Felszíne 176 ezer km², kb azonos Nagy-Britannia területével,vagy ha jobban tetszik,
valamivel kissebb Magyarország területének kétszeresénél. Átmérője 570 km.
Nyugatról – a holdkorong központi központi része felől -,a Palus Somnii,az Álmok Mocsara,
egy szerkezetileg összetett dombvidék határolja.
Mivel a Mare Crisium az innenső oldal peremvidékéhez közel fekszik,ezért ezen a területen
ferde rálátásban látjuk az alakzatokat a hegyekkel,kráterekkel sűrűn borított területen,a Palus Somnii határán,a kiemelkedő alakzatok többé-kevésbé fedik egymást.
Ez a körülmény hozzájárulhatott ahhoz,hogy a műkedvelők ritkán tanulmányozzák ezt a régiót!A
terminátor,vagyis a mindenkori fény-árnyék vonala,már két nappal újhold után kedvező megvilágítást kap,és két nappal telihold után ugyancsak itt húzódik a helyi árnyékhatár. 1954 elején a világsajtót is bejárta a hír, hogy egy O’Neil nevű USA-beli amatőr, aránylag kis átmérőjű (4 hüvelykes) távcsövével egy “hídszerű” képződményt fedezett fel a M. Crisium nyugati peremén, két egymás felé forduló hegyfok (Promontórium, az angol holdtérképek gyakran Cape, német művekben Kap) között. A Crisium-medencétől nyugatra fekvő, 28 km átmérőjű Proclus-kráter (központja: b= 16,1 N, 1= 54,7 E, legmagasabb csúcsa 2400 m) és a medencében fekvő, lávával elöntött 36 km-es Yerkes (b= 14,6 N, 1= 51,7 E) között, a Promontorium Olivium és Promontorium Lavinium között egy, a hegyfokokat áthidaló csíkot vélt látni. A holdhíd hosszát 30 km-re, felszín feletti magasságát 1000 m-re becsülte. A figyelmet főként az keltette fel, hogy Hugh Percy Wilkins (1896-1960), a szakkörökben is elismert amatőr holdkutató — egy kitűnő holdtérkép szerkesztője — megerősítette O’Neil észlelését. Wilkins rajzain egy, a hegyfokokat összekötő sávot örökített meg, és észlelni vélte, hogy lapos megvilágítási szög mellett a “híd” alatt átvilágítanak a napsugarak: az alakzat egy keskeny, ívelt árnyékot vet a tőle keletre eső síkságra. Wilkins egyébként egyáltalán nem tartotta a “holdhidat” mesterséges alkotásnak: valamiféle természetes képződményt feltételezett.
Az állítólagos híd holdrajzi helyzete égi kísérőnkön.
Hugh Percy Wilkins,és “hídja”.
Átvizsgálva a korábbi holdrajzokat és holdtérképeket (a nagy távcsövekkel készült fényképeket is beleértve), megállapítható volt, hogy a korábbi megfigyelések a feltételezett hídnak nyomát sem mutatják. Ilyen szempontból döntőnek bizonyult Weinek László (1848-1913) magyar származású prágai csillagász nagyszerű holdrajza, 1884. márc. 15-én, 3:30-4:30 helyi idő között, igen kedvező megvilágítási szög mellett. A 98 mm nyílású műszeren át 160x-os nagyítással készített rajzon a lenyugvó Nap fényével még megvilágított tájon élesen kiválik a Prom. Lavinium és Olivium kihegyesedő, egymás felé nyúló alakja, közelükben a Yerkes és ettől északra a 10 km-es Yerkes E kráterekkel, de hídnak, vagy ívelt árnyéknak nyoma sem látszik. (Weinek, L.: Originalzeichnungen des Mondes, Prag, 1886. 2. tábla, 5. rajz) Weinek utóbb feldolgozta a Lick Obszervatórium 92 cm-es refraktorával 1888. aug. 23-án készült fényképet, de ezen sem észlelhető a rendkívüli alakzat. (Krisch, A.: Astronomisches Lexikon, Leipzig-Pesth, é.n. 387 o.)
Hugh Percy Wilkins rajza 260mm-es reflektorral készült a “holdhídról”,melyet 1954-ben rajzolt. (A nyíl hegye a híd helyzetét mutatja,ettől balfelé az ívelt árnyék látható,mely alatt átvilágít a Nap fénye.
Wilkins rajzának kinagyított részlete a látni vélt híddal.
Az említetten kívül a Hold régi, klasszikus észlelőinek (Lohrmann, Mädler, Schmidt, századunkban Krieger, Fauth) egyike sem látta a vitatott objektumot. De mindemellett nem szabad figyelmen kívül hagyni egy olyan gyakorlott észlelő, mint H.P. Wilkins megállapítását. (Vereinigung des Sternfreundes Rundbrief, 1954/6-7.) Ezért több észlelő, pl. a müncheni Hans Oberndorfer újból alaposan megvizsgálta a kérdéses vidéket. (Oberndorfer, H.: Das Problem des Mondbrücke, Die Sterne, 1955/3-4.) Oberndorfer, aki a korábbi észlelések nagy részét is átvizsgálta, a müncheni Deutschen Museum 30 cm-es Zeiss-refraktorával és egy 20 cm-es Cassegrain-reflektorral figyelte a Holdat.
Hans Oberndorfel rajzai a Holdhíd környezetéről:1954 nov.11 300mm-es reflektor, 400x .
Híd helyett itt inkább két kráterszerű képződmény tűnik fel.
Oberndorfel észlelése szerint (1954. okt. 13.) a két hegyfok között semmilyen hídszerű alakzat nincsen, viszont két kis — kb. 6-8 km átmérőjű — kráterecs-ke látható. November 12-én, amikor a megvilágítás szöge hasonló volt, mint Wilkins észleléseikor (és közel azonos Weinek rajzának megvilágítási szögéhez), a két csúcs közötti kis kráterek újból láthatók voltak. Oberndorfer ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a két kis kráter fénylő belsejének összeolvadó képét látta 0 Neil, Wilkins és mások “híd”-nak, míg a kráterek külső falának megnyúlt árnyékát hitték a “híd” ívelt árnyékának. Ezzel a “híd-illúzió” magyarázatot látszott nyerni, egyúttal bebizonyosodott, hogy a holdfelszín finomabb részletei még korunkban sem eléggé ismertek.
Oberndorfel javaslatára azonban a budapesti Uránia Csillagvizsgáló munkatársai,(Bartha Lajos,Balassa Margit,Jéger Tamás és Székely Csaba) többször is megvizsgálták a kérdéses
vidéket,az Uránia Bemutató Csillagvizsgáló 200mm-es refraktorával,100 és 300x-os nagyítások mellett. Észleléseik 1961/62-ben meglepő módon nem mindenben fedték a német megfigyelők eredményeit! Elsősorban az tűnt ki, hogy az Oberndorfel által megfigyelt,és leírt két kis hegyfok közti kráterből csak az egyik észlelhető,míg a másik csak a hullámos holdtalaj okozta árnyékjelenség csalóka képe lehet.
A valóban létező kráterecskét egyébként már korábbi megfigyelők is látták!(Bartha, L.: Beobachtungen der O’Neil’schen Mondbrücke. Mitteilungen für Planetenbeobachtern, 1961/4. sz. München)
Most pedig Bartha Lajostól idéznék:”1961.09.27. 19:35 UT, 300x: Nyugtalan levegő. Három nappal és 7 órával holdtölte után, az árnyékhatár 9 fokkal K-re van a Prom. Olivium és Laviniumtól, a napsugarak a vizsgált területet 8-10 fokos szögben világítják meg. A két hegyfok majdnem összeolvad, annyira, hogy a létező kis krátert a déli hegyfokhoz tartozónak láttam (bár az északival függ össze). Érdekesebb azonban egy lapos, É felé domborodó ívelt hegygerinc a M. Crisiumban, amelynek két vége a hegyek árnyékába merül. Ezt a körülbelül 25 km hosszú gerincet a korábbi észlelők nem jelölték, bár ^ lapos megvilágítás mellett hosszú árnyékot vet a Crisium síkjára, K felé, míg belső pereme erős fehér fényben látszik.”
1962.10.03. 16:41 UT, 100x: Nyugodt légkör. 4 nappal és 20 órával újhold után, az árnyékhatár 12 fokkal Ny-ra húzódik, a megvilágítás^ szöge 11-13 fok. Kitűnően látszik az északi Prom. Olivium, csúcsánál a régebben is ismert kis kráter. Az “Oberndorfer-féle” második kráter azonban nem észlelhető, csupán a déli Prom. Lavinium körüli egyenetlen talaj. Az íves gerinc ennél a megvilágításnál nem látható, de feltűnik a két hegyfoktól K-re egy kb. 5-8 km átmérőjű, nagyon alacsony kerek domb, amelynek D-i lejtőjét a Nap erősen megvilágítja, Ny-i lejtője jól látható önárnyékba merül. A dombot sem a korábbi holdtérképek, sem a “híd” megfigyelői nem jelezték.
A budapesti megfigyelések sem a hídnak, sem az Oberndorfer által látni vélt második kis kráternek nyomát sem mutatták. Ezzel szemben a Mare Crisium belsejében, közel a két hegyfokhoz egy lapos, dombszerű alakzatot (talán dómot?) mutattak ki a b= 15,6 N és 1= 47,8 E koordinátáknál; továbbá ettől K-re egy ív alakban vonuló hegygerincet. A két hegyfok közötti “szoros” koordinátái: b= 15,4 N és 1= 47,6 az asztronautikai tájolás szerint.
Weinek László nagyszerű rajza kedvező megvilágításban mutatja a holdhíd környezetét,melyet 1884. március. 25-én készített,98mm-es refraktorral,160x-os nagyítással. Itt,hídnak,vagy ívelt árnyéknak nyoma sem látszik!
Weinek László speciális szakterülete volt,a nagyfelbontású Holdfelvételek újrarajzolása.
Weinek utóbb feldolgozta a Lick Obszervatórium 92 cm-es refraktorával 1888. aug. 23-án készült fényképet, de ezen sem észlelhető a rendkívüli alakzat.
M.Cr:Mare Crisium
Y:Yerkes-kráter
Y-E:Yerkes-E kráter
P.Ol: Promontorium Olivium
P.Lav: Promontorium Lavinium
Néhány további rajz,és fénykép a kérdéses területről:
A Mare Crisium sötét,kerek síksága,peremén a két megismert hegyfokokkal,itt ezen a felvételen szinte tisztán látszik a két hegyfok közti ívelt árnyhatás!
(Consolidated Lunar Atlas)
Nézzük csak meg kicsit közelebbről is:
Már sejthető az ami a hídjelenséget okozza! Az északabbi hegyfok egy kis kráterben végződik,melynek sáncát alacsony Napállás világítja meg. Ennek keleti külső pereme árnyékba borul,azt a látszatot keltve,mintha sötét árnyvetülés volna.
Az összes eddig leközölt rajzon,és fényképen észak alul van!
Most pedig nézzünk egy Topografikus térképet erről a képződményről:
“Hidunk” a Mondatlas 26. térképszelvénye szerint:
Ahogy haladtunk a korral,a Holdszondák képeinek minősége is sokat,nagyon sokat változott,fejlődött…erre nagyon szép példa az LRO Holdszonda bámulatos részletességű fotókollekciója. Íme egy-két kép ettől a szondától,a híd közvetlen környezetéről:
S ugyanezen terület,majdnem azonos megvilágításban egy földi megfigyelőtől:
Magam is megvizsgáltam a “híd” és környezetét 2008-ban,
a látottakról számítógépes rajzot készítettem:
Az Apollo-15 lenyűgöző felvétele a “hídról”,kissé szokatlan szögből nézve:
Magassági viszonyok a “híd” környezetében:
Végezetül pedig,hogy teljességgel kibontakozzék mi is okozza a híd illúziót,egy szép felvétel szintén az LRO Holdszondától. Ezúttal az északi irány felül van!
Felhasznált irodalom:
-meteor 1993/5
-Consolidated Lunar Atlas
-Lunar Topographic Orthophotomap 1:250,000 ( LTO-61B2 )
-Lunar Reconnaissance Orbiter mozaik ( NASA/GSFC /Arizona State University )
Holdfényárnyék 
Nagyon jó és érdekes cikk, köszönöm, hogy elolvashattam. Jó alaposan körüljártad a témát.
Én köszönöm a figyelmet! 🙂 Ez egyébként részben, egy 1993-as meteor újságból átvett, Bartha Lajos által írt cikk . Ritkán veszek át mások írását, de ez kihagyhatatlan volt.