Mindig örömmel tölt el,ha az égi szomszéd térképein Magyar tudós nevét fedezhetem fel,aztán persze az ember megpróbálja azonosítani a kiszemelt célpontot. Mostani bejegyzésem,a fiatalon elhunyt,Hédervári Péterről elnevezett
krátert mutatja be. Hédervári Péter (Budapest, 1931. április 29. – Budapest, 1984. június 27.) geológus, amatőrcsillagász, újságíró, író jelentős hatású csillagászati ismeretterjesztő könyveket írt. Hédervári Péter életéről, bővebben itt illetve itt olvashatunk.
Amatőr csillagászként egyik kedvenc területe a Nap volt. 1994-ben egy amerikai bolygókutató javaslatára a Hold déli pólusának közelében egy 69 km átmérőjű krátert neveztek el róla. A Hédervári kráter megfigyelése nem túl egyszerű feladat. Ám ha egyszer azonosítottuk,többé sose feledjük pontos helyzetét és alakját! Leginkább az első negyed körüli Hold a legalkalmasabb a megfigyelésére. Megfelelő libráció esetén,a Manzinus-Boguslawsky-Demonax krátereken “ugrálva” megpillanthatjuk a csak sötét,ék alakú krátert! Ennél többet nem is várhatunk,azonban örömmel tölthet el bennünket a tudat,hogy a kevés számú Magyar név közül azonosíthatunk egyet Holdunkon.
A kráter adatai:
Átmérő: 69 km
Szélesség: 82° S
Hosszúság: 84° E
Hédervári Péter és krátere a beazonosítását elősegítő képződményekkel.
Nagyobb felbontású felvétel a Hold déli pólusáról. Itt a Hédervári kráter csak egy vékony csíkként látható.(A központi csúcsa így is kivehető)
Azonban ha a librációs viszonyok megfelelőek,az nagyban elősegíti kráterünk azonosítását! (Még a Hédervárin túl fekvő Ganswindt sáncát is kivehetjük.)
A Mondatlas librációs területeket bemutató mellékletének egyik oldala; A Hédervári kráter környezete.(A Föld felé forduló holdi oldal ezen a térképen baloldalt van.)
A Lunar Orbiter IV felvétele a Hédervári-Amundsen kettősről.
A Hédervári kráter fekvése a déli sarkhoz képest. A Földről látható holdfelszín ezen a képen felül van.
S végezetül,a Hédervári kráter a SELENE-JAXA holdszonda szép fotóján.
Ajánlom figyelmedbe a Hédervári Péter életéről szóló emlékkötetet. Bővebb információ itt: http://www.albireo.hu/AAK_sales.html
Köszönöm a hozzászólást,egyben egy remek kiadvány ajánló is. 🙂