James Hall Nasmyth Skót mérnök, amatőr csillagász, gépgyáros
Apja, Alexander Nasmyth kora ismert festője, aki műszaki kérdések iránt is érdeklődött, ami nagy hatással volt fiára. Apja kis műhelyében 17 évesen gőzgépet épített, 1828-ban országúti gőz-mobilt. Miután maga is gépgyárban dolgozott, 1836-ban H. Gaskell-el Lancashireben gépgyárat alapított. Közreműködött az angliai vasutak és gőzhajók építésében. Több gépgyári találmánya közül nevezetes, a Nasmyth-gőzkalapács jelentős technikai újdonság volt. 1856-ban visszavonult az ipari tevékenységtől, és Kent grófságban, “Hammerfield” kastélyában csillagászati távcsövek építésével és megfigyelésekkel foglalkozott. Az általa tervezett (ma is kedvelt) távcső-szerelés kényelmessé teszi az észlelő munkáját. Legnagyobb reflektora, 51cm-es főtükrével kora óriástávcsövei közé tartozott. James Carpenter csillagásszal (1840-1899) főleg a Hold a holdalakzatok formáival, keletkezésével foglalkozott. Holdtérképei alapján plasztikus modelleket készített, és ezekről speciális technikával fényképeket közölt. Ezen fényképei illusztrálják máig is értékes művét. (James Hall Nasmyth, James Carpenter, The Moon: Considered as a Planet, a World, and a Satellite, 1874;)
James Hall Nasmyth ( 1808-1890 )
A távcső, mellyel Nasmyth megfigyeléseket végzett,
és ami festményei, és modelljei elkészítését szolgálta. (1858 Anglia)
Mielőtt belekezdett volna a domborművek megalkotásába, 1851-ben, gyönyörű festményeket készített a Hold tájairól:
Rajzokat, vázlatokat is készített:
Íme néhány fotó a híres műből, a makettjeiről:
S a 76 km átmérőjű kráter mely Nasmyth emlékét őrzi Holdunkon:
Bevezető szöveg: Bartha Lajos
Képek forrása: flikr.com
collectionsonline.nmsi.ac.uk
Kapcsolódó:
A Holdfelszín…egy modellező szemével « Holdfényárnyék