Hajózzunk a Derültség tengerén!

 
A jól ismert Hold-arc keleti szeme egy nagy, majdnem kör alakú folt. Ez a Mare Serenitatis, a Derültség tengere. Amikor Francesco Grimaldi holdtérképére bejegyez­te ezt az elnevezést (a művet 1651-ben tette közzé Giovanni Riccioli), valószínűleg tisztában volt azzal — akárcsak a kor legtöbb csillagásza —, hogy ezen a nagy, sík területen nem hullámzik víz; a Derültség tengere: kőtenger. A Riccioli-féle elnevezések hamarosan széles körben elterjedtek, ma is használjuk őket. így például a Derültség tengerétől délre „hullámzik” a Nyugalom tengere (Mare Tranquillitatis), keleti irányban találjuk az Esők tengerét (Mare Imbrium), északkeletre húzódik az Álmok tava (Lacus Somniorum), melyhez a Halál tava (Lacus Mortis) kapcsolódik. Derültség tengere valójában nagyon találó név: jó ideje nem történt fontos esemény ezen a vidéken, leszámítva a Tycho-kráter 109 millió évvel ezelőtti becsapódásakor keletkezett fényes sugársávot, mely csaknem telibe találta a 16 km-es Bessel-krátert.
 
 
A Mare Serenitatis valójában egy nagy, megfagyott lávalemez. A kutatók gondosan megkülönböztetik egymástól a 740 km átmérőjű, sekély becsapódási medencét és a benne fekvő 600 km-es mare vidéket. A tudósok úgy gondol­ják, hogy a medencét egy kisbolygó be­csapódása hozta létre kb. 3,87 milliárd évvel ezelőtt, olyan időszakban, ami­kor gyakoriak voltak a Hold életében az ilyen nagy becsapódások.
A mare láva azonban 150-200 millió évvel fia­talabb, felszíne 3-4 km-rel alacsonyab­ban fekszik a holdi „tengerszint” alatt, vagyis a Hold átlagos sugaránál.
 
A medence pereme eredetileg teljes kört alkotott, azonban a későbbi becsapódá­sok — különösen az Imbrium-becsapódás — megszakították folytonosságát, így manapság azt látjuk, hogy a Serenitatist különálló hegyvonulatok öve­zik. Északon a Kaukázus (Montes Caucasus), keleten a Taurus, délen a Haemus, amely nyugati irányban az Ap­penninekhez csatlakozik. Kis távcsővel a Mare Serenitatis első pillantásra csak egy nagy, szürke tájéknak tűnik. Ám ha gondosabban szemügyre vesszük, egy sor apró részlet és érdekes felszíni alakzat tűnik elő. A  helyi napkelte környékén — nagyjából  öt nappal újhold után —, amikor a terminátor metszi tengerünket, a mare kör alakját kirajzoló kanyargó redőgerincek  a legfeltűnőbbek.
 
                 A Szerpentin-gerinc,vagy más néven Smirnov-gerinc
 
Ezek közül a legnagyobb az ún. Szerpentin-gerinc, mely 130  km hosszan figyelhető meg a mare keleti peremén. A redőgerincek akkor jönnek létre, ha a mare felület lesüpped, és legtöbbjük elárulja  az eltemetett medenceszegély vagy gyűrű helyét. Az Apolló-17 pa­rancsnoki egységén elhelyezett radar mérései szerint  a Serenitatis medence alja nyugaton 1500 m-rel, míg keleten 2000 m-rel fekszik a mare felszín alatt. A radar azt is megmutatta, hogy a mare belső vidéke 1000 m-rel alacsonyabban fekszik környe­zeténél. Mindez azt mutatja, hogy a Mare Serenitatis két különböző esemény során jött létre.
 
 
Amint a Nap magasabbra hág, könnyen észrevehetjük, hogy a mare keleti és déli peremének feltűnően sötétebb az árnyalata, és hogy ez a sötét anyag a határoló hegyek vonaláig terjed. A geológusok korábban úgy gondolták, hogy ez a vasban és titánban gazdag láva fiatalabb, mint a mare központi vidékeinek lávája. De az Apollo-17 kőzetmintái és a terület kráterezettsége alapján valójában idősebbnek bizonyult. Délen a Plinius a legnagyobb kráter 43 km-es átmérőjével és 2300 m-es mélysé­gével. A Serenitatist és a Tranquillitatist elválasztó 100 km szélességű “szoros” pere­mén őrködő Plinius belsejében szép teraszokat láthatunk, központi csúcsa a napkelte súroló fényénél kettős kráternek mutatja magát. Három párhuzamosan futó rianás metszi a Pliniustól északra látható sötét mare vidéket, közülük az egyik továbbfut nyugatra a Serenitatis partjai mentén. ívelt alakjuk (párhuzamosan futnak a medence peremével) és sík aljzatuk azt sugallja, hogy akkor szakadtak fel, amikor a mare-felszín lesüllyedt, talán azoknak a világosabb láváknak a súlya alatt, melyek a mare központból kiömlöttek.
 
A Serenitatis nyugati oldalán egy 50 km-es szorost találunk az Appenninek és a Kaukázus között. Vizsgáljuk meg ezt a szorost súroló megvilágításnál, és olyan lankás lejtőket veszünk észre, melyek kijelölik a medencealap peremét. Hosszas vizsgálódások után a geológusok jelenleg úgy gondolják, hogy a Serenitatis-medence alakult ki először, majd egy aszteroida becsapódása hozta létre az Imbrium-medencét. A Serenitatis-medence is csak az Imbrium-becsapódás keltette megráz­kódtatás után kezdett el lávával feltöltődni.Váltsunk nagyobb nagyításra, és vegyük szemügyre az apró, mindössze 2,5 km-es Linné-krátert. A Linné láthatóan fiatal becsapódásos kráter, melyet fényes, kidobott anyag vesz körül. Hacsak nem súroló megvilágításnál észlelünk, a Linnéről csak ez a fényes haló árulkodik. A 19. századi csillagászokat is megzavarta ez a körülmény:  
a nagyobb méretű halót összekeverték a jóval kisebb kráterrel, és a leírások alapján többen úgy hitték, hogy a Lin­né újabban megváltoztatta méretét. Az űrfelvételek azonban világosan meg­mutatják, hogy a Linné egy közön­séges becsapódási kráter, melynek életkora millió években mérhető.
 
                             A Linné-kráter,az Apolló-15 felvételén
 
 
A Serenitatis-Imbrium szűkülettől északra elterülő Montes Caucasus al­kotja a Serenitatis északnyugati határ­vidékét. Az Appenninekhez hasonlóan ez is meglehetősen magas csúcsokkal rendelkezik: eléri a 6 km-es magassá­got is (a mare felszíntől számítva). A hegységen belül látható kráterek — a 33 km-es Calippus, a 67 km-es Eudoxus és a 87 km-es Aristoteles — a medenceformáló becsapódások után jöttek létre, és belsejük erősen elüt a környező hegyes vidéktől.
A Lacus Somniorum vidékén hemzseg­nek a lávaömlés által félig elpusztított csúcsok és kráterfalak. Szinte magunk is megírhatnák a terület történetét a különböző kráterek lepusztultsági fokát alapul véve. Sok kicsi, névtelen krátert is azonosíthatunk — ezek nyilvánvalóan megle­hetősen fiatalok. A közeli Lacus Mortist (Halál tava) annyira elöntötte a láva, hogy már nem is méltó a „kráter” ebievezésre. A „tó” átmérője 150 km, „partvidékét” egy igen régi kráter legmagasabb sáncfalmaradványai alkotják.
Az ős-kráter valamikor a Serenitas-becsapódás és a medence lávával való feltöltődése között eltelt néhány millió év folyamán keletkezhetett. A Lacus Mortis közepét a 40 km-es Bürg-kráter díszíti, mely eléggé fiatalos megjelenésű.
 
 
                              A 95km átmérőjű Posidonius-kráter
 
 
A Serenitatis keleti partvidékén találjuk a Hold egyik leginkább figyelemreméltó kráterét, a Posidoniust Átmérője több mint 95 km, mélysége 2300 m, de a krá­terbelső valamikor jóval mélyebb lehe­tett, mint manapság. A krátertalaj, mely enyhén lejt észak felé, jelenleg gyakor­latilag egy szinten van a szomszédos mare-területtel. Ám színe és tónusa jelen­tősen eltér amazétól, ami arra utal, hogy anyaga más. A multispektrális vizsgála­tok is azt mutatják, hogy a Posidonius aljzata a Taurus-hegység spektrális tulaj­donságait hordozza.
Ha a körülmények megengedik, észlel­jük a lehető legnagyobb nagyítással a Posidoniust. A kráter központi csúcsai elég­gé nehezen vehetők észre. Általában be­árnyékolja őket az a hosszú gerinc, mely a sáncfal délkeleti vidékéről indulva ka­nyargó spirálvonalban kerüli meg a csúcsokat. Az átellenes oldalon egy ha­sonló, de kisebb gerinc fut végig a krá­tertalajon. Ezek a gerincek valószínűleg óriási, lesüllyedt teraszok. Rianások há­lózzák be a kráter alját — megpillantásukhoz elengedhetetlen a jó légköri nyugod­tság. A leghosszabb rianást a legkönnyebb észrevenni: ez csaknem kettészeli az aljzatot. A talaj déli részén néhány kisebb és sekélyebb rianás keresztezi útját. A Posidonius déli szomszédja a Chacornac-krátcr. Nagyjából 50 km átmérőjű, de mégis eltörpül a tekintélyes Posidonius árnyékában. A Chacornac első ránézésre is nagyon idős kráternek látszik. Falai rendkívül lepusztultak, az egész kráter legfiatalabb formációja a 8 km-es Chacornac-A kráter. A Taurus-hegységet ezen a terü­leten olyan rianások szabdalják, melyek a Chacornacon akadálytalanul áthaladnak. Érdekes, hogy a közeli Le Monnier-kráter még ennél is romosabb állapotban van,a mare partvidékén azonban könnyebben látható.
 
A 60 km átmérőjű romkráter szinte öblöt képez a Serenitatis határán. Nevezetessége az, hogy 1973 januárjában itt landolt a szovjet Luna 21 holdszonda, melynek fedélzetéről hamarosan legördült a második szovjet távirányítású holdjáró, a Lunahod 2. A Le Monnier talaja jellegtelen, leszámítva egy alacsony gerincet, mely az öböl „bejáratát” védi. A Le Monnier-töl kb. 250 km-re É-ra bukkanunk a — mindeddig utolsó — emberes Hold-expedíció, az Apollo-17 leszállóhelyére. Az 1972
decemberében lebonyolított holdutazás célpontja a Taurus-hegységben található, nagyjából félúton a Littrow-krátcr és a Vitruvius-kráter között (az expedíció célpontját ezért illették a Taurus-Littrow elnevezéssel). Az a völgy, ahol az asztronauták leszálltak, rendkívül sötét talajú.
A misszió tervezői azért választották ezt a helyszínt, mert azt remélték, hogy a sötét szín újabb kori vulkanizmus jele. Vulkánosságnak semmilyen jelét nem találtak — a visszahozott kőzetekből megállapították, hogy a völgy 3,72 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Ennél érdekesebb lelet volt az az anyag, ami a Tycho-becsapódás  során dobódott a vizsgált területre.
Az a körülmény, hogy a 2250 km-re levő Tycho-kráter anyaga ilyen óriási távolság­ba eljutott, jól mutatja a kráterkeletkezé­sek során felszabaduló energiák nagysá­gát. (Egy Serenitatis méretű becsapódás után a Hold minden négyzetcentiméterére jutott a kidobódott anyagból!)
 
        Az Apollo-17 célpontja, a Taurus-hegység (az Apollo-17 felvétele)
 
 
A Taurus-Littrow expedíció egyben az emberes Hold-utazások befejezését is je­lentette. Fejezzük be mi is távcsöves Hold­sétánkat ezen a vidéken — abban a re­ményben, hogy talán még a mi életünk­ben visszatér az ember égi kísérőnkre. Mi azonban — távcsövünk segítségével — szinte bármikor visszatérhetünk a közeli, jól ismert, mégis mindig új arcát mutató égi szomszédhoz.
 
 
MIZSER ATTILA
 
 
 
Felhasznált irodalom: meteor 1996/9
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: