Az Aristarchus kráter és környezete P. Fauth 1964-es Mondatlasából.
Néhány csillagász az LTP-ket a földi atmoszféra aberrációs hatásának, a holdfelszíni megvilágítási viszonyok változásának tulajdonítja, vagy egyszerűen illúziónak tartja. Az ilyen szkeptikus vélekedéseket természetesen nem fogadják el azok, akik évtizedeket áldoztak azért, hogy távcsövükkel megismerjék a Hold felszínét, és nagyon jól ismerik ezeket az észlelési effektusokat. Az LTP-k lokalizált jelenségek. Olyan területek vagy alakzatok, melyek változást mutatnak, miközben a Hold többi része változatlan marad. Kétségtelen, hogy néhány, LTP-nek látszó jelenséget atmoszférikus hatás okoz. Ezek egyike a “hamuszürke fény”. Ekkor a Föld felhőzetéről visszavert napfény világítja meg a Hold éjszakai felszínét; az ekkor látott LTP-k többnyire a mindenkori megvilágítás erősségétől függnek. Másik LTP-szerű jelenség a fényes alakzatok körül jelentkező kék (észak) és vörös (dél) övezetek, sötét háttér előtt. Ezek minden bizonnyal aberrációs hatások; az észlelőhelyen bekövetkező atmoszférikus diszperzió hozza létre őket, melyet esetleg egy hosszan fennmaradó hőmérsékleti inverziós réteg erősít fel.
A Holdon látott csillagszerű pontokat is LTP-nek lehet vélni. Ez az egyetlen LTP típus, melyet magam is láttam. Úgy vélem azonban, hogy egyszerűen a napfény visszaverődéséről van szó (nagy, sziklás, sík felületekről), mikor a Nap, a Hold és az észlelő megfelelő helyzetben van. (Erős nagyításokkal ezek az LTP-k nagyobb felületeken oszlanak szét — már nem pontszerűek)
Ha a fenti három, nem LTP jelenségtípust nem vesszük tekintetbe, az LTP-k 4O%-a még mindig megmagyarázatlan marad. Nyilvánvaló, hogy ezek holdi eredetűek. Jelentős részüket egymástól független észlelők is megerősítették. Hivatásos csillagászok is rögzítették őket, fotografikusan, spektroszkopikusan, fotoelektromosan vagy polarizációs műszerekkel.
Az Apolló-17 fedélzetéről Harrison Schmitt szemtanúja volt egy felvillanásnak a Grimaldi kráter közelében. Minthogy szeme adaptálódott a sötéthez, lehetséges, hogy a felvillanást kozmikus sugárzás okozta a saját szemében. De az is lehet, hogy holdi jelenséget látott. A múltban a Grimaldiban több mint egy tucat felvillanást észleltek. A Plató a Mare Imbrium peremén szintén ilyen felvillanások helyszíne. Különös, hogy a Platónak nincs központi csúcsa, holott minden, LTP-jelenséget mutató kráter rendelkezik olyan központi csúccsal, melyen tetőakna is van.
Így hát a Hold egyáltalán nem az az élettelen, hideg világ, amilyennek sokan gondolják. Még mindig “lélegzik” az LTP-ken keresztül, melyek véleményem szerint valószínűleg vulkanikus területek gyenge gázkibocsátásai. Ám bármik is legyenek, az LTP-knek köszönhetően a Hold továbbra is érdekes égitest.
W. S. CAMERON Sky & Tel. 1991. március — Mzs
Felhasznált irodalom: meteor 1991/4
A Hold tranziens jelenségei
1956. január 24-én R. Houghton a Leibig kráter rajzolása közben arra lett figyelmes, hogy valami felvillant távcsövének látómezejében. A villanás a közeli Cavendish krátertől származott, mely éppen a a terminátoron volt. A további megfigyelések azt mutatták, hogy a kráter keleti falának egyik csúcsa rendszeresen felfényesedett. Houghton felhívta Brian Warnert, aki ellenőrizte a bejelentést, majd kijelentette, hogy a felvillanások annyira nyilvánvalóak, hogy azonnal észre lehet őket venni. Ugyanakkor a közeli csúcsok nem mutattak ilyen jelenségeket.
1958. november 2/3-án Nyikoláj Kozirjev különös jelenségre lett figyelmes, miközben az Alphonsus kráterről készített felvételeket a Krími Asztrofizikai Obszervatórium 127 cm-es reflektorával. Miközben a vezető távcsővel figyelte a krátert, arra lett figyelmes, hogy a központi csúcs elhalványodott és vörös színűre változott. A spektrogramok megerősítették a vizuális benyomást arról, hogy vulkánikus jelenség történt: széngőzök emisszióját mutatták.
A tranziens holdjelenségekről (Lunar Transient Phenomena = LTP) szóló beszámolók a legrégebbi időkből is ránk maradtak. Az utóbbi 30 évben 2000 LTP-észlelést gyűjtöttem össze, egészen 557-ig visszamenően. Legtöbbjük vizuális észlelés fényes foltokról, felvillanásokról, homályosodásokról és a holdfelszín különös, átmeneti elszíneződéséről. Olyan ismert észlelők is láttak ilyen jelenségeket, mint W. Herschel, W. Struve vagy E. Barnard. Néhány LTP-t le is fényképeztek, de rendelkezünk polarimetriái, fotometriai és spektroszkopikus mérésekkel is. Az észlelések nagy száma ellenére és hat sikeres Apolló-expedíció után az LTP-k természete még mindig nehezen megfogható, eredetük pedig rejtélyes. A 30000 látható Hold-alakzat közül kb. 200 LTP-forrás. Ezek fele eddig csak egyszer mutatott aktivitást. Nagyjából egytucat alakzattal kapcsolatos a beszámolók háromnegyede. Egyetlen területről, az Aristarchus—Herodotus— Schröter-völgy vidékről származik az összes LTP-észlelés egyharmada.
A legtöbb LTP a mare területek peremén, vulkanikus formációk közelében (dómok, völgyek, sötét hálójú vagy aljzatú kráterek). Ám ezeket a régiókat, mint általában a Hold egészét, geológiailag halottnak gondolják. A kerek mare területek nagy, elsődleges becsapódási medencék, melyeket 3 milliárd évvel ezelőtt öntött el a láva. Van rá azonban esély, hogy vulkanikus jelenségeket mutassanak olyan kráterek, melyek fiatalok, legfeljebb 1 millió évesek. Vajon szolgálhatnak-e a Hold aktivitására bizonyítékokat az LTP-jelenségek?
Az LTP-k megjelenési formái öt csoportot alkotnak: kifényesedések, elhomályosodások, vörös-, kék elszíneződések és elsötétedések.
Ha az adatokat az anomalisztikus (földközel ponttól földközel pontig tartó) holdhónap szerint ábrázoljuk, azt találjuk, hogy az LTP-k akkor jelentkeznek a leggyakrabban, amikor a Hold apogeumától perigeuma felé tart, különösen a két távolság felénél, amikor a leggyorsabban mozog a Föld felé. A holdpálya átellenes pontján az LTP-aktivitás minimumot mutat. Mivel az árapály-feszültségek épp apogeum és perigeum között nőnek, érthető ez a viselkedés.
Ha az LTP-jelenségeket a holdfázis szerint ábrázoljuk, úgy tűnik, hogy a maximum a telehold környékére esik (bár LTP-k minden holdfázisnál előfordulnak). Gyakrabban jelentkeznek a holdbeli napkelte idején, mint napnyugta környékén, de ezt az az egyszerű tény is megmagyarázhatja, hogy a telő Holdat jobban észlelik az esti égen, mint a fogyó Holdat a hajnalin: Gázszerű jelenségek és anomalisztikus fényesedések gyakoribbak a telő Holdon.
Az Aristarchus kráter és környezete P. Fauth 1964-es Mondatlasából.
Néhány csillagász az LTP-ket a földi atmoszféra aberrációs hatásának, a holdfelszíni megvilágítási viszonyok változásának tulajdonítja, vagy egyszerűen illúziónak tartja. Az ilyen szkeptikus vélekedéseket természetesen nem fogadják el azok, akik évtizedeket áldoztak azért, hogy távcsövükkel megismerjék a Hold felszínét, és nagyon jól ismerik ezeket az észlelési effektusokat. Az LTP-k lokalizált jelenségek. Olyan területek vagy alakzatok, melyek változást mutatnak, miközben a Hold többi része változatlan marad. Kétségtelen, hogy néhány, LTP-nek látszó jelenséget atmoszférikus hatás okoz. Ezek egyike a “hamuszürke fény”. Ekkor a Föld felhőzetéről visszavert napfény világítja meg a Hold éjszakai felszínét; az ekkor látott LTP-k többnyire a mindenkori megvilágítás erősségétől függnek. Másik LTP-szerű jelenség a fényes alakzatok körül jelentkező kék (észak) és vörös (dél) övezetek, sötét háttér előtt. Ezek minden bizonnyal aberrációs hatások; az észlelőhelyen bekövetkező atmoszférikus diszperzió hozza létre őket, melyet esetleg egy hosszan fennmaradó hőmérsékleti inverziós réteg erősít fel.
A Holdon látott csillagszerű pontokat is LTP-nek lehet vélni. Ez az egyetlen LTP típus, melyet magam is láttam. Úgy vélem azonban, hogy egyszerűen a napfény visszaverődéséről van szó (nagy, sziklás, sík felületekről), mikor a Nap, a Hold és az észlelő megfelelő helyzetben van. (Erős nagyításokkal ezek az LTP-k nagyobb felületeken oszlanak szét — már nem pontszerűek)
Ha a fenti három, nem LTP jelenségtípust nem vesszük tekintetbe, az LTP-k 4O%-a még mindig megmagyarázatlan marad. Nyilvánvaló, hogy ezek holdi eredetűek. Jelentős részüket egymástól független észlelők is megerősítették. Hivatásos csillagászok is rögzítették őket, fotografikusan, spektroszkopikusan, fotoelektromosan vagy polarizációs műszerekkel.
Az Apolló-17 fedélzetéről Harrison Schmitt szemtanúja volt egy felvillanásnak a Grimaldi kráter közelében. Minthogy szeme adaptálódott a sötéthez, lehetséges, hogy a felvillanást kozmikus sugárzás okozta a saját szemében. De az is lehet, hogy holdi jelenséget látott. A múltban a Grimaldiban több mint egy tucat felvillanást észleltek. A Plató a Mare Imbrium peremén szintén ilyen felvillanások helyszíne. Különös, hogy a Platónak nincs központi csúcsa, holott minden, LTP-jelenséget mutató kráter rendelkezik olyan központi csúccsal, melyen tetőakna is van.
Így hát a Hold egyáltalán nem az az élettelen, hideg világ, amilyennek sokan gondolják. Még mindig “lélegzik” az LTP-ken keresztül, melyek véleményem szerint valószínűleg vulkanikus területek gyenge gázkibocsátásai. Ám bármik is legyenek, az LTP-knek köszönhetően a Hold továbbra is érdekes égitest.
W. S. CAMERON Sky & Tel. 1991. március — Mzs
Felhasznált irodalom: meteor 1991/4
Az Aristarchus kráter és környezete P. Fauth 1964-es Mondatlasából.
Néhány csillagász az LTP-ket a földi atmoszféra aberrációs hatásának, a holdfelszíni megvilágítási viszonyok változásának tulajdonítja, vagy egyszerűen illúziónak tartja. Az ilyen szkeptikus vélekedéseket természetesen nem fogadják el azok, akik évtizedeket áldoztak azért, hogy távcsövükkel megismerjék a Hold felszínét, és nagyon jól ismerik ezeket az észlelési effektusokat. Az LTP-k lokalizált jelenségek. Olyan területek vagy alakzatok, melyek változást mutatnak, miközben a Hold többi része változatlan marad. Kétségtelen, hogy néhány, LTP-nek látszó jelenséget atmoszférikus hatás okoz. Ezek egyike a “hamuszürke fény”. Ekkor a Föld felhőzetéről visszavert napfény világítja meg a Hold éjszakai felszínét; az ekkor látott LTP-k többnyire a mindenkori megvilágítás erősségétől függnek. Másik LTP-szerű jelenség a fényes alakzatok körül jelentkező kék (észak) és vörös (dél) övezetek, sötét háttér előtt. Ezek minden bizonnyal aberrációs hatások; az észlelőhelyen bekövetkező atmoszférikus diszperzió hozza létre őket, melyet esetleg egy hosszan fennmaradó hőmérsékleti inverziós réteg erősít fel.
A Holdon látott csillagszerű pontokat is LTP-nek lehet vélni. Ez az egyetlen LTP típus, melyet magam is láttam. Úgy vélem azonban, hogy egyszerűen a napfény visszaverődéséről van szó (nagy, sziklás, sík felületekről), mikor a Nap, a Hold és az észlelő megfelelő helyzetben van. (Erős nagyításokkal ezek az LTP-k nagyobb felületeken oszlanak szét — már nem pontszerűek)
Ha a fenti három, nem LTP jelenségtípust nem vesszük tekintetbe, az LTP-k 4O%-a még mindig megmagyarázatlan marad. Nyilvánvaló, hogy ezek holdi eredetűek. Jelentős részüket egymástól független észlelők is megerősítették. Hivatásos csillagászok is rögzítették őket, fotografikusan, spektroszkopikusan, fotoelektromosan vagy polarizációs műszerekkel.
Az Apolló-17 fedélzetéről Harrison Schmitt szemtanúja volt egy felvillanásnak a Grimaldi kráter közelében. Minthogy szeme adaptálódott a sötéthez, lehetséges, hogy a felvillanást kozmikus sugárzás okozta a saját szemében. De az is lehet, hogy holdi jelenséget látott. A múltban a Grimaldiban több mint egy tucat felvillanást észleltek. A Plató a Mare Imbrium peremén szintén ilyen felvillanások helyszíne. Különös, hogy a Platónak nincs központi csúcsa, holott minden, LTP-jelenséget mutató kráter rendelkezik olyan központi csúccsal, melyen tetőakna is van.
Így hát a Hold egyáltalán nem az az élettelen, hideg világ, amilyennek sokan gondolják. Még mindig “lélegzik” az LTP-ken keresztül, melyek véleményem szerint valószínűleg vulkanikus területek gyenge gázkibocsátásai. Ám bármik is legyenek, az LTP-knek köszönhetően a Hold továbbra is érdekes égitest.
W. S. CAMERON Sky & Tel. 1991. március — Mzs
Felhasznált irodalom: meteor 1991/4
Holdfényárnyék 