2mkt2b

Ewen Whitaker, a modern holdkutatás kiemelkedő alakja

Az itt eltöltött két esztendő egyik ered­ménye az 1960-ban megjelent Photographic Lunar Atlas, ami a világon a legelső, kife­jezetten fotografikusan készült holdatlasz. A munkához a Yerkes Obszervatórium 40 hüvelykes refraktorát és a McDonald Obszervatórium 82 hüvelykes reflektorát használták. Chicago rossz asztroklímája Kuipert továbblépésre ösztönözte. Kuiper 1960-ban hozta létre Tucsonban, az Arizonai Egyetemen a Lunar and Planetary Laboratory-t (LPL), a világ első, kizárólag a Hold és a bolygók kutatásával foglalkozó intézményét. A Whitaker család természe­tesen Kuiperrel tartott.

consolidatedlunaratlasfull

Az Aristarchus-régió az 1960-ban kiadott Consolidated Lunar Atlasból

 

Az LPL aktívan részt vett az 1960-as években a Ranger-szondákkal kezdődő és az Apollo-expedíciókban kiteljesedő holdprogram célpontjainak kivá­lasztásában. Whitaker legnagyobb sikere, ami széles körben ismertté tette a nevét, a Surveyor-1, majd a Surveyor-3 landolási helyének a pontos meghatározása volt.

 

ranger5_edited2

Balról jobbra haladva:  Ewen Whitaker, Gerard Kuiper, és Raymond Heacock egy Ranger-holdszonda makettjével (NASA)

 

 

A Surveyorok leszállási helyét úgy állapították meg, hogy a szonda által készített panorá­mafelvételeket hasonlították össze a Lunar Orbiterek által készített nagyfelbontású képekkel. Whitaker a Surveyor-1 pozíciójá­nak meghatározását a Science-ben publikál­ta és a cikkében közölt pozíció kissé eltért attól, amit a NASA elsőként megadott. A NASA szakemberei elfogadták az új, ponto­sabb koordinátákat, és hamarosan már sze­mélyesen Whitakert keresték, hogy segítsen megállapítani a Surveyor-3 pontos landolási pozícióját. Mintegy 23 órányi munka után Whitaker sikerrel járt.
A Surveyor-3 pozíciójának ismerete a NASA-nak komoly sikert hozott, mert első alkalommal sikerült véghezvinniük egy elképesztő pontos leszállást, ami nagyon fontos volt az Apollo-expedíciók további sorsára nézve.  Az Apollo-12 legénysége nagyjából 200 méterre szállt le a Surveyor-3-tól, ami egyértelműen bizonyította, hogy a NASA képes arra, hogy a kitűzött célt haj­szálpontosan végrehajtsa. Gondoljunk bele abba, hogy még élénken élhetett a földi irányítóközpontban dolgozók és általában az első holdra szállást figyelemmel kísé­rők emlékezetében, amikor Neil Armstrong mindössze néhány másodpercre elegendő hajtóanyaggal kerülgette ki a Sas-leszálló­egység útjába kerülő sziklákat, krátereket.
Hogy mekkora volt az öröme az Apollo-12 leszállást végrehajtó legénységének, Pete Conradnak és Alan Beannek, az kiderült az első holdsétájuk alatt. Conrad: „Fiú, ezt sohasem fogod elhinni. Találd ki, mit látok ott ülni a kráter túloldalán?” Bean: „Csak nem az öreg Surveyort?” Conrad: „Az öreg Surveyort; igen uram! (nevet) Jól néz ez ki? Nem lehet messzebb innen, mint 600 láb.”  Whitaker és Bean évekkel később találkozott egy rendezvényen, ahol Bean átadta Whitakernek a külön neki dedikált könyvét (Apollo: An Eyewitness Account By Astronaut/Explorer/Artist/Moonwalker; The Greenwich Worshop Press, 1998). Bean a következő pár sort írta Whitakernek: „Ewen, köszönet a kiváló munkádért, hogy megta­láltad a Surveyor-3 holdszondát. Missziónk elsődleges célját képtelenek lettünk volna teljesíteni, ha te nem vagy olyan körültekin­tő és gondoskodó.”
Whitakerék a hatvanas években három holdatlaszt publikáltak Kuiper vezetésével, többek között a híres Consolidated Lunar Atlast, amire rovatunkban is többször hivatkoztunk. Ehhez a munkához főként a Catalina Obszervatórium 61 hüvelykes ref­lektorát használták. Whitaker tudományos eredményei közé tartozik a Miranda nevű Uránusz-hold pontos pályameghatározása, a Hold túloldalán fekvő gigantikus méretű South Pole-Aitken-medence felismerése, a holdi kráterláncok keletkezésének magya­rázata. Ő volt az, aki pontosan meghatároz­ta az első Galilei-holdrajzok készítésének időpontját, és javaslatot tett a Galilei által Bohémiához hasonlított kráter azonosítá­sára.

 

surveyor_3-apollo_12

Alan Bean a Surveyor-3 holdszondát vizsgálja. A háttérben az Apollo-12 holdkompja, az Intrepid (Merész) látható

A holdi kráterek nómenklatúrájával az 1950-es évektől egészen most bekövetke­zett haláláig foglalkozott. Többek között Withaker dolgozta ki a sémát a Hold túlol­dalán fekvő kráterek elnevezésére. E sorok írójának egyik kincse Whitaker 1999-ben megjelent Mapping and Naming the Moon című könyve, amely a valaha megjelent leg­teljesebb mű a témában. A könyv a teljesség igényével tárgyalja a Hold feltérképezését a távcső előtti kortól napjainkig. Meglehet, hogy sokak számára ez száraznak tűnhet, de Whitaker olyan olvasmányos formában tárja elénk ezt a témát, hogy még egy kívülálló számára is élvezetes a könyv.

ewen-whitaker-rip

  Whitaker szerény, kedves természetű, jó humorú ember volt, akiről kollégái, bará­tai és családtagjai a legnagyobb szeretettel beszélnek. Szabadidejében régi holdtérké­peket és könyveket gyűjtött, régi órákat javítgatott, és még egy csembalót is épített. 2011-ben az Arizonai Egyetemtől díszdokto­ri címet kapott.
Mint holdkutatóról, az egyik legfrappánsabb, legtömörebb jellemzést Chuck Wood adta a Modern Moon című 2003-ban megje­lent könyvében: „Pajkos, autodidakta angol­-amerikai holdkutató, aki a holdkutatás tör­ténetét és a Hold felszínének a geográfiáját jobban ismeri, mint bárki más.”

Görgei Zoltán         Meteor 2016/12     32.o

kapcsolódó:

Lunar and Planetary Laboratory

Whitaker (1999): Mapping and Naming the Moon

Holdbeli Kalandozások.

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló with tags , , , , , on augusztus 9, 2016 by Holdfény-árnyék

Az alábbiakban Dr. Pál Károly nagyszerű írásainak linkjeit közlöm, mert nagyon a blog témájába, a gyakorlati Hold észlelésbe vágóak.

 

Holdbéli kalandozások, avagy: nyílás a Cassini-kráter falában?

Holdbeli kalandozások 1.

Holdbeli kalandozások 2. Fehér foltok a Holdon

Holdbeli kalandozások 3. Holddómok

Holdbeli Kalandozások 4. Holdbeli völgyek…

Holdbeli kalandozások 5. Hatszögletű kráterek

Nyári holdbeli kalandozások

 

 

Árny – talány II.

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , , , on május 15, 2016 by Holdfény-árnyék

Az ápr-16-i eltervezett Holdazást egész nap felhők kísértették; bár napsütéses szombat volt, mégis É felől felhők fenyegették az estét, hála ég, nem így történt. Sőt, mi több, nagyszerű rezzenéstelen Holdam volt, nem úgy mint 1 hónapja! Koraeste ideje volt tehát felpakolni, ráadásul a ház is feltűnően csendes volt. Első célpontomat már korábban kiválasztottam, ez lett a Montes Carpatus, Promontorium Banat nevű szeglete, vagyis éppen a Ny-i, másik vége ennek a remek hegységnek; Itt található a Carpatus legmagasabb része is. Első pillantásra nagyon nehezen rajzolható, összetett tömb fogadott az okulárban;

 

MontesCarpatus_20160416_foldvariistizoli

“Éppen egy hónapja észlelhettem legutóbb a Montes Carpatus K-i tömbjét. Ezúttal a Ny-i részét vehetem szemügyre ennek a nagyszerű hegységnek. Hatalmas, festői masszív komplexumként tűnik ki az éj sötétjéből a nem hivatalos nevén Promontorium Banat, vagyis a Montes Carpatus legmagasabb pontjának körzete. Most a légkör kegyes, igazán nyugodt, (seeing 8) -nem úgy mint legutóbbi észleléskor- így finomabb részeket is láttam a fehéres tömbökön. Ez a fehér csoport 9-10 különféle alakú tömbből áll, melyek azonos jellemzője hogy mindegyik enyhén íves jellegű. Részletek tárulnak fel a tömbökön magukon is, melyek finoman domborodó jellemek, kis sötét girbe-gurba sávokkal. A komplexumtól K-i irányban a Montes Carpatus másik, nyílhegy alakú tömbje is látszik, mely a Ny-i tömbbel együtt három parányi csúcsot fog közre. Az összetett csoport előterében a Mare Imbrium kis része látszik, ezen finom, három ágra szakadó kis névtelen gerinc, parányi kráterek, és a rajzon É felé a Pytheas β kettős csúccsal, annak hosszú árnyékával teszi még feledhetetlenebbé ezt az észlelést.”

 

moon-globe_holdgomb_NASA

 

Az Imbrium síkság déli szélét alkotó hegység Ny-i kiszögellése a NASA hivatalos Holdgömbjén

 

Montes-Carpatus_radar-moon

Magassági adatok a Carpatus területén; a vonulat bal szélen az észlelt térséggel

Prom-Agarum_Moon_Hold_LROC-WAC-mosaic

A Promontorium Banat igen közelről, és igen részletesen az LROC WAC Global mozaikján

_______________________

Következő célpontomat is előre elterveztem, de előtte közbeiktattam egy krátercsoportot, mely ennek a bejegyzésnek címadóját rejtegette. Ez a célpont nagyon érdekesnek hatott, valóságos nyomozást kellett folytatni hogy mit is láttam valójában, illetve minek a vetülését;

kies-A-B-E___20160416___foldvariistizoli

“A Mare Nubium Ny-i partvidékén bóklászok, mert rengeteg itt a látnivaló….
Szép kis szerény krátertrió rejtezik a hatalmas és sokkalta látványosabb holdi szomszédok mellett; a Kies-A, B, és E kráterecskék, melyek valóban jelentéktelennek hatnak a Kies és Bullialdus kráterek mellett. Amiért mégis ezt a csoportot választom, az a Kies-A jelű – a trió legnagyobb tagjának, 14km – érdekes árnyéka miatt van. Egyszerű gödörkráter mind, jobban megfigyelve kitűnik, hogy az amúgy egyszerűnek sejthető Kies-A kráter Ny-i belső Napfényes sáncán kicsi, élesen kiugró ék alakú árnyék ül. Hogy ezt mi okozza nem tudom, de nagyon érdekes hatást ad az amúgy jellegzetesen egyszerű belső árnyékvetésű formának. Utólag az LROC WAC mozaikon megnézve azt látni, hogy az A jelű kráter ÉK-i falán egy süppedés látszik, egy omlás, ami vélhetőleg közrejátszik az érdekes belső fal árnyvetésében, mert a K-i fal egy részen jobban kiugró lehet. Ny-felé vetett külső árnyéka kettős, villás szerkezetű. Ennek az A jelű kráternek D-i falán szorosan kapcsolódva a trió legkisebb tagja, a Kies-E található, ennek átmérője 6.3km, árnyékoltsága azonos a fentebbi A jelűvel. Szinte az A jelű kráter árnyékának fogságában fekszik amúgy az E jelű kráterecske, egészen egybeolvadva azzal. A hármasunk legkeletebbi tagja a B jelű (9.3km) melynek szabályos ék alakú árnya talán az egyetlen jellemvonása, mert keskeny Ny-i sánca vékony, részletektől mentes. Az A és B kráterek közt kis gerinc húzódik, fel egészen a Kies kráterig. DNy felől beköszön az igen érdekes, talányosan egyenes Rupes Mercator egy igen kicsi szakasza is. A rajzolt terület legszélén Ny-ra a Kies ω hegy látszik.”

mesice_moon_map_1

“A Mare Nubium Ny-i partvidékén bóklászok mert rengeteg itt a látnivaló….” (Map of the Moon by Rükl 1972
Mapy Mesícních Polokoulí
1:10 000 000)

Kies_SLC-E6

A célpontok közvetlen környezete  (SLC Moon Map E6)

Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon-Kies-A-B-E

A Lunar Orbiter fotómozaikon már felsejlik az árnyhatásért felelős képződmény a Kies talajára vetülve

Kies_omlasa_Kies-sliding

Fantasztikus részletek a Kies és kísérőiről. Tisztán értelmezhető mi okozta a kiugró árnyékot a rajzomon; a megsüppedő talaj árnyékhatásáért felelős csuszamlás falrésze. LROC WAC Global

____________________

Izgalmas gerinc fut végig a Mare Imbrium testén, ezt előző nap választottam célpontul: (Az észlelés érdekessége hogy 90xes nagyításon történt, egyetlen egyszer használtam csak 150xest itt, azért hogy a Mons La Hire-t jobban megszemlélhessem)

201604162025_Mons_La_Hire__Dorsum_Zirkel_70567

“Az eredeti célpont a Mons La Hire volt, azonban észlelésem idején a közelében húzódó Dorsum Zirkel ( 29N 24W 210km) és kísérő gerincei sokkal komolyabb célpontként szolgáltak. Valóságos holdi tőrként hasít az éjszakai területek mögé ez a Zirkel gerinc a Mare Imbrium testén melyen – hála a nyugodt levegőnek – érdekes részletek voltak kivehetőek. Felületén finom csavarodások, intenzívebb területek (La Hire-A), és egy leágazás ( La Hire-B) is látszik. Egyenetlen, finoman szélesedő árnyéka pedig a gerinc magasságát nagyon szépen érzékelteti. A Dorsum Zirkeltől ÉK-i irányban egy majdnem párhuzamos, és jóval alacsonyabb gerinc is húzódik, ennek egy része szintén behasít az éjszakai térrészekbe. Az észlelésem egyik legkellemesebb meglepetése, az a rettentően alacsony és friss bazaltöntés, amit egy Apollo-15 fotón láttam, ez a rajzomon csak egy enyhén kanyargós árnyéknak tűnik ÉK-i irányban, már a síkabb bazaltmezőn. NASA fotókon, és nagyobb távcsövekkel készült képeken-rajzokon ennél azonban több is látszik, de amit én most nem tudtam észlelni, az a K-i Napfényes része. A Mons La Hire (10x20km) vakító elszigetelt magányos kis tömb, amit éppen csak hogy elért a Nap fénye most. Tőle D felől, igen közel hozzá egy picike elszigetelt kis csúcs is látszik, illetve K felé további alacsony kanyargósnak látszó gerinc.”

 

ConsLunAtl_Zirkel

A Mons La Hire és Dorsum Zirkel a Consolidated Lunar Atlas fotóján

 

 

 

 

 

NASA_LAC-map_Dorsum-Zirkel

Dorsum Zirkel NASA LAC map

 

 

 

1554

Egészen döbbenetes panorámafelvétel a Dorsum Zirkel és környezetéről (Apollo 15)

Zirkel_LaHire___LROC-WAC

Mons La Hire az LROC WAC Global mozaikjának részletén

_______________

Jópofa ikerkráterek, melyekből én az egyiket észleltem…vajon azonos időben keletkeztek?

Helicon_20160416_foldvariistizoli

“Két rendkívül egyforma krátert találunk a Mare Imbiumban, a Sinus Iridumtól kb 70km-re DK-i irányban; a Helicon és le Verrier krátereket. Észlelésem idején a két kráter a terminátor közelében tartózkodott. Sok fotón egy képen látjuk őket, én most mégis mintegy formabontóként, kizárólag az egyiküket vettem jobban szemügyre, a Helicon-t (40.4N 23.1W). A páros közül ez a nyugatabbi, szinte teljesen árnyékkal telt, mérete 25km, mélysége 1910 méter. Szép kettős, amolyan fecskefark jellemű árnyéka közül a D-i a hosszabb, tulajdonképpen beleér a terminátorba, míg É-i része ha a feléig érhet csak el. Köztük fehéres intenzívebb kis kiemelkedés, a Helicon-E jelű kráter ami 2.4km-es mindössze. Egy alacsony gerinc fut a Helicon kráter ‘alatt’ D felől indul gyakorlatilag a semmiből, itt még gyengébben látszik, míg a kráter alatt áthatolva megerősödve igen éles ‘mandíneres kanyart vesz’ a reggeli megvilágítású Prom. Laplace felé. A Helicon sánca éles, világosabb szürke, és D-i peremén pici kiugrást látni, mely picike árnyékot vet. A terminátor mentén néhány egészen finom kis kráterecske is kivehető. Az rajzos észlelést beúszó köd nehezíti 20:44 és 20:47UT közt, egész nehéz így a terminátor közeli megfigyelés, addig míg zavar, a napfényesebb részeken a következő célpontot keresem, ahol a köd éppen nem zavar annyira.”

Lukesh-Klepesta_moonmap_1959

A Helicon és Le Verrier kettőse (Joseph Klepesta, Ladislav J. Lukesh
1:5 000 000     1959 Prága)

Helicon_LeVerrier_Apollo15

Szenzációs felvétel a tárgyalt kráterekről, dél felől nézve igen magasból. (Apollo 15)

Helicon_LROC

Helicon, Helicon-E kráterek az LROC WAC fotóján

________________

Magyar Csillagász, Hell Miksa emlékét őrző ősi kráter, egy még ősibb kráter talaján;

Hell_20160416__150x___foldvariistizoli

“A Mare Nubium DK-i partvidékén egy hatalmas őskrátert találunk, a 234km átmérőjű Deslandres-t. Ez a gigantikus medence jellemű maradvány ad otthont a kiszemelt célpontomnak, jelesül a 33km-es Hell kráternek. Az észlelés idején a Nap a terület felett mintegy 18° magasan állt, így az árnyékok már nem annyira hangsúlyosak. Kissé oválisan szögletes éles pereme, és igen jellegtelen enyhe kis dudorként észlelhető központi csúcsa jellemzi, ami így inkább már csak központi dombnak nevezhető, és aminek árnyéka hosszúkás, É-D irányú. A kráterünk Ny-i falán egy teraszt látni, mely felfut egészen az É-i falig, ott ahol a talajon egy beszakadást látni, árnyéka szépen elárulja jelenlétét, mert a talaj tőle K felé világosabb. A Hell-t egy igen világos halójú talaj környékezi ÉK-i irányból egész végig a D-i falát szegélyezvén. Szemközti falát ÉNy-i irányban egy gerinc is érinti, mely tovább is halad DNy felé. Érdekes, hogy utólag Lunar Orbiter képeken ez a gerinc sokkalta egy kráterláncnak látszik, mely túl is fut a Deslandresen. A Hell egyik szomszédja DNy felől a Hell-A jelű, a maga 20.97km-es méretével akár önálló célpontként is megállná helyét itt és most. Ennek parányi központi csúcsa is sejthető, talaja pedig nagyon sekély és részlettől mentes. A két kráter egy magasabb nyergen fekszik, mert a köztük látható talaj K felé fényesebb, persze elképzelhető, hogy egy ősi kráter található a Hell alatt, és ennek fennmaradt fala a fényesebb emelkedő jellem. 21:10UT-kor átvonuló felhőzet nehezíti az észlelést.”

XnView - [Lunar Globe 5-13-2014 001

A hatalmas és ősi Deslandres romkráter kis lakója,  a Hell kráter a NASA 60-as évekbeli Holdgömbjén

Hell_LunarOrbiter

A Hell kráter, és az azt érintő kráterlánc. (Lunar Orbiter)

Hell_LROC-WAC

A Hell a maga teljes pompájában, a “központi dombbal”.  (LROC WAC Global)

A holdi “papírsárkány”

Posted in Uncategorized with tags , , , on szeptember 1, 2015 by Holdfény-árnyék

A Hold tőlünk is látható oldalán egy rejtélyes, furcsa alakú fényes felszíni alakzat vonja magára a figyelmet a Viharok Óceánja területén, a Reiner Gamma. Most két modell is napvilágot látott a titokzatos alakzat kialakulásának magyarázatára.

 

A japán KAGUYA (SELENE) szonda felvétele a kérdéses területről

 

 

A Hold felszínét kisebb távcsővel pásztázva az Oceanus Procellarum (Viharok Óceánja) területén egy furcsa, a felszínhez képest feltűnően fényes “papírsárkányra” emlékeztető alakú érdekes alakzatra lehetünk figyelmesek. A Reiner Gamma elnevezésű, mintegy 70-80 km kiterjedésű alakzat holdrajzi (szelenografikus) koordinátái: nyugati hosszúság 59 fok, északi szélesség 7,4 fok. Kezdetben erősen lepusztult kráternek tartották, de a holdszondák közelfelvételei és mérései után kiderült, hogy másról van szó.

A cikk teljes egészében itt olvasható tovább:

http://www.csillagaszat.hu/hirek/a-holdi-papirsarkany-rejtelye/

Októberi Holdséták

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , on október 20, 2014 by Holdfény-árnyék
 
Az idei ősz, nagyon nyugodt levegővel ajándékozta meg azon megfigyelőket, akik – a derült estéket kihasználva – Holdészlelésre / rajzolásra vállalkoztak. Az őszi, Cseh Viktorral megtervezett egyik holdi szimultán célpontja a Puiseux kráter lett volna okt. 4-ére. Sajnos Bp-en azon estén komoly felhőzet gátolta az akció megvalósítását, de Viktornak otthonában Nagyvarsányban sikerült! (észlelése itt) (Második, okt.12-i szimultánunk igen sikeresen végződött, bár mint majd olvasható, nem sikerült tökéletesen egyidőben lebonyolítani a megfigyelést, ennek ellenére három különböző idejű rajz készült egy Mare Tranquillitatis-i képződményről. A közbenső időpontban én rajzoltam)
 
 Következő, sikeres magányos akcióm október 10-re esett, azon az igazán kellemes péntek estén három fő célpont került az ortho okulárom látómezejébe; Promontorium Agarum Dorsa Harker, Picard ,és  Wrottesley kráterek. Jól osztottam be az időmet, hisz még az előtt be tudtam precízen állítani távcsövemet, hogy a Hold ki nem bukkant volna a kémények közül.
 Alábbiakban tekintsük át ezen észleléseket, az eredeti észlelések szöveges leiratával együtt, térképekkel kiegészítve. (A rajzok, az eredeti távcső mellett készített grafitarzok digitálisan újrarajzolt változatai)

 

 

 Promontorium Agarum, Dorsa Harker
2014.10.10.   20:32-20:46UT

 

“Az igen nyugodt légtömegen át rendkívül látványos, a Mare Crisium K-DK-i szélén fekvő, valóságos félszigetként benyúló hegytömb, a Promontorium Agarum. Leginkább egy gigászi holdbéli harapófogóra hasonlít, a tetején egy magányos kis tömbbel. Az egész komplexum 62km, már ami még látszik belőle. Észlelésem kezdetén két parányi kis hegy világított még az árnyékban fekvő részen, ezek , némi térképes azonosítás után, a Condorcet kráter NY-i sáncának utolsó, még napfényben fürdő szilánkjainak bizonyultak, vagy esetleg a mellette fekvő hegytömb maradékának tűnik.(Észleléseim végén már csak egyetlen világított közülük.)Az esti fényben fürdő csúcsok mellett, a tenger hullámos felületén, a holdi gömböt ívként követve a Dorsum Harker – Harker Gerinc gyönyörűen tekeredő vonulata vonja magára figyelmem, így ezt a képződményt is belekomponálom a rajzomba. Több helyütt eme gerinc fel-fel tekeredő jelleget mutat, néhol kettéválasztódva, és rendkívül finoman beleveszve az éj sötétjébe, a hegytömb felé.”

 

agarumProm______

 

 

 

Lássunk egy-két térképet, fotót a területről, elsőként Lohrmann atlaszából; (É-i irány jobbra lefelé)

Lohrmann12-agarumprom

 

 

 

 

 Nevill Edmound Neville Neison 1876-os szép atlaszában az Agarum-fok és a következő célpont, Picard is látható:

neisonmoonmap

 

A NASA Lunar Chart (LAC) 1:1,000,000 léptékű szintrajzos atlaszában:

PromAgarum

 

 

 

Az LROC WAC mozaikján:

LROC Image Browser_AgarumProm

 

 

 Picard kráter
2014.10.10. 21:13-21:25UT
 
 
 “A Mare Crisium talaján fekvő, 22,3km átmérőjű kis ovális kráter a következő célpont. Kráterünk 50%ban árnyékolt, és K-i napfényes sáncának jó kivehető részlete egy terasz, mely sötétebb ívességével, enyhe egyenetlenségével igen könnyű préda. Szűkebb környezete meglehetősen egyhangú, legalábbis ebben a fázisban. A Picard K-i sánca mögött, a talaj jól láthatóan sötétebb intenzitású, míg környezetének bazaltja világosabb, bizonyára kis kráterünk enyhe magaslatot hozott létre becsapódáskor. Ennek ellenkezője is megfigyelhető a NY-i külső sáncon! A külső ív, itt világosabb intenzitással bír.”

 

picard.png-7

 

 

A Rükl féle Holdatlasz után, ez a NASA-féle szintvonalas térkép a kedvencem: ( Lunar Chart (LAC) 1:1,000,000)

 

Picard

 

 

 

Érdekes teraszai részleteiben előtűnik az LROC WAC mozaikon:

LROC Image Browser - wac_nearside - SeaMonkey_2014-10-20_17-22-08

 

 

 

 

 Wrottesley kráter
2014.10.10. 21:33-21:44UT

 

 “A hatalmas, méltán kedvelt Petavius kráter külső K-i sáncára telepedett kis központi csúcsos kráter, az est utolsó célpontja nekem. Elsőre az tűnik fel, hogy mennyi részlet látszik a K-i belső sáncán, ennek egy részén igen intenzív foltocskát látok! A kráter Átmérője 57km, központi csúcsa jól kivehető, kicsi árnyékot vet K-i irányba. Az árnyhatás éppen elkerüli a kráter közepét, ott ahol a K-i sánccal érintkezik, érdekes kis kiugró árnyékot hoz létre talaján. A Wrottesley teljes K-DK külső sánca szépen érintkezik a fentebb említett hatalmas Petavius kráterrel, itt, egymás mellett gerincek, repedések, völgyek rajzolhatatlan sora látható. É-ra, a rajzolt kráter külső lejtősebb sáncán kis gödörkráter, ez a Wrottesley-A, míg D-i sáncát a “B” jelű gödörkráter ‘csapta agyon’.”

 

Wrottesley_20141010bpfoldvariistvanzoltan

 

 

 

A Wrottesley kráter, a NASA Lunar Chart LAC térképén:

Wrottesley

 

 

 

A Wrottesley kráter, a hatalmas Petavius sáncán, növekvő fázisban: (Consolidated Lunar Atlas)Wrottesley-Petavius

 

 

 

 Lohrmann gyönyörű atlaszában

TEST Schmidt

 

 

 Részletes felvétel a Petaviussal érintkező Wrottesleyről; ( NASA LAC-98 as  fotótérképlap)

lac_98_wac.pdf - Foxit Reader 2.3 - [lac_98_wac

 

 

Szimultán

 

Október 12-én, egy mellőzött, érdekes képződményt választottunk ki Viktorral; az Aryabhata falmaradványt, a Mare Tranquillitatisban. Lássuk az észlelést. (Viktor megfigyelése ugyanerről itt) Hála az igen jó légköri állapotoknak érdekes árnyhatásokat is meg tudtam örökíteni rajzban.

 

 

 Aryabhata
2014.10.12. 22:13-22:23UT

 

  “A Cseh Viktorral eltervezett okt.12-i, Aryabhata romkráternek szimultánjába én kissé később tudtam csak becsatlakozni, így ez már nem szimultán, hanem Viktor észlelésének néhány órával későbbi folytatása. A légköri nyugodtság valami fantasztikusan alakult helyi időben éjféltájt! Kár lett volna kihagyni. A terminátor egyik feltűnő látványossága, észlelésem idején, a Caucy kráter, és a tőle D-re húzódó Rupes Caucy. Vélhetőleg ennek a látványos vetődésnek köszönhető, hogy az ettől DNY-i irányban fekvő, igen ősi alakzat annyira mellőzött. Pedig a kis kifli, vagy fordított ‘C’ alakú, 22km-es falmaradvány, egyszerűsége ellenére nagyon szép! Különösen érdekes számomra az árnyéka, mely parányi kettős csúcsot sejtet. Az utókornak fennmaradt, K-i falmaradványon látszódik némi intenzitásbeli eltérés is. A bazaltos talaj NY-i irányban, romunk ölelésében, s azon túl sötétebb, mint a terminátor oldalán, K felé. A mellékelt magassági viszonyokat bemutató NASA térképrészlet az Aryabhata érdekes árnyhatásért felelős csúcsait mutatja. Távcső mellett készített grafitrajz, változatlan digitális változata.”
 

 

ARYABHATA

 

 

 

 

A Lunar Topographic Orthophotomap (LTO) LTO-61D2 számú szelvényén jól kivehetőek a kettős árnyhatásért felelős csúcsok:

_Aryabhata_topo

 

 

 

 Az Aryabhata, és “ikertestvére” ( LAC fotóatlasz, és Geologic Atlas of the Moon )Aryabhata_LAC61-fotomap

 

 

 

 

 A szimultán után, más kicsi célpontok kerültek látótérbe:

 

 

Cajal kráter (Jansen-F), Mitika Peak
2014.10.12. 22:24-22:32UT
 
“A Mare Tranquillitatis, csak úgy hemzseg a célpontoktól, mégis, ezúttal egy kis gödörkrátert szemelek ki, melyre a Rupes Caucy, mint valami irányzék mutat rá, ÉNY-i irányban. Ez a Cajal kráter, a maga 9km-es átmérőjével, melyet É-ÉK és DNY felől is kicsi csúcsok öveznek. A kis kráter egyszerű, részletek nélküli formáció. Környezetét inkább a két csúcs emeli, melyek közül, a nem hivatalos Mitika csúcs a markánsabb. (Rand McNally 1960-as térképén jelölve)”

 

CCAJAL

 

 
 
Rand McNally 1960-as térképén: (Cajal, itt még Jansen-F)
Rand_McNally_moonmap-1960__Mitika-Peak

 

 

 

 Egy ismeretlen szerző fotóján a Cajal kráter és szűkebb környezete:

jansen20061108_lazz

 

 

 

 

 Különleges, igen kicsi formációkra is vadásztam:

 

 Lucian, Mons Esam, Grace
2014.10.12. 22:34-22:41UT

 

“A Mare Tranquillitatis – Sinus Amoris találkozásánál, benn a tengeren két picke gödörkráter található, őket mintegy elválasztva, egy alacsony, kis egyenes domb látszik, mely valójában vulkanikus eredtű kis kiemelkedés. Ez a Mons Esam, 8km-es hosszban, ezt jobban megfigyelve azonban kitűnik, hogy ez az Esam hegy még D-felé folytatódik, sőt D-felé elágazik két irányba. NASA fotótérképekkel ellenőrizve látom, hogy ez két további dóm, a Grace, illetve a kisebb Diana, illetve annak albedó ‘megnyilvánulása’. A Grace kb 5km-es lehet, a Diana 4km. A két szélső kráter egyszerű alakzat, különösebb részletek nélkül, a K-i a Lucian, ez 6-7km átmérőjű, míg a kis domb túloldalán, a Vitruvius-G kb a fele, 3-3.5km lehet.”

 

Lucian_Grace-Esam

 

 

 

A Consolidated Lunar Atlasban a két kráter, és a köztül fekvő dómocskák szépen kivehetőek:

ConsolidatedLunarAtlas (3).pdf - Foxit Reader 2.3 - [ConsolidatedLunarAtlas (3)bnbnbnbn

 

 

 

 Rendkívül finom kis alakzatok, és azok nevei:Lucian-Esam-Grace-Diana_AS17-M-0306_LTVT

 

 

 

 

Lyell kráter
2014.10.12. 22:42-22:51UT
 
“A Palus Somni – Sinus Concordiae találkozásánál, egy igen romos, ősi krátert találni, pontosan a Palus Somni sarkán, ez a 32km átmérőjű Lyell kráter. A kráter egésze nem látszik, de rendkívüli látvány a bazalttal elárasztott, romkráter ebben a megvilágításban! Már csak a falai látszódnak, darabokban, ezek közt a legmarkánsabb a K-i fal. A több helyen hiányos geológiai alakzat nagyon szép, és talán az est legfeltűnőbb formációja. É-ra szintén töredezett falmaradványokat látni, ez már a Franz kráter.”

 

lyell

 

 

 

Az érdekes alakú Lyell, a Lunar Chart LAC-61-es lapján:

150dpi

 

 

A Tranquillitatis-Palus Somni partvidék 
a Lyell kráterrel, az LROC WAC mozaikján; 
LROC Image Browser - wac_nearside - SeaMonkey_2014-10-13_18-56-19
 
 
 
 
Végezetül egy grafitrajz: 
 
 
 
Stiborius kráter
2014.10.12. 22:52-23:15UT

“Nem túl feltűnő, 43km átmérőjű kráter a Mare Nectaris-tól D felé, túl, a szép, teraszos Piccolomini kráteren. Attól függetlenül, hogy nem túl feltűnő, érdemes jobban megszemlélni! Olybá tűnik, hogy egy nagyobb, és sokkal idősebb őskráterben fekszik! Alakja kissé szögletes, pici összetett központi csúcsáből két rész is kivehető, amiket észlelésem idején az árnyékzóna még éppen megkímélt a sötéttől. Talaja részletes! Törmelékekkel teli, pici sávok, ívek látszanak benne. Külső falai nem magasok, inkább olyan mintha belesüppedt volna a környző őskráterbe. K-i külső részén egy árnyékkal teli kráter van, ennek falai tovakúszva ‘nyaldossák’ a Stiborius falát, keskeny völgy formájában. A kráteren túl, körben kisebb dombok, sőt, gyakorlatilag az egész krátert ilyen domborzat veszi körbe, és egy érdekes, az őskráterbe benyúló ‘hídféle’ ami levisz az említett őskráter talajára.”

 
 
 Stiborius_grafit
 
 
 
 
 
 
A Stiborius és környezete a LAC térképén: 
Stiborius_65874658746 
 
 
 
 
 
 Stiborius-i részletek a LAC NASA fotóatlaszában:
 
lac_113_wac__Stiborius 
 
 
 
 

Déli csúcsok közt; a Doerfel-hegység

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló with tags , , , on április 19, 2014 by Holdfény-árnyék
 
A holdi peremvidékek feltérképezése, jó ideig, az amatőrcsillagászok és csillagvizsgálók szakterülete volt .  Kibogarászni, írni távcső mellett a látványról, majd le is rajzolni egy ismeretlennek látszó hegyet, vagy szakadékot, krátert oldaltnézetből, valóságos felfedezőút!  Egy ilyen szép, librációs terület hegyvidékének észleléséről írok alább, melyeket évekkel ezelőtt észlelhettem, jelesül a Doerfel hegységet, melyet elsőként Schröter  említett meg.
 
2008. 08. 16-án egy Holdfogyatkozás alkalmával feltűnt néhány, egész pontosan három, igen feltűnő hegy, vagy dombocska a Hold déli peremvidékén, melyeket a jelenség észlelése közben vettem észre. Két nappal később, újra szemrevételeztem a hegyeket, amik még mindig igen jól kivehetőek voltak. A területen semmiféle árnyék nem látszott, ellenben a keleti csúcs lejtőjén feltűnt valami sötétebb foltféle, illetve ugyanilyen intenzitásban a középső csúcs tövében is. Férfiasan bevallva, eleinte azt hittem a Drygalski kráter-t látom tökéletesen oldaltnézetből…azonban hogy magukat a csúcsok elhelyezkedését, és mibenlétüket értelmezni tudjam, elő kellett vennem jónéhány térképet, Lunar Orbiter és Kaguya felvételt .  Azon az estén amikor én észleltem s amiket utóbb azonosítottam több lehetséges jelölt is volt, melyek ezt a szép hármas csoportot alkotják, mégis középütt a Boltzmann krátert oldaltnézetből sikerrel azonosítottam, így a térképek tanulsága szerint, a Doerfel hegységet láttam, melyet a Hausen kráter K-i ( gamma csúcs), a Boltzmann K és NY-i (alfa csúcs) illetve a Drigalsky kráter NY-i (béta csúcs) sánca alkotja. A Boltzmann esetében sikerült annak központi csúcsát is elkapnom. A képződményeket egyébként éppen a Tycho kráter egyik magányos sugara ki is jelöli, így kedvező librációnál könnyebb az azonosításuk.
 
Az észlelt csúcsokról a távcső mellett grafitrajzot készítettem, ebből készült az alábbi megfigyelés digitális grafika változata:
 
 
Doerfel__mountains2008081822UT_8L_150x
 
 
 
 A hegység helyzete a Holdkorongon:
 
 
LunarGlobe_Doerfel
DoerfelMountain_
 
 SouthPole-Doerfel-
 
 
 
drygalski
 
 
 
 
Doerfel__MoonMountain
 
 
 
H18_ConsolidatedLunarAtlas__Doerfel
 
 
 
doerfel-jaxa
 
 
 
Kapcsolodó:
http://www.lpi.usra.edu/resources/lunar_orbiter/bin/info.shtml?574
http://the-moon.wikispaces.com/Montes+Doerfel
http://the-moon.wikispaces.com/Drygalski
http://the-moon.wikispaces.com/Boltzmann
http://the-moon.wikispaces.com/Hausen
 
 
 
 

Goclenius, az amorf

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , on június 13, 2013 by Holdfény-árnyék
 
Folytatva a régi élményeim “átnyálazását”, ezúttal egy 2008-as megfigyelésemet mutatnám be, mely azon év. okt. 18.-áján íródott.
 
Kéthónapnyi kihagyás után igencsak “viszketett” a szemem egy remek holdazás után. Felszállítottam a  gangra a műszerállásom, majd mókás volt fenn, mert csak úgy letettem egy adott helyre a háromlábat az EQ2-vel, s rövid tájolós ellenőrzés után megállapíthattam sikerült “ösztönösen” elsőre eltalálni az óratengely irányát. (ez azóta sem sikerült, s tartok tőle, ezt soha többé nem tudom megismételni ezután)  A letelepített műszert az olasz hölgy szomszéd ablaká alá helyeztem el, kellett is e jó hely, október végén már magasan delel a Hold, így nem vártam meg a delelést, amint a kémények felett láttam, már készültem is! Szerencsémre az olasz hölgy tartja jó szokását, és kinn hagyta a műanyag kerti széket, így esti komfortom ismét bíztosítva volt.
Hiába a pontos pólusra állásom, legalább 10x próbáltam “kaszálni” a LM-ben mire meglett a felszín, egyszerűen sehol nem találtam! A kihuzatba illesztetem a Szabó Sándor-féle közgyűrűt, majd abba a japán 6mm-es orthómat (150x) zenittükör mellett. Három nappal telihold utáni fázis volt, a LM-be épp a terminátorral szemközti felszín úszott be, vagyis a Grimaldi vidéke. Átkormányozva, és beélesítve “8L-t” a Mare Fecunditatis látszott, ill. ami megmaradt belőle. Kísértetiesen hasonló volt a megvilágítás ahhoz ami a tavalyi, szept. 30-i Messier grafikámon látható. Jól érezhetően Holdunk közelebb volt ezen az estén; a Dorsa Cato gerincből
a hegyes árny már nem volt kivehető, míg messzebb, északabbra az Atlas-Hercules hála az igen kedvező librációnak, és Földközelségnek köszönhetően részleteiben előjött; ekkor szembesültem rajzkészségem korlátaiban: a Hercules kráterben, illetve annak DK-i külső sáncán oly részletes tektonikai szerkezetet mutatott távcsövem, hogy bele sem kezdtem a rajzolásába! Ehelyett visszaáltam dekliben a Fecunditatis síkságra; már jó előre gondolkoztam a célpontot illetően, s tudtam, emlékeztem egy fura kráter alakjára, a Gocleniuséra. Ez a kráter, 72km átmérőjű becsapódás mely a Fecunditatis medence DNY-i partvidékén fekszik s különös alakján kívül érdekessége még, hogy egy árok vágja ketté talaját. Írják, igen öreg kráter ez, s ez látszott is különös, erodált szabálytalan falain is, talaját pedig elárasztotta a bazalt, s a központi csúcsa sem “szokásosan” középütt, hanem mintegy DNYra eltolódva láttam.  ÉK felé gerincek indulnak ki a kráter belsőből méghozzá párhuzamosan. Kívül a kráteren, ill. a krátert körbeölelő bazaltmezőn egy magasabb intenzitású, háromszög forma fennsík látszott. Jobban megszemlélve a Goclenius-t, teraszos volt a még napfényben fürdő keleti fal . ÉK-i részén, a fal tetejéből, le a kráter fenékig húzódik egy teraszrész, amiből szintén kiindulni látszott egy kissebb terasz, de ez már végigvonul az egész keleti falon, két részre osztva azt. A NY-i fal, részletektől mentes, jóval keskenyebb szerkezet, egészen szögletes! Szögletes, akárcsak az általa vetett árnyék. A krátertől délre, pici bazaltmező, benne kicsike, magányos hegycsúcs.  Akárhová nézek a felszínen, olyan érzésem van, mintha egy gipszfelületet néznék! Ott volt a Taruntius! “S” alakú árny húzódott talaján, míg benn a kráter belsejében eltérő intenzitású részeket láttam.És ott volt az egész Taurus Mountain!!! Káprázatos!!! Kijjebb , nyugatabbra a Serenitatis-Taurus határvidéken A Maré Serenitatis-Taurus Mountain határán a legendás, kedvenc hófehér hegyeim sorakoznak: Mons Argaeus, Déli-Északi Masszívum, Vitruvius hegy…és az Apollo-17 leszállási pontja.Még ugyan magasan áll a Nap a terület felett, de a 2007 augusztusában észlelt “Tycho omlásnyom” ezúttal észrevétlen marad, a South Massif önárnyékba merült, árnyékolva a parányi völgyet. (Erről illetve egy korábbi megfigyelésemről rajz itt található) 
Egészen délfelé a Janssen hítva fel magára figyelmem…meg persze egy sor másik kráter. Hihetetlen feltűnő a Janssen rianás, nagyon érdekes! Egy terra területen húzódik, a névadó kráterben! (Szinte a Janssen is terra mamár) Sok vihart megélt kráter ez a Janssen, alakját szanaszét tépázta az a sok, későbbi becsapódás ami Holdunk felszínét érte, valósággal “holdba döngölték” legyalulták a Janssen-t. Sokmindent észlelhettem, de mindazonáltal az est kedvence a Goclenius volt, lassacskán megtanulom hogy Holdészleléskor, lehetőleg egyetlen objektumra szabad figyelni. Az észlelés befejeztével vettem csak észre milyen hideg is volt! Olyannyira lefoglalt a sebhelyes Hold arca.
 
 
Íródott: 2008 okt. 18. Budapest.
 
Az írásban szereplő kráterek (megtükrözve aszerint, ahogyan láttam), a Consolidated Lunar Atlas képein:
 
 
Atlas-Hercules kettőse:
atlas_hercules-moon-craters
 
 
 
 
Goclenius, az amorf:
 
goc
 
                                              
S végül, Janssen, az öreg:
janssen
 
 
 
 
 
 
 
%d blogger ezt kedveli: