Der Mond havi archívum

Ősi kvartett

Posted in Észlelési ajánló with tags , , , , on szeptember 17, 2016 by Holdfény-árnyék

A meteor 2016/9-e számában Görgei Zoltán remek írást közölt  Leo Brenner – Spiridon Gopcevic életéről, kétes hírű munkásságáról és a Fauth által elnevezett Brenner kráterről. Ennek apropóján gondoltam én is írok.

 

Holdunk legismertebb hármasa, a Theophilus, Cyrillus, Catharina triója, melyek szinte a legkisebb távcsövekkel is tanulmányozhatóak, és melyeket vélhetőleg minden Holdat észlelő látott már. Érdekes párhuzam; kissé D, DK-i irányba kormányozva távcsövünket egy szinte pontosan ilyen lepusztultság fokú trió, -és egy névtelen tag- található a hatalmas Janssen kráter É-i falára települve;

Brenner 90km    38.87 E   38.86 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/873

Metius 83.8km   43.32 E   30.42 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/3873

Fabricius 78.9km   41.66 E  42.69 S
http://planetarynames.wr.usgs.gov/Feature/1895

 

Névtelen, ősi kráter   37.61 E   42.20 S

 

 

 

janssen_north_field__lunarearthsidehemisphere

Krátereink  az USAF Lunar reference Mosaic térképén

 

 

 

janssen

Krátereink környezete a Virtual Moon Atlas pro v6-ban

brenner

A trió legidősebb tagja a 90km átmérőjű Brenner-kráter. Érdemes megfigyelni, mennyire szétzúzott állapotban maradt fenn; teljes K-i falát egy érdekes, egyenes hátság szeli ketté, mely egy markáns háromszög alakú síkságot vágott az így is romos Brenner talajára. (Ennek az egyenes hátságnak errefelé több párhuzamos társa is akad, de vele egyidős  a látványos Vallis Rheita is) Két relatíve fiatalos másodlagos kráter is rongálta falait; a Brenner-E (14.6km) , és Brenner A (31.69km) ez az A jelű kráter ráadásul jó kis törmeléklejtőt tolt a Brenner talajába. Ny-i fala viszont jobb állapotban maradt fenn.  (LROC-WAC Global Mosaic)

 

 

 

metius-lroc_wac

Következő kráterünk a 83km-es Metius, mely a hármas közül a középkorú lehet a lepusztultsága alapján, K-i falát a 14.4km átmérőjű Metius-B csapta agyon. Állapota sokkalta jobb mint az előbb emlegetett Brenner-é; falai épek, sánca háborítatlan, talaja részben bazaltos, felületén a Fabricius törmelékének egy részével. Központi csúcsából is láthatunk még valamit, öt, hat picike dombocskát. Igazán szép az a kicsi völgyecske is, ami a Metius ÉK-i falát szakította át.

 

 

 

fabricius_lroc-wac__global

Harmadik, és egyben a legifjabb kráterünk a trióból a 78.9km átmérőjű Fabricius. Falai igen élesek, épek, belső teraszain az “emeleteket” is láthatjuk. Talaján markáns központi csúcs, illetőleg egy csúszamlás is felfedezhető É-i falának tövében. Fabricius kora nagyon jól megállapítható a Metius és Fabriciusi falak találkozásánál, ahol a Fabricius felülírta annak falívét.

 

 

romkrater_fabricius-west

anonim_lunar_crater__Fabricius-west

A talány a negyedik képződmény maga, mely ma már csak alig sejthetően látszik. Vélhetőleg a Brenner-el egyidős lehet, ha nem még idősebb, és kb akkora méretű is lehetett. Ez a kráterféle, ami manapság csak egy igen erodált dombvidéknek tűnik, a Brenner-től D-felé, a Fabriciustól Ny-i irányban található, a két nevezett kráterrel háromszöget alkotva. Iszonyatosan idős lehet, talán az egész társaságnak helyt adó Janssen kráternél is, valószínű kicsivel utána keletkezhetett, ekkor csaphatta agyon annak ÉNy-i talaját.

Érdekes módon ennek az ősi negyedik kráternek a központi csúcsából is láthatunk valamicskét, a
37.22E  42.86S37.51E  42.58S37.95E  42.28S koordináták mentén.
Ennek a romnak a D-i fala, mely gyakorlatilag elárulta hogy valaha létezett egyáltalán, az a Fabricius, és Fabricius-J közt fekvő, máig megmaradt DNy-ÉK irányú faldarab:
37.34 E 44.25S38.93E 43.12 S

 

 

lunar-terminator-visualization-tool_2016-09-17_14-06-40

Képzeletbeli űrhajóból a tárgyalt holdi vidék, az LTVT szimulációja alapján.

 

 

 

Sajnos erről a területről észlelésem még nincsen, de mielőbb bepótlom eme hiányosságot!

 

 

Kapcsolódó:

http://neilenglish.net/the-dubious-career-of-leo-brenner/

 

Forrás:
Charles J. Byrne – Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon.
USAF Lunar reference Mosaic.
System of Lunar Craters Map.
LROC WAC Global Mosaic.
Virtual Moon Atlas pro v6.

 

 

Reklámok

Árny – talány II.

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , , , on május 15, 2016 by Holdfény-árnyék

Az ápr-16-i eltervezett Holdazást egész nap felhők kísértették; bár napsütéses szombat volt, mégis É felől felhők fenyegették az estét, hála ég, nem így történt. Sőt, mi több, nagyszerű rezzenéstelen Holdam volt, nem úgy mint 1 hónapja! Koraeste ideje volt tehát felpakolni, ráadásul a ház is feltűnően csendes volt. Első célpontomat már korábban kiválasztottam, ez lett a Montes Carpatus, Promontorium Banat nevű szeglete, vagyis éppen a Ny-i, másik vége ennek a remek hegységnek; Itt található a Carpatus legmagasabb része is. Első pillantásra nagyon nehezen rajzolható, összetett tömb fogadott az okulárban;

 

MontesCarpatus_20160416_foldvariistizoli

“Éppen egy hónapja észlelhettem legutóbb a Montes Carpatus K-i tömbjét. Ezúttal a Ny-i részét vehetem szemügyre ennek a nagyszerű hegységnek. Hatalmas, festői masszív komplexumként tűnik ki az éj sötétjéből a nem hivatalos nevén Promontorium Banat, vagyis a Montes Carpatus legmagasabb pontjának körzete. Most a légkör kegyes, igazán nyugodt, (seeing 8) -nem úgy mint legutóbbi észleléskor- így finomabb részeket is láttam a fehéres tömbökön. Ez a fehér csoport 9-10 különféle alakú tömbből áll, melyek azonos jellemzője hogy mindegyik enyhén íves jellegű. Részletek tárulnak fel a tömbökön magukon is, melyek finoman domborodó jellemek, kis sötét girbe-gurba sávokkal. A komplexumtól K-i irányban a Montes Carpatus másik, nyílhegy alakú tömbje is látszik, mely a Ny-i tömbbel együtt három parányi csúcsot fog közre. Az összetett csoport előterében a Mare Imbrium kis része látszik, ezen finom, három ágra szakadó kis névtelen gerinc, parányi kráterek, és a rajzon É felé a Pytheas β kettős csúccsal, annak hosszú árnyékával teszi még feledhetetlenebbé ezt az észlelést.”

 

moon-globe_holdgomb_NASA

 

Az Imbrium síkság déli szélét alkotó hegység Ny-i kiszögellése a NASA hivatalos Holdgömbjén

 

Montes-Carpatus_radar-moon

Magassági adatok a Carpatus területén; a vonulat bal szélen az észlelt térséggel

Prom-Agarum_Moon_Hold_LROC-WAC-mosaic

A Promontorium Banat igen közelről, és igen részletesen az LROC WAC Global mozaikján

_______________________

Következő célpontomat is előre elterveztem, de előtte közbeiktattam egy krátercsoportot, mely ennek a bejegyzésnek címadóját rejtegette. Ez a célpont nagyon érdekesnek hatott, valóságos nyomozást kellett folytatni hogy mit is láttam valójában, illetve minek a vetülését;

kies-A-B-E___20160416___foldvariistizoli

“A Mare Nubium Ny-i partvidékén bóklászok, mert rengeteg itt a látnivaló….
Szép kis szerény krátertrió rejtezik a hatalmas és sokkalta látványosabb holdi szomszédok mellett; a Kies-A, B, és E kráterecskék, melyek valóban jelentéktelennek hatnak a Kies és Bullialdus kráterek mellett. Amiért mégis ezt a csoportot választom, az a Kies-A jelű – a trió legnagyobb tagjának, 14km – érdekes árnyéka miatt van. Egyszerű gödörkráter mind, jobban megfigyelve kitűnik, hogy az amúgy egyszerűnek sejthető Kies-A kráter Ny-i belső Napfényes sáncán kicsi, élesen kiugró ék alakú árnyék ül. Hogy ezt mi okozza nem tudom, de nagyon érdekes hatást ad az amúgy jellegzetesen egyszerű belső árnyékvetésű formának. Utólag az LROC WAC mozaikon megnézve azt látni, hogy az A jelű kráter ÉK-i falán egy süppedés látszik, egy omlás, ami vélhetőleg közrejátszik az érdekes belső fal árnyvetésében, mert a K-i fal egy részen jobban kiugró lehet. Ny-felé vetett külső árnyéka kettős, villás szerkezetű. Ennek az A jelű kráternek D-i falán szorosan kapcsolódva a trió legkisebb tagja, a Kies-E található, ennek átmérője 6.3km, árnyékoltsága azonos a fentebbi A jelűvel. Szinte az A jelű kráter árnyékának fogságában fekszik amúgy az E jelű kráterecske, egészen egybeolvadva azzal. A hármasunk legkeletebbi tagja a B jelű (9.3km) melynek szabályos ék alakú árnya talán az egyetlen jellemvonása, mert keskeny Ny-i sánca vékony, részletektől mentes. Az A és B kráterek közt kis gerinc húzódik, fel egészen a Kies kráterig. DNy felől beköszön az igen érdekes, talányosan egyenes Rupes Mercator egy igen kicsi szakasza is. A rajzolt terület legszélén Ny-ra a Kies ω hegy látszik.”

mesice_moon_map_1

“A Mare Nubium Ny-i partvidékén bóklászok mert rengeteg itt a látnivaló….” (Map of the Moon by Rükl 1972
Mapy Mesícních Polokoulí
1:10 000 000)

Kies_SLC-E6

A célpontok közvetlen környezete  (SLC Moon Map E6)

Lunar Orbiter Photographic Atlas of the Near Side of the Moon-Kies-A-B-E

A Lunar Orbiter fotómozaikon már felsejlik az árnyhatásért felelős képződmény a Kies talajára vetülve

Kies_omlasa_Kies-sliding

Fantasztikus részletek a Kies és kísérőiről. Tisztán értelmezhető mi okozta a kiugró árnyékot a rajzomon; a megsüppedő talaj árnyékhatásáért felelős csuszamlás falrésze. LROC WAC Global

____________________

Izgalmas gerinc fut végig a Mare Imbrium testén, ezt előző nap választottam célpontul: (Az észlelés érdekessége hogy 90xes nagyításon történt, egyetlen egyszer használtam csak 150xest itt, azért hogy a Mons La Hire-t jobban megszemlélhessem)

201604162025_Mons_La_Hire__Dorsum_Zirkel_70567

“Az eredeti célpont a Mons La Hire volt, azonban észlelésem idején a közelében húzódó Dorsum Zirkel ( 29N 24W 210km) és kísérő gerincei sokkal komolyabb célpontként szolgáltak. Valóságos holdi tőrként hasít az éjszakai területek mögé ez a Zirkel gerinc a Mare Imbrium testén melyen – hála a nyugodt levegőnek – érdekes részletek voltak kivehetőek. Felületén finom csavarodások, intenzívebb területek (La Hire-A), és egy leágazás ( La Hire-B) is látszik. Egyenetlen, finoman szélesedő árnyéka pedig a gerinc magasságát nagyon szépen érzékelteti. A Dorsum Zirkeltől ÉK-i irányban egy majdnem párhuzamos, és jóval alacsonyabb gerinc is húzódik, ennek egy része szintén behasít az éjszakai térrészekbe. Az észlelésem egyik legkellemesebb meglepetése, az a rettentően alacsony és friss bazaltöntés, amit egy Apollo-15 fotón láttam, ez a rajzomon csak egy enyhén kanyargós árnyéknak tűnik ÉK-i irányban, már a síkabb bazaltmezőn. NASA fotókon, és nagyobb távcsövekkel készült képeken-rajzokon ennél azonban több is látszik, de amit én most nem tudtam észlelni, az a K-i Napfényes része. A Mons La Hire (10x20km) vakító elszigetelt magányos kis tömb, amit éppen csak hogy elért a Nap fénye most. Tőle D felől, igen közel hozzá egy picike elszigetelt kis csúcs is látszik, illetve K felé további alacsony kanyargósnak látszó gerinc.”

 

ConsLunAtl_Zirkel

A Mons La Hire és Dorsum Zirkel a Consolidated Lunar Atlas fotóján

 

 

 

 

 

NASA_LAC-map_Dorsum-Zirkel

Dorsum Zirkel NASA LAC map

 

 

 

1554

Egészen döbbenetes panorámafelvétel a Dorsum Zirkel és környezetéről (Apollo 15)

Zirkel_LaHire___LROC-WAC

Mons La Hire az LROC WAC Global mozaikjának részletén

_______________

Jópofa ikerkráterek, melyekből én az egyiket észleltem…vajon azonos időben keletkeztek?

Helicon_20160416_foldvariistizoli

“Két rendkívül egyforma krátert találunk a Mare Imbiumban, a Sinus Iridumtól kb 70km-re DK-i irányban; a Helicon és le Verrier krátereket. Észlelésem idején a két kráter a terminátor közelében tartózkodott. Sok fotón egy képen látjuk őket, én most mégis mintegy formabontóként, kizárólag az egyiküket vettem jobban szemügyre, a Helicon-t (40.4N 23.1W). A páros közül ez a nyugatabbi, szinte teljesen árnyékkal telt, mérete 25km, mélysége 1910 méter. Szép kettős, amolyan fecskefark jellemű árnyéka közül a D-i a hosszabb, tulajdonképpen beleér a terminátorba, míg É-i része ha a feléig érhet csak el. Köztük fehéres intenzívebb kis kiemelkedés, a Helicon-E jelű kráter ami 2.4km-es mindössze. Egy alacsony gerinc fut a Helicon kráter ‘alatt’ D felől indul gyakorlatilag a semmiből, itt még gyengébben látszik, míg a kráter alatt áthatolva megerősödve igen éles ‘mandíneres kanyart vesz’ a reggeli megvilágítású Prom. Laplace felé. A Helicon sánca éles, világosabb szürke, és D-i peremén pici kiugrást látni, mely picike árnyékot vet. A terminátor mentén néhány egészen finom kis kráterecske is kivehető. Az rajzos észlelést beúszó köd nehezíti 20:44 és 20:47UT közt, egész nehéz így a terminátor közeli megfigyelés, addig míg zavar, a napfényesebb részeken a következő célpontot keresem, ahol a köd éppen nem zavar annyira.”

Lukesh-Klepesta_moonmap_1959

A Helicon és Le Verrier kettőse (Joseph Klepesta, Ladislav J. Lukesh
1:5 000 000     1959 Prága)

Helicon_LeVerrier_Apollo15

Szenzációs felvétel a tárgyalt kráterekről, dél felől nézve igen magasból. (Apollo 15)

Helicon_LROC

Helicon, Helicon-E kráterek az LROC WAC fotóján

________________

Magyar Csillagász, Hell Miksa emlékét őrző ősi kráter, egy még ősibb kráter talaján;

Hell_20160416__150x___foldvariistizoli

“A Mare Nubium DK-i partvidékén egy hatalmas őskrátert találunk, a 234km átmérőjű Deslandres-t. Ez a gigantikus medence jellemű maradvány ad otthont a kiszemelt célpontomnak, jelesül a 33km-es Hell kráternek. Az észlelés idején a Nap a terület felett mintegy 18° magasan állt, így az árnyékok már nem annyira hangsúlyosak. Kissé oválisan szögletes éles pereme, és igen jellegtelen enyhe kis dudorként észlelhető központi csúcsa jellemzi, ami így inkább már csak központi dombnak nevezhető, és aminek árnyéka hosszúkás, É-D irányú. A kráterünk Ny-i falán egy teraszt látni, mely felfut egészen az É-i falig, ott ahol a talajon egy beszakadást látni, árnyéka szépen elárulja jelenlétét, mert a talaj tőle K felé világosabb. A Hell-t egy igen világos halójú talaj környékezi ÉK-i irányból egész végig a D-i falát szegélyezvén. Szemközti falát ÉNy-i irányban egy gerinc is érinti, mely tovább is halad DNy felé. Érdekes, hogy utólag Lunar Orbiter képeken ez a gerinc sokkalta egy kráterláncnak látszik, mely túl is fut a Deslandresen. A Hell egyik szomszédja DNy felől a Hell-A jelű, a maga 20.97km-es méretével akár önálló célpontként is megállná helyét itt és most. Ennek parányi központi csúcsa is sejthető, talaja pedig nagyon sekély és részlettől mentes. A két kráter egy magasabb nyergen fekszik, mert a köztük látható talaj K felé fényesebb, persze elképzelhető, hogy egy ősi kráter található a Hell alatt, és ennek fennmaradt fala a fényesebb emelkedő jellem. 21:10UT-kor átvonuló felhőzet nehezíti az észlelést.”

XnView - [Lunar Globe 5-13-2014 001

A hatalmas és ősi Deslandres romkráter kis lakója,  a Hell kráter a NASA 60-as évekbeli Holdgömbjén

Hell_LunarOrbiter

A Hell kráter, és az azt érintő kráterlánc. (Lunar Orbiter)

Hell_LROC-WAC

A Hell a maga teljes pompájában, a “központi dombbal”.  (LROC WAC Global)

Hegyláncok közt

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , on április 13, 2015 by Holdfény-árnyék

2015.április 10-ére egy közös szimultánt terveztünk ismét (Kurucz Jánossal kiegészülve) a Mare Orientale igen ideális librációs helyzetének grafikus, fotografikus észlelésére.

A célpontjaink közt ilyen geológiai csemegék szerepeltek mint Lacus Veris, Lacus Autumni, Mare Orientale, Schluter, (bazalt felületek a kráterben) Olbers A (fényes sugársávok), Hedin (bazaltfelületek), Sundman J (sötét sugarak, extrém nehéz), Andersson (pici kráter egy óriáskráterben, környezetében sötét bazalttal) Kopff, és L’allemand kráterek. Sajnos nekem egyéb gátló tényezők miatt nem sikerült itt teljesíteni a megfigyelőakciót. Cseh Viktor ellenben egy igen szép rajzos megfigyeléssel érkezett ezen estéről, melyhez ezúton gratulálok! Megfigyelését itt lehet megtekinteni:  http://mpt.dyndns.info/open.php?obsid=27724

C_Zond08_05A szovjet Zond-8 felvétele “onnan” nézve a Mare Orientale vidékéről.

Októberi Holdséták

Posted in Amatőrcsillagászat with tags , , , , , , , on október 20, 2014 by Holdfény-árnyék
 
Az idei ősz, nagyon nyugodt levegővel ajándékozta meg azon megfigyelőket, akik – a derült estéket kihasználva – Holdészlelésre / rajzolásra vállalkoztak. Az őszi, Cseh Viktorral megtervezett egyik holdi szimultán célpontja a Puiseux kráter lett volna okt. 4-ére. Sajnos Bp-en azon estén komoly felhőzet gátolta az akció megvalósítását, de Viktornak otthonában Nagyvarsányban sikerült! (észlelése itt) (Második, okt.12-i szimultánunk igen sikeresen végződött, bár mint majd olvasható, nem sikerült tökéletesen egyidőben lebonyolítani a megfigyelést, ennek ellenére három különböző idejű rajz készült egy Mare Tranquillitatis-i képződményről. A közbenső időpontban én rajzoltam)
 
 Következő, sikeres magányos akcióm október 10-re esett, azon az igazán kellemes péntek estén három fő célpont került az ortho okulárom látómezejébe; Promontorium Agarum Dorsa Harker, Picard ,és  Wrottesley kráterek. Jól osztottam be az időmet, hisz még az előtt be tudtam precízen állítani távcsövemet, hogy a Hold ki nem bukkant volna a kémények közül.
 Alábbiakban tekintsük át ezen észleléseket, az eredeti észlelések szöveges leiratával együtt, térképekkel kiegészítve. (A rajzok, az eredeti távcső mellett készített grafitarzok digitálisan újrarajzolt változatai)

 

 

 Promontorium Agarum, Dorsa Harker
2014.10.10.   20:32-20:46UT

 

“Az igen nyugodt légtömegen át rendkívül látványos, a Mare Crisium K-DK-i szélén fekvő, valóságos félszigetként benyúló hegytömb, a Promontorium Agarum. Leginkább egy gigászi holdbéli harapófogóra hasonlít, a tetején egy magányos kis tömbbel. Az egész komplexum 62km, már ami még látszik belőle. Észlelésem kezdetén két parányi kis hegy világított még az árnyékban fekvő részen, ezek , némi térképes azonosítás után, a Condorcet kráter NY-i sáncának utolsó, még napfényben fürdő szilánkjainak bizonyultak, vagy esetleg a mellette fekvő hegytömb maradékának tűnik.(Észleléseim végén már csak egyetlen világított közülük.)Az esti fényben fürdő csúcsok mellett, a tenger hullámos felületén, a holdi gömböt ívként követve a Dorsum Harker – Harker Gerinc gyönyörűen tekeredő vonulata vonja magára figyelmem, így ezt a képződményt is belekomponálom a rajzomba. Több helyütt eme gerinc fel-fel tekeredő jelleget mutat, néhol kettéválasztódva, és rendkívül finoman beleveszve az éj sötétjébe, a hegytömb felé.”

 

agarumProm______

 

 

 

Lássunk egy-két térképet, fotót a területről, elsőként Lohrmann atlaszából; (É-i irány jobbra lefelé)

Lohrmann12-agarumprom

 

 

 

 

 Nevill Edmound Neville Neison 1876-os szép atlaszában az Agarum-fok és a következő célpont, Picard is látható:

neisonmoonmap

 

A NASA Lunar Chart (LAC) 1:1,000,000 léptékű szintrajzos atlaszában:

PromAgarum

 

 

 

Az LROC WAC mozaikján:

LROC Image Browser_AgarumProm

 

 

 Picard kráter
2014.10.10. 21:13-21:25UT
 
 
 “A Mare Crisium talaján fekvő, 22,3km átmérőjű kis ovális kráter a következő célpont. Kráterünk 50%ban árnyékolt, és K-i napfényes sáncának jó kivehető részlete egy terasz, mely sötétebb ívességével, enyhe egyenetlenségével igen könnyű préda. Szűkebb környezete meglehetősen egyhangú, legalábbis ebben a fázisban. A Picard K-i sánca mögött, a talaj jól láthatóan sötétebb intenzitású, míg környezetének bazaltja világosabb, bizonyára kis kráterünk enyhe magaslatot hozott létre becsapódáskor. Ennek ellenkezője is megfigyelhető a NY-i külső sáncon! A külső ív, itt világosabb intenzitással bír.”

 

picard.png-7

 

 

A Rükl féle Holdatlasz után, ez a NASA-féle szintvonalas térkép a kedvencem: ( Lunar Chart (LAC) 1:1,000,000)

 

Picard

 

 

 

Érdekes teraszai részleteiben előtűnik az LROC WAC mozaikon:

LROC Image Browser - wac_nearside - SeaMonkey_2014-10-20_17-22-08

 

 

 

 

 Wrottesley kráter
2014.10.10. 21:33-21:44UT

 

 “A hatalmas, méltán kedvelt Petavius kráter külső K-i sáncára telepedett kis központi csúcsos kráter, az est utolsó célpontja nekem. Elsőre az tűnik fel, hogy mennyi részlet látszik a K-i belső sáncán, ennek egy részén igen intenzív foltocskát látok! A kráter Átmérője 57km, központi csúcsa jól kivehető, kicsi árnyékot vet K-i irányba. Az árnyhatás éppen elkerüli a kráter közepét, ott ahol a K-i sánccal érintkezik, érdekes kis kiugró árnyékot hoz létre talaján. A Wrottesley teljes K-DK külső sánca szépen érintkezik a fentebb említett hatalmas Petavius kráterrel, itt, egymás mellett gerincek, repedések, völgyek rajzolhatatlan sora látható. É-ra, a rajzolt kráter külső lejtősebb sáncán kis gödörkráter, ez a Wrottesley-A, míg D-i sáncát a “B” jelű gödörkráter ‘csapta agyon’.”

 

Wrottesley_20141010bpfoldvariistvanzoltan

 

 

 

A Wrottesley kráter, a NASA Lunar Chart LAC térképén:

Wrottesley

 

 

 

A Wrottesley kráter, a hatalmas Petavius sáncán, növekvő fázisban: (Consolidated Lunar Atlas)Wrottesley-Petavius

 

 

 

 Lohrmann gyönyörű atlaszában

TEST Schmidt

 

 

 Részletes felvétel a Petaviussal érintkező Wrottesleyről; ( NASA LAC-98 as  fotótérképlap)

lac_98_wac.pdf - Foxit Reader 2.3 - [lac_98_wac

 

 

Szimultán

 

Október 12-én, egy mellőzött, érdekes képződményt választottunk ki Viktorral; az Aryabhata falmaradványt, a Mare Tranquillitatisban. Lássuk az észlelést. (Viktor megfigyelése ugyanerről itt) Hála az igen jó légköri állapotoknak érdekes árnyhatásokat is meg tudtam örökíteni rajzban.

 

 

 Aryabhata
2014.10.12. 22:13-22:23UT

 

  “A Cseh Viktorral eltervezett okt.12-i, Aryabhata romkráternek szimultánjába én kissé később tudtam csak becsatlakozni, így ez már nem szimultán, hanem Viktor észlelésének néhány órával későbbi folytatása. A légköri nyugodtság valami fantasztikusan alakult helyi időben éjféltájt! Kár lett volna kihagyni. A terminátor egyik feltűnő látványossága, észlelésem idején, a Caucy kráter, és a tőle D-re húzódó Rupes Caucy. Vélhetőleg ennek a látványos vetődésnek köszönhető, hogy az ettől DNY-i irányban fekvő, igen ősi alakzat annyira mellőzött. Pedig a kis kifli, vagy fordított ‘C’ alakú, 22km-es falmaradvány, egyszerűsége ellenére nagyon szép! Különösen érdekes számomra az árnyéka, mely parányi kettős csúcsot sejtet. Az utókornak fennmaradt, K-i falmaradványon látszódik némi intenzitásbeli eltérés is. A bazaltos talaj NY-i irányban, romunk ölelésében, s azon túl sötétebb, mint a terminátor oldalán, K felé. A mellékelt magassági viszonyokat bemutató NASA térképrészlet az Aryabhata érdekes árnyhatásért felelős csúcsait mutatja. Távcső mellett készített grafitrajz, változatlan digitális változata.”
 

 

ARYABHATA

 

 

 

 

A Lunar Topographic Orthophotomap (LTO) LTO-61D2 számú szelvényén jól kivehetőek a kettős árnyhatásért felelős csúcsok:

_Aryabhata_topo

 

 

 

 Az Aryabhata, és “ikertestvére” ( LAC fotóatlasz, és Geologic Atlas of the Moon )Aryabhata_LAC61-fotomap

 

 

 

 

 A szimultán után, más kicsi célpontok kerültek látótérbe:

 

 

Cajal kráter (Jansen-F), Mitika Peak
2014.10.12. 22:24-22:32UT
 
“A Mare Tranquillitatis, csak úgy hemzseg a célpontoktól, mégis, ezúttal egy kis gödörkrátert szemelek ki, melyre a Rupes Caucy, mint valami irányzék mutat rá, ÉNY-i irányban. Ez a Cajal kráter, a maga 9km-es átmérőjével, melyet É-ÉK és DNY felől is kicsi csúcsok öveznek. A kis kráter egyszerű, részletek nélküli formáció. Környezetét inkább a két csúcs emeli, melyek közül, a nem hivatalos Mitika csúcs a markánsabb. (Rand McNally 1960-as térképén jelölve)”

 

CCAJAL

 

 
 
Rand McNally 1960-as térképén: (Cajal, itt még Jansen-F)
Rand_McNally_moonmap-1960__Mitika-Peak

 

 

 

 Egy ismeretlen szerző fotóján a Cajal kráter és szűkebb környezete:

jansen20061108_lazz

 

 

 

 

 Különleges, igen kicsi formációkra is vadásztam:

 

 Lucian, Mons Esam, Grace
2014.10.12. 22:34-22:41UT

 

“A Mare Tranquillitatis – Sinus Amoris találkozásánál, benn a tengeren két picke gödörkráter található, őket mintegy elválasztva, egy alacsony, kis egyenes domb látszik, mely valójában vulkanikus eredtű kis kiemelkedés. Ez a Mons Esam, 8km-es hosszban, ezt jobban megfigyelve azonban kitűnik, hogy ez az Esam hegy még D-felé folytatódik, sőt D-felé elágazik két irányba. NASA fotótérképekkel ellenőrizve látom, hogy ez két további dóm, a Grace, illetve a kisebb Diana, illetve annak albedó ‘megnyilvánulása’. A Grace kb 5km-es lehet, a Diana 4km. A két szélső kráter egyszerű alakzat, különösebb részletek nélkül, a K-i a Lucian, ez 6-7km átmérőjű, míg a kis domb túloldalán, a Vitruvius-G kb a fele, 3-3.5km lehet.”

 

Lucian_Grace-Esam

 

 

 

A Consolidated Lunar Atlasban a két kráter, és a köztül fekvő dómocskák szépen kivehetőek:

ConsolidatedLunarAtlas (3).pdf - Foxit Reader 2.3 - [ConsolidatedLunarAtlas (3)bnbnbnbn

 

 

 

 Rendkívül finom kis alakzatok, és azok nevei:Lucian-Esam-Grace-Diana_AS17-M-0306_LTVT

 

 

 

 

Lyell kráter
2014.10.12. 22:42-22:51UT
 
“A Palus Somni – Sinus Concordiae találkozásánál, egy igen romos, ősi krátert találni, pontosan a Palus Somni sarkán, ez a 32km átmérőjű Lyell kráter. A kráter egésze nem látszik, de rendkívüli látvány a bazalttal elárasztott, romkráter ebben a megvilágításban! Már csak a falai látszódnak, darabokban, ezek közt a legmarkánsabb a K-i fal. A több helyen hiányos geológiai alakzat nagyon szép, és talán az est legfeltűnőbb formációja. É-ra szintén töredezett falmaradványokat látni, ez már a Franz kráter.”

 

lyell

 

 

 

Az érdekes alakú Lyell, a Lunar Chart LAC-61-es lapján:

150dpi

 

 

A Tranquillitatis-Palus Somni partvidék 
a Lyell kráterrel, az LROC WAC mozaikján; 
LROC Image Browser - wac_nearside - SeaMonkey_2014-10-13_18-56-19
 
 
 
 
Végezetül egy grafitrajz: 
 
 
 
Stiborius kráter
2014.10.12. 22:52-23:15UT

“Nem túl feltűnő, 43km átmérőjű kráter a Mare Nectaris-tól D felé, túl, a szép, teraszos Piccolomini kráteren. Attól függetlenül, hogy nem túl feltűnő, érdemes jobban megszemlélni! Olybá tűnik, hogy egy nagyobb, és sokkal idősebb őskráterben fekszik! Alakja kissé szögletes, pici összetett központi csúcsáből két rész is kivehető, amiket észlelésem idején az árnyékzóna még éppen megkímélt a sötéttől. Talaja részletes! Törmelékekkel teli, pici sávok, ívek látszanak benne. Külső falai nem magasok, inkább olyan mintha belesüppedt volna a környző őskráterbe. K-i külső részén egy árnyékkal teli kráter van, ennek falai tovakúszva ‘nyaldossák’ a Stiborius falát, keskeny völgy formájában. A kráteren túl, körben kisebb dombok, sőt, gyakorlatilag az egész krátert ilyen domborzat veszi körbe, és egy érdekes, az őskráterbe benyúló ‘hídféle’ ami levisz az említett őskráter talajára.”

 
 
 Stiborius_grafit
 
 
 
 
 
 
A Stiborius és környezete a LAC térképén: 
Stiborius_65874658746 
 
 
 
 
 
 Stiborius-i részletek a LAC NASA fotóatlaszában:
 
lac_113_wac__Stiborius 
 
 
 
 

Fantom kráterek, fantom medencék

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló with tags , , on április 27, 2014 by Holdfény-árnyék

Jól ismert Holdunk arcát, hatalmas becsapódásos medencék, lávával elöntött síkságok alkotják. Közülük tán a legnagyobb, legismertebb, és legősibb a Mare Imbrium – Esők tengere. Ebben a bejegyzésben azonban, inkább a kisebb, alig ismert, néhol névtelen alakzatokról írok, melyek kisebb-közepes, vagy adott esetben inkább csak nagyobb műszerekkel látványosak.  

Sok fantomkrátert önmagában nem lehet megfigyelni; jelenlétükre a bazaltsíkság íves formája, lejtése utal. Erre nagyon szép példa a Plato krátertől D felé fekvő igen izgalmas alakzat, a csak “ősi Newton alakzatnak” nevezett formáció:

 

Newton

 

 

 

Az átmenetet az Opelt kráter példázza, mely félig még kráter, félig már fantomkráter: egykori méreteit, még felfedi a K-i sáncán megugrott bazalt:

opelt-structure

 

 

 

Az egyik legkedvencebb fantomformációm, a legendás Apollo-11 expedícióhoz igen közel, mely a “tengerpartot alkotó szárazulaton” fekszik. Ezt É-felől a Rimae Hypatia határolja, egykori, ősrégi  É-i sáncát már az idők vihara elfeledtette, s központi csúcsa sem kivehető már, de ideális megvilágítási viszonyok még emlékeztetnek néhai fénykorára, s feltűnik szemeink előtt nagyszerű, markáns körvonala:

hypatia__structure

lac-wac_hypatia-structure

 

 

 

 

A Procellarum síkságon, a korong NY-i széléhez közel, a Lichtenberg kráter “alatt”, egy névtelen fantomkráter alussza örök “álmát”:

Lichtenberg-structure

licht

 

 

 

Két hasonló méretű ősi fantom medence van a Mare Nubium peremén. Egyikük a Walter kráter, ezzel gyakorlatilag egyméretű a Rupes Recta vetődést is magába foglaló, névtelen alakzat, melynek bacsapódásos eredete vitathatatlan…erre utal NY-i, ÉNY-i sánca melyet, mamár csak gerincek rajzolnak ki:

Walter_RupesREcta_structure

Rupes_Recta_structure

 

 

 

 

 

Van egy nagyon ősi, a Mare Nubiumtól ÉK-re fekvő, gyakorlatilag alig látható formáció, melynek központi csúcsát ma is láthatjuk, ez a Lassell krátertől ÉNY-i irányban fekvő kis hegytömböcske. A néhai krátert D-felől a Prom Taenarium íve, illetve a bazaltos talaj eltérő, sötétebb színe rajzolja ki:

lassell-structure

lassell__struct

 

 

 

Az Apollo-14 misszióhoz közeli terület is rejteget egy hatalmas névtelen alakzatot, amit a Fra Mauro krátertől kb 1-1,5 kráterátmérőnyire ÉNY- felé találunk:

framauro-structure

 

 

 

 

Néhány fantomkráter nem is mélyedés, hanem “palacsinta jellegű”, azaz enyhén kiemelkedik a környezetéből, erre igen szép példa a Mare Crisiumbeli névtelen forma, melyet a Crisium D-i partvidékéhez közel, a Shapley és “G” jelű kráter közti félsziget mellett találni:

MareCrisium_structure--

 

crisium-structure

 

 

 

Természetesen a Holdon ezeken kívül még számtalan hasonló alakzat létezik, fedezzük hát fel őket kis távcsövünkkel!   🙂

 

Kapcsolodó:
http://www.lpi.usra.edu/resources/mapcatalog/ESS/I351A/
http://mpt.dyndns.info/open.php?obsid=21446
http://firmamentum.hu/mare-imbrium/

 

 

 

A Hold legpontosabb gravitációs térképe

Posted in Egyebek űrtémában with tags , , , on december 20, 2012 by Holdfény-árnyék
 

Az amerikai GRAIL űrszondapáros méréseiből megalkották a Hold eddigi legnagyobb felbontású gravitációs térképét.

A NASA GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) programjának A és B jelű szondája (később pályázaton kapott nevükön Apály és Dagály) tavaly szeptemberben indult, és már majdnem egy éve, újévkor állt pályára égi kísérőnk körül. A kötelékben repülő, egymástól való távolságukat pontosan mérni képes űreszközök tudományos programja nemrég véget ért. A két szonda alacsony Hold körüli pályán képes volt az égitest gravitációs terének apró változásait is kimutatni, a pillanatnyi távolságuk változásából.

moon-gravity

711799main_zuber5_1024-768

711376main_grail20121205_4x3_1024-768

A Hold gravitációs térképe a GRAIL mérései alapján. A felszíni felbontás kb. 20 km-es. ( NASA / JPL-Caltech / MIT / GSFC) 

 
Az új térkép az eddigieknél részletesebb információt nyújt a kutatóknak a Hold belső szerkezetéről és anyagi összetételéről. Egy sor olyan alakzatot is sikerült felismerni, amelyekről eddig nem volt tudomásuk. Ilyenek például vulkanikus felszínformák, tektonikus eredetű szerkezetek, medencéket övező gyűrűk, becsapódási kráterek központi csúcsai, s egy csomó egyszerű formájú kráter. A GRAIL első eredményeit a Science folyóiratban, három különböző szakcikkben közölték december elején. A Hold gravitációs terének térképe összevethető a felszíni alakzatokról űrszondákkal készített részletes térképpel. Mindkettő mutatja az égitestet a fennállása óta ért külső „bombázások” nyomait. A kettő között igen jó, majdnem tökéletes az összhang. A gravitációs adatokban felbukkanó eltérések alapján nem csak a felszíni sebhelyekről, hanem a kisebb-nagyobb becsapódásoknak a kéreg alsóbb rétegeiig, sőt talán a köpenyig is eljutó hatásairól is többet tudhatunk meg. Ezek a vizsgálatok nem csak a Hold, de a Naprendszer más kőzetbolygói és -holdjai szempontjából is érdekesek lehetnek, ahol nem vagyunk képesek olyan pontos űrszondás méréseket végezni, mint a közeli Hold esetén.

nasas-grail-creates-most-accurate-moon-gravity-map_3300-1354812348

             
A Hold gravitációs térképe a GRAIL szerint, a felszíni nehézségi gyorsulás helyi eltéréseivel. A Mercator-vetületű térkép közepén a Hold túlsó, sok kisebb krátertől szabdalt oldala látható. A Föld felőli oldalnak megfelelő helyek a kép jobb és bal szélére esnek. A feketétől a piroson és kéken át a fehérig terjedő színskála (fent) -500 és +1000 milligal közötti értékeket mutat. 1 gal gyorsulás 1 cm/s2-nek felel meg. A piros részeken így viszonylag nagyobb, a kék foltokban kisebb a tömegvonzás. (Kép: NASA / ARC / MIT)(klikk a nagyobb méretért)
 
 
A GRAIL szondák másik eredménye, hogy a holdi felföldeken a kéreget alkotó kőzet átlagos sűrűsége (2,55 g/cm3) alacsonyabb annál, mint amit eddig gondoltak. A távérzékeléssel és az 1970-es években az Apollo programban helyszíni mintavételezéssel kapott adatokkal összevetve a kéreg anyagának porozitása 12% körüli, akár több km-es mélységig. A kéreg vastagságára 34-43 km adódott, ami 10-20 km-rel kisebb a korábban feltételezett értéknél, és összhangban van az Apollo szeizmikus méréseivel. A mérésekből az is kikövetkeztethető, hogy a Hold és a Föld anyagának összetétele nagyon hasonló, ami egy újabb érv azon modellek mellett, amelyek szerint kísérőnk anyaga valaha a Földből szakadhatott ki, egy hatalmas égitestütközés nyomán.
 
 
 
A harmadik tanulmány azt mutatja be, hogy az égitesten számos keskeny, egyenes vonalú, akár több száz kilométer hosszú gravitációs anomália figyelhető meg. A kutatók szerint ezek segítségével a Hold korai történetébe pillanthatunk vissza, a kéreg akkori deformációival hozva kapcsolatba őket.
 
711458main_Andrews-Hanna-8-pia16585_full

1-grailcreates

 
A becsapódási kráterek az ilyen nyomokat a felszínen azóta már eltörölték, de a nagy felbontású gravitációs térkép alapján a „kozmikus nehézbombázás” előtt korszakba visszatekintve, a kéreg repedéseiből a fiatal Hold sugarának növekedésére, az égitest általános tágulására lehet következtetni.Klikk a képekre
 
Ezek csak az első eredmények, a márciustól májusig tartó elsődleges programszakasz alatt gyűjtött adatok felhasználásával. A GRAIL-A és -B (Apály és Dagály) azóta tovább dolgozott.  A meghosszabbított küldetés augusztus vége óta tartott, és december 17-én fejeződött be:
 
713737main_Zuber-1-pia16603b-43_1600-1200
 
 
Frey Sándor
 
Forrás: http://urvilag.hu
 
 
Kapcsolódó: 
 
http://www.nasa.gov/mission_pages/grail/news/grail20121205.html
http://www.nasa.gov/mission_pages/grail/multimedia/gallery/gallery-index.html
 
 
 
 

A Hold feltérképezése

Posted in Amatőrcsillagászat, Észlelési ajánló, Irodalom with tags , , , , , , , , , , , , , , on szeptember 16, 2012 by Holdfény-árnyék
 
Amikor a távcsövet felfedezték, az éjszakai ég legfényesebb objektumaként a Hold tűnt a legígéretesebb objektumnak a csillagászok számára. Az első távcsövek optikai minősége nem volt valami jó, az üveganyag sem volt megfelelő, amelyből az optikák készítették, s komoly problémát jelentett a kromatikus aberráció. A Hold megfigyelésének fő célja több mint három évszázadon át a térképezés volt olyan finom felbontással, amennyire csak lehetett. Ezt a munkát nagy lelkesedéssel végezték, főleg amatőrök, de tőbb obszervatórium is foglalkozott vele. Az első elfogadható holdtérképet egy angol, Thomas Harriot készítette 1610-ben, s elég jól bemutatta a sötét tengerek és a világosabb felföldek eloszlását. Galileo Galilei is közölt néhány rajzot a Hold felületéről, de az általa ábrázolt alakzatokat nehéz azonosítani. Galilei úttörő volt a távcsöves csillagászatban, és sok európai megfigyelő követte a Hold tanulmányozásában, bármilyen optika állt is rendelkezésére. 1614-ben Németországban Scheiner készített térképet, amelyet javított formában 1664-ben ad­tak ki, már a szerző halála után. 1645-ben Belgiumban Van Langren adott ki térké­pet, amelyen az alakzatokat kiváló tudósokról nevezte cl. Mint sok más szelénográfus, ő is elnevezett egy krátert saját magáról (Langrenus-kráter).
1636-ban az olasz Mellan publikálta térképét, amely realisztikusabb benyomást adott, s egészen jó minőségűt volt. 1645-ben a német Rheita tett közzé egy olyan térképet, amely már ábrázolta a Tycho-krátert és más fényes krátereket övező sugár­rendszereket.
Olaszországban Fontana rajzolta meg a sötétszürke tengereket, a nagyobb kráte­reket és a fő sugár rendszereket. Németországban Hevelius adott ki 1647-ben egy 250 alakzatot tartalmazó térképet, melyen főként földi alakzatok elnevezéseit alkalmazta. Az ő térképe volt az első. amely librációs vidékeket is mutatott. Hevelíus könyvet is adott ki Holdalakzatok különböző megvilágításoknál készült rajzairól. 1651-ben egy másik olasz, Riccioli tett közzé térképet, amely Grimaldi megfigyelése­in alapult, s Van Langren elnevezési rendszerét használta. Riccioli saját magáról és Grimaldiról is nevezett el krátert. Ezek a térképek egyre nagyobb gondossággal késziiltek; 1656-ban Montani adott ki térképet, amely korának legpontosabb munkájának számított. Azonban vala­mennyi térkép egészen kis skálájú volt, melyeken a Hold korongját kb. 25 cm átmé­rővel ábrázolták. Az olasz Cassini 1680-ban kiadott térképe volt az első nagyobb skálájú, 50 cm átmérővel. Újabb előrelépést a német Tobias Mayer tett, aki felismerte a nagy skálájú térképek szükségességét. Megkezdte egy 25 szektorból álló atlasz Összeállítását, de meghalt, még mielőtt befejezhette volna. Egyetlen publikált munkája egy kis, 20 cm átmérőjű térkép volt.
Egy másik német, Schroeter 1791-1802 között adott ki két kötetnyi rajzot a Holdról. Rajzai nagyon pontosak voltak a pozíciók és a részletek szempontjából egyaránt. 1830-ban a német Lohrmann tanulmányozta a Holdat azzal a céllal, hogy összeállítson egy 25 szektoros atlaszt, de mivel szemei megromlottak, csak egy 38 cm átmé­rőjű általános térképig jutott.
 
 
 Részlet Lohmunn atlaszának 1878-as kiadásából:
 
 
 
 1838 nagyon fontos év­nek bizonyult mivel két német. Beer és Madler 94 cm átmérőjű holdtérképet készített, amit egy részle­tes leírásokat tartalmazó könyvvel együtt adtak ki fő műszerük egy Fraunhofer gyártmányú 9,5 cm-es refraktor volt. Egy má­sik német, Schmidt, az Athéni Obszervatórium 19 cm-es refraktorát használ­va készített el egy 25 szek­toros nagy atlaszt 190 cm-es átmérővel Ezen precízen bejelölt 33 ezer krátert dombot völgyet és más alakzatot s mind­máig az egyik legrészle­tesebb térképnek számít.
Két angol, Nasmyth és Carpenter könyvet írt a Holdról,  amihez Nas­myth 51 cm-es reflekto­rával végzett észleléseit használták fel. 1876-ban szintén Angliában Neison adott ki egy 22 szektorból álló térképet, amely 235 és 15 cm átmérőjű távcsövekkel végzett megfigyelésem alapult. 
 1874-ben a „Brit Egyesület a Tudomány Haladásáért” megalakította a Hold Bizottságot, egy nagyon aktív Hold-észlelő, W.R. Bírt vezetésével. Céljuk az volt, hogy összeállítsanak egy 5 méter átmérőjű Hold-térképet. A társaság tagjai kozé tar­tozott számos híres észlelő”, mint pl. T.W. Webb is. Saját folyóiratot is kiadtak, a „Selenographical journal”-t; de sajnos 1882-ben megszűnt a társaság és a folyóirat is. 1890-ben a „Liverpool Astrononucal Society”, a BAA előfutára hozott létre Hold Szakosztályt, a nagyon tehetséges és aktív Hold-észlelŐ. T.G. Elger vezetésével. Könyvet és térképet adott ki a Holdról; rajzainak nagy pontosságál széles körben elismerték. Megfigyeléseit 22 cm reflektorral végezte. A századfordulón két fontos térkép jelent meg: az egyik Klein (Bologna), a másik Kriegertől (Trieszt). Krieger térképe nagyrészt fényképeken alapult, s két kötetet tett ki. Ugyanezen időben két francia csillagász adott ki nagyon részletes térképeket, egyik a híres Camille Flammarion volt; a másik Gaudibert.
 1910-ben a BAA Hold Szekció igazgatója, Good-acre publikált egy 152 cm-es térképet 25 szektorból, amely eismerten nagy pontosságú volt.
Karel Andel Prágában 1924-ben készített szép holdtérképet. Ugyane­zen évben adta ki első tér­képét H.P. Wilkins, a BAA/LS akkori igazgatója. Ez 152 cm átmérőjű volt, amelyet követett híres 508 cm-es, rendkívül részletes óriás térképe. 1946-ban Wilkins Patrick Moore-ral együttműködve javított ki­adásban jelentette meg ezt az 508 cm-es térképet; s Európa legnagyobb távcsö­veivel dolgozva megkezdte egy 762 cm-es munkálatait. Ezt a hatalmas feladatot azonban már nem tudta teljesíteni.
 
 
 
 
                 Philipp Faulh így ábrázolta a Hyginus-rianás vidékét
 
 
 
Szintén az idő tájt a német Fauth adott ki egy térképet, amely egészen szokatlan volt: kontúrvonalakkal áb­rázolta a holdalakzatok magasságait. A Hold iránti érdeklődés az 1950-es évek végén — az űrkutatás sikerei következté­ben — fokozódott. Az USA-ban tudományos intézetek kezdték térképezni a Holdat olyan felbontásban, amit egyetlen amatör sem érhetett el. Ezeknek csak a földi légkör szabott határt, s nyilvánvalóvá lett, hogy további haladást csak az űrből lehet elérni. 
 
1957. október 4-én fellőtték a szovjet Szputnyikot. Ez volt az első, ember által az űrbe juttatott eszköz. A szovjet Luna-1 haladt el először a Hold közelében; a Luna-2 már becsapódott az Archimedes-kráter közelében, a Luna-3 pedig elsőként készített felvételt a Hold túlsó oldaláról. Az amerikai Ranger-sorozatot úgy tervezték, hogy a szondák becsapódjanak a Holdba, és TV-képeket küldjenek egészen addig, amíg a felszínre nem zuhannak, miközben a képek felbontása drámaian fokozódott. A Rangerek által visszaküldött képek száma 5000 és 7000 között váltakozott. Ezek hihe­tetlenül nagy részletességgel mutatták, hogy a Hold felszíne sűrűn telezsúfolt kráterekkel, egészen a milliméteres méretekig. 
A Luna-9 sima leszállást végzett az Oceanus Procellarumban; majd hamarosan követte az első Surveyor, amely 11 000 felvételi közvetített leszállóhelyéről. A Hold körül keringő Lunar Orbiter sorozat fotografikusan térképezte a Holdat, olyan elképesztő pontossággal, ami a Földről elképzelhetetlen lenne, A Surveyorok és az Orbiterek vetették meg az Apolló-program alapjait. Ennek adatai és kőzetmintái jelentik a csúcspontot a Hold vizsgálatában.
 
 
D. G. Buczynski
Reflection, 1981. február – ford.: Szentmártoni Béla
 
meteor 1997/10
 
 
Kapcsolódó:
Régi Holdtérképek pontossága
 
 
 
 
%d blogger ezt kedveli: