Az időszakos holdjelenségek (TLP-k) megfigyelése I-II.

 
Az utóbbi évtizedekben az amatörcsillagászok körében — hazánkban és külföldön egyaránt — érezhetően csökken az érdeklődés a rendszeres holdmegfigyelések, és ezen belül a “vulkán-gyanús” kitörések, az időszakos Hold-jelenségek és a változó holdfoltok folyamatos észlelése iránt. Ez azért is igen sajnálatos, mert az úgynevezett időszakos holdjelenségek vagy elterjedt angol rövidítéssel a TLP-k (Transient Lunar Phenomena) folyamatos, gondos ellenőrzése és feltűnésük regisztrálása máig sem veszített fontosságából.
 
A már korábban is sokat vitatott vulkánszerű és más jellegű Hold-jelen­ségekre N. Kozirjev, D. Altér és néhány más észlelő megfigyelései hívták fel a figyelmet 1958/59-ben. Ezek az észlelések ugyanis kétségtelenné tet­ték, hogy számos csillagász korábbi nézetével ellentétben e jelenségek nem pusztán optikai tünemények, hanem valóságos folyamatok, amelyeknek okai a Hold kőzettani, fizikai és szerkezeti sajátosságaiban keresendők. Ezért az Apolló holdexpedíciók idején, 1968-72 közt, az USA űrkutatási és más tudo­mányos intézetei kiterjedt nemzetközi hálózatot építettek ki (számos ta­pasztalt amatőr bevonásával) a párhuzamos földi és “holdközeli” észlelések céljából. Az ún. LION (Lunar International Observers Network = A Hold Nem­zetközi Eszlelő Hálózata) program számos érdekes eredményt hozott, és köze­lebb vitt a holdfizika kérdéseinek tisztázásához. A holdexpedíciók befe­jeztével azonban a hálózat megszűnt.
 
Az alábbi leírással szeretnénk a hazai műkedvelők figyelmét ráirányítani erre a nagy türelmet és erős önkritikát követelő munkára, amely azonban ma is értékes eredményeket hozhat. Kellő számú és folyamatosan dolgozó megfi­gyelő közreműködése esetén módot találunk a külföldi egyesületekkel való együttműködésre. Már itt előrebocsátjuk, hogy a kellő tapasztalat elsajátí­tására legalább fél évet kell szánnunk. E téren előnyben vannak azok a mű­kedvelők, akik eddig is foglalkoztak a holdrészletek észlelésével.
 
 
Időszakos (vulkánszerü) jelenségek a Holdon
 
Szinte már a távcsöves megfigyelések kezdetétől (1610-es évek) vannak fel­jegyzések a Holdon észlelt ‘vulkánkitörésekről”, illetve a sötét oldalon észleit erős fénylésekről. Az egyik legkorábbi ilyen megfigyelés a danzigi Johannes Heveliustól származik 1650-ből, aki éppen erős vörös (!) fénylése miatt nevezte az Aristarchos krátert “Mons Porphyrie”-nek, azaz Vörös Hegy­nek. A 18. sz. második felétől sokan véltek látni vulkáni eredetű fényje­lenségeket a Hold sötét oldalán. Jól ismert, hogy egyes holdkráterek nagy visszaverő sajátságuk révén a hamuszürke fényben többé-kevésbé erős fény­foltnak látszanak, így a “holdvulkánok” megfigyelése részben ennek tulajdo­nítható; ma azonban az is kétségtelen, hogy egyes esetekben reális jelen­ségről lehet beszélni.A múlt század során is nagyszámú szakcsillagász és amatőr vélt alkalmi és helyi változásokat felfedezni a Holdon. Ezeket többnyire holdrengés nyomán bekövetkező vulkáni gáz- és gőzkitörésnek tartották, de pl. W. Pickering növényzet megjelenésével magyarázta őket! Talán ezek az eltúlzott vélekedések is hozzájárultak ahhoz, hogy a századforduló után a csillagászok többsége csak látszólagos változásoknak tartotta az ilyen jelenségeket.
 
Tény, hogy a Hold egyes részletei a megvilágítás szögétől és irányától függően jelentős mértékű fényességváltozást mutat. Mivel ezek a tényezők az egymást követő holdfázisváltozások (lunációk) során nagyjából ismétlődnek, e jelenségek is szabályos periódusban következnek be. Ugyanezt mondhatjuk a holdfelszín egyes pontjain tapasztalható erősebb elsötétedésekre, színár­nyalat-változásokra is. A változó holdfoltok mindenkor a megvilágítás szö­gétől függően mutatkoznak. (Ezek megfigyelése is külön, érdekes program lehet!)
 
A Hold egyes területein (a LION észlelések tanúsága szerint eléggé sok helyen) olyan, hosszabb-rövidebb időtartamú jelenséget is megfigyeltek, amelyek függetlenek a fényváltozástól, illetve a megvilágítás szögétől, és jelentkezésük alkalomszerű. Egyes esetekben az ilyen jelenséget spektroszkopikusan, színszűrőkön át, vagy polarizációs eszközökkel is megfigyelték, és tényleges létezésüket igazolták. Klasszikusnak számít ma már N. Kozirjev vizsgálata az Alphonsus kráter központi kúpjának környezetéről 1958. nov. 4-én. A krátert vizsgálva feltűnt a központi kúp erős kifényesedése, a gyorsan elkészített színképfelvételen pedig feltűntek a kétatomos szénmole­kulák gerjesztési vonalai. Ebből arra következtetett, hogy hideg C. gázki­áramlás zajlott le. Röviddel utóbb a központi kúp elhomályosodott, színe vörössé vált, talán a fellövellt portól. Ugyanebben a kráterben D. Alter már korábban is észlelt a talajt elhomályosító “gázkitörést”.
 
Más jellegű volt az a hidrogénfelhő, amelyet a Lowell Obszervatóriumban figyeltek meg az Aristarchus és Herodctus kráterek környezetében, a “Kobra-fej völgy” nevű holdrianás (törésvonal) mentén 1961-ben. Magában a kráterben A.J. Greenacre és E. Barr egy kicsiny, de feltűnő, mintegy 2,5×19 km méretű foltot észlelt, amely utóbb eltűnt.
 
 
Látható, hogy a TLP-k igen különbözők lehetnek, feltehetően eredetük is helyenként és alkalmanként eltérő. A német J. Classen adatai szerint a 17. sz.-tól 1967-ig 327 időszakos Hold-jelenséget jegyeztek fel. 1968-69 -ben (az Apolló 8-12 holdexpedíciók időszakában; 165-öt, 1970-ben (Apolló-13) 9-et; tehát összesen 501 TLP-t. Ezek többsége a fiatal holdkráterek belsejében, a holdkéreg törései mentén (rianásoknál), valamint a síkságok (ún. mare területek) és a hegyvidék (terra területek) határán jelentkezett.
 
 
A TLP-k típusai
 
Bár a különböző TLP feljegyzések eléggé változatosak, alapvetően két típust különböztethetünk meg:
 
A: Fényjelenségeket,
B: Elhomályosodásokat és sötét foltokat.
 
 
 
A. Fényjelenségek
 
1. Fénylések a sötét oldalon. A legrégebben megfigyelt jelenségek közé tartoznak, többnyire egy-egy kráter fénylését jegyezték fel. Ennél az észlelésnél nagyon gondosan, nagy kritikával kell eljárnunk, mert — főleg kezdetben — a holdfelszín erősen reflektáló területeit könnyen vélhetjük rendkívüli fénylésnek.
 
2. Fénylések a megvilágított féltekén. Kétfajtát tapasztalhatunk: a.) kis kiterjedésű fénylések (pl. kráterek belsejében); b.) nagy kiterjedésű fénylés, krátereken kívül, a Hold medencéiben.
 
A fényléseket a LION hálózat jelkulcsa az angol “Brightening” szó rövidítéséből “BRIGH”-nek jelölte. Egyes esetekben a fénylés lehet lüktető, pulzáló, ekkor PULSE-ként jelöljük. Igen jellegzetesek, de ritkán észleltek a hirtelen felvillanások (“Blincking”-ből “BLINC”), ezek a többnyire kis fénypontok rövid időtartamúak.
 
 
 
B. Elhomályosodások, sötét foltok
 
1. Nagy területet, egy-egy kráter alját, vagy legalábbis a kráter egy részét elborító elhomályosodások aránylag gyakoriak. Az elhomályosodó terület többnyire vörösebbé válik, néha azonban szürkévé.
 
2. Kisebb fényelnyelések (elhomályosodások) a kráterek belsejében,
rianások környezetében jelentkeznek.
 
3. Egészen kis kiterjedésű sötétebb foltok. Váratlanul jelennek meg és
hamar tűnnek el. Színük szürkétől a kéken át a vörösig változik, néha
mozognak is. Kráterek belsejében, repedéseknél jelentkeznek.
 
Az elhomályosodásokat általában az “obscuring” szóból “0BSCU”-nak rövidítik, nagyobb területek homályosodását a “diming”-ből “DIMIN”-nek. A kis színes foltokat néha a “gasoeus” (gáz-szerű) szóból “GASOU”-nak jelzik.
 
 
 
 
A TLP-k megfigyelési módjai
 
Az időszakos holdjelenségek észlelése lényegében abból áll, hogy a Hold előre kiválasztott területeit rendszeresen és gondosan áttanulmányozzuk, és igyekszünk megállapítani, látunk-e valamilyen alkalmi változást. Nagyon jelentősek — gyakorlatilag a megfigyelt TLP-kkel egyenértékűek — az egy-egy területre vonatkozó hosszú idejű negatív adatok is, mivel azt jelzik, hogy az adott területen az általunk használt távcső észlelési lehetőségein belül nem jelentkezett TLP.
 
Maga az észlelési program függ a rendelkezésre álló távcsőtől. Kisebb műszerekkel (6-8 cm-es lencsés, ill. 8-10 cm-es tükrös távcsővel) főként a Hold sötét oldalának fényjelenségeit vizsgálhatjuk eredményesen. A 8-10 cm-es lencsés, ill. 12 cm körüli tükrös műszer azonban már a nappali félteke fényléseinek és a nagyobb kráterek alján jelentkező esetleges elhomályosodásoknak a megfigyelését is megengedi. A 12-15 cm körüli refraktor vagy a 15-20 cm -es reflektor a sötét oldal kis fényfelvillanásainak, vagy a nap­fényben levő félgömb kis területű fényléseinek és elsötétedéseinek megfi­gyelését is lehetővé teszi. A nagyon kis színes foltok (GASOU) megfigyelé­séhez 25 cm-esnél nagyobb műszer célszerű.
A nagyítást (az objektívnyílástól függően) úgy kell megválasztani, hogy az adott légköri viszonyokhoz képest a lehető legnagyobb legyen. Kivétel a sötét oldal fénylő krátercinek megfigyelése. E programnál olyan nagyítást alkalmazzunk, hogy a holdkorong még éppen benne legyen a látómezőben (vagy nagyobb része látható legyen). Ha valóban észlelünk valamilyen változó jelenséget, azt nézzük meg kisebb és nagyobb nagyítással is. Ezzel egyúttal elkerülhetjük, hogy az okulárban keletkező reflex-képet nézzük TLP-nek. Rosszul akromatizált okulárt ne használjunk, a kép színezettsége fénylő gáz-folt benyomását keltheti!
 
 
 
A  gyakoribb TLP-feltünések vidékei
 
A rendszeres megfigyelések során mintegy 70 különböző területen észleltek eddig időszakos Hold-jelenségeket. Megjegyezzük azonban, hogy az észlelése­ket semmi esetre se az ilyen biztos vidékekre koncentráljuk, hanem éppen a kevésbé tanulmányozott Hold-területeket érdemes alaposabb vizsgálat alá venni. Az alábbiakban azonban felsoroljuk azokat a területeket (krátere­ket), amelyeknél  1968 — 71 között TLP-t észleltek.
 
Alphonsus
Appenninek
Arago
Argaeus
Aristarchus
Aristillus
Atlas
Baillaud
Birt
Biot
Candy
Caucasus
Censorinus
Challis
Chevallier
Copernicus
Dionysus
Eratosthenes
Gassendi
Grimaldi
Hercules
Kepler
Langrenius      
Manilius 
M. Crisium
M. Serenitatis 
M. Tranquillitatis
M . Vaporum
Maskelyne
Maurolycus
Mayer, T .
Menelaus
Moretus
Pierce
Piton
Posidonius
Proclus
Ptolemaeus
Ross D
Schröter-völgy
Theophyllus
Tycho
Yerkes
M.  Tranquillitatis D-i pereme
Sinus Aestum pereme
Oceanus Procellarum középső vidéke
M. Nubium Ny-i területe
Sinus Medii Ny-i része 
 
 
 
 
 
 
Az időszakos holdjelenségek (TLP-k) megfigyelése II.
 
 
 
A TLP-k típusai
 
Fénylések a sötét oldalon
Jól ismert jelenség, hogy újhold után, a vékony holdsarló mellett a Földről visszavert napfényben az árnyékban levő holdfélgömb is látható: ez a hamuszürke fény. A hamuszürke fény erőssége a holdfázis növekedésével gyengül, első negyed körül láthatatlanná válik. Fogyó Holdnál viszont az utolsó negyed után jelenik meg, és újholdig folyamatosan erősödik. Attól is függ azonban, hogy a Földről mennyi napfény verődik vissza. Ezért olyan időszakban, amikor a Föld nagy részét felhők borítják, illetve az északi féltekén tél van, az átlagosnál   erősebb lehet.
 
A hamuszürke fényben egyes erősebben reflektáló holdrészletek halványabb vagy erősebb fehér foltként jelentkeznek. Ilyen holdrészlet pl. az Aristarchus és Herodotus, a Kepler, a Copernicus és a Tycho kráterek, de több kisebb terület is van. E kráterek egy része egyúttal TLP jelentkezések színhelye is (Aristarchus, Copernicus stb.).
 
Az észlelés abban áll, hogy távcsövünkkel gondosan megvizsgáljuk a Hold sötét oldalát, nem tűnik-e fel szokatlanul erős fénylés valamelyik területen. Mivel éppen a TLP-ben gyakori vidékek amúgy is kissé fényesebbek a környezetüknél, azt kell megfigyelni, hogy a többi fénylő vidékhez képest nem erősödött-e meg a fénylésük. így pl. az Aristarchus normális körülmények között a hamuszürke fényben ragyogóbb a Keplernél. Ha tehát a Keplert látjuk világosabbnak, akkor valószínűleg TLP jelenséggel van dolgunk.
Ezért jó a nagyítást úgy választani, hogy a teljes Hold, vagy annak nagyobb része a látómezőben legyen. Ekkor ui. összehasonlíthatjuk egymással a fénylő területeket, és feltűnik, ha változást tapasztalunk. Célszerű a fénylést számszerűen is kifejezni, egyúttal a hamuszürke fény erősségét is ugyanilyen skálafokozatokkal jelölhetjük:
 
 
Hamuszürke fénylés                  Skálafokozat          Fénylő kráter
 
Nem látszik                                         0                 Nem látszik
 
Igen gyenge,kétséges                         0+               Láthatóság kétséges 
 
Biztosan látszik,gyengén                     1                 Látszik de gyenge
 
Jól látszik                                           1+               Bizonyosan látszik
Erős,a Mare-k
részletei is kivehetők                          2                 Feltűnő,erős
 
 
 
 
Érdemes diagramban is ábrázolni, hogy milyen erősségű hamuszürke fénynél mekkora az egyes világosabb kráterek skálaértéke. Ha ettől eltérő egy-egy észlelés adata, akkor legalábbis gyanús, hogy TLP-t észleltünk. Átvizsgálhatjuk a sötét oldalt az első negyed után is, amikor már a hamuszürke fény nem látszik. Ekkor egy-egy fényjelenség még biztosabban TLP-nek ítélhető. Mindenképpen szánjunk azonban 2-3 hónapot arra, hogy alaposéin megismerjük a sötét féltekét is!
 
 
 
Fénylések a világos oldalon
 
A napsütötte holdféltekén jelentkező fénylések észlelése nagyobb műszert és nagyobb gyakorlatot kíván. Elsősorban célszerű kiválasztani néhány területet, amelyet rendszeresen és gondosan átvizsgálunk. Holdtérkép alapján kijelölünk egy-egy vidéket a holdkorong nyugati, középső és keleti részén, így minden megvilágításnál találunk átvizsgálható területet. Kezdetben ez a terület ne legyen nagyobb 10×10 holdrajzi szélességi és hosszúsági foknál (síkságon lehet nagyobb, hegyvidéken kisebb). Később, kellő gyakorlatot szerezve, nagyobb területet, illetve több előre kijelölt vidéket is programba vehetünk.
 
Ezeket a területeket mindenekelőtt alaposan ismerjük meg, és 2-3 lunáción (fényváltozási perióduson) át kísérjük figyelemmel, attól az időszaktól kezdve, hogy a napsugarak először világítják meg, egészen napnyugtáig. Különösen a felület kisebb fénylő és sötét foltjait ismerjük meg alaposan. Célszerű a holdtérképből kinagyítva ezt a vidéket lerajzolni, majd a rajzon bejelölni, hogy különböző megvilágítás mellett hol tűntek fel fénylő foltok és hol láttunk sötétebb területeket megjelenni. Azt is jelezzük, milyen korú volt a Hold a feltűnésnél, ill. eltűnésnél.
 
 
Ezt az alapos “terepismeretet” a fénylések és elhomályosodások megfigye­lése érdekében egyaránt el kell sajátítanunk. Amikor már eléggé megismertük a kiválasztott területeket, a megfigyelések során időről időre alaposan vizsgáljuk át gondosan ezeket a vidékeket. Kisebb nagyítást alkalmazva azt figyeljük, hogy egyes kráterek belső felszíne és falai mutatnak-e fényesedést. Ugyanígy érdemes nagyobb nagyítás mellett megvizsgálni a rianá­sok környékét is, mivel fényesedések ezeken a részeken is jelentkezhetnek. Egyazon részleteket óránként, és esetleg sűrűbben is érdemes újból és újból áttekinteni.Nagyobb területek esetleges kifényesedését fényképezéssel és kék szín­szűrő alkalmazásával lehet leginkább érzékelni. Természetesen figyelembe kell venni, hogy egyazon terület fényessége a megvilágítás szögétől függően változhat. Ezért csak az azonos megvilágítási szögnél (holdfázisnál) ké­szült képeket lehet egymással jól összehasonlítani.
 
Fényjelenségek észlelésénél két gyakori hibaforrással kell számolnunk. Az egyik az, hogy az árnyékhatár közelében a Nap megvilágítja a még, illetve már sötét oldalon levő hegyek csúcsait, és azok fénylő pontokként csillannak meg a holdbeli éjszakában. Ezt a helyzetet holdtérképpel és hosszabb megfigyelési idővel tudjuk ellenőrizni. A másik megtévesztő jelenség akkor tűnik fel, amikor egy kráterfalnak a síkságra vagy egy másik kráterre vetett árnyékában két csúcs között valamilyen mélyebb részen átvilágít a napfény. Erről is térképen, ill. megfigyeléssel szerezhetünk bizonyosságot.
 
 
A kis kiterjedésű vagy pontszerű fényléseket gyakran szokták a csillagok fényéhez hasonlítani és magnitúdó”-val jellemezni. (ALPO skála). Bár az ilyen fényességjelölésnek nincs tényleges értéke, mégis alkalmazhatjuk. Célszerűbb és pontosabb azonban, ha valamely fényes holdrészlethez hasonlítjuk a fényjelenséget. A holdfelszín relatív intenzitás-skálájára a későbbiekben még kitérünk.
 
 
 
 
Elhomályosodások a Holdon
 
Egyes holdterületek, főként a kráterek aljának időszakos elhomályosodásához ugyanolyan észlelési előkészületeket kell tennünk, mint a fényjelenségek megfigyelése esetében. Alaposan meg kell ismerni az előre kijelölt hold­részleteket, és azok periodikus (megvilágítástól függő) árnyalatváltozása­it figyelemmel kísérve térképre jelöljük be. Néhány lunáció alatt eléggé megismerhető a meghatározott holdrészlet látszólagos változása, és feltű­nik, ha a rendszeres intenzitásváltozástól eltérő sötétedés jelentkezik.
 
Elsősorban ugyancsak néhány nagyobb kráter alját érdemes figyelemmel kísérni. Az árnyalatokat többféle skálával is jellemezhetjük, ezek a skálák éppen úgy alkalmasak az elhomályosodások jelzésére, mint a fényesedések feltüntetésére. A Schmidt-féle skála fokozatai a következők: 0= az árnyékok fekete színe;. 1-3= sötétszürke; 4-5= világosszürke; 6-7= világos, közel fehér; 8-10= fehér, ragyogó fehér. Lényegében hasonló a Klein-féle skála is, ahol ugyancsak 0 az árnyék fekete színe, 10 az Aristarchus központi kúpjának fehér színe.
 
 
A megfigyelés itt is abból áll, hogy a kiválasztott területet gondosan és több ízben is átvizsgáljuk. A megengedhető legnagyobb nagyítással alaposan nézzük meg a kráterek alját, esetleg a központi kúp környékét is.Az elhomályosodás megfigyelésénél fellépő egyik gyakori hibaforrás, hogy kis távcsövet alkalmazva a gyengébb felbontás mellett lapos megvilágítási szögnél egyes helyeken az árnyékok összefolynak, és az egész felületnek a valóságosnál sötétebb árnyalatot adnak. Ezt legfeljebb nagyobb műszerrel végzett ellenőrző észleléssel lehetne kiküszöbölni. Mindenesetre ez a jelenség azonos megvilágítási szög mellett ismétlődik, tehát több lunáción át is ellenőrizhető.
 
 
 
 
Kisebb sötét foltok
 
Megfigyelésük többnyire véletlenszerű, bár elsősorban olyan helyeken jelentkeznek, ahol másféle TLP jelenséget is tapasztaltak. Többnyire fiatal kráterekben, rianások környékén, a hegyvidék peremén észlelnek ilyen foltokat. Megfigyelésükhöz nagyobb méretű távcső kell. Jobbára sötét foltnak látszanak, néha azonban vöröses, barnás, kékes árnyalatúak. Élettartamuk rövid.
 
A legnagyobb hibaforrás a holdfelszín kisebb egyenetlenségeiből ered: az apróbb-nagyobb dombok, kiemelkedések rövid vetett árnyéka igen hasonló a gáz-foltokéhoz. Pontos ellenőrzési lehetőséget az nyújt, ha a következő, hasonló értékű megvilágítási szögnél újból megvizsgáljuk ugyanazt a területet. Itt jegyezzük meg, hogy ha valahol bármilyen TLP-gyanús jelenséget észlelünk, a következő azonos fázisnál feltétlenül vizsgáljuk meg ugyanazt a területet.
Az azonos holdfázis azonban néha önmagában nem elegendő, mert a Hold librációja is befolyásolja egy-egy meghatározott pont megvilágítási szögét. Ezért az észlelés idejére a librációs értékeket is mindig vegyük figyelembe.
 
Végül ne hagyjuk figyelmen kívül a földi légkör állapotát, amely nagyon erősen befolyásolhatja a megfigyelések megbízhatóságát. Az erős szcintilláció okozta rezgés néha megdöbbentően megváltoztathatja egy-egy hold-vidék látszólagos finomabb szerkezetének jellegét.
 
 
 
Az adatok feljegyzése
 
Az időszakos jelenségek megfigyelése időigényes munka. Egy-egy észlelési napon a kijelölt terület(ek)et többször is vizsgáljuk át. Néhány nagyobb, gyakori TLP feltűnést mutató krátert folyamatosan, hosszabb ideig is észlelhetünk.Az észleléseket legjobb külön megfigyelési naplóba feljegyezni, és ennek alapján kitölteni az egyes észlelési lapokat. Negatív eredménynél (nincs TLP) elegendő az egyes észlelési napokról egy űrlapot kitölteni, pozitív megfigyelésnél minden TLP adatról külön kell űrlapot készíteni.
 
A pozitív észlelések adatai: 1. Dátum (év, hó, nap). 2. A jelenség kezdetének időpontja (óra, perc UT-ben). 3. A jelenség végének időpontja ugyanígy. Ha a jelenség elejét vagy végét nem láttuk, azt kell felírni, hogy mikor pillantottuk meg először és mikor láttuk utoljára. 4. Az objektum, terület megnevezése (holdtérkép alapján; pl. a kráter neve). 5. Szelenografikus szélesség. 6. Szelenografikus hosszúság (holdtérkép alapján). 7. A jelenség megnevezése (fénylés a sötét oldalon, fénylés a világos oldalon, elhomályosodás, gáz-folt, pulzáló fénylés stb., ill. ezek angol rövidítése). 8. Az észlelő neve. 9. Az intézmény neve (vagy az amatőr megfigyelőhelye). 10. és 11. A megfigyelőhely földrajzi koordinátái (nem feltétlenül kell). 12. Az észlelés módszere (vizuális, vizuális színszűrővel, fotografikus, fotó szűrővel, spektrális, fotometrikus stb.). 13. A műszer adatai (átmérő, fókusz, nagyitás(ok), refraktor, reflektor, típus, fotónál a fényérzékeny anyag adatai is). 14. Részletes leírás. 15. A légkör állapota.
 
Negatív adatoknál az észlelés kezdetét és végét kell feltüntetni, valamint azt, hogy ebben az időközben milyen sűrűn vizsgáltuk meg a kijelölt vidékeket. Minden esetben részletesen kell jelezni a zavaró tényezőket, valamint ha adataink valamiért bizonytalanok.
 
I. BARTHA LAJOS
 
 

Felhasznált irodalom: meteor 1992/10     1992/11

 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: