Mindenki aki idővel jobban beleássa magát a Hold témába, mindenféleképpen találkozni fog az 1954-ben történt felfedezéssel, melyben itt írtam részletesen. Idén Karácsonykor, 26-án kora este beszélgetésbe elegyedtem egy fiatal ismerősömmel Zsófival a holdi híd témájában. Lelkesedése a beszélgetés végén hatott rám, így elhatároztam…igen, 2021-ben jóval többet fogom észlelni-rajzolni ezt a térséget, illetve még idén újra írok róla, felsorolva a hazai rajzos észleléseket erről a nevezetes holdi objektumról. Lássuk előbb a területnek 2 fotótérképét a VMA 7.0 atlasz alapján, majd a korábbi észleléseket. Mint majd látni fogjuk, túlságosan sok, célirányos észlelés nem történt a képződményről. Változtassunk ezen!
A Mare Crisium jellegzetes ovális medencéjének nyugati partvidékén fekszik két hegyfok közt, a sokáig vitatott objektum. A képződmény legjobban két-három nappal telihold után, vagy nagyjából négy nappal újhold után figyelhető meg leginkább, amikor a fény-árnyék határ még közeli a területen. (VMA 7.0)
Elsőként lássuk Gyenizse Péter észleléseit: (meteor 1994/6)
Következett a kettőscsillag felfedezéseiről híres Berkó Ernő észlelés sorozata, melyet a meteor 2000/9-es lapszámban találni.
Görgei Zoltán 2000-ben vette kétszer is szemügyre a területet, a jól bevált 90mm-es japán távcsövével: (Magyar Csillagászati Egyesület észlelési archívum) katt a képekre.
Hosszabb szünet következett, majd 2007-ben Kárpáti Ádám vette célba a térséget:
2008-ban én magam is ellátogattam a területre, az azóta sokat látott 80/900mm-es akromátommal:
Majd sok évvel később ismét észleltem, mellékelve egy NASA térképet, és Hugh Pery Wilkins eredeti rajzát:
Ahogy Bartha Lajos fogalmazott anno, ” e meglehetősen vadregényes vidéken”… igen! Nagyon izgalmas térség ez tény. Észleljük, fotózzuk, rajzoljuk, írjuk le benyomásainkat róla. Lássunk néhány mai modern 3D hatású fotót az LROC jóvoltából: LROC QuickMap
A Holdbéli híd Ny, ÉNy, É, ÉK, és a Yerkes-E kráter, illetve a Promontorium Olivium felől nézve.
Zárom az idei bejegyzéseimet, köszönöm hogy követtetek! Kívánok Boldog Új Évet minden olvasómnak!
Kedvcsináló kitűnő munka, gratula!
Holdfényárnyék ezt írta (időpont: 2020. dec. 27., Vas 17:54):
> Holdfény-árnyék posted: ” Mindenki aki idővel jobban beleássa magát a Hold > témába, mindenféleképpen találkozni fog az 1954-ben történt felfedezéssel, > melyben itt írtam részletesen. Idén Karácsonykor, 26-án kora este > beszélgetésbe elegyedtem egy fiatal ismerősömmel Zsófival a hold” >
Köszi!
🙂 Rég elfeledtem már. De jól esett újra beleérezni az akkori észlelésekbe.
Köszönöm szèpen Ernő a kommented, megtisztelsz 🙂
Nekem is élmény volt az észlelésed róla, nem kicsit motivált a megfigyelésére. Tiszta, rezzenéstelen egeket!