2019.08.18-a, és az idei nyár észlelés szempontból egy kellemes Holdazással zárult, mely észlelési este ismét egy be nem tervezett rendkívül érdekes fényhatású kráter rajzolásával teljesedett be. Főbb, elsődleges célpontom a Messier-kráterek voltak, amiket már igen régen észleltem céltudatosan. Lássuk az észleléseket, melyekhez a már idáig is sokat látott 70/500-as remek lencsést használtam, japán Vixen LV Lanthanum 4mm-es okulárral együtt.
A 2019.aug.18-i fázis szimuláció, és a három célpontom. (VMA 6)
“A Mare Fecunditatis, és tulajdonképpen az egész Hold két igen egyedi objektuma a Messier ikerkráterek melyeket egy, esetleg két K-i irányból, nagyon lapos szögben érkező test becsapódása, és adott esetben pattogása hozott létre. A kráterek különösen egyedi párhuzamos sugársávot is mutatnak Ny-i irányban, ám én most inkább magukra a kráterekre koncentráltam észleléskor. A K-i kráter a 13km-es Messier, mely izgalmas villás jellegű árnyékot vet most… ez alapján sejthető hogy az É-i és D-i fala meredekebb lehet mint a K és Ny-i.
Ny-i társa, a 11km-es Messier-A. ennek K-i sánca Napfényes. Talajuk szinte azonosan árnyalt. kb 90%-ban. A két kráterből D-i irányban kettő, hihetetlenül gyéren látható jelöletlen gerinc indul ki.
Egyik legelső holdazós rajzos észlelésem alanyai ezek a kráterek voltak néhány évvel ezelőtt, ideje volt tudatosan újra észlelni őket.
Az objektumok rendkívül egyediek, mégis nekem róluk a Helicon és Le Verrier kráterek is eszembe jutottak .
Távcső mellet készített grafit vázlat, Autodesk Sketchbook pro 6.2.3. programmal újra rajzolt, azonos verziója.”
Az ikerkráterek megtalálása nem ütközhet akadályba. A Mare Fecunditatis síkságán, szinte ott árválkodó kettőskráter rendkívül egyedi megjelenéssel bíró objektumok. Észleljük őket ellentétes, lapos megvilágításnál! (VMA 6)
A Mare Fecunditatisban könnyű az azonosítás. (VMA 6)
Érdekes topografikus térkép a Messier kráterek igen szűk környezetéről. Szépen látszik a jobb oldali kráternél az É és D-i sánc magasabb, mint a K és Ny-i.
Lunar Topographic Orthophotomap (LTO) Series
Defense Mapping Agency
Scale: 1:250,000
Transverse Mercator
Az Apollo 11 döbbenetes felvétele a kettős, vagy hármas (?) kráterről. Érdekes a kép jobb szélén, a Messier-A kráter “alatti” temetett kráterre hasonlatos szerkezet. (NASA AS11-42-6305) A képen a déli irány jobbra felfele van.
A Holdtérképezés hajnalán, egyes megfigyelők e két kráter esetében változásokat véltek felfedezni; “egymáshoz viszonyított távolságuk megváltozott, alagút kötheti össze a két képződményt”, és hasonlók. Persze a modern kutatások ezen találgatásnak nem adtak teret, mégis érdekes bele is gondolni, mennyi teóriát alkottak a régi megfigyelők.
Az LRO szonda hihetetlenül részletes (nagyon is hihető) felvétele a Messier-kráter belső lejtőin felhalmozott, bazalt tócsába fagyott törmelékekről.
Kalandozás a Messier-A kráter Nyi sáncán; Törmelékkel kevert befagyott bazalt folyások. (LROC WAC – QuickMap)
Az Apollo 16 felvételén -dokkolás előtti pillanatok- a háttérben a Mare Fecunditatis, és jobbra a Messier-Messier-A kráterek, a nevezetes kettős sugársávval. (AS16-122-19533 NASA)
Következő célpont egy nagy őskráter lett, mely igen érdekes fényhatást mutatott, ez a Warren de la Rue angol természettudósról elnevezett igen látványos 135km-es romkráter. Az ösvény kráter!
“Hatalmas fényes falszakasz látszik már csak a 135km átmérőjú de la Rue romkráterből, mely már teljesen árnyákkal telt. Gyönyörű kis egyenes fény hatol még be a romkráter Ny-i falán, ahol vélhetőleg a központi csúcs állja útját, igazán szép, és ez nagyon megfogott; mert ez volt a részlet, ami miatt elhatároztam lerajzolom amennyire csak képes vagyok rá. A kráter D-i részén négyzet alakban hegyek, É-i részén kisebb kráter csatlakozik hozzá, a 30km átmérőjű Thales. A de la Rue előtere Ny felé rajzolhatatlanul részletes, képtelenség ezeket minden látható részletével rajzolni. Ott ahol a de la Rue érintkezik a Thales-kráterrel, igen fényes rész világít a falában. Az árnyékos területeken egy másik kráter, a Strabo maradványai is látszanak még.
Hihetetlenül érdekes egy kráter ez, tulajdonképpen még sose szántam kellő időt erre a területre. Fennséges látvány és nagyszerű élmény lehet ott állni holdunk felszínén a kráter sáncnál, és nézni ezt a világító központi hegyet a sötét háttér előtt. Igazi kistávcsöves krátermaradvány, tele részletekkel.”
A Mare Frigoris “folyójától” K-i irányban, az Endymionon is túl, megtaláljuk az elsőre nem is biztos hogy könnyen azonosítható romos célpontunkat. (VMA 6)
Képzeletben a nagy őskráter fölé szállva, leszimulálva a VMA atlaszban, az Endymion-krátertől kicsit É felé azonosíthatjuk a kiszemelt krátert, talaján másodlagos krétereivel.
A 135km-es őskráter, ennek Ny-i falában már feltűnik a kis ösvény, melyen át behatol a Napnak fénye. (LROC AWC)
A de la Rue-kráter Ny-i falában levő kis ösvény ahol a Nap fénye akadálytalanul behatol időnként; egy jövőbeni expedíció tagjai szabadon besétálhatnak majd a kráterbe is akár. (LROC WAC)
Az ösvény egy kis szakasza hegyekkel övezve.
Az utolsó észlelt célpontom ezen az estén , egy kicsi bazaltos kráter, az Atlas-D.
“A 25km-es Atlas-D (50.45N 49.64E) kicsi és jelentéktelen bazalttal elárasztott, szakadt sáncú kráter az Atlas és Endymion kráterek közt. Tipikusan az a kráter, mely felett az ember igen könnyen átsiklik. Ami viszont látványossá tette számomra, az a környezete, ahol szétszórt falmaradványok, kicsi sziklák látszanak, és a kráter mögött kis elzárt síkság. A D-jelű kráter K-i fala fényes, jó állapotúnak tűnik. Ny-i fala viszont középső szakaszán nyitott, árnyék hatol be rajta. Előterében egy hasonló de jobban elárasztott társa látszik. Benn a terminátorban már a sötét területeken a jóval látványosabb Endymion-kráternek részletes, nehezen rajzolható Ny-i sánca látszik.”
Könnyen megtalálható kis kráter, az Atlas – Endymion kráterek közt pontosan. (VMA 6)
Atlas-D és szűkebb környezete. Érdekes hogy itt is jelen van egy kisebb ösvény, bár ez korántsem olyan látványos hatást ad a kráternek megfelelő megvilágításon, mint a de la Rue esetében. (LROC WAC)
kapcsolodó:
Sztereoszkópia – Warren de la Rue Holdfelvételéből